Cyprianus Karthágó püspöke volt a Kr. u. 3. században, ő az egyik legjelentősebb afrikai egyházatya és latin teológus Augusztinusz előtt. Cyprianus írásaira erős biblicizmus jellemző, könyveiben folyamatosan szentírási idézetekkel támasztja alá mondanivalóját, az idézetek akár 80-90 százalékát is kiteszik írásainak. Cyprianus általában gyakorlati témákat tárgyal, mint az egyház egysége, az üldözések idején elbukottak visszafogadása, és a keresztény élet számos kérdése, ami abban az időben foglalkoztatta a hívőket. Gyakorlatias hangsúlyai ellenére Cyprianus műveiben is találunk egyértelmű utalásokat arra, hogy Krisztus halálát helyettes bűnhődésnek tartotta. Nézzünk meg néhány példát!

Fortunatushoz a vértanúságról írt levelében Cyprianus ezt mondja: „Ezután nincs mentsége annak, aki magáért sem akar szenvedni, mert Ő szenvedett értünk. Ha Ő más bűnéért szenvedett, annál inkább kell mindannyiunknak saját bűneinkért szenvednünk.” (Vanyó L.: Szent Cyprianus művei, 172 – kiemelés tőlem)

A keresztények egységéről írva szinte mellékesen, példaként utal Krisztus halálára, azonosítva őt a páskabáránnyal: „Ugyanígy, a Kivonulás könyve által lefektetett törvényben a Húsvét szentsége nem jelent mást, mint azt, hogy a bárányt, amelyet Krisztus előképeként leöltek, egy házon belül fogyasszák el.” (249 – kiemelés tőlem) A leölt páskabárány vére Krisztus vérének előképe volt: „Isten tanúsítása szavatolja, hogy Krisztus véréhez és szenvedéséhez tartozik ez a jel, és hogy sértetlenül megmarad mindenki, akit ebben a jelben találnak, amely így szól: És a vér jel lesz nektek a házon, amelyben vagytok; és látni fogom a vért, és megvédlek benneteket, és a pusztítás csapása nem érint benneteket, amikor megverem Egyiptom földjét. Ami a bárány megölésével és képben előzmény volt, az valóra vált Krisztusban, s később megvalósult az igazságban. Mert amikor Egyiptom nyögte a csapásokat, a zsidó nép csak a bárány vérében és jelében menekülhetett meg, és amikor a világ majd pusztulásnak indul, csak az menekül meg a csapásoktól, akin Krisztus jele és vére látható.” (319-320 – kiemelés tőlem)

Cyprianus egyértelmű szavakkal beszél arról, hogy Krisztus vére engesztelő vér, amely megbékít bennünket Istennel: „Te még a halál percében és az ideigtartó élet alkonyán is kérheted bűneidért az egy és igaz Istent, az ő felismert hitével és megvallásával kérjed, mert megbocsát a megvallóknak és a benne hívőknek üdvös kegyelmet ad az isteni kegyességből, és a halál percében is lehet menni a halhatatlanságba.” „Ezt a kegyelmet Krisztus osztogatja, irgalmasságának ezt a kegyelmi adományát a kereszt győzelmi jelével adja, amelyen leigázta a halált, amikor megváltotta a hívőt vére árán, kibékítette az embert az Atyaistennel, amikor a mennyei újjászületéssel életre keltette a halandót. Ha csak lehet, mindannyian kövessük, ezzel az esküvel és jellel sorakozzunk fel! Itt megnyílik nekünk az élet útja, itt visszavezet minket a paradicsomba, itt elvezet a mennyek országába! Vele élünk mindig, aki által Isten fiai lettünk. Vele felmagasztaltatunk mindig mi, akiket sebei meggyógyítottak.” (322-323 – kiemelés tőlem)

Cyprianus egyik könyvében retorikai fogásként azt kéri olvasóitól, hogy képzeljék szemük elé a Sátánt, ahogy vádaskodik és szembeállítja saját sikerét Krisztuséval: „Akiket mellettem látsz, azokért sem arculverést, sem megostorozást, sem keresztre feszítést nem szenvedtem, nem ontottam értük véremet, nem szenvedésem és vérem ontása árán váltottam meg őket családomnak, a mennyek országát sem ígértem nekik, sem halhatatlanságuk visszaadására nem vezettem vissza őket a paradicsomba. Mégis mily nagy, mennyi fáradsággal, mennyi költséggel, mennyi előkészületet igénylő látványosságot rendeztek nekem, amikor az ünnepséghez szükséges kellékek megszerzésére elzálogosítottak, eladtak házat és földet!” (341 – kiemelés tőlem)

De vajon Krisztus a mi bűneink büntetését szenvedte el, amikor meghalt a kereszten? Cyprianus szerint egyértelműen igen. Krisztus halála bűntörlő halál. Vére a bűneink miatt folyt, a bűneink bocsánatára. „És az Úr, akit a hatodik órában keresztre feszítettek, a kilencedik órára törölte el vérével bűneinket, és hogy megválthasson bennünket, és életet adhasson nekünk, győzelmét akkor tette tökéletessé szenvedésével.” (373 – kiemelés tőlem) „Eljövetelétől fogva minden tettének jellemző kísérője a türelem, már legelőször is, amikor a mennyei fenségből a földre szállt, Isten Fia nem utasította el az emberi test felöltését, és bár Ő maga nem volt bűnös, mások bűnét hordozta, miközben átmenetileg letette halhatatlanságát, halandóként szenvedett, hogy az ártatlan elszenvedje a halált a bűnösök üdvösségéért.” (394 – kiemelés tőlem)

„Szenvedése közben még a kereszten is, mielőtt kegyetlen halála és vére ontása bekövetkezett volna, béketűrőn hallgatta becsmérlői gyalázkodásait, az acsarkodók gúnyolódásait elviselte, a mocskolódók leköpték azt, aki nem sokkal korábban nyálával a vak szemét meggyógyította; akinek szolgái most az Ő nevében a Sátánt és angyalait kikorbácsolják, ostorozzák; és tövissel koszorúzzák azt, aki örök virágokból font koszorúval ékesíti föl a vértanúkat; pálmával csapnak az arcába annak, aki az igazi pálmát adja a győzteseknek, megfosztják földi ruháitól azt, aki másokat a halhatatlanságba öltöztet; epével itatják azt, aki mennyei kenyeret ad másoknak, ecetet kínálnak neki, aki az üdvösség kelyhét nyújtotta! Ő az ártatlan, Ő az igaz, sőt maga az ártatlanság, maga az igazságosság, akit a bűnösök közé számítanak! Az igazságot hamis tanúsággal nyomják el, elítélik azt, aki ítélni fog, és Isten Beszéde hallgat, úgy viszik feláldozni. Amikor az Úr keresztre feszítésénél elszégyellték magukat a csillagok, megrendültek az elemek, a föld megremegett, éjszaka űzte el a nappalt, a Nap lehunyta a szemét, hogy ne kelljen néznie a zsidók bűneit, visszavonta sugarait, és Ő nem szólt semmit, nem mozdult, szenvedése közben még csak jelét sem adta fenségének! Mindvégig kitart, mindvégig tűr, hogy a Krisztusban beteljesedjen a tökéletes és hiánytalan türelem!” (395-396 – kiemelés tőlem)

És mindezt miért? Mert a mi bűneinket hordozta, őt számították bűnösnek, a mi üdvösségünkért szenvedte el helyettünk a halált. Ez a helyettes bűnhődés tana.