Bár elterjedt nézet, mégis egyértelmű tévedés, hogy a helyettes bűnhődés tana Anzelm vagy a reformátorok újítása volna. A rendkívül szűkös források ellenére jó okkal hihetjük, ahogy az előző posztokban megmutattam, hogy a helyettes bűnhődésben hitt Római Kelemen, Antiókhiai Ignatiosz és Szmirnai Polükarposz, három ismert apostoli atya. A sort folytatva Barnabás levelében is ugyanezt fogjuk most látni (és még messze a sor vége!). A Barnabás-levél egy valamikor Kr. u. 70-135 között született írás, amely a korai keresztények között nagy népszerűségnek örvendett. Barnabás neve alatt maradt fenn, de kutatók szerint inkább egy alexandriai zsidó szerzőtől származik, aki azt igyekszik számtalan példával igazolni, hogy az Ószövetség Krisztusról szól. Az időnként elrugaszkodott allegorizálásba is hajló fejtegetések a szerző szándéka szerint azt illusztrálják, hogy a zsidók nem értették meg az áldozatok, az étkezési törvények, a körülmetélkedés és a szombat valódi jelentését, hiszen ezek Krisztusra mutatnak. Ahogy a levél szerzője az Ószövetség tipológiai jelentőségének példáit veszi sorra, nyilvánvalóvá válik, hogy a megváltást Krisztus helyettes bűnhődéseként értelmezi. Két hosszabb szakaszt nézzünk meg, ahol ezt láthatjuk.
Az V. részben ezt olvassuk: „Az Úr azért vállalta testének romlásra való átadatását, hogy mi a bűnbocsánatban megszentelődjünk, mely a vérében való meghintésben áll. 2. Egyes dolgok Izraelre vonatkozóan, más dolgok ránk vonatkozóan írattak meg róla. Így szól tehát: ’Törvénytelenségeink miatt sebesíttetett meg és bűneink miatt töretett meg; az ő sebeiben gyógyultunk meg. Mint leölésre vitt juh, és mint szótlan bárány nyírója előtt’.” (V.1-2 – kiemelés tőlem) A szerző – Római Kelemenhez hasonlóan – az Ézsaiás 53 fényében értelmezi Krisztus vérének, teste romlásának, illetve az ezáltal nyert bűnbocsánatnak a jelentőségét. Krisztus a mi bűneinkért szenvedett, vére a mi törvénytelenségeink miatt ontatott ki, hogy azzal meghintve bűnbocsánatot kaphassunk. Vajon mi mást jelenthetne ez, mint hogy Jézus a mi törvénytelenségeinket magára véve a mi büntetésünket kapta meg?
„Még annyit, testvérek: ha az Úr, aki az egész világ Ura, vállalta a szenvedést lelkünkért, akinek Isten a világ teremtésekor így szólt, ’alkossunk embert képünkre és hasonlatosságunkra’, hogyan vállalhatta, hogy emberi kezek által szenvedjen?” (V.5 – kiemelés tőlem) Barnabás levele tehát hangsúlyozza, hogy Jézus emberek keze által halt meg, de azt kérdezi, hogyan vállalhatta ezt Jézus. A válasza: „Tudjátok meg! A próféták tőle nyerték a kegyelmet és rá vonatkozóan prófétáltak; ő pedig, mert testben kellett megjelennie, szenvedett, hogy lerontsa a halált, és megmutassa a halottaiból való feltámadást, 7. hogy az atyáknak beváltsa az ígéretet, s maga magának új népet készítve földi életében bebizonyítsa, hogy megvalósítja a feltámadást, és ítélni fog…” (V.5-10 – kiemelés tőlem) Ahhoz, hogy leronthassa a halált, a szerző szerint Jézusnak szenvednie kellett, ahogy ezt a próféták előre megmondták. Az Úr maga vállalta a szenvedést, mert Isten ítélete alól csak úgy tudott bennünket kimenteni, ha magára vállalja ezt az ítéletet.
„Ő maga akart így szenvedni, mert a fán kellett szenvednie, hisz aki róla prófétál, ezt mondja: ’Mentsd meg lelkemet a kardnak élétől’, és: ’átszegezték testemet, mert a gonoszok zsinagógája felkelt ellenem’. 14. Ezt mondja ismételten: ’odatartottam hátamat az ostorozásra, arcomat az ütlegelésre. Arcomat megkeményítettem, mint a sziklát’.” (V.13-14) Jézus döntött úgy, hogy a kereszten szenvedjen a bűneinkért, és így lerontsa a halált. Csak a szenvedései által tudta lerombolni a halált, mert ha le akarta rombolni a halált, neki szenvednie kellett a keresztfán. Ő maga vállalta a szenvedést, hogy bennünket megmenthessen. Vajon miért? Azért, mert helyettes áldozat nélkül nincs bűnbocsánat. Vagy ahogy (a Barnabás-levelet sokak szerint ihlető) Zsidókhoz írt levél szerzője mondja: „vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9,22).
