A ‘pogányok’ címkével jelölt bejegyzések
Jézus Messiás-volta mellett az egyik legerősebb érvet egy Messiás-hívő zsidó prédikátortól hallottam. Az érv rendkívül egyszerű, mégis el kell gondolkoztasson minden zsidót – és nem csak zsidót. Az elmúlt évezredek vallástörténetében az egyik legfurcsább jelenség az a szinte megmagyarázhatatlan tény, hogy a világ lakosságának nagyjából harmada (névleg vagy szívből) azt vallja, hogy egy kis nép (a zsidók) Istene (JHVH) az egyetlen igaz Isten, az ég és a föld teremtője, és ehhez az Istenhez egy zsidó rabbin, a názáreti Jézuson keresztül vezet vissza az út, aki a Dávid fia, a világ ura és megváltója. Ha lehántjuk erről a jelenségről a kereszténységnek azt a névlegesen vallásos vagy politikai kérgét, amely joggal taszítja és botránkoztatja meg a zsidóságot (és nem csak a zsidóságot), még mindig marad sok százmillió gój, aki teljes szívéből hiszi, hogy Jésúa Há-Mássiáh (Jézus Krisztus) a Szabadító, és Ábrahám és Mózes Istene az egy igaz Isten. Ennek a különös ténynek van egy még különösebb vetülete.
Van egy megszégyenítő történet az Ószövetségben az emberi erényességről. Jeremiás próféta az Úr parancsára meglátogatja a rékábiakat, és a Templom egyik kamrájába hívja őket. Hanáni kamrájában aztán borral teli kelyheket tesz eléjük, hogy igyanak. A rékábiak azonban visszautasítják: „Nem iszunk bort, mert a mi ősünk, Jónádáb, Rékáb fia ezt parancsolta nekünk: Ne igyatok bort soha, se ti, se a fiaitok!” (Jer 35,6) Az ÚR Jeremiáson keresztül ezt üzeni ezután Izráelnek: „Jónádábnak, Rékáb fiának a szavait megtartották. Ő azt parancsolta fiainak, hogy ne igyanak bort; nem is ittak a mai napig sem, hanem engedelmeskedtek ősük parancsának. Én is szóltam hozzátok, idejében szóltam, de ti nem hallgattatok rám. (…) Jónádábnak, Rékáb fiának az utódai megtartották ősük parancsát, amit az megparancsolt, de ez a nép nem hallgatott rám.” (Jer 35,14-16) A rékábiak ősatyjuk felé mutatott engedelmessége kontrasztban áll Izráel Isten felé tanúsított engedetlenségével.