A ‘Harry Potter’ címkével jelölt bejegyzések

Kisebb vitát váltott ki az a januári írásom, melyben a Harry Potter sorozat mögötti keresztény reménységre igyekeztem rámutatni (A Halál Ereklyéi és az örök élet evangéliuma Godric’s Hollow-ban). A cikk a mindennapi.hu blogomban is megjelent, a reakciók ott talán még szélsőségesebbek voltak. Mivel J. K. Rowling egy Dumbledore professzor szexuális orientációjára vonatkozó váratlan és meghökkentő nyilatkozata sokaknak szintén (valamelyest joggal) beakadt, írtam egy cikket Számít, hogy Dumbledore meleg volt-e? címmel is. Ezt további két bejegyzésem követte: Okkult mű lenne a Harry Potter? illetve „Mágikus” irodalmi részletek a Bibliában?. Volt, akit meggyőztek az érveim, volt, akit láthatóan nem.

Tovább a teljes cikkre »

A romantikus irodalomban nem ritka a sötét oldallal való szövetkezés, ha az ember a végtelenbe törő vágyait ezen keresztül érheti el. Lord Byron Manfrédje vagy Goethe Faustja kitűnően ábrázolja a romantikának ezt a vonását. Bár Szerb Antal talán túlértékeli a romantika társadalomformáló szerepét, jól fogja meg sötét oldalát: „A nyugati kultúrát a ’fausti ember’ építette fel: az az ember, akit semmi sem tud kielégíteni, aki nyugodtan aláírja az ördöggel való szerződést, mert tudja, sosem jöhet el a pillanat, amelynek azt mondaná: maradj! – a fausti ember a végtelenbe törő vágy és akarat. Átélésébe, az ’időtlen pillanatba’ (Gundolf) bele akarja fogni a mindenséget, és nem ismer megállást, amíg a távlatok intenek.” (A világirodalom története, 427)

Tovább a teljes cikkre »

Az előző bejegyzésben amellett érveltem, hogy a Harry Potter nem okkult mű, hanem csak a mese „mágikus” eszköztárával él rendkívül kreatív és ügyes módon. Az irodalom időnként „mágikus” világokba visz bennünket. Olyan világokba, ahol 1) mítikus lények vannak, 2) állatok es növények hirtelen emberek módjára viselkednek, 3) megváltoznak a mi rendünknek megfelelő viszonyok és törvények, 4) belső tulajdonságok a külső megjelenésben tükröződnek, 5) metaforák es kiterjesztett metaforák, allegóriák es példázatok utalnak a mi valóságunkra. A „mágikus” képzelet része a gyermek lelki fejlődésének. Amikor egy gyerek papás-mamásat játszik vagy felöltözteti a babát, beszélget a plussállatával, nagyon fontos dolgot tesz. Megpróbálja megérteni a valóságot, látni akarja a valóságnak a külső mögött meghúzódó lényegét. Közben pontosan tudja, hogy a plussállat nem él, de eljátssza, hogy él, és tanul belőle, tanul az élőkről és a való valóságról. Az irodalom is ugyanezt teszi, és nem kell különösebben avatott olvasónak lenni ahhoz, hogy az ember (és a gyerek is!) könnyedén különbséget tegyen a valódi es a „mágikus” valóság között.

Tovább a teljes cikkre »

Határozott véleményem az, hogy a Harry Potter nem okkult mű. Bevallom, amikor a hetedik részt elolvastam, elég felületesen olvastam, nem vettem észre fontos motívumokat, ezért elsőre azt gondoltam, hogy a mesesorozat teljesen mentes a természetfölöttitől. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a könyvekben varázslásról, fantasztikus, a mi világunkban lehetetlen cselekedetekről van szó, de úgy gondoltam, hogy nem lépte át a sorozat világnézete az immanens valóság kereteit. Azt hittem, Harry találkozása Dumbledore-ral is csak Harry fejében játszódik le. Jerram Barrs professzor hívta fel a figyelmemet arra, hogy a találkozás a King’s Cross (!) nevű állomáshelyen játszódik. Elgondolkodtam: vajon véletlenül választotta volna Rowling ezt az állomáshelyet? Nyilván nem. Én voltam felületes az olvasásban.

Tovább a teljes cikkre »

J. K. Rowling nem is idegeníthette volna el jobban magától amúgy is kritikus keresztény hallgatóságát, mint mikor 2007-ben egy kérdésre válaszolva kikotyogta: „Dumbledore meleg volt.” A hír természetesen azonnal betöltötte az újságokat, a homoszexuális jogokért küzdő csoportok örömmel és lelkesen fogadták soraik közé a bölcs öreg varázslót. Megmondom őszintén, engem is meglepett az írónő válasza, mert semmilyen jelét nem láttam a Harry Potter mesékben Albus Dumbledore szexuális orientációjának. Hadd mondjam el, hogy ennek ellenére alapvetően miért nincs bajom azzal, ha Dumbledore professzor Rowling fejében tényleg homoszexuális volt.

Tovább a teljes cikkre »

Amikor a Harry Potter sorozat ötödik könyve megjelent, J. K. Rowling kissé epésen megjegyezte: „A fundamentalista keresztények biztos azt fogják kifogásolni, hogy vastagabb lett, mint a Biblia.” Nem véletlenül fájt neki a keresztények felől érkező kemény bírálat, hiszen azoktól kapott kíméletlen ütéseket, akikkel – most már tudható – végig egy oldalon állt. Erről akkor mégis hallgatott, mert előre kigondolt tervét akadályozta volna, ha túl hamar kiteríti a kártyáit.

A mozikban tavaly év végétől lehet látni a Harry Potter és a Halál ereklyéi első részét. Aki csak a filmeken keresztül követi a sorozatot, annak még mindig rejtve van több fontos részlet, de a figyelmes néző már ebben a filmben is elgondolkodhatott néhány érdekes mozzanaton. Ezekre szeretnék most rámutatni. Ha valaki még nem olvasta a könyveket és nem látta a filmet, az vigyázzon, mert spoilerek következnek!

Tovább a teljes cikkre »

Ha eltekintünk a tartalomtól és az írói tehetségtől, és pusztán a formára figyelünk, melyik áll közelebb a keresztény világnézethez: Tolsztoj vagy Tolkien? Copperfield Dávid vagy Harry Potter? Jane Eyre vagy Oruál? A narratív irodalom az általa bemutatott valóság milyensége tekintetében mindig valahol a realizmus és a fantasy között, vagy épp a két szélen helyezkedik el. A realizmus a mi világunk másolatát igyekszik megteremteni, persze a szükséges szelekcióval, a fantasy egy másik univerzumot alkot, saját törvényekkel és teremtményekkel. Mind a realizmus mind a fantasy széles olvasótáborral rendelkezik, és keresztények is szinte fele-fele arányban esküsznek egyikre vagy a másikra. Lehet-e azt mondani, hogy valamelyik forma közelebb áll a keresztény világnézethez?

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum