A nemes római családból származó Ambróziusz (Szent Ambrus) hivatásos katonából lett Milánó püspökévé, és miután közfelkiáltással – és némiképp számára is váratlanul – püspökké választották, élete végéig hűségesen látta el szolgálatát. Ambróziusz határozott vezető volt, de nagy irgalommal fordult a bűnösökhöz, mert értette, hogy az apostoli tanításban erényeink alapja nem saját jóságunk, hanem a Krisztusban kapott kegyelem, azé, aki helyettünk bűnhődött a golgotai kereszten. Ambróziusz teológiai jelentőségét mutatja, hogy ő a nyugati egyház négy latin „doktorának” egyike. Ambróziusz igehirdetéseiben úgy próbálta elmagyarázni a keresztény hit lényegét, hogy az a római műveltségű hallgatóinak is könnyen megragadható legyen; így járult hozzá legismertebb katekumenének, Augusztinusznak a megtéréséhez is. Ambróziusz hitt a helyettes bűnhődés tanában.

Írásaiban sokszor tárgyalja a bűnadósság problémáját, az adósságot, amelyet a bűneinkkel felhalmoztunk, és amit egy igazságos Isten nem tud csak úgy megbocsátani, elengedni. Ahhoz, hogy Isten bocsánatában részesedhessünk, Ambróziusz szerint Krisztusnak kellett meghalnia helyettünk. „Az adósság nem más, mint a bűn. (…) Adósleveled az ellenség kezében volt, de ezt az Úr keresztre szegezte, és saját vérével törölte el.” (Szent Ambrus: A szentségekről. A misztériumokról, 107)

A keresztségben Krisztus halálával azonosulunk, hogy a bűn bennünk is keresztre legyen feszítve. „Ez tehát azért íratott meg, hogy higgyük, hogy ő feszíttetik keresztre bennünk, hogy általa bűneinktől megtisztuljunk, hogy adóslevelünket a keresztre szegezze.” (Szent Ambrus: A kötelességekről. A bűnbánatról, 344) Az adósságot nem lehetett csak úgy eltörölni. Krisztus Ambróziusz szerint azért halt meg, hogy adóslevelünket a kereszten semmissé tegye.

„Húsvéti bárányunk, a Krisztus föláldoztatott. Azaz: az Úr szenvedése mindenkinek javára vált, megadva a bocsánatot a bűnösöknek is, akiket nem akart megszégyeníteni.” (Szent Ambrus: A kötelességekről. A bűnbánatról, 335) „Amint tehát egyszer áldoztatott fel mindenkiért, úgy valahányszor bűnök bocsáttatnak meg, testének szentségét vesszük, hogy vére által történjék a bűnök elengedése.” (347) Ambróziusz hangsúlyozza, hogy „nem az egyház váltja meg a bűnöst”, hanem Krisztus vére, aki egyetlen egyszer áldoztatott fel értünk (217).

„Hiszen azért szenvedett és halt is meg az Úr, hogy minket a haláltól megváltson. Halála legkiválóbb értékének azt tartja, mely által a bűnös adóssága eltöröltetik, új kegyelmi állapotba kerül, hogy jöjjön és csodálkozzék mindenki azon, hogy a bűnös Krisztushoz asztalhoz telepszik…” (362)

Ambróziusz azt tanítja, hogy Krisztus kereszthalála már az ószövetségi előképekben is jelen volt. „Látta az igazság és tisztaság kovászát, látta az Úr kínszenvedését: testi kovászba rejtette el az igazság kovászát s az Úr kínszenvedését a bárány vagy borjú föláldozása mögé rejtette. A jó léviták megőrizték a titkot a hitük pajzsaival.” (159) „Az árnyék a Törvényben van, a képmás az Evangéliumban, az igazság pedig a mennyekben. Azelőtt bárányt és tulkot áldoztak, most Krisztus áldoztatik föl. Mint ember áldoztatik föl elfogadva a szenvedést; és föláldozza magát, mint pap, hogy eltörölje bűneinket.” (154)

Krisztus vérére a bűneink ítéleteként volt szükség. Isten nem kívánja a bűnös halálát, hiszen irgalmas, de ahhoz, hogy megbocsáthasson, az ítéletnek be kellett következnie. „Ezt magyarázva mondja az apostol, hogy Isten elküldte tulajdon Fiát a bűn miatt a bűnös testhez hasonló alakban, hogy elítélje a testben lévő bűnt, és hogy a törvény beteljesedjen rajtunk. (…) Mert ő bűnt nem követett el, hanem bűnné lett értünk. (…) Mert mi emberek mindnyájan bűnben születünk… Krisztus teste pedig elítélte a bűnt, melyet születve nem tapasztalt meg, melyet meghalva keresztre feszített, hogy a mi testünkben történjen meg a megigazulás a kegyelem által, ha abban történt korábban a beszennyeződés a bűn által.” (306-307 – kiemelés tőlem)

„Hasznos tudnom, hogy érettem Krisztus elhordozta a betegségeimet, alávetette magát testem indulatainak, hogy érettem, vagyis minden emberért bűnné tétetett, valamint átokká, hogy érettem és bennem megaláztatott és alávettetett, és hogy érettem ő a Bárány, a Szőlőtő, a Szikla, a Szolga, a szolgálóleány Fia…” (De fide, II.11 in NPNF – kiemelés tőlem)

Az ariánus Auxentius ellen mondott igehirdetésében is arról beszél, hogy Krisztus a mi bűneink átkát szenvedte el a kereszten. „Olvasták vajon, hogy ’Krisztus megváltott bennünket a törvény átkától, úgy, hogy átokká tétetett érettünk’? Vajon Krisztus istenségében lett volna átkozott? Hogy miért nevezték őt átoknak, azt az Apostol elmondja nekünk, mondván, hogy meg van írva: ’Átkozott, aki fán függ’, vagyis hogy aki a testében hordozta a testünket, testében a mi betegségeinket és átkainkat, az azokat keresztre feszíthesse; mert nem önmagáért lett átkozott, hanem benned lett átkozott. Ahogy máshol meg van írva: ’Aki nem ismert bűnt, bűnné tétetett értünk, mert hordozta bűneinket, hogy szenvedése szentsége által megsemmisítse azokat.’” (Sermon Against Auxentius on the Giving Up of the Basilicas, 25 in NPNF – kiemelés tőlem)

A Kr. u. 389-390-ben írt De fuga saeculi c. művében Ambróziusz félreérthetetlenül utal arra, hogy Krisztus a mi bűneink büntetését kapta meg a kereszten. „Jézus tehát testet öltött, hogy megsemmisítse a bűnös test átkát, és érettünk átokká lett, hogy az áldás legyőzhesse az átkot, az egyenesség legyőzhesse a bűnt, a megbocsátás legyőzhesse az ítéletet, és az élet legyőzhesse a halált. Magára vette a halált, hogy az ítéletet végrehajtsák, és elégtételt adjon az igazságnak, az átok a bűnös testre nehezedjen, egészen a halálig. Semmi nem történt tehát Isten ítélete ellenében, amikor az ítéletet végrehajtották, mert az átok a halálig tart, a kegyelem azonban a halál után van.” (S. Jeffrey, M. Ovey, A. Sach: Pierced for Our Transgressions, 175)

Ambróziusz újabb tanúja annak, hogy a helyettes bűnhődés tana, vagyis az a tanítás, hogy Krisztus a mi bűneink átkát szenvedte el, a mi bűneink büntetését kapta meg helyettünk, amikor a kereszten szenvedett, nem Anzelm vagy a reformátorok újítása. Ez az egyetemes és ortodox keresztény tan az apostolok óta.