Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

tanács

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (18) – Jetró öröme

„És örült Jetró, hogy annyi jót cselekedett az ÚR Izráellel, amikor megmentette őket az egyiptomiak kezéből.” (2Móz 18,9)

Jetró fontos tanácsot adott vejének, Mózesnek. Azt ajánlotta, hogy ossza meg feladatait alkalmas emberekkel, és figyeljen a fontosabb döntésekre, mert ha szétaprózódik, az nem jó sem neki, sem a népnek. Mózes örömmel hallgatott Jetróra, bízott a tanácsában, aminek az is megalapozott, hogy Jetró pedig tudott örvendezni abban, amit Isten Mózes által tett.

tovább

Segítség konszenzus eléréséhez

Mélyen hiszek a többes vezetésben. Nem véletlen, hogy az apostolok is presbitereket (többes szám!) állítottak a formálódó gyülekezetek élére. Ugyanakkor hiszek abban is, hogy a többes vezetésben is szükség van olyan tagra, akiknek van víziója, bátorsága, kezdeményezőkészsége, kreativitása, vezetői karizmája. A kettő nem mond ellent egymásnak. Az apostolok csoportjában Péter volt ilyen vezető, a jeruzsálemi gyülekezetben Jakab, miközben a felelősség közös és megosztott volt. Mélyen hiszek abban is, hogy a többes vezetés akkor működik jól, ha a vezetők konszenzusra törekszenek. A konszenzustól...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK