A rendkívüli mértékben polarizált amerikai társadalmat (a Donald Trump nevű gólem felemelkedése mellett) az úgynevezett öltöző-vita tartja épp lázban. Az elmúlt évtizedek kulturkampfjában sikert sikerre halmozó progresszívek most épp azt szeretnék kikényszeríteni, hogy az LMBT-közösség (?) elleni diszkrimináció (?) megakadályozása érdekében a női öltözőket és vécéket férfiak is használhassák, ha belül, a szívük mélyén nőknek érzik magukat, és fordítva, nők is használhassák a férfi öltözőket és vécéket, ha férfiként azonosítják magukat. Mindenki oda mehessen, ahova tartozónak érzi magát, függetlenül attól, hogy egyébként milyen genitáliái vannak. Aki meg ezzel nem ért egyet, az egy sötét bunkó, aki gyűlöli a transznemű embereket és nem érzékeli a történelem haladását. (Ha valaki úgy gondolja, túlzok, böngéssze egy kicsit az amerikai médiát, és látni fogja, ennél ez durvább is.)
A fenyegető káosz megakadályozása érdekében, az évezredes józan ész nevében, valamint azért, hogy a szexuális ragadozóknak ne lehessen törvényes ki-be járása az így védtelenné tett nők és kislányok közé, két déli államban olyan öltöző-törvényeket fogadtak el, melyek – keresztülhúzva az Obama-adminisztráció hagymázas terveit – megerősítették a hagyományos bölcsességet, hogy a női öltözőket és vécéket csak nők használhatják, férfiaknak ott semmi keresnivalójuk. Válaszul beindult a gépezet: micsoda dolog, hogy Észak-Karolina és Mississippi LMBT-ellenes diszkriminatív törvényt fogadott el, elfogadhatatlan, hogy ugyanazok az ótvaros konzervatívok akarják megállítani most is a fejlődést, akik annak idején a feketéket is elnyomták, de a történelem haladását úgyse lehet megállítani, ha valamelyik állam mégis megpróbálja, nem lesz ott többé NFL meccs, meg Disney stúdió, és egyébként is csúnya, rossz, gonosz, gyűlölködő konzervatívok. Stb. stb.
Ebben a közegben egy fiatal riporter fogta magát, elment az egyik liberális állam liberális egyetemére és megkérdezte a kampuszon sétáló diákokat, mit gondolnak a törvényről. Aztán feltett egy újabb kérdést, majd egy újabbat. Az eredmény döbbenetes. Amikor azt kérdezte a diákoktól, mit szólnának ahhoz, ha azt mondaná, hogy ő valójában nő, a diákok felmondták az új dogmát: persze, elfogadjuk, hogy az vagy. Amikor megkérdezte, mit szólnak ahhoz, hogy ő igazából kínai, hasonlóképpen bólogattak. A riporter tovább ment: mit gondoltok arról, hogy én egy hat éves kínai kislány vagyok? A diákok kénytelenek voltak haladni saját logikájukkal, és még abba is belementek, hogy ha a riporter így érez, nyilván joga van beiratkozni első osztályba. Amikor az egyébként alacsony riporter kijelentette, hogy ő 195 centi magas, a diákok, akikről sütött, hogy pontosan tudják, ez mekkora hülyeség, nem merték ezt sem megkérdőjelezni. Az új identitás-dogma szerint az ember az, aminek érzi magát, az a hülye, aki ezen problémázik.
A hajmeresztő interjúk eredményét a riporter néhány kérdésben foglalja össze: „Nem kellene nehézséget okoznia annak, hogy megmondjuk egy 175 centis fehér férfinek, hogy ő nem egy 195 centis kínai nő. Mégis nehézséget jelent. Miért? Mit árul el ez a kultúránkról? Mit árul el arról a képességünkről, hogy megválaszoljuk a valóban nehéz kérdéseket?”
Nézzétek meg a videót. Mindössze négy perc, de többet elmond, mint a témában írt ezer oldalas tanulmányok.
Ezek a kérdések számomra a liberalizmus csődjéről beszélnek.
Attól tartok más posztjaidra írt kommentek alapján, hogy a „keresztyén-liberalizmus” teljesen reális fogalom…
Végül ne legyek semmilyen „fób”, de még iszlamofób se! Mi fog ebből kisülni? Valaki megmondhatná végre mindenkinek, hogy keresztény-fób se legyen!
A legrosszabb, hogy rá is akarják kényszeríteni az elveiket másokra, a tolerancia nagyobb dicsőségére.
Észak -Karolina elleni gazdasági büntetés, na már azért nem kicsit súlyos.
Szaúd-Arábia nincs ugyanazon cégek büntető listáján…hát nem szánalmas??? A képmutatás tetején állnak.
Igen, a Starbucks Szaud-Arábiában még a logóját is megváltozatja hogy ne zavarja a muszlimokat, pedig ott aztán hetente nyilvánosan végzik ki a melegeket… Az USA-ban viszont a keresztényektől féltik a „szabadságot”, és gazdasági szankciókat akarnak alkalmazni csak azért, mert egyes államokban olyan törvényen mernek gondolkozni, amely a lelkiismereti szabadságnak szeretne egy kicsi védelmet bioztosítani (ne kelljen lelkiismereti meggyőződés ellenére asszisztálni pl. egy melegházassághoz), vagy mert felmerül, hogy fontosabb a kiskorúak védelme, mint egy, a lakosság 0,1%-át kitevő harcos kisebbség joga ahhoz, hogy ott vécézzen, ahol eszébe jut.
Egyébként egy férfi miért is ne használhatná a női mosdót? Az amerikai szabadságba ez hamarosan beletartozik majd, hiszen egy férfi akár 5 perc erejéig is nőnek érezheti magát (ezt gender-fluid jelzővel illetik, és védett kategóriának számít), és így joggal bemehet egy női mellékhelyiésgbe. Ezt még megkérdőjelezni sem szabad. Az, hogy egy pár percre magát nőnek nyilvánító biológiai férfi továbbra is a nőkhöz vonzódik és férfiként öltözködik, nem jelent semmit, pusztán csak arról van szó, hogy amellett, hogy átmeneti nemi identitási zavarban szenved (tehát néhány percre nőnek tekinti magát így joggal várja el, hogy mindenki más is annak tekintse), ez idő alatt cross-dressing problémája is van (hiszen férfi ruhában van, miközben ugyebár éppen nő), valamint leszbikus hajlamok is gyötrik (mert ez idő alatt „nőként” a női nemhez vonzódik).
Elég fura világ kezd kibontakozni.
Elég rég olvastam az 1984-et, abban emlékeim szerint volt egy olyan jelenet, amikor az Angszoc képviselője kijelentte, hogy ő mindenható, és ha kedve van, akkor körberepülheti a szobát. Mert nem az a lényeg, hogy ez fizikailag megtörténik-e vagy sem, hanem az, hogy hogyan kell erről mindenkinek gondolkodni. Az a valóság, amit a Párt valóságnak mond, és mindenkinek azt kell mondania és gondolnia, amit a párt mond. Tehát ha a párt azt mondja, hogy az illető márpedig lebegve repked a szobában, akkor mindenkinek ezt kell gondolnia, az illető is ezt gondolja, és ha mindenki egyféleképpen gondolkozik a dologról, akkor ez lesz a valóság. Ezt hívták a könyvben „duplagondol”-nak.
A wikipedia ezt a magyarázatot idézi a duplagondol-t a könyvből:
„azt a képességet jelenti, hogy valaki egyidejűleg két, egymásnak ellentmondó nézet birtokában van, s mindkettőt elfogadja. […] Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a feledésből éppen csak a szükséges időre, tagadni az objektív valóság létezését, s ugyanakkor számításba venni a tagadott valóságot – mindez elengedhetetlenül szükséges. Még a duplagondol szó használatakor is szükség van a duplagondol alkalmazására. A szó használatával ugyanis elismeri az ember, hogy meghamisítja a valóságot; a duplagondol azonnali alkalmazásával kitörli ennek tudatát; s így tovább a végtelenségig: a hazugsággal mindig az igazság elé ugrik.”
Én úgy érzem, hogy most pontosan valami ilyesmit akar meglépni a szélsőséges liberalizmus ma. A realitás egyre kevésbé számít, arról beszélni a modern civilizációs normák durva megsértésének számít. Az elvárt, politikailag korrekt beszéd és gondolkozásmód közös gyakorlásával „felül kell írnunk” a valóságot.
A szövet hátoldalán pedig azt találjuk majd, hogy akinek határozott véleménye sőt meggyőződése van valamiről, az szemben a többiekkel, akikből képlékeny tömeg válik, „kirekesztő” lesz és nagyon gyanús. A végén pedig „terrorista” így ellenség, függetlenül attól hogy szelíd, másokat szolgáló keresztény.
Így kerül majd sor az üldözésre és még megalapozottnak is fog tűnni. Sátánnak hazudnia nem is kell, elég annyi, hogy az igazságot már nem keresik, hanem „mindenkit megértenek”: igazat nem is tudnak majd mondani áldozatai … 🙁 és így kerülnek uralma alá.
A riporter kérdésére egyébként létezik egy ősi válasz, melyet éppen a kereszténység kezdeti terjedése idején fogalmaztak meg. A válasz így hangzik: „Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek… kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. (…) Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak… És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik. (…) Ők ugyan megismerték Istennek azt az elhatározását, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nem csak maguk cselekszik ezeket, hanem azokkal is egyetértenek, akik ilyeneket művelnek.”
