Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu, amit úgy hívtak, hogy Dogmatikus Kereszténység. Sokan, sokáig éltek benne békességben, jólétben, keveset tudva az erdőn túli világról. A Dogmatikus Keresztények úgy hitték, magától Istentől kapták a Bibliát, Istennek pedig mindig igaza van, és azokon az esős napokon, amikor mégsem látják őt igaznak, bizonyosan tévednek. Szörnyű és gonosz lett volna ennek az ellenkezőjét feltételezni, kicsik is ők ehhez, ezért elhessegettek maguktól minden kételyt, és kérdezősködés helyett favágással töltötték idejüket. Az erdőből hazatérve esténként köszöntötték egymást, együtt olvasták a Bibliát, és megelégedéssel gondoltak arra, hogy Istennek továbbra is igaza van.
Egy szép napon egyikük ismeretlen, új erdőben keresett erős szálfákat, és ahogy ment-mendegélt, egy bokor mögül kiugrott elé Hétszűnyű Kapanyányi Monyók, a Felvilágosodás törpéje. Majdnem elbotlott hosszú fehér szakállában, de huncut szemeivel Dogmatikus Keresztényre nézett, és azt mondta: „Többet kellene élned ésszel, mint erővel, mert tudd meg, a Bibliát elrabolta a Fundamentalizmus nevű fejnélküli óriás, és amíg nem szabadítod ki a kezéből, sötét maradsz, mint a rengeteg nagy erdő, amelynek közepén élsz. És hogy lásd, nem hazudok, itt egy tükör, nézz bele!”
Dogmatikus Keresztény belenézett a tükörbe, és meglátta benne önmagát. Kicsi volt, favágóra hasonlított, és Fundamentalizmus sötét árnyéka hajlott fölé. Elszégyellte magát, de furcsa önbizalmat adott neki, hogy ő az első Dogmatikus Keresztény, aki a tükörbe nézhetett. Azonnal fel is kerekedett, hogy elmenjen és legyőzze az óriást, mert bár kicsinek látta magát, a szíve bátor volt és büszke. Ment-ment mendegélt, hetedhét határon túlra, hogy megküzdjön az óriással és visszaszerezze tőle a Bibliát. A negyvenkilencedik napon eljutott az óriás várába. Átment az Ész-kapun, majd a Tapasztalat nevű toronyban megpillantotta az óriást egy nagy buzogánnyal a kezében. Egymásnak ugrottak és hajnalig verekedtek. Másnap újrakezdték, és megint hajnalig tartott az irtózatos küzdelem. A harmadik napon is birokra keltek, de ekkor Dogmatikus Keresztény kivett egy nagy szöget Ész-kapuból, és azzal az óriást lábon döfte, pont a körme alatt, mire az kibillenve egyensúlyából, a Tapasztalat-toronyból a mélybe zuhant. Mivel az óriásnak nem volt feje, Dogmatikus Keresztény a szívét vágta ki. És egyszeriben Felvilágosult Keresztény lett belőle.
Sok sebet kapott ő is, a ruhája is elszakadt, mégis vidám volt, mert visszaszerezte az óriástól az elrabolt Bibliát. Értékes zsákmányával elindult hazafelé. Útközben kissé elszomorodva állapította meg, hogy a kezében lévő könyv már nem az a Biblia, amiben Dogmatikus Keresztényként hitt, mert nem volt fedele, nem voltak lapjai, és betűk sem voltak benne. Azzal vigasztalta magát, hogy legalább az óriást legyőzte és Felvilágosult Keresztény lett. Felvilágosult Kereszténynek jobb volt lenni, mert életében először neki volt igaza, nem Istennek, és ettől valahogy nagyobbnak érezte magát. Ki is húzta magát, és a győzelem felemás ízével a szájában ment tovább.
