A ‘Új Perspektíva’ címkével jelölt bejegyzések

Az újszövetségi teológiában az elmúlt évszázadban a Jézus személyéről és az evangéliumok hagyományrétegeiről kialakult viták jelentették a fő izgalmat. A huszadik század végére ez megváltozott, és hirtelen újra Pál teológiája került a középpontba. Néhány jelentős teológus ugyanis új paradigmát javasolt Pál megértéséhez, mely a teológiai szakzsargonban az „Új Perspektíva” (ÚP) nevet kapta. Megpróbálom ebben a bejegyzésben összefoglalni az ÚP lényegét.

A hagyományos protestáns megközelítés szerint Pál azért szállt szembe kora júdaizmusával, mert a zsidóság saját igazsága alapján kereste Isten előtt a megigazulást. Pál azt hirdette, hogy saját igazságunk alapján soha nem igazulhatunk meg Isten előtt, Krisztus rajtunk kívül álló igazságára van szükségünk, melyet Isten ingyen tulajdonít nekünk, ha a hitünket Krisztusba vetjük. Luthertől Bultmannig ez volt az elfogadott protestáns álláspont.

Tovább a teljes cikkre »

Az ETS konferenciáról készült hangfelvételeket még nem hozták nyilvánosságra, de rengeteg dolog kiszivárgott már N. T. Wright és Thomas Schreiner vitájáról. Érdekes módon az egyik blogon közzétett értékeléshez – szokásával ellentétben – két alkalommal maga Wright is hozzászólt! Talán nem véletlen, hogy ilyen szinten is bevonódott az evangéliumi nyilvánosság előtt róla szóló vitába. Már az is eredeti evangéliumi családjához való közeledését sugallta, hogy részt vett a rendezvényen, ott azonban újabb, még kézzelfoghatóbb gesztust tett konzervatív testvérei felé. Hadd számoljak be az esemény egyik legérdekesebb – és talán legfontosabb – fejleményéről.

Tovább a teljes cikkre »

Szeretném felhívni a figyelmet egy teológiai vitára, amelynek magyarországi protestáns körökben tudomásom szerint nem volt eddig visszhangja. Az Evangelical Theological Society (amerikai evangéliumi teológusokat tömörítő felekezetközi társaság) novemberi találkozóján rekordrészvétellel tartották meg a régóta beharangozott nyilvános vitát a brit anglikán N. T. Wright és az amerikai baptista Thomas Schreiner között. A vita középpontjában az ún. „Új Perspektíva” állt, mely immár három évtizede élénken foglalkoztatja az újszövetséges teológusokat. Az atlantai konferencia több mint 2500 résztvevője mutatja, hogy a vita már nem csak néhány teológus belső polémiája, hanem megmozgatja az egész evangéliumi világ teológus-elitjét. Miről is van szó?

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum