Amikor a társadalom morális tartópillérei omladoznak, és sokan tudatosan is dolgoznak azon, hogy a korábban jó okkal elhelyezett támfalakat lebontsák, keresztényként abba a pozícióba kényszerülünk, hogy az igazság, a bölcsesség, a korlátok, a korábbi morális megfontolások védelmében lépjünk fel. Mint Chesterton szerzetese, aki mielőtt leütötték, azt próbálta elmondani, hogy a lámpaoszlop okkal van ott, ahova tették. Kényelmetlen és népszerűtlen ez a szerep, mert a Jeremiásokat és Savonarolákat soha nem szerették, mégis elkerülhetetlen, hogy valaki kimondja: „Emberek, tényleg nem kellene elmozdítani azt onnan!” Ezt a bejegyzést most mégsem azért írom, hogy a határok és morális korlátok helyessége mellett érveljek. Azért írok, hogy önmagunkat figyelmeztessem: az evangélium nem a határokról, hanem az irgalomról szól.
Az evangélium arról szól, hogy Isten az ő irgalmából segítségünkre sietett, amikor az életünk szétesett és elvesztünk a bűnben. Az igaz Isten nem csak igaz, de a bűnös megigazítója is (Róm 3,26). Az igaz és igazságos Isten irgalmas Isten, ezért megindul a bűnös nyomorúságán és lehajol hozzá. Így is mondta ki a nevét Mózesnek: „Az ÚR, az ÚR könyörületes Isten…” Hogy mennyire könyörületes, azt Krisztusban mutatta meg, aki a terheink alá állt és hagyta, hogy azok őt nyomják agyon. Jézus azt tanította, hogy boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek, valamint hogy legyünk irgalmasok, mert a mi mennyei Atyánk is irgalmas. Az evangélium Isten irgalmáról szól.
Amikor a bölcsesség, amely képes különbséget tenni a helyes és a helytelen között, eltűnik a világból, és mi a felülről való bölcsességet állítjuk szembe a világ bölcsességnek hitt bolondságával, vigyáznunk kell, nehogy a bölcsességért vívott küzdelmünkben mi is bolondokká váljunk. Az igazság nevében való irgalmatlanság ilyen bolondság volna. Természetesen nem tudunk evangéliumról beszélni, ha nem erősítjük meg az igazságot. Ha nincs bűn, megigazulás sincsen. Ha nincs törvény, feloldás sincsen. Isten igaz, aki a bűnöst igazítja meg. Igazság nélkül nincs kegyelem sem. De nem hirdetünk evangéliumot, amíg csak az igazságot erősítjük.
Nehéz feladatunk van, mert a mozgásterünk kicsi, a pozíciónk pedig kényelmetlen, de Jézussal – aki szintén szerette az igazságot és gyűlölte a hamisságot – nem lehetetlen a küldetés. Az igazságot és az irgalmat együttesen kell képviselnünk. Az igazság támpont, bölcsesség. Az irgalom bőkezű: annak is ad, aki nem érdemli meg és készen sincs az elfogadására. Az irgalmas ember olyan, mint a samaritánus, aki lehajolt a kirabolt, félholtra vert zsidó felebarátjához. A történet az irgalom fontosságára tanít, de feltűnt már nektek is, hogy a példázatban a samaritánus az, aki könyörül, nem a zsidó? A történet zsidó szemszögből elmondva így azért is különleges, mert megtudjuk belőle: nekünk ugyanannyira szükségünk van irgalomra, mint a lenézett samaritánusnak. A példázatban mi vagyunk az út szélén, kifosztva. Aki irgalmatlan, az talán még maga sem nyert Istentől irgalmat.
Érzésem szerint más megítélés alá esik, amikor valaki áthágja a határokat, majd ezért bocsánatot kér, mint az, aki áthágja a határokat, majd a bocsánatkérés helyett inkább a határ létét kezdi elvitatni. Természetesen ez utóbbi esetén is lehet szó irgalomról, de annak előfeltétele, hogy először jusson el oda, hogy a határ márpedig határ, és nem kellett volna átlépni.
Különbség van aközött is, aki nem is hallott soha a határokról, és előzőleg fel kell világosítani ezekről, és aközött, aki egyszerűen megátalkodottságból, vagy a bűnének a szeretete miatt tagadja a határok létét. Ha ez utóbbi körnek az irgalom üzenetét hangsúlyozzuk ahelyett, hogy arra próbálnánk ráébreszteni, hogy ő egy lázadó, aki jelen állapotában közel menthetetlen, akkor olyan kereszténységet építünk, ahol a bűnösök és lázadók jól érzik magukat.