A Felvilágosodás törpéjét kezdte keresni az erdőben, hogy elmondja a hírt az óriás legyőzéséről. Hívta, szólította, de a törpe nem válaszolt. Egyre hangosabban kiáltozott, de a törpe csak nem jelent meg neki. Amikor aztán sok nap után megpillantotta egy bokor mögött Kapanyányi Monyók hosszú fehér szakállát, a törpe egyszerűen hátat fordított neki, mint akinek más, fontosabb dolga akadt. Felvilágosult Keresztény kissé elkámpicsorodott, mert hízelgett volna neki a törpe elismerése, de aztán elégedetten gondolt arra, hogy a könyvet legalább visszaszerezte, az óriás feletti győzelme nem volt hiábavaló. Folytatta útját a faluba, hogy átnyújtsa hőstette kézzel fogható bizonyítékát, a borító, lapok és betűk nélküli Bibliát. A faluba érve azonnal kiállt a piactérre és a feje fölé emelte a borító, lapok és betűk nélküli könyvet: „Visszahoztam nektek, amit a fejnélküli óriás elrabolt! Itt van a Bibliátok!”
De a falubeliek leginkább csak egy nagy mutatóujjat láttak, ami föl-le mozogva inteni akarja őket valamire. Zavartan néztek Felvilágosult Keresztényre: „De hát a Biblia nálunk volt mindvégig, nem vitte el azt senki!” „Nem, dehogy, itt van a kezemben, most raboltam vissza nektek az óriástól!” – kiáltotta Felvilágosult Keresztény kipirultan, és még egyszer megrázta a kezében lévő könyvet. „Nem látunk a kezedben semmit” – válaszolták először értetlenül, majd az idő múltával egyre bosszúsabban. Azt is mondták Felvilágosult Kereszténynek, hogy ők még mindig azt szeretnék, ha Istennek lenne igaza, és ezután is a sűrű sötét erdőbe fognak járni fát hasogatni. Így is tettek.
Felvilágosult Keresztény pedig mélységes csalódottságában elment az Óperenciás tengeren túl lévő Elefántcsonttoronyba, ahol egész álló nap a törpétől kapott tükörben nézte magát, lengette a kezét, mint annak idején a piactéren, és hunyorogva próbálta kivenni a borító, lapok és betűk nélküli Biblia körvonalait. Zavarta, hogy ő is alig lát valamit, de azzal nyugtatta magát, hogy legalább most már neki van igaza, nem Istennek. Néha jeges fuvallatként csapta meg a gondolat, hogy talán csak álmodta az óriást, de ilyenkor belenézett újra a tükörbe, és meggyőzte magát, hogy a kezében ott van a Biblia. Aztán arra gondolt, milyen jó, hogy neki legalább van feje, nem úgy, mint az óriásnak. Megérintette saját szőrös kobakját, és a szokásos bizsergés futott végig tagjain. Jólesően nyugtázta a különbséget, majd visszanézett a tükörre és újra hunyorogni kezdett.
Most is ott áll, felemelt kézzel, tükörképére meredve, hacsak azóta meg nem halt.
🙂
Attol tartok, Felvilagosult Kereszteny Bunyan konyvere is hunyorogva tekint, es annak is csak az valtozata van meg neki, amelyikben nincsenek betuk. Szoval ertetlenul vizsgalja soraidat, hogy mi akar ez a favago cikk lenni?
Mialatt Felvilágosult Keresztény vívja harcait, biztonságban tudom magam az erdőben, favágással töltve napjaim, majd este hazatérve közösségben,vagy e –
gyedül olvasni a Bibliát, és bizonyosnak lenni abban, Istennek igaza van.
Mert:
„… minden gyermekében igazolódott az ő bölcsessége.” (Lukács 7:35)
„But wisdom is justified of all her children.” (Luke 7:35) King james ford.
Javítás:
…………………………………………. King James ford.
Ádám megihlettél! El kezdtem egy jó ásónyélnek való keményfa után kutatni, de én is eltévedtem az erdőben… 🙂
„Egy szép napon egyikük ismeretlen, új erdőben keresett erős szálfákat, és ahogy ment-mendegélt”, egy nyüzsgő tisztásra érkezett ahol egy nyüzsgő épülő városba botlott. Voltak, akik taszították, de olyanok is, akikhez különös vonzalmat érzett. Itt is építkezés folyt. Hatalmas cölöpökből emeltek házakat, amiket sugárutak és elnyújtózó terek tagoltak. Estig keményen dolgoztak együtt, de utána mindenki a saját házába húzódott vissza. Minden ház máshogy nézet ki és mindegyikben máskor oltottak villanyt. Másnap reggel a munkára mindenki jelentkezett, de látta, hogy nem ugyan úgy állnak a dolgukhoz. Valaki durván parancsolgatott, valaki példával járt elő a favágók előtt. Valaki püfölte valaki szépen becézte a fát. Valaki ellopta és saját teraszt épített belőle, valaki vigyázott rá. Ahogy beszédbe elegyedet néhányukkal, örömmel vette észre, hogy többen is mintha a Bibliából idéznének és hasonlóan tudnának a Mesterről. Ezek a jó emberek szétszórva laktak a városban de, ha találkoztak kacsintottak és melegen megszorították egymás kezét… Később évek múlva kicsit többen lettek a bibliások a városban és elkezdtek közös utcába költözni. Ők adtak a tereiknek bibliai neveket és azon túl, hogy dolgoztak a közös építkezéseken elkezdtek a saját utcáikban is nagy közösségi csarnokokat emelni. Itt példás rend és jó erkölcs uralkodott. Előbb utóbb mindenük meglett és ritkán kellett csak beugrani a centrumban lévő Fórumra. A Béke lakótelep nyugodtsága és tisztasága feltűnt azoknak is, akik a központban a nagy projektépítkezéseket vezették. Úgy gondolták, hogy sok szokást és elvet érdemes átvenni a bibliás favágóktól a Mester követését leszámítva. Ezen túl a projektvezetők felkértek sok bibliás asztalosmestert a centrumban lévő épületek felügyelőjévé, mert megbíztak bennük. Előbb utóbb a Fórumon is hatni kezdtek a Béke lakótelep elvei. Élhetőbb és kicsit kiszámíthatóbb lett ott is az élet. A Fórumtól kicsit távolabb, de még frekventált részeknek is adtak már olyan neveket, melyeket a bibliás favágók forgattak. Így lett Szabadság útja és Felszabadulás tere is a városnak.
Egy idő után a Béketelep lakói közül többen úgy érezték, hogy a kicsit zárt már a világuk. Mindenki mindenkit ismer és kicsit elavult a közös villanyoltás elve is. Különben is: így a Szabadság útja és Felszabadulás terével együtt már a központ is vállalhatóbb hely. Kint is meglehet élni a jó erkölcsöket és legalább a Fórum adta lehetőségeiről sem kell lemondani. A Béketelep elveivel szimpatizáló projektvezetők és Szabadság útjába beköltöző favágó bibliások egyre többet találkoztak. Rájöttek, hogy milyen sok közös dolog van bennük, és együtt többre mennek a város felvirágoztatásában. A közös határvédelem, az alapvető erkölcsi alapelvek és városhoz való lojalitás közös nevezőjén bizottságokat alapítottak. Nem arra figyeltek, ami elválasztja, hanem ami összeköti őket.
Közben azok közül, akik maradtak a Béketelepen többen gyanúsan néztek erre az új fúzióra. Veszélyesnek érezték a keveredést és viszontválaszként a telep szeparálásának erősítésébe kezdtek. Még kevesesebb kijárást engedélyeztek, még több regulát és közös alkalmat irányoztak elő. Magukat Fundamentalistáknak nevezték, hogy megkülönböztethetőké váljanak az egyre Fórumidentitásúvá váló liberális favágóktól. A haza látogató Szabadságúti unokatestvérek enyhe lenézésessel tekintettek a vaskalapos telepes rokonaikra és megpróbálták a szigort oldani mindhiába. Ekkor az arra érdemes potentátokat kiemelték és magukkal vitték a bizottságokba. De voltak szép számmal, akiket sem a Béketelep hideg tökéletessége sem a Felszabadulás téri hatékony és korszerű értékrend sem vonzott. Mindkét helyről a Mester eltorzult arca nézett vissza rájuk. Ezért úgy döntöttek, hogy elhagyják a Béketelep szorító biztonságát, de kerülni fogják a Felszabadulás teret is. A város peremén szóródtak szét és szóba elegyedek a városiakkal. A magukkal vitt Bibliájukban látták a garanciáját annak, hogy nem fognak beleszürkülni a külváros piszkába. Az ottaniak ürültek a Mester új tanítványainak, mert bár érezték elveszettségüket, mindig is ódzkodtak a Béketelep szektás légkörétől és az addigra előjogokban dúskáló Szabdságutiak „lehajoló” bel missziójától.