Ádám, szerintem most mélyebbre ásott a riporter mint a homoszexualitás kérdése. Ezen már sírni kell 🙁 ! Áldozatnak tartom ezeket a fiatalokat.
Ők nem ismerték meg Isten törvényeit, nem ismerték meg szeretetét, nincs előttük REND amelybe bele tudnák helyezni azokat a jelenségeket, amivel épp találkoznak.
Az ember gyermekkorában kapja az indítást, később megkérdőjelezi, lázad, építi a sajátját. Majd, ha ellentmondással találkozik, ha a puzzle-darabka sehogy sem illik, gondolkozik, hogy vajon jó-e az eddigi illesztés? Nem kell-e szétszedni, építeni elölről? Most már erről szó sem lehet, a maszatolás megtette hatását.
Gyermekkori tapasztalások hiányában, egészséges minta nélkül ide lehet jutni. Ebből gondolati síkon nem lesz semmi, és pont ezért Istennek nincs más eszköze mint az a „szeretet-lerohanás” ami az utcai gyógyításoknál ébresztő lehet számukra. „Az embereknek Isten szeretete kell” mondja Todd White https://www.youtube.com/watch?v=J5wniXllgR0 Gyermekkori minták nélkül? https://www.youtube.com/watch?v=J5wniXllgR0 „apa lettem, de azt sem tudtam, hogy kell apának lenni” – mondja. Egyáltalán, ki is vagyok? teszi fel a kérdést itt is Todd White (és ő aztán nem tör senki felett pálcát, amikor a saját nyomoráról annyira nyíltan beszél).
Ádám, vigyázz, mert ezt az igét idézni lassan köztörvényes bűn!
Köszi ezt a videót! Ezzel a WC polémiával én is egyre többet találkozom az interneten, és egyszeráűen nem fér a fejembe, hogy nincs nagyobb problémájuk az emebreknek…
Persze bizonyos szempontból elég abszurd törvényileg szabályozni, ki mehet be a WC-re. Egyrészt mert magától értetődőnek kellene lennie. Másrészt viszont hogyan lehet ezt a törvényt betartatni? Kicsit olyan ez, mint nálunk a buszmegállóban való dohányzás tilalma. Jó dolog, jó az elv, csak hát lehetetlen betartatni. Vannak dolgok, amik íratlan szabályként működnek, és másképp nem is tudnak – pl. a WC használat. Tehát a társadalom maga kényszeríti ki a szabálykövetést, mert a társadalom több-kevésbé egységesen azonosul a szabállyal. Csak aztán ha a közgondolkodás átalakul, vagy épp a közönyösség uralkodik el, akkor az nehézségekhez vezet.
Ez pedig a témába vágó videó a relativizmusról https://www.youtube.com/watch?v=D2Flgdwlqz0
Minél magasabbra lendítik az ingát az egyik oldalon, annál magasabbra lendül a másikon is. Minél mélyebbre merülnek a konzervatívok a saját hazugságaikban, annál durvább a másik oldal is. Igen, azt hiszem a polarizáció jó szó.
Azzal m;g tudok mit kezdeni, hogy valaki annyira nem tudja, hogy fiú-e vagy lány, hogz nem akar a vele biológiailag egyneműekkel közös toalettet használni. Ha nagyom muszáj, használják a mozgássérült WC-t, vagy legyen a férfi, női, mozgássérült WC mellé egy negyedik.
Az viszont nem járja, hogy valaki az LMBT jogok nevében át akar gázolni mások szemérmén. Gyakorlatilag ki akarják találni a legalizált közszeméremsértést.
Csatlakozom: a polarizáció oly mértékű, hogy már meg is fogalmazták. „Elkülönült a jó a rossztól” és ezt Tóta W. nemrég írt cikkében olvastam az abortusztabletta kapcsán. Most kerestem, nem találtam a cikket de annyi borzalmat olvastam tőle hogy nem folytatom.
A rossz NEKÜNK tulajdonított! Hasonlóan nyilatkoznak egyes ezoterikusok a Biblia Istenéről. Csak azért, mert „ellenségeskedést vetek közéd és az asszony ivadéka közé, az eltapossa fejedet” az Istent gonosznak nevezik. Elképesztő de ez történik.
