„A Krisztusról szóló tanítás hallgatással kezdődik” – írja Bonhoeffer krisztológiai jegyzeteiben. Jézus Krisztus az Ige, aki által Isten megszólít. Amíg mi beszélünk, ő nem tud hozzánk szólni. Az emberi Logoszt a „hogyan?” érdekli, nem a „ki vagy?”, ezért a megismerés rossz oldaláról közelít a legnagyobb titokhoz, az isteni Logoszhoz. Közeledése személytelen, tiszteletlen és süket. Az isteni Logosz az emberi Logosz antitézise, egyfajta „Anti-Logosz”, mely széttöri az emberi gondolkodás építményeit. A keresztény teológia alapja az a zavarba ejtő tény, hogy Krisztusról nem lehet érdemben a háta mögött beszélni. Krisztust Krisztus tudja megismertetni velünk, hiszen ő maga a Logosz, a kinyilatkoztatás. Krisztust az ismerheti meg, aki szemtől szemben áll vele, és képes hallgatni. „Krisztus hirdetése az, amikor az egyház illő hallgatásból kezd beszélni” – mondja Bonhoeffer.
Ebből következik, hogy Krisztust az tudja igazán hirdetni, akit a Logosz az ima csendjében megszólított. Az egyház igehirdetése mindig akkor volt igaz és erővel teli, amikor abból a csendből szólalt meg, melyben a Logosz megnyilvánulhatott. Az az egyház hirdeti őt igazán, amelyik nem a „hogyan” után érdeklődik, és nem pusztán a történelmet vizsgálja, hanem alázattal azt kérdezi a jelenlévő Krisztustól: „Ki vagy?” Jézus Krisztus élő Úrként szólal meg, úgy, mint akivel az egész mindenség függő viszonyban létezik. Amikor megszólal, darabokra töri az emberi Logosz rendszereit, melyekben ő értelmezhetetlen és megmagyarázhatatlan. A Logosz a világ előtt létezett, a világ általa teremtetett, ezért azon kívülről szólít meg bennünket, akiknek – nélküle – minden bölcsessége a világ elemeiből tevődik össze. A Logosz azonban soha nem igazodik a világ elemeihez és emberek hagyományaihoz (Kol 2,8), hiszen azok felett áll, ezért azok által megismerhetetlen. Ezért kell először hallgatnunk.
Bonhoeffer hangsúlyozza, hogy a világ nem ismerheti meg Krisztust, ha pusztán a történeti iratokat kutatja, mert Krisztusról tudományosan csak az egyházban lehet beszélni, abban a lelki térben, ahol a Logosz megszólalt, ismertté vált, és ahol igényeit elfogadták. Azon a helyen lehet őt kutatni, ahol szemtől szembe állva vele megkérdezték: „Ki vagy?” A tanítványok az emmausi úton Jézus távollétében akarták megérteni a hogyant. A megértés azonban Jézus jelenlétében történt meg, akkor, amikor a kenyér megtörésekor felfedte magát előttük. Az emberi Logosz az isteni Logosz létén úgy tud csak érdemben elmélkedni, ha engedte, hogy megszólaljon, vagyis ha személyes találkozásban megszólíttatott általa, és az isteni Bölcsesség darabokra zúzta az emberi bölcsességet. Jézus Krisztus csakis Úrként megismerhető, akinek abszolút igényei vannak létünk egésze felett, beleértve az őt kutató értelmünket is.
A keresztény világ ezekben a napokban Jézus Krisztus halálára és feltámadására gondol. Nagyszombat különös szerepet tölt be a megaláztatás és a felmagasztaltatás két pólusa között. A nagyszombati csend nem pusztán a keresztrefeszítés utáni döbbent hallgatás, nem is csak a feltámadás harsogó örömét megelőző komor várakozás, de arra is figyelmeztet, hogy a keresztet és a feltámadást az tudja csak befogadni, aki képes a Logosz előtt csendben lenni, és megfogalmazni a kérdést: „Ki vagy?” A feltámadt Úr ebbe a csendbe tör be, ebben a csendben hirdet örömöt, bűnbocsánatot, reménységet. De előbb hallgatnunk kell, el kell engednünk saját bölcsességünket, hagynunk kell, hogy a Logosz összetörje igazságunkat, vagyis feltétel nélkül meg kell nyitnunk magunkat előtte.
Ekkor történhet meg a húsvéti csoda a lelkünkben is: feltámadhatunk a Feltámadott jelenlétében.
Nagyon köszönöm.
Én is köszönöm, Jézus.
Ádám, nekem „útravaló” a fönti gondolatsor. Viszem is magammal a csöndet, mint feladatot a következő évre.
És még valami: Egyszer megkérdezte valaki tőlem, hogy melyik Isten legelső parancsolata? Erre én mondtam a Tízparancsolat első parancsát. Erre ő mondta, hogy nem, az első parancs nem ez. Hanem az, hogy HALLD: „Halld, Izrael!”
És tényleg nagy kérdés, hogy készek vagyunk-e hallani. Mert mindennek ez az alapja.
Krisztus feltámadt!
Viktor
Valóban feltámadt!
Igen!
„legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra” Jakab 1:19
A kép a cikk fölött kitől van?
Próbáltam utánanézni, de sajnos, nem tudom.
Köszönöm Ádám, ezt a bejegyzést!
Isten igéjének megértéséhez valóban ez a személyes találkozás, és a „Ki vagy?” – kérdés feltevése adja meg a lehetőséget. Dicsőség a földre szállt Istennek: Krisztusnak!
Egyedül ő adhatja meg azt a választ, mi az, ami számít, ami örök-érvényű.
Ahogy látszik is a hozzászólásokból, sokféle irányból közelítjük meg a valóságot, de Krisztus személye az, aki valóban összeköt minket, mégpedig egyedül a kegyelme által. 🙂
Csodàlatos. Èlö ès èltetö szavak.
Illés kérdezte 2014. április 12.-én Ádámtól:
„A kép a cikk fölött kitől van?”
Valószínű, azóta már Illés számára is kiderült, ki a kép
készítője. Ám mivel most jutottam ehhez a poszthoz, annak
kommentjeihez, és a Google-n megtaláltam a kép készítőjét,
ezért idelinkelem:
http://culture.pl/pl/tworca/jerzy-hulewicz
„…….. A nagyszombati csend nem pusztán a keresztrefeszítés utáni döbbent hallgatás, ………”
Valóban, a csend tovább folytatódott Jézus testének sírba helyezésekor is, ahol csupán az Arimathiából származó József, (esetleg néhány segítő), továbbá Mária Magdaléna, valamint Mária, a Józsé anyja volt jelen (Máté 27:60-61/ Márk 15:46/ Lukács 23:53/ János 19:41).
Az „élet fejedelmének” (Ap.Csel.3:15) temetésén nem volt búcsúztatás, éneklés, sokadalom, hanem csendes sírba helyezés. Én is ilyent kívánok magamnak.