Kedves Ádám,
Szerintem tévedésben vagy.
A felvilágosodást és az ennek hozadékaként létrejött tudomány írásmagyarázati módszereket egy gonosz törpéhez hasonlítani kevélység. Ha nem lett volna az a „gonosz törpe” nem lenne most evangelikál kereszténység.
Az még hagyján, de a dogmatikus keresztényeket meg tudatlan favágókhoz, a fundamentalizmust pedig fejnélküli óriáshoz hasonlítottam.
Jó képek! Nem bánsz kesztyűs kézzel senkivel …:)
Kedves senkiii,
a felvilágosodás hatására létrejött írásmagyarázatról többek között ezeket írtam (ha érdekel):
Felvilágosodás az Újszövetség-kutatásban (1)
Felvilágosodás az Újszövetség-kutatásban (2)
Istenközpontú fordulat
Bibliakritika és az értelem megtérése
Mitől „kritikai” a történeti-kritikai módszer?
Szabados Ádám: „A történelem hazatérése? – Kritikai észrevételek N. T. Wright Jesus and the Victory of God című könyvéhez”, Theológiai Szemle 2017/2, 79-85.
Azzal az állításoddal nem értek egyet, hogy nem lenne evangélikál (evangéliumi) kereszténység a felvilágosodás nélkül. Az evangéliumi írásmagyarázat lényegét tekintve nem sokban különbözik a reformáció írásmagyarázati módszerétől. A felvilágosodás új módszertana szerintem sokkal kevésbé szólt a tudományos igényességről, mint inkább új episztemológiai kiindulópontról. Az, hogy evangéliumi exegéták vitatják ezt a kiindulópontot, nem a felvilágosodás következménye, hanem azt megelőző meggyőződés. Te miért gondolod ezt másképp?
Barni,
köszönöm a mese továbbgondolását. Az is érdekes irány, amerre elviszed, noha kicsit mást próbálsz megragadni, mint amiről az én mesém szól.
„A negyvenkilencedik napon eljutott az óriás várába.”
Àdám,
Ez a 49nap tudatos a tanmesében, van köze a hetek ünnepéhez?
csak a történetben meghúzódó ész vs. erö miatt kérdezem…
´kék´
7×7=49 – a hetes szám fontos a népmesékben.
„köszönöm a mese továbbgondolását. Az is érdekes irány, amerre elviszed, noha kicsit mást próbálsz megragadni, mint amiről az én mesém szól.”
Igen ezt nem kiegészítésnek szántam, mert teljesen koherens a story. Én más forrásvidékre tévedtem néhány közös díszletet megtartva. Ahogy többször átolvasom egyre több részlet telik meg élettel és vet fel újabb és újabb olvasati lehetőséget. Azt nem tudom, hogy mennyire kínálod fel a kerettörténetet a szabad asszociációk terepének, vagy mennyire célratörő a mese kimenetele. Ami nekem új és izgalmas szempont, az a Dogmatikusok és Fundamentalisták különbsége, harca és a Felvilágosult okozta megosztottságuk. A Fundamentalista fiziognómiája nagyon találó és megrendítő is. Erős kép. A Felvilágosult törpe szakálla szerintem is hosszú. Lehet, hogy több ezer éves is van. De minden korban mással házal. Ha célja valamiféle korszerű és hatékony kereszténység (valószínűleg hogy te nem ilyen általános értelembe használod), akkor ez törpe volt már sok minden. Géházi, Joáb, Gnosztikus, Liberális teológus, Őszhalántékú tévéprédikátor. stb.
De ez irodalmi műfaj, aminek nem mindig használ az elemzés 🙂
„“But wisdom is justified of all her children.””
(Luke 7:35) King James ford.”
Az alábbit szeretném kérdezni tőled Ádám.
Ezt az igét én idéztem egy föntebbi kommentemben. Most újraolvasva
figyeltem fel valamire. Szeretném tudni, valóban (her) nőnem van a
„children” előtt, és nem (his) hímnem? Más fordításnál is így van?
Mert ha igen, akkor el kell gondolkoznom, jól értettem e eddig ezt
az igét.
A görög szó a bölcsességre (ἡ σοφία) nőnemű, a nőnemű birtokos névmás (αὐτῆς) ahhoz alkalmazkodik.
Értem és köszönöm.