Látlelet http://hvg.hu/itthon/20160504_bejegyzett_elettarsi_kapcsolat_koltsegvetest_megalapozo_torvenyek#utm_source=hvg_top&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2016.05.05&utm_content=top1&type-id=HvgTopHvg&user-id=%7B@(%22@%22)sid%7D a végén a magyarországi közvélemények 🙁
http://mozgasterblog.hu/blog/jozan_esz_versenyelony?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201605
Akkor én is belinkelem a folytatást: https://www.youtube.com/watch?v=-4S0gHlKiho. Nem tudom, melyik szó írja le legpontosabban a jelenséget (abszurd? ostoba? gonosz?), de az érzéseimet leginkább a döbbenet és a rémület szavakkal tudnám jellemezni.
Megdöbbentő dolgok ezek.Az agymosást,a gondolkodás „átprogramozását”már korán elkezdik.Amit az előbbi videon láttunk az már ennek a nyílt és rejtett befolyásolásnak,manipulációnak az eredménye.Nagyon jól szemlélteti ennek a befolyásolásnak a hatalmát az Idealista által belinkelt video.
Ennek az ideológiának a hívei pedig egyre agresszívabbak, most már a gyerekek is célpontok.Egy relatíve friss példa:
http://www.citizengo.org/hu/fm/34510-disney-ne-valtoztassak-leszbikussa-jegvarazs-elza-hercegnojet
http://www.citizengo.org/hu/fm/34510-disney-ne-valtoztassak-leszbikussa-jegvarazs-elza-hercegnojet
Mikroagresszió, ezt most olvasom először, Arpicus! Pedig számítok rá, már írtam! Majd mi leszünk a „makroagresszorok” hiszen elég kiterjedt a látásunk Teremtőnkről, az életről és a normálisságot se bírjuk elfelejteni.
Már találkoztam kicsavarodott gondolkozással: ha nem úgy intézem az egészségembe vágó dolgaimat, esetleg jól is vagyok, akkor agresszor vagyok, mert aggódni kell értem …
Kedves Éva!
Igen,a világ nagyon fordult.Azt hiszem,hogy Orwell csak az évszámban tévedett,a könnyvének a „2084”-et kellett volna adnia.Belinkelek egy anyagot,nem szükséges aláírni,én nem teszem meg mert szerintem a GLAAD és a Disney stúdió ugyanazon háttérhatalom irányítása alatt áll.Az agymosást már gyerekkorban elkezdik,így nem kell csodálkozni az Ádám által belinklet videon a fiatalemberek válaszain!
Mikroagresszió?Ezt azok mondják akik egyre agresszívebbak,mint az általam belinkelt anyagban.Az anyagon belül van egy kiváló írás a rajzfilmek(rejtett)hatásairól.A befolyásolás és a manipulációt,az emberek elbutítása és konzumidiótává tétele pedig nagy erőkkel folytatódik.Szinte minden eszköz a rendelkezésükre áll.Úgy néz ki,hogy „ők”állnak nyerésre…
http://www.citizengo.org/hu/fm/34510-disney-ne-valtoztassak-leszbikussa-jegvarazs-elza-hercegnojet
Az Obama adminisztráció tegnap lényegében kötelezte az amerikai állami iskolákat, hogy a fiúk és a lányok saját öndefiníciójuk szerint azokba a vécékbe, fürdőszobákba és öltözőkbe mehessenek, ahova menni akarnak. Most túl azon, hogy agyrém, hogy egy gyerekre bízzák saját nemének meghatározását (!), arra az őrületre nincsenek is már szavaim, hogy néhány mentálisan sérült gyermek (és felnőtt) problémájának szeretettel való kezelése helyett egy egész kultúra a teremtés legalapvetőbb különbségét kezdi tagadni, komoly veszélybe sodorva ezzel a legvédtelenebbeket, a gyermekeket is. Régebben nem tudtam elképzelni, hogy egy társadalmat ilyen mértékű vakságnak is ki tud Isten szolgáltatni. Burokban éltem.
Igen, ez valóban fundamentális zavarokat okoz, kérdés, hogy mi lesz ebből a nemzedékből néhány évtized múlva? Úgy fogunk emlékezni erre a korra, mint ahogy most nézünk egyes korábbi időszakok őrületére, amiből nagyjából sikerült kijózanodni (nevetve azon, hogy vicces hajú fiatalok mit tartottak éppen fontosnak), vagy pedig az egész folyamat oda jut, hogy egy már nem is emberszerű emberiség fog bennünket körülvenni?
Obama anyák napi üdvözlete sem volt semmi:
„Performing the most important work there is, mothers — biological, foster or adoptive — are our first role models and earliest motivators. They balance enormous responsibilities and shape who we become as adults, their lessons guiding us throughout life. ** Regardless of sexual orientation, gender identity or marital status **, mothers have always moved our Nation forward and remained steadfast in their pursuit of a better and brighter future for their children.” (kiemelés tőlem)
Tehát végül is bárki lehet anyuka, akire valaki anyukaként gondol, vagy aki anyukaként gondol magára. Tehát a 175 centis fehér férfi 195 centis kínai anyuka is lehet!
A „bármilyen nemű” anyuka. Ennyit a gender-elmélet plauzibilitásáról. Nekem csak az nem fér a fejembe, hogy hogy tud bárki (nemhogy egy amerikai elnök) ilyen mondatot bármiféle önreflexió nélkül kimondani. Persze Andersen óta tudjuk, hogy a ruhát oda is lehet képzelni…
Nyilván az ideológiailag vezérelt szövegírók és/vagy maga Obama hosszasan gondolkodott azon, hova lehet ezt a pár gondolatot úgy beilleszteni, hogy a legtermészetesebben hangozva, szinte magától értetődő módon eladva magát, szépen belesimuljon az ünnepi beszédbe. Azt is el tudom képzelni, hogy az egész beszéd apropója az volt, hogy ezt az üzenetet be tudják csomagolni valahogy.
És hogy egy kicsit ízlelgessük a dolog jogi képtelenségét… Az új törvény kimondott célja a diszkrimináció megszüntetése, vagyis hogy ne lehessen senkit a gender identitásában diszkriminálni. Ha egy biológiailag férfi és egy biológiailag nő (milyen abszurd, hogy ezt így ki kell mondani, mintha azt mondanám, hogy egy folyó folyó, egy fújó szél, egy csíkos zebra stb.), szóval ha egy biológiailag férfi és egy biológiailag nő egyaránt nőnek vallja magát (gender-identitás), diszkrimináljuk valamelyiket, ha nem mehetnek ugyanabba a zuhanyzóba. Csakhogy a dolog nem ennyire egyszerű. Mert ha a női öltözőbe csak azokat a férfiakat és nőket engedjük be, akiknek női gender identitásuk van, akkor a biológiai nem alapján diszkrimináljuk azokat a férfiakat, akiknek viszont nincs női gender identitásuk. Különbséget teszünk két ember között, pedig ugyanaz a biológiai nemük. Most nem a gender, hanem a biológiai nem alapján diszkriminálunk. A jogi nonszensz is rámutat arra az egyébként teljesen egyértelmű igazságra, hogy úgy baromság ez az egész, ahogy van. Nagyon remélem, hogy legalább ez soha nem fog begyűrűzni hozzánk.
A problémát tovább bonyolítja, hogy vannak ún. „gender-fluid” személyek, akik napi szinten, vagy hangulati alapon változtatják a nem identitásukat (gyakrabban, mint ahogy pl. az öltözödésük azt követni tudná). Illetve lehet persze egy női identitással rendelkező biológiai férfi, aki mellesleg cross-dress problémával is kűzd (tehát nem identitásának megfelelő ruhát hord – vagyis ez esetben férfiként öltözik), és leszbikus hajlamai vannak (tehát bár identitása nő csak férfi testben, valójában a nőkhöz vonzódik), ami szintén védett kategóriának számít. Tekintettel arra, hogy mindezek miatt semmiféle objektív különbséget nem lehet meghatározni egy biológiailag és identitásában egyaránt férfi, valamint egy női identitással rendelkező biológiailag férfi között, a gyakorlatban egy férfi a törvény teljes védelme alatt nyugodtan bemehet egy női zuhanyzóba, elég azt mondania, hogy éppen e tekintetben nőnek érzi magát. Tulajdonképpen már rákérdezni sem szabad, hogy miért is ment be a női zuhanyzóba, mert ez már önmagában diszkriminatív jellegű.
Vannak aztán olyanok is, akik se nem férfinak, se nem nőnek gondolják magukat, hanem ufónak, pónilónak, vagy valamiféle harmadik nemű lénynek – ők ez alapján bárhova bemehetnek.
Nem teljesen értem, hogy a gyakorlatban mindezt hogy a csudába szeretnék megvalósulni. Vajon a liberális hölgyek elvhű progresszívek maradnak akkor is, ha miközben a kislányukkal éppen a női mosdóban tisztálkodni készülnek, egy 50 éves szőrös férfi is becammog és vetkőzni kezd…?
Ádám, igazad van a diszkrimináció kapcsán, de a szemérem itt a kulcs szerintem.
Igen, én is így gondolom.
Steve, „jókat” írsz, néha nagyon kell röhögni az egészen, miközben inkább sírnánk. Enélkül ki sem lehetne bírni. Közben hogy „elszaladt a póniló” a szekérrel, hogy lehet ezt megfogni? Csak Isten tudja!
Az agymosást,a befolyásolást és a manipulációt már gyermekkorban elkezdik.Ennek hatásos eszközei az rajzfilmek és az animációs filmek.A többi már következmény.Egy friss példa:
http://www.citizengo.org/hu/fm/34510-disney-ne-valtoztassak-leszbikussa-jegvarazs-elza-hercegnojet
Figyelembe ajánlom a cikkben belinkelt írást a rajzfilmek hatásáról.
Mossák a felnőttek agyát,mossák a gyermekek és az ifjúság agyát.Átprogramozzák az emberek gondolkodását.Vagy az a cél,hogy ne is gondolkodjanak.Konzumidiótákra van szükség.Kábítanak,kábulunk…?
Semmi gond, a szülészeti közös zuhanyzóba kitámolyogva biztos nem fogunk „bármilyen nemű anyukákba” botlani. 😛
Steve, az uszodai zuhanyzóban a kislányokkal eddig tényleg nem volt gond, viszont a „kisfiú” fogalma genderizmus nélkül is vitatott lehet. Engem például kissé zavart a 8 éves gyerek jelenléte. Erről viszont az az „abszurd” eset jut eszembe, hogy mi van, ha pl. egy 6 éves kislány az édesapjával megy az usziba, anya nélkül? 🙂
Egyszer találkoztam a meki mosdójában transzvesztitákkal. De a WC-ben mindenki egyedül van, így ez ott annyira nem nagy ügy.
A szeméremsértésen túl (ami könnyen megakadályozható, ha odafigyelünk egymásra), ez szerintem inkább azért nagyon veszélyes (ideológiai üzenetén túl, ami valóban szintén az), mert újabb terepet biztosít a nemi erőszak számára. A „gender-fluid” úgy dönt, hogy ő nő, bemegy a női WC-be, majd hirtelen úgy dönt, hogy ő egy vadkan… A német menekülttáborokban ehhez még gender-elmélet sem kell. 🙁
Itt biológiai férfiakról, biológiai nőkről van szó, a Barnevernetről szóló cikkekben meg biológiai szülőkről…
Úgy tűnik, a durvulás eldurvult:
http://www.nytimes.com/2016/05/14/us/transgender-bathrooms.html?emc=edit_th_20160514&nl=todaysheadlines&nlid=27096675&_r=0
Most már semmi nem fog arról meggyőzni, hogy a hülyeségnek van határa. Nincs neki. Ahogy azt is teljesen reális forgatókönyvnek látom, hogy pár év múlva hasonló viták fognak szólni arról, hogy transzkorúak igénybe vehetik-e az általuk preferált kornak megfelelő szolgáltatásokat.
Persze én is tudom, hogy a történet nem csak a hülyeségről szól (bár arról is). Ez sokkal mélyebb. Egy ideje érlelek és fogalmazok magamban egy írást a jelenség gyökereiről. Mindenesetre a gender elméletnél kevés veszélyesebb ideológiát látok a nyugati kultúrában. És ezt most nem hirtelen felindulásból mondom.
Kedves Testvérek
CitizenGO nap volt ma, a családról és az AnyaApaGyerekek kampányról. Küldöm a levelet. Mindenki fontos a munkában, az aláírásgyűjtés közösségekben papíríveken, elektronikusan a linket továbbküldve.
Az EU-ban BE VAN JELENTVE a kezdeményezés, és már meg is van támadva! De hiába, mert már regisztrálva van … a szervezők számítanak a nemtelen támadásokra 🙁
Innen a levél:
Csatlakozzon a házasság- és családvédő
AnyaApaGyerekek európai polgári kezdeményezéshez!
A 28 uniós tagállamban elindult kezdeményezés célja a házasság és család fogalmának védelme:
“Házasság egy férfi és egy nő között, és a család alapja a házasság vagy a szülő-gyermek kapcsolat”.
Történelmi pillanathoz érkeztünk: konkrét lépést tehetünk a számunkra fontos intézmények, mint a házasság és a család védelmében!
28 ország összefogásával, európai szinten százezrekkel együtt támogathatjuk azt a közös és mindenki számára egyértelmű megfogalmazást, amely az emberi lét valóságának alapja:
“A házasság egy férfi és egy nő között, és a család, amely a házasságra vagy a szülő-gyermek kapcsolatra épül.”
Írja alá Ön is a kezdeményezést még ma, hogy egyértelmű üzenetet küldjünk az Európai Unió intézményeinek! Nem kell mást tennie, csak töltse ki a linken található űrlapot (szüksége lesz a személyi igazolványa vagy az útlevele számára) és küldje el véleményét az Európai Bizottságnak.
http://www.signatures.mumdadandkids.eu/?lang=hu
Hogyan lehetséges az, hogy néhány nap alatt több ezren csatlakoztak egy kezdeményezéshez, melynek célja egy közös európai házasság- és családdefiníció elfogadása? Több tucat szervezet és több száz önkéntes csatlakozott már az AnyaApaGyerekek (Mum, Dad & Kids) kezdeményezéshez, hogy megvédjék a házasságot és a családot Európában. Miért?
