A ‘Genezis’ címkével jelölt bejegyzések

Fiai, Izsák és Izmael temették el a makpélai barlangban… Izsák a Lahajrói-kútnál lakott… Izmael… elődei mellé került.” (1Móz 25,9.11.17)

Ábrahám Sára halála után újraházasodik és további hat gyermeket nemz. Majd őket ugyanúgy elküldi maga mellől, ahogy annak idején Izmaelt (Ismáélt vagy Jismáélt), világossá téve, hogy egyetlen örököse van, és az Izsák, az ígéret gyermeke. Ábrahám vénségében, az élettel betelve hal meg, hogy elődei mellé kerüljön. És ekkor az üdvtörténet néhány pillanatra újra találkozik a profán történelemmel.

Tovább a teljes cikkre »

Áldott az ÚR, Ábrahámnak, az én uramnak Istene, aki nem vonta meg szeretetét uramtól!” (1Móz 24,27a)

A Genezis egyik leggyönyörűbb története az, ahogy Ábrahám szolgája megtalálja Rebekát (Rivkát) Izsáknak (Jicháknak) feleségül. Rebeka szép testű és szép lelkű leány, Izsák is beleszeret, mikor végül meglátja őt. (Lábán kapzsi természete is megvillan, amikor észreveszi az arany karpereceket, ez fontos lesz még a későbbiekben.) Engem azonban a történetben a szolga viselkedése nyűgöz le igazán. Ez az ember mindvégig Ábrahám javát keresi, az ő érdekében cselekszik, és mikor sikerrel jár, nem bír egy percig sem maradni, annyira szeretné elvinni a hírt urának, hogy az ÚR szerencséssé tette az útját. Ennek az embernek ezen az úton válik meglepően személyessé az a kapcsolat, ami eddig Ábrahámot fűzte Istenhez, de még azt a jó szerencsét is Ábrahám iránti szeretetként értelmezi, amit ő él át. Ebben az emberben az a lenyűgöző, hogy egyáltalán nem önmaga érdekli. Ez a szolga belsőleg szabad.

Tovább a teljes cikkre »

Így került Ábrahám birtokába sírhelyül a hettitáknak ez a szántóföldje a rajta lévő barlanggal együtt.” (1Móz 23,20)

A 23. fejezetben furcsa, mai szemmel nehezen érthető alkudozást látunk Ábrahám és Chét fiai (a hettiták), valamint Efrón, Cóhár fia között. Az azonban világos a történetben, hogy ennek az alkunak a következtében Ábrahám megszerzi az első földdarabot Kánaán földjén, amit neki ígért az ÚR. Ez a földdarab ugyan csak egy sírhely, de a jövő záloga. Ábrahám is tulajdonos lett a földön, és ezt nem ajándékba kapta, hiszen a földet megvásárolta az ott lakóktól. Innentől nem jövevény többé, hanem birtokos, ezt a lehetőséget pedig  Sára tragikus halála adta a kezébe.

Tovább a teljes cikkre »

„…és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra.” (1Móz 22,18)

Az Akédá (Izsák megkötözésének története) számomra az egész Biblia egyik legszentebb elbeszélése. A fejezethez érve napokig halogattam, hogy elolvassam a héber szöveget, mert méltóképpen akartam fogadni; inkább a görög Újszövetséggel mentem tovább, amit párhuzamosan olvasok a Genezissel. Úgy kerülgettem az Akédát, mint a fiú, aki az alkalmas időt és helyet keresi, hogy felnyissa a borítékot, amelyben apja neki írt, utolsó levele van. Sokszor olvastam már ezt a történetet, kívülről-belülről ismerem, de minden alkalommal felkavar. Azt viszont nem gondoltam, hogy a megértésem megint újabb részlettel fog gazdagodni. Pedig megrázó, új motívum került ismét a szemem elé.

Tovább a teljes cikkre »

De Isten ezt mondta Ábrahámnak: Ne essék neked rosszul ennek a fiúnak és szolgálódnak a dolga.” (1Móz 21,12a)

Izsák születése kiélezte a konfliktust Sára és Hágár között. Amikor Hágár kinevette Sárát, Sára eldöntötte, hogy a szolgáló és a fia nem maradhatnak velük. Arra kérte Ábrahámot, hogy kergesse el őket a háztól. „Ez a beszéd Ábrahámnak igen rosszul esett (וַיֵּ֧רַע), a fia miatt.” (21,11) Isten azonban ezt mondta Ábrahámnak: „Ne essék neked rosszul (אַל־יֵרַ֤ע) ennek a fiúnak és szolgálódnak a dolga.” (21,12) Az ÚR arra szólítja fel Ábrahámot, hogy hallgasson feleségére és tegyen mindent úgy, ahogy ő mondja. Ábrahám másnap reggel így is tett: felkészítette az útra Hágárt és elküldte őt Ismáéllel együtt a háztól.

Tovább a teljes cikkre »

Ábrahám ezt felelte: Azt gondoltam, hogy nincs istenfélelem ezen a helyen, és megölnek a feleségemért.” (1Móz 20,11)

Számtalanszor hallani a vádat, hogy az emberek közötti viszályokért, háborúkért elsősorban a vallások a felelősek. Harmincéves háború, észak-ír konfliktus, katolikusok és protestánsok, szunniták és síiták, hinduk és muzulmánok, buddhisták és muszlim rohingják. Ennek a tételnek azonban némiképp ellentmond, hogy a 20. század legnagyobb háborúját épp olyan ideológia szülte, amelynek metafizikája tudatosan meghaladta a keresztény vallást (nácizmus), és az évszázad legtöbb emberáldozatát (százmilliónál is többet) egy kifejezetten ateista ideológiának (kommunizmus) köszönhetjük. Tény, hogy a vallások közötti konfliktusok okoztak fegyveres összecsapásokat, üldöztetést is, ezek azonban láthatóan eltörpülnek az istentelenség által ránk szabadított szörnyűségek mögött.

Tovább a teljes cikkre »

Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival, kihozom hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok.” (1Móz 19,8a)

Megterhelő és mélyen felkavaró történetről számol be a Genezis 19. fejezete. Az Ábrahám vendégségéből jövő férfiak megérkeznek Sodomába. Lót veszi észre őket a város kapujánál, és Ábrahámhoz hasonlóan földre borul előttük. Lót is megérzi, hogy ezek a férfiak az Isten küldöttei. Mivel este van, behívja őket a házába. Amikor ők azt válaszolják, hogy inkább a város főterén akarnak aludni, Lót ijedten unszolja őket, hogy fogadják el a vendégszeretetét. Lót pontosan tudja, hogy Sodoma nem olyan város, amelynek a főtéren egy idegen csak úgy megszállhat. A férfiak engednek neki és betérnek a házába éjszakára. Lót gyors lakomát készít nekik, de mikor eljön a lefekvés ideje, megtörténik az, amitől Lót kezdettől félt. A házat körbeveszik a sodomaiak és követelik, hogy Lót adja ki nekik az idegen férfiakat. Meg akarnak „ismerkedni” velük. (Eufemisztikus jelölése a csoportos homoszexuális erőszaknak.)

Tovább a teljes cikkre »

Az ÚR azonban így szólt: De bizony nevettél!” (1Móz 18,15)

A nevetés elválaszthatatlanul összefonódott az ígéret gyermekével, amikor Isten Ábrahám nevetésére válaszul azt mondta: legyen a fiú neve Jichák! Aki nevet. Sára pontosan ugyanúgy válaszol a hírre, hogy egy év múlva fia lesz, mint férje, Ábrahám. Nevet. Csak mikor az ÚR nyíltan rákérdez, hogy miért nevetett, akkor ő ezt letagadja. Nem meri felvállalni, mert fél. Illetlennek tartja a kuncogást, és illetlennek érzi, hogy a sátrában kihallgatta a férfiak beszélgetését. Tudja, hogy maga az ÚR látogatta meg őket Mamré tölgyesében. Nem ismerheti be, hogy nevetett. Az ÚR azonban nem hagyja annyiban: „De bizony nevettél!”

Tovább a teljes cikkre »

Ábrahám arcra borult, de nevetett, és azt mondta magában: Százesztendős embernek lehet-e gyermeke? Vagy Sára kilencven éves létére szülhet-e?” (1Móz 17,17)

Amikor Isten megszólította Ábrahámot, Ábrahám rendszerint arcra borult előtte. Ez gyönyörű gesztus, kiveszőben van a mai kereszténységből, noha ugyanaz az Isten a mi Atyánk is, aki Ábrahámhoz szólt. Helyénvaló lenne ma is ez a mozdulat, mégis ritka. Tényleg, miért nem borulunk gyakrabban arcra Isten – a Mindenható Isten – előtt? Én vagyok Él-Sáddáj (אֲנִי־אֵ֣ל שַׁדַּ֔י) – mutatkozott be a Mindenható. Ábrahám pedig arcra borult. Nem illetné meg ma is ez a tisztelet Él-Sáddájt? Nem viszonyulunk túl demokratikusan ehhez a kapcsolathoz? De nem ez az, ami a fenti versben igazán megfogott. Hanem a nevetés.