A VII. részben ezt jobban kifejti: „Fontoljátok meg, örvendezésnek gyermekei, hogy az Úr nekünk előre kinyilatkoztatott mindent, azért, hogy tudjuk, kinek tartozunk mindenben dicsérettel és hálaadással. 2. Ha tehát Isten Fia, aki ugyan Úr, és ítélni fog eleveneket és holtakat, szenvedett, hogy sebe éltessen minket, higgyük, hogy Isten Fia csak érettünk szenvedhetett. 3. Keresztre feszítve is azonban ecettel és epével itatták. Halljátok, hogyan nyilatkoztak erről a templom papjai, mert megíratott a parancs: ‘Aki a böjtöt nem tartja meg, az halállal irtassék ki’; így parancsolta az Úr, mert a Lélek edényét ő maga akarta felajánlani áldozatul bűneinkért, hogy az Izsákban létrejött előkép beteljesedjék, akit az áldozati oltárra helyeztek. 4. Hogyan is mondja a prófétánál? ‘És egyenek a bakból, melyet minden bűnért ajánlanak fel a böjti napon’. Vegyétek fontolóra nagy gonddal: ‘És csak a papok egyék a mosatlan belső részeket ecettel’. 5. Miért? Mert engem, aki testemet új népemért akarom felajánlani, ti majd ecettel kevert epével akartok megitatni, egyétek ti, egyedül, miközben a nép böjtöl, szőrzsákban és hamuban szomorkodik, hogy kitűnjön, miattuk kell szenvednie.” (VII.1-5 – kiemelés tőlem) Jézus tehát áldozatul adta magát az oltárra, ahogy a papok áldozatot mutattak be a nép bűneiért. Az áldozati állatot a nép helyett ölték meg, ugyanígy, Jézus is a nép bűneiért ajánlotta fel magát Istennek áldozatul.
Vajon ez pusztán csak szolidaritás a bűnössel, vagy a büntetés átvétele is? A levél szerzője felhívja a figyelmet az átokra, amelyet a bűnhordozónak a bűnös helyett el kell szenvednie: „Figyeljétek, mit parancsol: ‘Vegyetek két szép, egymáshoz hasonló kecskebakot, ajánljátok fel, s a pap vegye az egyiket egészen elégő áldozatul a bűnökért’. 7. Mit tegyenek a másikkal? ‘A másik átkozott’, mondja. Figyeljétek, hogyan világosodik meg Jézus előképe! 8. ‘Köpjétek le mind, és verjétek, és fejére vörös gyapjút tegyetek, így vessétek ki a pusztába’. Amikor ez megtörtént, az, aki a pusztába vitte a bakot, vegye le róla a vörös gyapjúszalagot, tegye azt a rakhénak nevezett vörös bozótra, melynek gyümölcsét mi fogyasztjuk, ha a mezőn rátalálunk; ez a tüskés bozót az egyedüli, melynek gyümölcse édes. 9. Mit jelentsen ez? Figyeljetek: az egyiket az oltárra, a másikat elátkozottként, s miért az elátkozottat koszorúzták meg? Mert amikor majd ama napon meglátják őt, akinek testét skarlátvörös palást fedi, ezt kérdezik majd: Nemde, ő az, akit egykor megfeszítettünk, megvertünk, leköpdöstünk? Valóban ő az, aki akkoriban azt mondta, hogy ő az Isten Fia. 10. Hogyan hasonlít ahhoz? Ezért voltak hasonlók a bakok, szépek, egyforma termetűek, hogy amikor eljönni látják őt, csodálkozzanak majd a bak hasonlóságán. Lásd tehát Jézus jövendő szenvedésének előképét.” (VII.6-10 – kiemelés tőlem)
Az Isten Fia a mi bűneinkért, helyettünk szenvedte el az átkot. Ez a helyettes bűnhődés tana.
Az utolsó mondat kapcsán – „Az Isten Fia a mi bűneinkért, helyettünk szenvedte el az átkot. Ez a helyettes bűnhődés tana.” – jutott eszembe a következő 3 szó:
Érettem. Helyettem. Miattam.
https://joosandor.hu/predikacio/1960-04/miattam-helyettem-erettem
Bárcsak igaz lenne ez és nem csak a sokszor sokak által elmondott (amúgy igaz) „sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem…”
De mit jelent ez valójában az életünkben, gyakorlatban?
Mondják, hogy a Róma 3:23-26 az amúgy is egyik legmélyebb teológiát hozó bibliai rész koronája – pontosabban azon az ékkő: az Atya engesztelő áldozatában megmutatta (Jézuson) igazságát – hogy így velünk „igazságtalan” = kegyelmes legyen !! Ez azért fantasztikus, mert így valóban nem csorbul sem a szentség sem a szeretet. Egy fikarcnyit sem. Ki olyan (szülő) aki ezt tökéletesen reprodukálni tudná gyermekével..?!