A mózesi törvénynek volt egy kiemelten fontos rendelkezése: az engesztelés napja. Ez az ünnep Mózes harmadik könyvében van leírva, annak is a közepén, jelezve az ünnep fontosságát. Mózes harmadik könyve azt a kérdést válaszolja meg, hogy hogyan tud Isten együtt élni a bűnös néppel, amellyel szövetségre lépett. A könyv felsorolja az áldozatokat, amelyeket a népnek be kell mutatnia (1-7. rész), papokat rendel számukra, akik közbenjárnak a népért (8-10. rész), törvényeket ad nekik, hogy mit tegyenek a tisztátalanságokkal (11-15. rész), és részletes rendelkezéseket ad nekik arra, hogy hogy éljenek „papok királyságaként” az Úr földjén (17-27). A könyv centrumában azonban a nagy engesztelési ünnep, a Jóm Há-Kippúrím áll (16. rész). Az ünnep rendelkezése arról szól, hogy a főpapnak évente egyszer be kell mennie a szentek szentjébe, hogy egy kecskebak vérével engesztelést szerezzen a nép bűneiért, és a táboron kívüli pusztába ki kell hajtani egy másik kecskebakot, hogy jelképesen magával vigye oda Izráel vétkét. Az engesztelési ünnep fontos előképe Krisztus helyettes bűnhődésének.
Nézzük meg először a rendelkezés hátterét! „Beszélt az ÚR Mózeshez Áron két fiának a halála után, akik meghaltak, mert az ÚR elé mertek lépni.” (3Móz 16,1) Az engesztelés napjának magyarázatát tehát Nádáb és Abíhú tragikus történetében látjuk. A 10. részben olvasunk arról, hogy „Nádáb és Abíhú, Áron fiai, fogták a maguk szenesserpenyőjét, tüzet tettek bele, füstölőszert raktak rá, és idegen tűzzel áldoztak az ÚR előtt, amilyet Ő nem parancsolt nekik” (1). „Ekkor tűz csapott ki az ÚR színe elől, és megemésztette őket; meghaltak az ÚR színe előtt.” (2) „Mózes így szólt Áronhoz: Erről beszélt az ÚR, amikor azt mondta: A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok!” (3) „Azután ezt mondta Mózes Áronnak meg a fiainak, Eleázárnak és Ítámárnak: Fejeteket gondozatlanul ne hagyjátok, ruhátokat meg ne szaggassátok, hogy meg ne haljatok, és az ÚR meg ne haragudjék az egész közösségre!” (6)
Teljesen világos, hogy az engesztelés napjának hátterében az Úr szent haragja áll. Hogyan maradhat életben Isten előtt egy nép, amely tisztátalan és vétkes? A válasz: engesztelésre van szükség, amely tisztává teszi a népet Isten előtt, hogy Isten haragja ne sújtsa őket halállal. A rendelkezés szerint ennek kellett történnie Izráelben minden évben az engesztelés napján.
„Ezt mondta az ÚR Mózesnek: Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szentélybe a kárpiton belül, a ládán levő födél elé, hogy meg ne haljon, mert a födél fölött jelenek meg felhőben. Úgy menjen be Áron a szentélybe, hogy vigyen egy bikát vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul. Öltözzék gyolcsból készült szent köntösbe, gyolcsnadrág legyen rajta, gyolcsövvel övezze magát körül, gyolcssüveget tegyen a fejére. Szent ruhák ezek, mosakodjék meg azért vízben, és úgy öltse fel ezeket. Izráel fiainak a közösségétől pedig vegyen két kecskebakot vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul. Mutassa be Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért. Azután fogja a két kecskebakot, állítsa azokat az ÚR elé a kijelentés sátrának a bejáratánál, és vessen sorsot Áron a két bakra, az egyiket sorsolja ki az ÚRnak, a másikat Azázélnak. Vezesse oda Áron azt a bakot, amely a sorsvetésben az ÚRnak jutott, és készítse azt el vétekáldozatul. Azt a bakot pedig, amely a sorsvetésben Azázélnak jutott, állítsák élve az ÚR elé, hogy engesztelést végezzen vele, és elküldje Azázélnak a pusztába.” (16,2-10)
Egy bikára és két kecskebakra volt tehát szükség az engeszteléshez. „Áron tehát mutassa be a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért. Vágja le Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát.” (16,11) Ezt kellett bevinnie Áronnak először, a maga vétkeiért, hogy ne haljon meg, mikor a nép bűneiért végez engesztelést. A vért a szentek szentjében a láda fedelére és elé kellett hintenie. Miután ez megtörtént, a főpap levágta az első kecskebakot, és annak a vérét is bevitte a szentek szentjébe. Egyszer hintett a láda fedelére, hétszer a láda elé. „Így végezzen engesztelést a szentélyért, Izráel fiainak a tisztátalansága miatt és minden vétkes hitszegése miatt. Így cselekedjék a kijelentés sátráért is, amely köztük, tisztátalanok között van. Amikor bemegy a szentélybe engesztelést végezni, egy ember se legyen a kijelentés sátrában, egészen a kijöveteléig. Így végezze el az engesztelést magáért, háza népéért és Izráel egész gyülekezetéért.” (16,16-17)
Az engesztelni ige héber szava a piél alakban lévő kipper (כִּפֶּר), amelynek elsődleges jelentése az, hogy befedezni, haragot lecsillapítani, kiengesztelni. Az engesztelés ünnepének kontextusában erre az engesztelésre a nép vétkei miatt van szükség, Isten a nép vétkes tisztátalansága miatt haragszik, az engesztelés a népnek szerez befedezettséget, megtisztulást, békességet Isten előtt. Az Istennel való békesség ára a kecskebak vére. „A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat” – mondja a Zsidókhoz írt levél szerzője, a főpap által végzett engesztelésre utalva. A 3Móz 17,11-ben azt olvassuk, hogy maga Isten adta a vért engesztelésül az oltárra, a vér pedig az életet jelképezi, amelyet a vétkesért cserébe adnak. A kecskebak hal meg, hogy az izráelieknek ne kelljen meghalniuk vétkeik miatt.
Ezután következett a másik kecskebak, amely azt jelképezte, hogy az engesztelés napján az izráeliek vétke tényleg el lett távolítva. Miután a főpap kijött a szentek szentjéből, a bika vérével megkente az oltár szarvát, hogy a templomot is megtisztítsa a nép tisztátalanságaitól, majd elébe vezették a másik kecskebakot, amely még élt. A rendelkezés az volt, hogy Áron tegye rá mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. „Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy odarendelt emberrel a pusztába, hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy távol eső földre. Így küldje el a bakot a pusztába.” (16,21-22) A két kecskebak együtt jelképezte, hogy az engesztelés hatásos volt, valamint azt, hogy az engesztelésre a bűn miatt volt szükség. Ezt a második bakot bűnbaknak is nevezik, kifejezve, hogy a nép bűneiért kergetik a pusztába, hogy ott elpusztuljon. Mindkét bak a helyettes bűnhődés jelképe, csak az egyik a helyettes halált jelképezi, a másik a bűn hordozását és eltávolítását.
Az engesztelés napján nem volt szabad senkinek semmiféle munkát végeznie, mert „ezen a napon végeznek engesztelést értetek, hogy megtisztítsanak benneteket, és megtisztultok minden vétketektől az ÚR színe előtt” (16,30). „Örök rendelkezés legyen ez nálatok, hogy évenként egyszer engesztelést végezzenek Izráel fiaiért, minden vétkük miatt.” (16,31)
A Zsidókhoz írt levél az előképet látja az engesztelés napjában, ezért ezt az ünnepet használja magyarázatként arra, hogy mi történt Krisztus halálakor. Krisztus mint egy új, jobb szövetség (8,13) főpapja ment be a mennyei szentek szentjébe (9,24), hogy engesztelést szerezzen értünk is, és azokért is, akik az első szövetség alatt éltek, hiszen a bikák és bakok vére nem képes eltörölni a bűnt (10,11), Krisztus vére azonban igen (9,26). Neki nem kellett a saját vétkeiért áldozatot bemutatni, hiszen bűntelen volt (5,26-27), nem kecskebak vérével ment Isten elé, hanem a saját vérével (9,12), ezért nem is kell ezt megismételni, hanem egyetlen áldozatával egyszer s mindenkorra tökéletessé teszi a vérével megszentelteket (10,10-14). Akit Krisztus áldozata engesztel meg Istennel, az nem fog meghalni a jelenlétében, mint Nádáb és Abíhú. Aki viszont közönségesnek tartja és lábbal tapodja Krisztus vérét, annak nincs más áldozat a bűneiért, hanem csak az ítélet várása, amely félelmetesebb lesz Nádáb és Abíhú ítéleténél is, akiket tűz emésztett meg (10,26-31).
Ne tekintsük Krisztus vérét közönségesnek! Az ő vére engesztelő vér Isten előtt a vétkeinkért. Helyettes bűnhődés. Enélkül nincs bűnbocsánat (Zsid 9,22).
„Ne tekintsük Krisztus vérét közönségesnek! Az ő vére engesztelő vér Isten
előtt a vétkeinkért. ……………………………………………….”
Kegyelem egyrészt az, hogy a hit útján haladhatok, másrészt, hogy ezen úton
haladva Krisztus vérének értéke egyre növekszik számomra. Ugyanakkor hálás
vagyok C.H.Mackintosh igemagyarázatáért, aki rámutat a Krisztus vérének, az
emberi értékelés ingatagságától egy messze biztonságosabb alapjára, mégpedig
Isten kijelentésére. Néhány gondolatot idézek tőle:
„…… „Amikor látom a vért, megkíméllek benneteket” (2 Móz.12:13) ………”
Ez elegendő volt. Nem személyes érdemen múlt a menekülés. Az „én” itt teljesen
ki volt kapcsolva és mindannyiuknak a vér oltalma nyújtott biztonságot. ……
……. „Amikor látom a vért, megkíméllek benneteket” (2 Móz.12:13) ………”
Isten nem azt mondta: Ha ti látjátok a vért, és azt teljes értéke szerint
értékelitek, akkor megkíméllek benneteket. …….. A vér kívül volt, a zsidó
belül, tehát a vért nem is láthatta (bár ő hintette az ajtófélre és szemöldökfára),
de Isten látta és ez elegendő volt. ….. Isten szemében ennek a vérnek olyan
nagy az értéke, hogy azért minden bűnt meg tud bocsátani. ……………..”
Habár egész valómmal vágyom Krisztus vérének helyes értékelésére, mindazonáltal
békességem alapja nem ez, hanem Isten kijelentése:
……. „Amikor látom a vért, megkíméllek benneteket” (2 Móz.12:13) ………”