Itt van pl. ez a leszbikus pornósztár, akinek semmi gondot nem okoz a „foglalkozását” és életmódját összeegyeztetni „elkötelezett” evangéliumi keresztény hitével. Hiszen elmondása szerint „szereti a munkáját”, mint bárki más, és természetesen „elvárja, hogy mások is értékeljék és tiszteljék amit csinál”, hasonlóan közössége bármely másik jóérzésű és hasznos tagjához:
https://stream.org/lesbian-porn-star-claims-evangelical-christian/
Attól tartok, hogy ennek a hölgynek a helyzete hűen tükrözi a 21. századi nyugati kereszténységének válságát – milyen gyülekezet lehet az, ahol az életmódja ellenére ilyen jól érzi magát? Persze nincs min csodálkoznunk, ha a felmérések szerint a nyugati gyülekezeti vezetők komoly hányada pornófüggőséggel kűzd (több mint fele érintett, életkortól függően 15-20%-a jelenleg is aktív függő):
http://www.christianitytoday.com/gleanings/2016/january/how-pastors-struggle-porn-phenomenon-josh-mcdowell-barna.html
Nyilván egy ilyen kompromittált, személyes bűneivel is küszködő vezető nem fog tudni hitelesen a szexuális bűnök ellen beszélni, hiszen ezzel saját meghasonlott állapotát ítélné el (vagy ha beszél is a szexuális bűnök ellen, akkor sem kiegyensúlyozottan teszi, hanem inkább kárhoztató, kegyelem közvetítésére képtelen módon, mintha ezzel valahogy magát felmenthetné – ami szintén nem használ senkinek). Persze nem a vezetőket akarom kárhoztatni, hiszen ez egy közös probléma, de világos, hogy komoly változásokra és megtisztulásra van szükség (ahogy írom, persze érzem, hogy már kissé közhelyes dolog erre rámutatni – sajnos).
Az evangéliumok adottnak veszik az emberi természetet. Jézus nem oktat külön az emberi természet megélésére, mert abban a korban nem volt kérdés, hogy az emberi természet szerint élünk.
Ha egy férfi nőt látott, nem fogta vissza magát. Kivéve, ha a nőt a férfirokonai védték. Vegyük észre, hogy ójudaista körben ez ma is így megy. Félreértjük az evangéliumokat, ha azt hisszük, hogy Jézus TILTOTTA az emberi természet megélését. Értelemszerűnek vette, hogy egy-két indokolt kivételtől eltekintve úgy viselkedünk, ahogy ösztönösen szoktunk.
Az emberi természet ójudaista szempontból azt jelentette, hogy elkülönülünk, nem vegyülünk, enyhén lesajnálunk, jóindulatúak maradunk, de pl. üzleti ügyekben soha nem ismerünk tréfát. A jótékonykodás kizárólag judaista körben érvényes és javallt. A gójoknak is vannak közösségeik, ők is belülről jótékonykodnak, ha tudnak – ugyanis sötét bűnben és tudatlanságban gebegnek.
Jézus a szamaritánussal provokatív példázatot mond arra, hogy a gój nem mindig tereptárgy, ami mellett közönyösen elmész. Ad absurdum, még a gój is lehet rendes, lehet már-már szinte ember, erre tekintettel bővítsük fel vele az embertárs kategóriát. Elvben. Viszont az evangéliumok tanulsága szerint fő szabályként Jézus maga is tereptárgynak veszi a gójokat, közönyösen elmegy a sötét tudatlanok mellett. A tanításából maximum az következik, hogy ha egy muszlim megmenti az életünket a határon KÍVÜL, fizeti a gyógykezelésünket, és jóindulattal van irántunk, hát engedjük meg ezt neki, és ne haragudjunk a sötét bűnös tudatlanjára, hogy tisztátalanná tett minket – most mehetünk köpködve mosakodni, megszentelődni a plébánoshoz. 🙂 Igazából ezt mondta Jézus, nem többet, nem mást.
Ha valóban meg szeretnénk érteni valamit Jézus tanításából, akkor képzeljük el, hogyan reagált volna a korabeli judaista közönség a tömeges bevándorlásra. Tudjuk: haraggal, gyűlölettel, lázadással, fegyveres ellenállással. Jézus nem ez ellen beszél, ez természetes és elfogadott reakció, amíg vissza nem mennek a bűnös sötét gójok a maguk területére.
Jézus azt tanítja, hogy aki a közösséged része, osztja a te értékrendedet, azzal bánj olyan jól, mint saját magaddal. A muszlimok nem akarnak a mi közösségünk részévé válni, ez a saját megfontolt, kiérlelt, leghatározottabb döntésük. Számukra mi vagyunk a bűnös sötét tudatlan, erkölcstelen gójok.
Steve,
alapvetően egyetértek veled. Csak azt akartam megírni, hogy ne feledkezzünk meg az irgalomról se…
László,
veled kapcsolatban az az állandó benyomásom, hogy pont úgy mész el az evangélium mellett, ahogy a lévita a félholt ember mellett. Nagyon fura…
Ádám, nyilván nem könnyű erről a kérdéskörről értelmesen gondolkodni, de talán lehet és szabad. Az irgalom a tömeges muszlim bevándorlás esetén nem csak ésszerűtlen, hanem irgalmatlan is, az itt élők szempontjából. A bevándorláspárti ember a saját (rövidesen) félholt közössége mellett megy el közönyösen. Nézzük meg a franciákat, mire mentek az úgynevezett „befogadás”-sal. Kaptak 10-15%, és gyorsan növekvő arányú idegent, aki nem fogadja be a franciákat a saját hazájukban. A bal-lib Emmanuel Macron most olyan problémákat fog így-úgy kezelni, amelyek bal-liberalizmus nélkül nem is alakultak volna ki…
Az irgalom ezúttal annyit jelent, hogy keressük meg az egyensúlyi pontot, ahol sem a muszlimok iránt, sem a saját közösségünk felé nem vagyunk irgalmatlanok. A posztodból nem látszik, hogy szerinted mi lenne ez a pont, sem hogy felismerted volna a saját közösséged és a jövő generációk iránti irgalmasság nagy parancsát.
Szerintem van egyensúlyi pont: azt kell kommunikálnunk, hogy az európai életszínvonal alapja a keresztény etika, a tanulás, a szorgos jólétteremtés, a felelősségteljes közösségi viselkedés, az egyenjogúság, a többség-kisebbség kölcsönös befogadása. Mohamedből annyi jött ki, ami elől most Jézus területére menekültök. Ha Mohamedet behozzátok, mind úgy fogunk élni, mint ti a menekülésetek előtt. Ezt az irántatok és a magunk iránt érzett szeretetből NEM engedjük meg. Úgy lépjétek át a határt, hogy világnézetet és értékrendet váltatok. Ha ez elfogadható, jöhettek, de az első gyanús megmozdulásra mehettek is. Nem lesz könnyű, egy gyors integrációs tanfolyammal indítunk, a végén vizsgával.
Ez kellően irgalmas mindkét irányba, ebben testesül meg az embertársak önmagunkhoz hasonló szeretete.
A cikkben nem írtam bevándorlásról.
Valóban nincs szó bevándorlásról a cikkben. Ádám a Krisztusi hozzáállásról írt, és hívja fel a figyelmet. De nem csak a bevándorlás (ami nem mellesleg illegális), hanem pont az irgalmasság kérdése is igencsak megosztja a kereszténységet. Én próbálok az aranyközépútra törekedni mikor erről van szó. Szerintem a legnagyobb irgalom talán az lenne, ha a nagyhatalmak letennék a fegyvert a közel keleten és befejeznék a háborút, de miután erre csekély az esély, másban kell reménykednünk és a feladataink is mások lehetnek. Természetesen egyetértek azokkal a hangokkal is, hogy irgalommal kell hozzáállni az ellenséghez is és a rászorulókhoz is, de az önvédelem mellett is kiállok, amihez ha kell (Nógrádi György általi megoldásként) a tűzparancsot is elfogadom.
A másik: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló;”
Ezt sokáig mondogattam a migánsokra, akik nem a törvényes helyen, időben, feltételekkel akarnak belépni Európába, de miután rájöttem, hogy Jézus önmagát határozza meg ajtóként, elgondolkoztam.
Vajon Európa ma mennyire értelmezhető Jézusi ajtóként más népek előtt, vagy akárki előtt?
Természetesen elvárom a migránsoktól, hogy a törvényt betartva, jó szándékkal érkezzenek, de úgy látom Isten talán Európa lelkére akar hatni a mai idők történései által is.
Ádám, a menekültek/bevándorlók ezúttal nem választhatók el egymástól. Aki Európában ma „menekült”, az egyben bevándorló is. A különbség inkább eljárási, mint értelmi.
Franciaország példája megfontolandó: ha azt mondom, hogy idén Marine Le Pent kellett volna választaniuk Macron helyett, sok érzelmi alapú ellenvetést kapok. Ha azt mondom, hogy 20 éve kellett volna az apját megválasztani, hogy ma ne is legyen versenyben Marine, akkor talán nagyobb lesz az egyetértés. Korábban kellett volna szembenézni a problémával, és akkor ma már nem létezne. Nem lenne mire radikális megoldást javasolni. A francia populáció boldogabban élne, sokkal magasabb életszínvonalon. Ha így folytatják, félszívű ügyetlenkedéssel, polkorrektül stréberkedve, akkor pár év múlva nálunk kopogtatnak majd segélyért.
A jelen helyzetre van racionális megfontolási keret, Philippa Foot erkölcsfilozófus dolgozta ki. Klasszikus dilemmája szerint egy villamos jön feléd, a sínre kötve öt ember; melletted a váltó, ha átállítod, a villamos nem vágja szét őket; csak ahová váltasz, oda is van kötve egy ember. Váltasz? (Ha igen, megmentesz öt életet, egyet viszont tudatosan elveszel, ami felelősség, és a legtöbb ember számára vállalhatatlan, legalábbis elméletben kiveri a biztosítékot.)
Az élet sajnos ma még tele van Foot-dilemmákkal. Nem az a kérdés, hogy irgalmasak akarunk-e lenni. Persze, hogy, nagyon is. Az a kérdés, hogy az irgalmunk hány másik embert öl meg, és hogy a konkrét adatok alapján mi a kisebb rossz.
A mai helyzet Foot-dilemmaként: jön a villamos, a sínen egy menekült, melletted a váltó. Ha átállítod, akkor a menekült életben marad. Csak a másik sínen három hozzátartozód fekszik, akiket ezzel a döntéseddel megölsz. Az irgalom nem jó kritérium, mivel mindkét esetben irgalmatlan vagy valaki(k)hez. Igen, Jézus azt tanítja, hogy ha választanod kell más bántása és a között, hogy téged bántanak, akkor az utóbbit válaszd, ez a helyes döntés. De három hozzátartozódat nem áldozhatod be úgy, mint ha TE lennél ők. Ehhez nincs jogod, egyedül magadat áldozhatod be Jézus alapján. Azaz köteles vagy a hozzátartozóidat megmenteni, bármilyen fájdalmas is a döntés.
A Foot-dilemma szerintem legjobb megoldása felismerni, hogy a dilemmába kényszerítettség az igazi probléma, amit kezelni kell. Azaz
KATONA SIMON jól látja, hogy a dilemmát okozó közel-keleti konfliktusnak kell véget vetni. Véget is lehet, hiszen most már látjuk, hogy beavatkozás nélkül nem leszünk Foot-dilemmában, feltártuk, hogy gonosz dolog az embereket Foot-dilemmába szorítani. Bármilyen magasztos ideológia nevében keletkezik számunkra a gonosz dilemma, az ideológia leszerepelt, mert gonosz következményekhez vezetett, game over.
A másik kiút a Foot-dilemmából feloldani a hozzátartozóinkat. Nem várna rájuk halál, ha a menekültekkel tudnánk ésszerűen irgalmasan bánni. Fentebb leírtam, hogyan kellene velük kommunikálni, hogy egyszerre legyünk irgalmasak és ésszerűek.
A koptok Kr.u. 640 táján befogadták a muszlimokat. A koptok sok millióan voltak, a muszlimok 10 ezren, a lakosság 1%-át sem alkották. Ma ők a 90%, a koptok 10%, és rettegnek az életükért. Valamit nyilván rosszul csináltak. Mit? És milyen tanulság adódik ebből számunkra?
László,
a cikk a morális határok, korlátok kontextusában szól az irgalomról, a migrációról egy árva szót nem ejtettem.
@Katona Simon,
Könnyű a nagyhatalmakról beszélni…
Ugyanakkor, ha már irgalmasságról beszélünk: „Aki birtokolja a világ javait, és szűkölködni látja testvérét, de a szívét elzárja előle, hogyan marad meg abban az Isten szeretete?” (1Jn 3, 17)
Szóval hogy is mérjük meg magunkat azon amit mi személy szerint teszünk?
Mondjuk a kolduson, aki kér, miközben mész a munkahelyedre?
Csak hogy ne a bevándorlás-gumicsontot rágjuk (bár annyi igaz, a határok és irgalom akár arra is alkalmazható, és ha a cikk arról szólt volna, akkor is előremutató lenne a tartalma)
dzsaszper
Nem a nagyhatalmakról beszéltem, mert ahogyan a mondatom folytatódik: „ha a nagyhatalmak letennék a fegyvert a közel keleten és befejeznék a háborút, de miután erre csekély az esély, másban kell reménykednünk és a feladataink is mások lehetnek.”
Természetes, hogy a feladataink között nagy szerepe van az irgalmasságnak, és nem is akarom elzárni a szívem senki elől (csak a gonoszság elől). Ebből is fakad az Európára vonatkozó gondolataim, amivel a fő mondanivalóm pontosan Európa megtérése lenne. Csakhogy ha nekem van egy házam, ahol én békében lakom a családommal, de mondjuk a miniszterelnök úgy dönt, hogy akaratom ellenére rám erőltet 25 teljesen idegent, hogy fogadjam be és mondjuk 25 emberből 20 köveket dobál be hozzám, hogy engedjem be, akkor valószínűleg a fő szerep nem az irgalmasságé lesz a részemről, hogy a kutyáimat szabadon engedem. Ha valaki valódi segítségért kiált, és engem akar Isten arra használni, hogy segítsek, akkor nagyon remélem, hogy felismerem a feladatom, és tudok segíteni. De ez nem egy politikai cikk, ezért abba is hagyom, Ádámot idézve: „migrációról egy árva szót nem ejtettem.” Én sem akarok. 🙂
A „hogy a kutyáimat szabadon engedem” előtt kimaradt a „hanem” szó.
Ádám, amikor választhatunk az irgalmasság és az irgalmatlanság között, akkor nagy szerencsénk van, és elég világos, hogy az irgalmasságot választjuk. Eddig szerintem teljesen egyetértünk. Ha a posztod ennyiről szól, szuper, bravó.
Amikor nincs ilyen szerencsénk, és csak két rossz közül tudjuk a kisebbiket választani, akkor szomorú a helyzet, mert a végén bánatosak leszünk, vagy még bánatosabbak leszünk, ez a két opció adatott. A posztod talán nem merészkedik be ebbe a bozótosba. Egy pásztor nem hiszem, hogy szívesen válaszol Philippa Foot kérdésére, mert úgy érezheti, hogy nincs a nyáj szemében igazán elfogadható és megnyugtató válasza.
Ha megtaláljuk a módját, hogy kikerüljünk a Foot-dilemmából ( https://en.wikipedia.org/wiki/Trolley_problem ), pl. leállítjuk a közel-keleti beavatkozást, vagy átírjuk a muszlimok fejében azt a kemény-kegyetlen algoritmust, ami a koptokat veszélyeztetett állatfajtává tette a saját hazájukban, akkor ügyesek és szerencsések is vagyunk egyben. Én ezt az utat hangsúlyozom, ezt tartom a legjobbnak.
Senki ne higgyen nekem, hanem gyűjtsön és elemezzen adatokat, mérlegeljen, döntsön önállóan. Az adatok elérhetők, csak bele kell tenni az ügybe a szellemi munkát.
Szia Ádám,
igen, igazad van, a cikked az irgalomról szól, én meg egyből egy mérges hangú bejegyzést írok arról, hogy tombol az egyházban az erkölcsi liberalizmus, doom and gloom. Reggel kissé szigorú hangulatban voltam. 🙂 Bár amit írtam, azt igaznak gondolom, de közben bízom abban, hogy Isten irgalmas, megtisztítja népét, és az egyházzal nem a remnant theology szabályai szerint fog bánni.
Steve
Kedves Vértes László,
Ha Ádám egy tárkonyos ragureceptet írt volna le arról is az illegális bevándorlás jutott volna eszedbe?
Ádám, igazad van. tényleg furi.
A cikkedről:
Nehezen szavakba önthető úgy hogy az mindenkinek ugyan azt jelentse.
Az én nyelvezetem tudta dekódolni… de vannak olyan egyházi vonalak, ahol bizonyos teológiai és/vagy etikai kifejezés alatt mást (is) dekódol(hat)nak.
Talán ebből a különbségből is fakadhat bizonyos eltérés. PL. Steve. 🙂
De mondjuk tény, reggelente én sem szoktam olvasni… 🙂
Isten törvényének, ítéleteinek és szavának irgalmatlan olvasata hamis/igaztalan. (vö. pl. Ézs 58, Mik 6:8 vagy éppen Mt 23).
Isten kegyelmének a célja pedig a gonosz utakról való megtérés. (vő pl. Ez 18 és Ez 33, 2Kor 5:14-15)
Sem Isten törvényét nem lehet az irgalmassággal szemben, sem Isten kegyelmét a gonosz utaink további, jövőbeli takargatására kijátszani nem lehet.
Elnézést, eltévedt, meghülyült a böngészőm.
„…Amikor a bölcsesség, amely képes különbséget tenni a helyes és a helytelen között, eltűnik a világból,…”
A bölcsesség szó helyett inkább józan ítélő képesség-ről érdemes beszélni, amit mindenki megkap szuletése után de csak a 7-dik eletév körül kezd önállóan működni. Tehát amit addig a szülők vagy a környezet betáplál a gyerek fejébe, aszerint fog a gyerek a jóra való hajlandóság alapból kiindulva munkalkodni vagy ezt az alapot elfojtva irgalommentesen élni.
A bölcseggéget nem kapja mindenki alapból.
Feszegette itt László a menekült kérdést amire az Evangélium konkrét választ ad. Bölcsességgel de még józan ítélő képességgel is érthető a tanács: 3Mózes 19/33-34
Megjegyzem a Korán is ugyanílyen eljárást tanácsol ebben a helyzetben.
Előre is elnézést kérek úgy a cikk írójától, ahogy a tisztelt nagytudasú kommenteloktől is, tudatlanságom illetve értetlenségem miatt, de gyakran érzem azt, hogy én nem e világból való vagyok már, így azt szeretném megkérdezni tőletek, hogy szerintetek Isten országának pontosan melyik határát kellene megvédenünk? A kitől? és hogyan?-rol talán majd később.
„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré.” A határ az én értelmezésemben az övé, és tudtommal a keresztény egyházak is elismerik ezt, illetve az állam feladatait és felelősségét.
Amúgy jó kérdés, hogy a krisztusi tanítás értelmében szükséges-e (vagy jogában áll-e) egy kereszténynek eltekinteni a mégoly emberbaráti cselekedeteinek a várható hosszútávú következményeitől…
Elnézést Kallard a spontán időzítésért.
” A különböző bibliafordítások a fenti értelemben adják vissza az eredeti szöveget, azonban az „adjátok meg” felszólításnál a görög „apodidómi” ige szerepel. Ezek szerint az „apódote” azt jelenti, hogy „adjátok vissza” és nem „adjátok meg”! Apró, de lényeges különbség, mert így a mondat értelme egészen megváltozik: „Adjátok vissza ezért a császárnak, ami a császáré, és ami az Istené, az Istennek!” ”
Bővebben itt: http://biblia.hu/szentiras_com_cikkek/adjatok_meg_a_csaszarnak
Ps. Továbbra is várom kedves keresztény testvérek útbaigazítását, miszerint merre találhatóak ama megvédendő Isten országának határai?
Kedves Adrián,
Ádám most épp blogszünetet tart, lásd a legfrisebb bejegyzést…
A poszt szerintem egyáltalán nem Isten országának a határairól szól (ahogy nem is Magyarország határairól), hanem a morális határokról itt a nap alatt. Ezt az olvasatot igencsak erősíti Ádám május 10-i kommentje is 🙂
@Kallard: az utolsó mondatodban felvetett kérdést egyszerűen nem értem.
Adrián!
Korábban már olvastam a linkelt értekezést. Annyiban nem változtat a lényegen, hogy a világi államoknak vannak határai, amelyekért azok felelősséggel tartoznak. Ismétlem, ezen jogukat és kötelességüket tudtommal a keresztény egyházak nem vonják kétségbe. Te igen?
Dzsaszper!
Tételezzük fel, hogy egy keresztény ország (kontinens, politikai közösség, stb.) határainál feltorlódik néhány tíz- vagy százmillió iszlám hitű migráns. (Szerintem ez a szcenárió a viszonylag közeli jövőben akár elő is fordulhat – nem, nem azért gondolom ezt, mert az aktuális kormánypropaganda hatása alá kerültem, hanem mert követem a világban megfigyelhető reprodukciós rátákat, és következtetéseket vonok le belőlük.) Ebben az esetben mi a hívő keresztény számára követendő út: befogadni a szerencsétleneket – többségükben tényleg azok -, és tudomásul venni, hogy ez minden józan számítás szerint a környezetük gyors és totális iszlamizálódását eredményezi majd, vagy ellenállni a könyörületesség belső késztetésének az őshonos kereszténység megőrzése érdekében? Így értettem a kérdést.
De ettől (ti. a migrációs válságtól) elvonatkoztatva számtalan dilemmát lehetne felsorolni, ahol a pillanatnyi könyörületesség hosszú távon előre látható károkat okoz majd a keresztény világnézet fennmaradásának esélyében. Mi ilyenkor a helyes válasz?
Kedves dzsaszper,
Gondolom Kallard fórumtárs is csak egy igen egyszerű morális kérdést tett fel 🙂 Igaz, hogy már egy éve a 24/7-ben másról sem hallunk minden média felületről, mint hogy „határok”, „határainak”, „a magyar határ, „be engedik”, „nem engedjük be”, „menekültek”, „migránsok”, „terrorizmus”, „terroristák” és a többi és a többi, de az itteni hasonló jelzők, megfogalmazások nem töbek egy ártatlan és főleg véletlenül egybeesett keresztény filozofálgatásnál. Mondanám, hogy értem, de attól tartók, hogy akkor nem mondanák igazat. Most meg azon töröm a fejem, hogy mit is kezdjek, mit kezdjünk ezzel a morális irgalommal?…kedves dzsaszper.
Biztos vagyok benne, hogy azért Ádám, ott valahol az egyik kijelzője előtt, jókat mosolyog egymagában,…de még az is meglehet, hogy éppen sírhatnéka van. Van ez így velem is.
Kedves Kallard,
Még szerencse, hogy ezeket a „keresztény ország (kontinens, politikai közösség, stb”-ket csak feltevésként említed, különben még azt hinném, hogy tényleg komolyan gondolod ezeket a képtelenségeket.
Kedves Kallard és Adrián!
A cikk témája az hogy az erkölcsi pilléreink védelme mellett is legyünk irgalmasak azokkal akik azokat semmibe veszik, tehát nem az országhatár és a migráns helyzet a téma.
SZ Gábor,
szerintem mindketten értjük, de 2017-ben adja magát az áthallás. Természetesen, ha valaki nem szeretne pl. migránstémáról beszélgetni, nem muszáj neki.
Adrián,
olyan komoly vagyok, mint egy temetési menet.
„………és tudomásul venni, hogy ez minden józan számítás szerint a környezetük gyors és totális iszlamizálódását eredményezi majd…….”-Kallard.
Pontosan fogalmaztál Kallard, józan számítás szerint!
Az Iszlám vallás szerint viszont: Nem kötelezhető senki, hogy akarata ellenére rá- vagy áttérjen az iszám vallásra.
A több millió….. feltételezésed pedig általánosítás! Eddig még sehol nem mondta senki, hogy hány muzulmán és hány más vallásu menekült lépte át pl. a magyar határt!
Tolerancia,
„Nem kötelezhető senki, hogy akarata ellenére rá- vagy áttérjen az iszám vallásra.” – a Közel-Kelet és Észak-Afrika számos területén egyáltalán nem ezt látjuk.
Mohamed: »Parancsot kaptam, hogy háborút viseljek az emberiség ellen, míg el nem fogadják, hogy nincs más isten, csak Allah, és míg nem hiszik, hogy én vagyok az ő prófétája, és el nem fogadnak minden kinyilatkoztatást, melyet mondok.« – ezt az idézetet számos helyen olvasni, muszlimoktól is.
„Eddig még sehol nem mondta senki, hogy hány muzulmán és hány más vallásu menekült lépte át pl. a magyar határt!” – ezt nem mondhatod komolyan… Amúgy itt főleg Európáról van szó, rajtunk csak átvonultak a migránsok. Nem menekültek, mert már számos határt átléptek a háborús viszonyok elhagyása óta (már akik egyáltalán onnan indultak), Ausztriából Németországba, vagy Németországból Svédországba nincs miért „menekülni”.
@Kallard,
Közel-Kelet Észak-Afrika…..
Eszakgondolod Allahot be lehet csapni?!
Mohammed: „Parancsot kaptam…..”
Ez egy hiteles hedísz.
Azt is ismered, hogy mikor, kinek, milyen alkalommal mondta a Próféta ?
De komolyan kérdem, hogy -legyen kedved szerint- a Mo-on áthaladt migránsok közül mennyi keresztény mennyi muzulmán mennyi más vallású ember van?
Tolerancia,
„De komolyan kérdem, hogy -legyen kedved szerint- a Mo-on áthaladt migránsok közül mennyi keresztény mennyi muzulmán mennyi más vallású ember van?”
Tudtommal ezeket az adatokat hivatalosan nem gyűjtötték sehol, így ilyen adattal nem tudok szolgálni. Kétled talán, hogy többségük muszlim?
„Azt is ismered, hogy mikor, kinek, milyen alkalommal mondta a Próféta ?” . nem, nem tudom, de azt igen, hogy muszlimok így, ebben a szó szerinti értelmezésben kezelik olykor. Mohamed nem így értette?
„gondolod Allahot be lehet csapni?!” – ezt nem értem. Ki akarja becsapni Allahot és mivel?
Kallard,
akkor maradhatunk annyiban, hogy a te feltétezesésed az X számú MUZULMÁN migránsról alaptalan.
Ha többségében muzulmán jövevényekről beszélünk, ezesetben a keresztény benszülött/őslakosságnak könnyebb dolga van az evangéliumi tanács betartásában!
A Hedísz szövegkörnyetetének magadnak kell utána járnod, mert a házirendet be kell tartsam.
A kérdésem, elismerem, elgondolkodtató!
Üdv.: tolerancia
Tolerancia,
ez nem párbeszéd, csak arrogancia és kinyilatkoztatás. Kár volt az időmet pazarolni rá.
Kallard,
a morális határok megvédésével és a migrációval kapcs. felmerült nehézségekre is a megoldás adott a Biblia szerint.
Üdv.: tolerancia
Srácok ne éljetek vissza Ádám szünetével. A témához szóljatok légyszíves hozzá.Ha fentebb elolvastátok májusban már László helyre lett rakva a migráns téma idehozása miatt. A blog tartalmaz iszlám és migráns témájú cikkeket ott volna értelmesebb folytatni a témát, persze sértődés és személyeskedés nélkül. Köszönöm a magértéseteket!
Gábor,
ez a „helyrerakás” elkerülte a figyelmem, köszönöm a figyelmeztetést.
Kedves Gábor,
Egy kicsit igazságtalan vagy, mert nagyon fontos dolgokról beszélgetünk.
A poszt címében benne van ez is meg az is. Ki a határokat ragadja ki magának, ki az irgalmat. Én, akár csak Ádám, ha jól értettem, az utobbit. Nem kenyszeríthetsz rá senkit arra hogy csak azt lássa benne, azt olvassa ki belőle, amit te, vagy esetleg Ádám. A viták a legtöbb esetben hasznosak, mert több dologra, összefonódásra is rámutatnak és sokat lehet tanulni belőlük. Csak azért bátorkodtam feltenni (nem Ádamnak) azt a bizonyos enyhén provokatív, de tele igazsággal kérdést, mert az én hitem és a Biblia is a mellett szól, hogy újjászületett keresztényeknek, nincsen se nemük, se társadalmi státuszuk, se nemzeti identitásuk, se földi országuk és így nekik ország határaik sincsenek, amiket testi tusakodassal meg kellene bárkitől védeniuk. Akik nem így gondolják, azoknak szívében nem a béke, nem a szeretet és a megbocsátás lakik, hanem félelem és a sötétség. A szeretet nem képzeleg ilyen meg olyan esetleges rém-forgatókönyveken, a szeretetet nem lehet politikailag befolyásolni, az nem készít statisztikákat, nem mutogat nem hibáztat mások(ra)at, csak tudomásul veszi a dolgokat és tudja, hogy Isten ma is ugyanúgy irányít, visz véghez dolgokat mint régen. Ha úgy tetszik nincs új a Nap alatt. Aki abban a tudatban van, hogy a világ dolgai csak úgy maguktól alakulgatnak, vagy netán a csúnya illuminati, vagy akarkik miatt van, az vagy vak, vagy világtalan. Ez a kettő pedig gyakran egymásra talál. A migránsokért, a migránsokra pedig azért nem tudok haragukni, mert magam is ugyanezt tenném, ha az ő helyükbe lennék. Élni és élni hagyni, nem igaz? Aki másoktól félti az életét és anyagi biztonságát az nem Istentől tart és nem az Ő országa felé tart. A végén pedig mindent elveszít.
Kedves Adrián, klikkelj rá! https://szabadosadam.hu/?s=migr%C3%A1ci%C3%B3&search=
https://szabadosadam.hu/?p=14172