Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Robert A. Peterson

Ádám, te mit gondolsz a pokolról?

Azt ígértem, hogy külön cikkben válaszolok az egyik hozzászóló érdeklődésére, hogy személy szerint én mit gondolok a pokolról. Olyasmit érzek most, mint John Stott, aki hasonló helyzetben így kezdte a válaszát: „Vonakodva és nehéz szívvel beszélek erről a témáról.” Nem is fogok tudni most határozott választ adni. Nem azért, mert nem szeretnék, vagy ne tettem volna korábban, hanem azért, mert éppen egy gondolkodási folyamat közepén vagyok. A szeptemberi MEKDSZ apologetika táborban Dányi-Nagy Márióval beszélgettem, és szóba került a pokol témája. Akkor azt mondtam neki, hogy szerintem...

tovább

Nem lesz örök kárhozat? Robert A. Peterson válasza Rob Bellnek

Rob Bell Love Wins (A szeretet győz) című könyve tavaly füstölgő meteorként csapódott az amerikai evangéliumi bolygóba. Sokan sokféleképpen válaszoltak rá. Egyik oldalon – elsősorban az „Emergent” mozgalom felvállaltan „posztkonzervatív” táborában – lelkesen és megkönnyebbüléssel fogadták Bell érveit, hogy Isten szeretete talán tényleg mindenkit magával sodor majd, és senki nem marad kívül Isten ölelésének hatósugarán. Mások megrökönyödve és szomorúan állapították meg: Bell elhagyta az evangéliumi kereszténységet és heterodox nézeteket vall. Ezek közül az egyik legkorrektebb bírálat talán...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK