A ‘hazugság’ címkével jelölt bejegyzések

divinity-szabados-adam

És megszaggatta Jákób a felsőruháját, zsákruhát tekert a derekára, és sokáig gyászolta a fiát. Fiai és leányai mind vigasztalni igyekeztek, de nem akart vigasztalódni, hanem ezt mondta: Gyászolva megyek el fiamhoz a halottak hazájába. Így siratgatta őt az apja.” (1Móz 37,34-35)

József testvérei levágtak egy kecskebakot, majd fogták az öccsük színes ruháját és a bak vérébe mártották, hogy így tárják apjuk elé bizonyítékként: „Ezt találtuk. Nézd meg jól: a fiad ruhája ez, vagy sem?” (32) Elképesztően cinikus húzás volt, de tükrözte a szívük indulatát, amely tele volt keserű irigységgel. Jákób felismeri József ruháját, és megérti, hogy kedves fiát vadállat tépte szét. Jákób gyásza hatalmas. Vigasztalhatatlan, szinte elemészti az olthatatlan bánat. József meghalt, semmi és senki nem hozhatja már vissza őt az élők közé.

Tovább a teljes cikkre »

Az ÚR azonban így szólt: De bizony nevettél!” (1Móz 18,15)

A nevetés elválaszthatatlanul összefonódott az ígéret gyermekével, amikor Isten Ábrahám nevetésére válaszul azt mondta: legyen a fiú neve Jichák! Aki nevet. Sára pontosan ugyanúgy válaszol a hírre, hogy egy év múlva fia lesz, mint férje, Ábrahám. Nevet. Csak mikor az ÚR nyíltan rákérdez, hogy miért nevetett, akkor ő ezt letagadja. Nem meri felvállalni, mert fél. Illetlennek tartja a kuncogást, és illetlennek érzi, hogy a sátrában kihallgatta a férfiak beszélgetését. Tudja, hogy maga az ÚR látogatta meg őket Mamré tölgyesében. Nem ismerheti be, hogy nevetett. Az ÚR azonban nem hagyja annyiban: „De bizony nevettél!”

Tovább a teljes cikkre »

A posztkeresztény nyugati kultúrában az egyik legfontosabb piedesztálra állított erény a nyitottság. Ha valakit meg akarunk szégyeníteni, szűklátókörűnek nevezzük, viszont dicséretnek számít, ha egy embertársunkról azt mondjuk, hogy nyitott a gondolkodása vagy a világképe. Bizonyos értelemben az új nyugati kultúra egyik központi gondolata az inkluzivitás. Ami befogadó, az jó, ami kirekesztő, az rossz. Aki nyitott a tőle különbözőre, az újra, a másra, az erényes, aki védi a határait, elutasítja a tőle különbözőt, kizárja az életéből azt, amit gonosznak tart, az éretlen vagy ami rosszabb: maga is gonosz. Ami persze az egész inkluzív gondolkodás egyik megvilágító erejű belső ellentmondása, hiszen az a gondolkodás, amelyik abszolút értékké teszi a nyitottságot, folyamatosan védi a határait azoktól, akik védik a határaikat, kizárná az életéből azokat, akik kizárnak, és gonosznak tartja azt, aki mást gonosznak ítél. De kissé előre szaladtam.

Tovább a teljes cikkre »

Meg se tudom számolni, hány vitám volt az elmúlt két évtizedben, amelyekben vitapartnereim figyelmeztettek, hogy az igazság mellett csak ne kardoskodjak, mert az köztudottan viszonylagos. Haladó szellemű keresztények is emlékeztettek, hogy a posztmodern korban már nem illik abszolút igazságról beszélni. Ahogy Chesterton mondta a jelenségről: „A régi korlátozás abban állt, hogy a vallásról csak az ortodoxok vitatkozhattak. A modern liberalizmus azt jelenti, hogy senki sem vitatkozhat róla.” Aztán jött Donald Trump, és megpördült a világ a sarka körül. Hirtelen azok kezdtek kiáltani igazság után, akik eddig gázt adva, visszapillantó tükörből figyelték, hogyan kerülünk annak „zsarnokságától” egyre távolabb. Szerintem ez biztató fejlemény, még ha a kiváltó ok valóban kissé riasztó is. Trump kapcsolata az igazsággal ugyanis enyhén szólva problematikus. Természetesen nem csak az övé, hiszen a politika talán még soha nem volt mentes a hazugságoktól; Trump esetében az a különleges, hogy őt ez látványosan nem zavarja.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum