Néhány éve egy cikksorozatban körüljártam, hogy az Ószövetség milyen előképekkel építi fel azt a narratív keretet, amelyben Jézus halálát az Újszövetség értelmezi. Egy másik hosszabb cikksorozatban harminc példán keresztül azt mutattam meg, hogy az egyházatyák számára magától értetődő volt a helyettes bűnhődés, vagyis hogy Jézus a halálával a bűneink jogos büntetését szenvedte el. Az alábbi cikksorozatban pedig azt vettem sorra, hogy az Újszövetség legfőbb apostolai és evangélistái hogyan értelmezték Jézus halálának jelentését és jelentőségét. Péter, János, Pál, a Zsidókhoz írt levél szerzője, valamint Máté, Márk és Lukács egyaránt helyettes bűnhődésként értelmezték azt. Itt egyben olvasható mindegyik rész.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
kereszt
A fundamentum
Valaki azt írta az egyik Jézus haláláról szóló posztom kapcsán (kissé epésen, de nem teljesen indokolatlanul), hogy beakadt nálam a lemez. Igaza van! Nagyhéten a szívem közepét találta el a Krisztus helyettes engesztelő áldozatát ért gúnyos támadás, belém mart és kiélesített. Úgy éreztem, most egy ideig én sem akarok másról tudni, csak Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. Azt éreztem, hogy nem hagyhatom annyiban, nem maradhat megválaszolatlanul, hogy a hitem legdrágább kincsét, Jézus bűneimért folyt vérét közönségesnek tartsák, Isten igazságát, amely a golgotai kereszten magára vette az adósságaimat, vérszomjnak nevezzék, és a kegyelem legcsodálatosabb, legszentebb, legfelszabadítóbb örömhírét éppen Krisztus halálának ünnepén a kegyetlenség evangéliumának nevezzék. Ráadásul nem ateista Dawkins-tanítványok, akiktől megszoktuk, hanem az ő vulgáris érveiket egy az egyben felkaroló keresztény prédikátorok. Nem, nem, nem!
Egyébként miért baj Istenre uralkodóként utalni?
Canterbury Szent Anzelm (Anselmus) szerepe egy indokolatlanul felnagyított szál az engesztelésvitában, egy teológiai urban legend, projekciós felület, semmi több. Nem kell lebecsülnünk a munkásságát, egyszerűen csak, hogy stílszerűen fogalmazzak: tegyük a helyére! A 11. században alkotó olasz származású bencés szerzetes Cur Deus Homo (Miért lett Isten emberré?) c. művében pusztán azt próbálta filozófiai nyelven is megfogalmazni, amit az Ószövetség előre jelzett, az apostolok tanítottak, az egyházatyák egyöntetűen vallottak, és később a reformátorok is újra kibontottak. A városi legenda, hogy Anzelm felelős a helyettes bűnhődés tanáért, G. Aulén Christus Victor c. könyvének félreértéséből született. A 20. századi svéd teológus a könyvében az Anzelm utáni skolasztika hangsúlyeltolódásait bírálja, nem az elégtétel vagy engesztelés gondolatát, ami szerinte a reformátoroknál éppen az egyházatyák hangsúlyaihoz tért vissza. Anzelm tehát minden ellenkező híreszteléssel szemben csak egy mellékszereplő ebben az evangélium lényegét érintő vitában.
Miért halt meg Jézus a szinoptikus evangélisták szerint?
Szinoptikus (azaz együttlátó) evangélistáknak Mátét, Márkot és Lukácsot nevezik, akik nagyon hasonló szemszögből írták meg Jézus történetét (életét, szolgálatát, csodáit, szenvedését, halálát és feltámadását, valamint tanításaiból egy-egy válogatást). Teljesen világos, hogy az általuk háromféleképpen megírt evangélium fókuszában egyaránt a passiótörténet áll, hiszen például a könyveik harmada (ha nem is a fele, mint a negyedik evangélistánál, Jánosnál) azt meséli el, ami a Nagyhéten történt Jézussal. Lukács evangéliumában egyenesen az az elbeszélés fordulópontja, amikor Jézus elindul későbbi szenvedéseinek színhelye felé: „Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe” (Lk 9,51). A passió az evangéliumok központi eseménye. De vajon mit tudunk meg a szinoptikusoktól Jézus halálának okairól és céljáról?
Miért halt meg Jézus a Zsidókhoz írt levél szerzője szerint?
Ha nem akarunk a hitben csecsemők maradni, vagy akár a hittől el is tévelyedni, és különösen ha jól akarjuk érteni, hogy miért halt meg Jézus, olvassuk el az Újszövetség egyik ikonikus könyvét, a Zsidókhoz írt levelet! Valaki egyszer azt mondta, hogy ez a levél olyan, mint a benne szereplő Melkisédek: nem ismerjük a származását. Az illető ezzel a szerző személye körüli közismert bizonytalanságra utalt. A korai egyházban sokan Pált tekintették a levél írójának, mások Barnabást, de felmerült Lukács, Apollós, Fülöp diakónus, Szilász, Timóteus és Epafrász neve is, sőt, Priszcilla és Mária, Jézus anyja is. A szerzőt övező titok ellenére a könyvet apostoli tekintélyűnek fogadták el és részét képezi az újszövetségi kánonnak, a hitünk apostoli foglalatának. Ahogy a címe is sugallja, első századi keresztény zsidóknak íródott, akiket megkísértett, hogy visszatérjenek a judaizmusba. Mi pedig most kétezer évvel későbbi olvasókként (és folytatva a Péter, János, illetve Pál kapcsán elmondottakat) arra kérdezünk rá, hogy vajon mi volt a szerző szerint Jézus halálának a célja. A válaszhoz haladjunk szép sorjában, fejezetről fejezetre!
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK