Minden kornak és kultúrának megvannak a maga nehézségei a bibliai szöveggel. Az ókeresztény kor görög teológusai számára például az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy a Biblia szenvedélyeket tulajdonít Istennek, ráadásul nem is mindig a görög esztétikai ízlésnek megfelelő stílusban. No meg az, hogy az Ószövetségben Isten anyagi értelemben áldja meg az övéit, és zavarba ejtően erotikus időnként a nyelvezete.
A felvilágosodás korában élő teológusoknak a Biblia csodái okoztak problémát, valamint az a benyomás, hogy a bibliai engesztelés túlságosan ókori és véres. Ha az univerzum meghatározott törvények szerint működik, beleértve az erkölcsi rendet is, akkor abban nincs helye természetfeletti beavatkozásoknak, sem primitív vérkultuszoknak. A Bibliát meg kell tisztítani ősi kultúrájától, hogy a modern korban is érvényes maradhasson.
A romantikusok viszont épp a Bibliában látható szilárd erkölcsi renddel nem tudtak mit kezdeni. A romantikusok úgy gondolták, hogy a szenvedélyeket nem szoríthatjuk törvények és korlátok közé. A szárnyaló léleknek nem lehet parancsolni! A romantikusok számára a rend ellen lázadó nem gonosz, vagy ha az, akkor a gonoszság pusztán a szabadság szinonimája.
A német életfilozófusoknak meg az volt emészthetetlen, hogy a Biblia Istene gyöngévé tette magát a kereszten, és hogy irgalomra kötelezi a hívőket. Ez vallásnak sem nem szép, sem nem életképes. Az egzisztencialisták azzal nem tudtak mit kezdeni, hogy a Bibliában az egyén számára van általános terv. A pragmatikusok azt nem értik, miért fektet a Biblia akkora hangsúlyt az igazságra.
A muzulmán kultúrákban élőknek az jelenti a Bibliában a botrányt, hogy Istennek Fia van. A hinduknak, hogy csak egy van belőle. Az ateistáknak, hogy van. A buddhistáknak, hogy van bármi.
A mai progresszíveknek a rabszolgaság erőtlen bírálatával és a patriarchális gondolkodással van gondjuk. Meg az erőszakkal és úgy általában a maszkulinitással, ami keresztül-kasul átjárja a Szentírást.
A konzervatívoknak a Biblia radikális kultúrakritikája okoz fejtörést.
A zöldeknek az állatok alávetettsége, és hogy Isten szerint meg lehet őket enni.
Az antiszemitáknak Jézus zsidó volta. Zsidóknak, hogy Isten szeretheti az antiszemitákat is.
Nincs olyan kultúra, amelyik botránkozás nélkül tudna találkozni Isten igéjével. A kérdés ezért inkább az, hogy mit teszünk a botránkozás után: Isten igéje bírálóivá válunk, vagy engedjük, hogy Isten igéje bíráljon bennünket?
Még végig sem olvastam már nevettem, örömömben, tehát nem mondhatom h „végignevettem” mert folytatom, ízlelem, a legeslegjobb és legfontosabb írásnak tartom ! <3
János ev. 6:67-68 (egysz.ford.)
„Jézus megkérdezte a tizenkét apostolt:
– Ti is el akartok menni?
Simon Péter felelt:
– Uram, kihez mehetnénk?! A te szavaid vezetnek az örök életre. Mi hiszünk benned, és meggyőződtünk róla, hogy Te vagy az Isten Szentje!”
Lukács ev. 7:23 (Jézus mondja)
„Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.”
„Boldog és áldott, aki nem kételkedik bennem, hanem kitart mellettem.” (egysz. ford.)
Kedves Ádám,
1. A vallásos keresztény kultúrájú embereket mi zavarja a Bibliában?
2. Ha egy gyülekezetnek van bármilyen kultúrája az nem rögtön odavezet, hogy megoszt, illetve igazodási ponttá válik? El lehet érni és fent lehet tartani az ideálisan kultúramentes gyülekezeti létet, vagy ez utópia?
3. Hogyan fogalmaznád meg az Istennek valóban tetsző keresztény kultúra lényegét, (ami az értelmezésemben más minőségű, mint az előző két kérdésemben feszegetett kultúrák).
Kedves Kimnowak,
1) Például az újjászületés szükségessége vagy az egyedül hit általi megigazulás.
2) Szerintem nincs kultúramentes gyülekezet, de ez nem is kívánatos. Az evangélium mindig inkarnálódik. A misszió szempontjából viszont elengedhetetlen, hogy újból és újból megkülönböztessük az evangélium magját a kulturális héjtól.
3) Társadalmi szinten lehet valamiféle keresztény értékrendről beszélni, de az sem teljesen azonos a kultúrával. Ez részben a teremtés rendjéhez, részben a kereszténység történeti hatásához kapcsolódik, és akkor válik láthatóvá, amikor más világnézetek hatásához hasonlítjuk (pl. iszlám, marxizmus, szekuráris progresszió, szociális darwinizmus, panteizmus stb.). Itt egy cikkem erről.
@szabadosadam
1. De nem a vallásos, kemény, igazságosztó emberek azok, akiket nem zavar semmi, nem keresnek semmilyen igazságot, nem kételkednek, mert annyira meg vannak győződve a saját igazukról? A vallásosságnak talán pont az egyik legerősebb mérge az, hogy így tartja vakságban az áldozatait.
Ebből a szempontból egy romantikus vagy egy zöld, lehet, hogy jobb startpozícióból indul az igazság keresésekor mint egy vallásos. (Persze ő is lehet a saját meggyőződésének megkövült, vallásos követője.)
2. Oké, igazad van ez utópia. Az emberi pszichének mindenképpen igénye és terméke valamiféle kultúra, mert anélkül az élet lelketlen, unalmas és színtelen.
(Csak a kultúra ne kapjon meghatározó szerepet a gyülekezetben, de az erre való megoldást megírtad az előző bejegyzésedben a multikulturalizmus kapcsán.)
De visszakanyarodva a kultúra nélküli lelketlen és színtelen élet kérdéséhez:
Ha szellem tápláléka az Ige, a test tápláléka kenyér, akkor mi a tápláléka a léleknek? Főleg ha keresztény az a lélek.
Milyen kultúrát, milyen művészetet fogyasszon ha fel akarja magát üdíteni? (Bocs, hogy behozom a művészetet, de nekem ez is felsejlik a bejegyzésedből, ráadásul erősen összefügg a kultúrával.)
Létezik olyan kultúra és olyan művészet ami nem lép fel valamilyen világmagyarázat igényével így szükségszerűen szembemenve Isten világmagyarázatával? Létezik simán csak esztétikus, ártalmatlan, gyönyörködtető művészet?
Ha német romantikust olvasok, gyönyörködve a szöveg szépségében, de közben mégis borús és sóhajtozó lesz a lelkem, akkor azt csak egy ártalmatlan mellékhatás a lelkemre, vagy komoly szellemi tartalma van annak a műnek ami már nem veszélytelen és a szellememen keresztül hat?
De ha megfordítjuk: a templomban az orgonaszó szépségében és a színes ablakokon át a színes padlóra vetődő napfény esztétikájában gyönyörködve is kerülhet a lelkem áhítatos hangulatba, miközben a szellemem, a szívem semmit nem fog fel az igei üzenetből, mégis azt hiszem, hogy jó keresztény vagyok.
A kérdéseim gyakorlati vonatkozású részét elintézhetjük annyival hogy “mindent szabad nekem, de nem minden használ”, és mindenki döntse el a keresztény szabadságban, viszont az elvi szintű válaszod az érdekelne.
3. Igen, köszi, az egy nagyon jó cikk!
Talán ez a cikksorozatom adhat pár szempontot a művészettel kapcsolatos kérdésed végiggondolásához.
Jahajjj, sejthetem volna, hogy ezt a témát már feldolgoztad, bocs és kösz. Ígéretesek a címek, lesz mit olvasnom.
Nagyon jó poszt! Rámutat arra, hogy a Biblia üzenete és a korszellem mennyire eltérőek.
Gondolom, hogy mindenki volt már alacsony kapuval rendelkező házban. Ha nem hajolunk meg előtte akkor lefejeljük a szemöldökfát. 🙂
„Nincs olyan kultúra, amelyik botránkozás nélkül tudna találkozni Isten igéjével. ………. ”
Lenyűgöz, hogy a minden kultúrában meglévő különböző szellemi áramlatok között, Istennek van népe, kiknek a Bibliában leírtak nem botránkoztatóak, hanem életnek beszéde. Mivel azok által ismerik meg annak szerzőjét. Mint például azt, hogy Isten:
gyűlöl (Mal. 2:16) és szeret (Hós. 14:5)
természetfeletti csodákat tesz (Ezékiel 11:19)
a vért engesztelő áldozatul rendelte (Róma 3:25)
romlottság szolgáinak nevezi azokat, akik szabadságnak nevezik a rend elleni lázadást (2 Péter 2:19)
erőtlenségében is óriási erő van (1 Kor. 1:25/b)
Fia, Jézus Krisztus ( Márk 1:1)
megengedő akarata a rabszolgaság (Ef. 6:5/ Kol. 3:22)
az állatokat eledelül szánta (Apcsel. 10:13)
A megismerés következménye pedig az, hogy e nép találkozása Isten igéjével botránkozástól mentes.