Mert Portugáliától Litvániáig, Svédországtól Ciprusig, a világ minden pontján a család a társadalom alapja. A házasság, ami a férj és a feleség szeretetére és elköteleződésére épül, védi a családot. A családot, amely a legideálisabb hely a gyermekek felnövekedéséhez.
De miért kell megvédeni a házasságot és a családot? Veszélyben vannak? Igen.
Az utóbbi években a törvényhozók és bírák átértelmezik a házasság és a család fogalmát, melynek eredményeként ezek a szavak más és más valóságot fednek a különböző országokban. Következésképpen az uniós jogszabályok egyre kevésbé értelmezhetők és alkalmazhatók.
Ezért szükséges tehát a közös definíciók bevezetése, amely minden tagállamban ugyanazt jelenti. Ez nem más, mint a házasság egy férfi és egy nő között, és a család, amely házasságra vagy a szülő-gyermek kapcsolatra épül.
Kérjük segítsen Ön is megvédeni a házasságot és a családot. Csatlakozzon az AnyaApaGyerekek (Mum, Dad & Kids) európai polgári kezdeményezéshez a linken található aláíróoldal kitöltésével (csak néhány kattintás és a személyi igazolványa vagy útlevele száma, vagy személyi száma kell hozzá)!
http://www.signatures.mumdadandkids.eu/?lang=hu
Ha sikerül célba érnie kezdeményezésünknek, a házasság és a család fogalma az emberi lét valóságát, és nem pedig országonként változó konstrukciókat jelentené az Európai Unióban. 1 millió aláírással az Európai Bizottságnak fontolóra kell vennie a javaslatot, az uniós intézmények előtt képviseljük a kezdeményezést. Minél többen vagyunk, annál nagyobb a nyomás az EU-n, hogy ne változtasson e megfogalmazásokon.
Írja alá a gyermekeink és társadalmunk jövője érdekében! Aláírásával több ezer német, spanyol, francia, finn és más nemzet polgáraihoz csatlakozik.
Köszönjük, hogy tesz egy lépést Ön is!
Frivaldszky Edit
Apropó CitizenGo!Még egy érdekes felhívásuk amely mellesleg érinti a poszt témáját is.Az agymosást már gyerekkorban elkezdik,agresszíven nyomulnak:
http://www.citizengo.org/hu/fm/34510-disney-ne-valtoztassak-leszbikussa-jegvarazs-elza-hercegnojet
Orwell csak a könyve címe megadásánál tévedett,1984 helyett szerintem a 2o84-et kellett volna adnia.A befolyásolást, a manipulációt már korán elkezdik,erre nagyon alkalmasak a rajzfilmek illetve újabban az animációs filmek amelyekkel tele van a televízió.Figyelemreméltó a felhívásban belinkelt anyag a rajzfilmek hatásáról.Ezek után már nem is kell csodálkozni,hogy a megkérdezett fiatalok olyan válaszokat adtak amilyeneket.Idealista által belinkelt videó telitalálat!Frappáns módon szemlélteti ezt a jelenséget.Engem Andersen híres meséjét juttatta az eszembe,a „Király új ruhája”-át.A király pucér,de mindenki el van ájulva a király új ruhájától.Csak egy kisgyermek veszi észre,hogy az uralkodó meztelen és semmilyen ruha sincs rajta…Kábítanak bennünket,kábulunk…?
Amint a videó is sugallja, a jelenség egyik kulcsa az angolszász egyetemeken található. A hidegháború végével úgy tünt, hogy a kommunista eszmerendszer lényegében megsemmisült, az eszmerendszer által okozott pusztítás nyilvánvaló volta miatt nem kell tartani a rendszer feléledésétöl. Számomra megdöbbentö volt tapasztalni, hogy pont az amerikai egyetemek biztosítják a marxista tanok továbbélését, és hogy a marxista nyelvezet mennyire áthatja az akadémiai közbeszédet. Valahol olvastam, hogy az egyik leggyakrabban (ha nem a leggyakrabban) feladott olvasnivaló egyenesen a Kommunista Kiáltvány. Itt van egy (talán a kelleténél egy kicsit hosszabb) videó az egyetemek „social justice” kurzusairól, amik a téma több oldalról való vizsgálata helyett aktivistákat nevelnek a diákokból:
https://www.youtube.com/watch?v=rUEgTaM28ls
Az egyetemen ahol vagyok nem rég beszéltem egy egyetemistával aki tanárnak készül, és lelkesen magyarázta, hogy mennyire izgalmas dolog, hogy az új generációt nevelheti és a jövöt befolyásolhatja. Ahogy magyarázott gyanút fogtam, és azt mondtam félig gúnyosan, hogy amit elmondott az nem nevelés, hanem indoktrináció. Egy fél pillanatra meghökkent, majd kijelentette, hogy a nevelés természetesen indoktrinációt jelent, és kell hogy jelentsen. Nos, amin az amerikai diákok átesnek, azt gyakorlatilag általános iskolától az egyetem végéig nem is lehet máshogy nevezni, mint indoktrináció. A helyzet annyira rossz, hogy akadémiai körökben alig lehet konzervatív hangot hallani, a jó elömenetel érdekében a professzorok titkolják konzervatív beállítottságukat, és csak a progresszív hangokat lehet hallani. A balos aktivista kurzusok kritika nélkül maradnak.