Tovább a teljes cikkre »

Akkor Száraj, Abrám felesége, fogta szolgálóját, az egyiptomi Hágárt, és férjének, Abrámnak adta, hogy legyen az asszonya…” (1Móz 16,3a)

A következő vers így szól: „És ő bement Hágárhoz, az pedig teherbe esett. Amikor látta, hogy terhes, úrnőjének nem volt többé becsülete előtte.” (16,4) Olvasva a történetet nem értem: mire gondolt vajon Száraj, amikor előállt ezzel a tervvel? Mégis hogy képzelte a szituációt? Hágár alázatosan kihordja majd a gyermeket, hálásan átnyújtja neki, és mindenki boldog, amíg meg nem hal? Egyáltalán nem mérte fel, milyen dinamikát hoz a kapcsolatukba az, hogy a szolgálóját a férje asszonyává teszi?

Tovább a teljes cikkre »

Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között.” (1Móz 15,17)

Aznap, amikor az ÚR szövetségre lépett Abrámmal, Abrám rémes dolgokat élt át. Isten utasítására kettéhasított egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost. Amikor elhelyezte őket egymással szemben, ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra. Abrám elhessegette őket. Elképzelem, ahogy a dögevő madarak hatalmas szárnycsapásokkal repdesnek a húsok körül, egyre többen jönnek, egyik-másik talán le is száll, Abrám pedig kiáltozva, heves karcsapásokkal próbája elzavarni őket. Ijesztő és kimerítő lehetett.

Tovább a teljes cikkre »

Melkisédek, Sálem királya kenyeret és bort vitt ki eléje.” (1Móz 14,18)

A kilenc király csatája Kedorláómer és a vele tartó királyok vereségével végződik. A nap hőse Abrám, aki elé Sodoma királya is kijön a Sávé-völgybe, hogy üdvözölje őt és nagylelkű ajánlatot tegyen neki a zsákmány megtartására. Ekkor azonban felbukkan egy ismeretlen alak, Melkisédek (Málki-Cedek). Melkisédek szinte a semmiből tűnik elő, nem volt róla eddig szó, sem a városáról (Sálem), amelynek királya volt. Nem tudunk semmit a származásáról sem. Abrám azonban tizedet ad neki mindenből.

Tovább a teljes cikkre »

Így vonult tovább Abrám a sátraival, és letelepedett Mamré tölgyesében, amely Hebrónban van. Ott is épített oltárt az ÚRnak.” (1Móz 13,18)

Abrám nagyvonalú ajánlatot tesz Lótnak, amikor rábízza a választást, hogy ki merre menjen. „Ne legyen viszály köztem és közted, az én pásztoraim és a te pásztoraid között, hiszen rokonok vagyunk! Hát nincs előtted az egész ország? Válj el tőlem! Ha te balra tartasz, én jobbra megyek, ha te jobbra mégy, én balra térek.” (13,8-9) Abrám bízik Istenben, hogy gondoskodni fog róla akkor is, ha Lót a jobb részt választja. Emberi szempontból ez így is történik: Lót a bővízű, gazdag földre teszi rá a kezét.

Tovább a teljes cikkre »

Lót tehát a Jordán egész környékét választotta magának, és elindult Lót kelet felé.” (1Móz 13,11)

Amikor Abrám feljött Egyiptomból a feleségével és mindenével együtt, unokaöccse, Lót is vele jött a Délvidékre. Abrámnak tekintélyes vagyona volt. Szó szerint: igen súlyos (כָּבֵ֣ד מְאֹ֑ד) volt a barmoktól, ezüsttől és aranytól (13,2). Elképzelem, ahogy a gazdagságtól roskadozó Abrámot alig bírja el az alatta lévő föld. Gyakorlatilag ez is történt, amikor Abrám gazdagságához hozzá adódott Lóté is: „és az a föld nem bírta eltartani őket (וְלֹא־נָשָׂ֥א אֹתָ֛ם הָאָ֖רֶץ), hogy együtt lakjanak” (13,6). Ahogy mindjárt látni fogjuk, a gazdagság súlya Lótot különösen is a földhöz tapasztotta.

Tovább a teljes cikkre »

Onnan továbbvonult a Bételtől keletre eső hegyvidékre, és felütötte sátrát. Bétel esett nyugatra, Aj pedig keletre. Oltárt épített ott is az ÚRnak, és segítségül hívta az ÚR nevét.” (1Móz 12,8)

Kain várost épített Nód földjén (4,17). A keleti emberek tornyot építettek Sineár völgyében (11,4). Abrám oltárt épített Mamré tölgyesében (12,7). Kain a fiáról nevezte el a várost. A keleti emberek maguknak akartak nevet szerezni. Abrám segítségül hívta az ÚR nevét.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum