Az egész világsajtót bejárta a tragikus hír, hogy a tadzsik-afgán határ közelében megöltek egy kerékpározó amerikai párt. A gyilkosságot az ISIS vállalta magára. A húszas éveik végén járó Jay Austin és Lauren Geoghegan 2017 júliusában egy éves szabadságot vettek ki, hogy biciklivel beutazzák a világot. Útjuk Európa és Afrika után Közép-Ázsiába vezetett, ahol aztán a tragédia bekövetkezett. Egy amatőr videófelvételen látszik, hogy a merénylő szándékosan fordult meg az úton, hogy szemből a nyugati kinézetű kerékpárosoknak hajtson és átgázoljon rajtuk. A merényletben az amerikai pár mellett egy svájci és egy holland kerékpáros is az életét vesztette. A történetben azonban nem ez az igazán hajmeresztő.
Jay és Lauren lelkes képviselői voltak annak a liberális gondolkodásnak, amely a bűn és a gonosz fogalmát a keresztény világnézet tévedésének tekinti, és éppen a bűn és a gonosz hangsúlyozását tartja a világ igazi problémájának. A fiatal pár az út során többször bejelentkezett, Marokkóból a srác például ezt írta: „Amikor a híreket nézzük és az újságokat olvassuk, azt akarják elhitetni velünk, hogy a világ egy nagy, veszélyes hely. E szerint a narratíva szerint az emberekben nem szabad bíznunk. Az emberek rosszak. Az emberek gonoszak. Az emberek baltás gyilkosok, szörnyetegek vagy még rosszabbak. Én nem veszem ezt be. A gonosz egy légbőlkapott fogalom, amit azért találtunk ki, hogy embertársaink mienktől eltérő értékeinek, hiteinek és világlátásának komplexitásával tudjunk kezdeni valamit. Könnyebb egy véleményt azzal elutasítani, hogy az számunkra rémisztő, mint megpróbálni megérteni azt. Van persze rosszaság, de az nagyon ritka. Az emberek alapvetően kedvesek. Néha a saját érdekeiket nézik, néha rövidlátóak, de kedvesek. Nagylelkűek, csodálatosak és kedvesek. Ennél nagyobb revelációra nem juthattunk volna el utunk során.”
Az eset iróniája nem is lehetne mélyebb és kijózanítóbb. A reveláció pedig fájdalmasabb. A gonosz nem légbőlkapott kitaláció a különbségek kezelésére, hanem rideg valóság. A másik megértésére való jóhiszemű törekvés sem haladhatja meg. Nem a bűn, hanem annak tagadása a veszélyes illúzió. A liberális emberkép – amelyben Jay és Lauren is hittek – hagyományosan azt vallja, hogy az ember jó, és bírálja azokat, akik bűnről és abszolút igazságról beszélnek. A bibliai emberkép is tanítja az ember eredendő méltóságát, de realista az ember romlottságával kapcsolatban, ezért bölcs megkülönböztetésre figyelmeztet. A keresztény emberkép józan. A bűnt tagadó liberális antropológia viszont naiv és hosszú távon életveszélyes.
Jó a poszt, a téma paradox: a filozófiai lényeg nem érvényteleníti az antropomorf szemléletet. Nincs sötét, csak fényhiány, de ettől még ugyanúgy kezeljük, mint ha lenne. A „mindjárt sötét lesz” filozófiailag értelmetlen mondat, emberileg meg teljesen érthető és helyes. Hideg sincs, csak meleghiány, de ez nem változtat a jégeralsón.
A gonosz dolgában nem tudjuk, mi a filozófiai igazság (ami egyébként sem változtatna a viselkedésünkön). Sz’tem a „gonosz” jól összerakható három komponensből: bírvágy, mértéktelenség, ártó szándék. A világ összes gonosznak nevezett jelensége leírható ezekkel a tényezőkkel, ahogy a színek előállíthatók az alapszínekből. Ami a biciklistákkal történt, az is összerakható a tényezőkből, ám mire megyünk ezzel? Paradox a helyzet, mert egyrészt fékezhetetlenül igyekszünk megismerni a filozófiai lényeget, másrészt a tudatosság egy pontján nyilvánvalóvá válik, hogy a végső lényeg az emberi viselkedés szempontjából gyakran irreleváns.
Az idealisták abban következetlenek, hogy figyelmen kívül hagyják a végső lényegek esetleges irrelevanciáját. A történet persze más kényes gondolatokat is felvet a kultúrák vélt egyenértékűségével kapcsolatban.
Idelinkelem a jótollú Lackfi János írását az esetről, ahogy a művész elmondja… Megrázó.
https://www.facebook.com/lackfi/posts/1641889825939167?__tn__=K-R
Millennial Couple Bikes Near ISIS Territory Thinking ‘Humans Are Kind’ and Gets Killed
https://www.pluralist.com/posts/1824-millennial-couple-bikes-near-isis-territory-thinking-humans-are-kind-and-gets-killed?utm_source=facebook.com&utm_medium=share
„Millenial Couple”? Ez valami új szekta?
Ugyanerről, gyereknyelven, szeretettel: https://www.youtube.com/watch?v=qI8crtTobQc
„Illúzió lenne a gonosz?”
Számomra biztosan nem. Hisz személyiségemben éltem, élem meg valóságos voltát.
Fájdalmas szégyent generálnak bennem egészen fiatalkori emlékek, amikből ha nem
kapok szabadulást, bűnbocsánatot, nagyon súlyos következményei lehettek volna.
Óvodás koromtól kéjes érzést váltott ki, ha társaimat olyan helyzetben tudtam
hozni, amikor kínjukban csak „vinnyogtak”. Próbáltak menekülni, de mindig meg-
találtam a helyet és a módot, ahol megalázhattam őket. Sérülteken erőfölényem
éltem ki. Kétszínűség, hamisság, lopás nem ismeretlenek előttem. Évekig termé-
szetes volt, hogy ezt teszem. Sőt! Mint írtam, jóleső, kéjes érzés kísérte.
Nyugtalanítóvá a megtérésem előtti időszakban váltak. Amikor Isten világossága
behatolt bensőmbe. Hasonlóan, mint mikor édesanyám bejött a sötétített szobám-
ba, ahol addig a rendetlenségben jól éreztem magam, de kinyitotta az ablakot,
és a fény mindent megmutatott. Édesanyámra nagyon haragudtam, de Istenre nem.
Mert az a fény, ami Tőle jött, egyrészt lesújtott, összetört, ugyanakkor gyó –
gyított, felemelt. Mivel ilyennek ismertem meg az Istentől jövő világosságot,
számomra az a közeg nem félelmetes, hanem nélkülözhetetlen. Benne élem életem.
Én nem vagyok vallásos, de mivel valaha az voltam, ezért nagyon jól ismerem a Bibliát, és mindig kapok belőle valamiféle „útmutatást”. Én azért vagyok rossz – a pszichológiában „narcisztikus dühnek” hívják ezt a reakciót – mert nem bírom elviselni a kudarcot, a szégyent, azt, ha hibát követtem el, ha nem állok a helyzet magaslatán. Azon elmélkedtem egy csendes estén, hogy mindig lesz ilyen szituáció, hogy mindig lesznek olyan helyzetek és emberek, akik a narcisztikus dühömet aktiválják – és akkor valamit ezzel kezdeni kell… És akkor bevillant. amit a Biblia mond, az Úr szavai Káinnak: „Miért csüggeszted le fejedet? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz, de ha nem jól cselekszel, akkor a bűn az ajtód előtt hever, és reád van vágyódása, de te uralkodjál rajta!”. Sosem értettem ezt a passzust, hát ha „nem jól cselekszem”, az már nem maga is bűn? Mit jelent az, hogy ha nem jól cselekedtem, akkor a bűn hatalmába akar keríteni engem? Aztán belegondoltam Káin lelkiállapotába. Káin lecsüggesztette a fejét, mert Ábel áldozatát elfogadta az Úr, az övét nem. Szóval mit is érzett? Szégyent, elégtelenséget… Biztosan úgy gondolta, hogy ez az ő hibája, az ő valamilyen hiányossága…Az Úr pedig azt mondta neki: ha nem jól cselekszel, fenyeget a bűn…Vagyis mitől óvta őt az Úr? (Sajnos, mint kiderült, eredménytelenül…). A narcisztikus dühtől. Attól a dühtől, amelyet akkor érzünk, amikor elégtelennek érezzük magunkat, cikinek érezzük azt, amit tettünk, szégyelljük…és amely aztán igazi bűnhöz vezet (akár, mint ebben az esetben is, a gyilkossághoz). És akkor megértettem, hogy ez a bibliai idézet hozzám szól egyenesen. Nem szabad átengednem magam a dühnek, a gyűlöletnek azért, mert elégtelen voltam, mert hibáztam…