Ugyanakkor a helyzet nem reménytelen, természetesen. Becslésem szerint a valóban aktivista lelkületü diákok talán 1% körül lehetnek. Persze ök rendkívül „veszélyesek”, hiszen ök azok akik a diákönkormányzatokat irányítják, akik tanárnak, újságírónak, politikusnak mennek és meghatározzák a közbeszédet. A diákok nagy többségét nem érdekli a dolog és élik a szokásos diákéletet: tanulás, sport, bulik stb. Ök a mindenkori kényelmi álláspontot képviselik, ha a melegházasság a trendi, akkor azt, ha a transgender jogok, akkor azt. Csak nehogy valakit is megbántsanak. Szerintem ezek a diákok hamar véleményt változtatnának, ahogy az „új-marxista” tanok leleplezödnek. A leleplezés pedig már elindult, sajnos leginkább az interneten meg a South Park-on zajlik, de néha el-eljut az egyetemekre is. Némileg elszomorító, hogy a beindult reakciót jelenleg Donald Trump-nak hívják (nem mondjuk Ted Cruz), aki a transz ügyben naponta kétszer változtat véleményt, mert fogalma sincs semmiröl.
Szóval szerintem sok múlik azon, hogy az amerikai konzervatívok végre újra helyet követeljenek maguknak az egyetemeken és megtámadják intellektuálisan a pusztán az egyenlöségre épülö tanokat. A „millenials” generáció meg van róla gyözödve, hogy ahol egyenlötlenség van ott igazságtalanság van és az egyenlötlenséget meg kell szüntetni. Jelen ügyben az egyenlötlenséget az jelenti, hogy van aki férfinak születik, van aki nönek. A transz ügy lényege, hogy ez így igazságtalan, és ezt meg kell szüntetni, mindenki legyen az ami akar.
Ami most az amerikai egyetemeken zajlik, nekem az eugenika történetét juttatja eszembe. Azt hiszem kevéssé ismert történet, de ez a tévtudomány teljesen bevett volt a 20. század elsö felében, ennek tanszékjei voltak, eugenikából diplomázni lehetett, sok „jeles” ember hitt benne és támogatta (ld. eugenics a wikipédián). A dolog a holokausztba fulladt, ez kellett ahhoz, hogy rádöbbenjen mindenki, hogy mekkora tévedés volt. Öszintén remélem, hogy a mai gender örület nem fog hasonló tragédiába torkollni.
Ezt én is nagyjából így látom. A marxizmus él és virul a nyugati egyetemeken. Érdekes cikket közölt nemrégiben a New York Times Nicholas Kristof tollából. Kristof liberálisként (!) a liberális intoleranciáról és a konzervatív gondolkodás tudatos kiszorításáról írt az egyetemekről. Ez egészen látványos méreteket ölt ma már, és lecsorog az alsóbb szintekre is. Hogy mekkora a hatása, azt részben az amerikai társadalomban zajló földcsuszamlásszerű változások is mutatják. Az egyetemek szerepét ma sem lehet igazán túlbecsülni. A cikk itt olvasható.
A Washington Post egy szintén nemrég megjelent írása pedig egy Harvard-kutatásról szól, mely szerint a „millennials” generáció többsége elutasítja a kapitalizmust. Amerikában! Ezt a trendet jól mutatja Bernie Sanders tündöklése is. Még az sem elképzelhetetlen, hogy egy csomó témában a Donald is balról fogja előzni Hillary Clintont.
Nem mindenkinek tetszik ez az új módi.Van ellenállás:
http://pestisracok.hu/transzgender-palca-feltorte-teve-hatat-felejtos-az-allami-iskola-amerikaban/
A rombolás, maszatolás után következik az „építés” 🙁 http://vigyazo.blog.hu/2015/09/29/szoft_porno_abortusz_tabletta_es_mohamed_ez_var_az_iskolakra így?!
Amikor a szög a fején van találva: Transznem, transzvagyon.