Vajon hogy gondolkodtak Krisztus haláláról a Kr. u. 4. századi Jeruzsálemben, abban a városban, ahol az első keresztény gyülekezet létrejött? Betekintést nyújtanak ebbe Jeruzsálemi (Szent) Kürillosz püspök kateketikai beszédei. Kürilloszt Kr. u. 350-ben választották meg a jeruzsálemi gyülekezet püspökének. Az akkor dúló viták ellenére Kürillosz írásai nem polemikus, hanem inkább pásztori jellegűek. Tizennyolc kateketikai beszéde a keresztelendőket készíti fel a keresztségre, a hit alapjait magyarázza el nekik, ezért különösen fontos számunkra, amikor Krisztus keresztjének a jelentőségére tér rá. Kürillosz hangsúlyozza, hogy Isten emberré lett, és „az Úrnak szenvednie kellett értünk” (Jeruzsálemi Szent Kürillosz beszédei, 178). Szenvedése helyettes bűnhődés volt, a mi bűneink büntetését vette magára, amikor a golgotai kereszten megfeszítették.

XIII. Katekézisében Kürillosz ezt írja: „Mert nem puszta ember, hanem Isten egyszülött Fia az, aki ezért az ügyért meghalt. Mert egyetlen embernek, Ádámnak a bűne elég volt ahhoz, hogy a világon uralomra juttassa a halált. Ha pedig egynek a törvényszegése miatt úrrá lett a világon a halál, akkor hogyne uralkodna annál inkább egy igazságossága által az élet? Ha egykor azért űzettek ki a paradicsomból, mert ettek a fáról, hát akkor most Jézus fája által nem annál könnyebben jutnak vissza a paradicsomba azok, akik hisznek? Ha a földből való ősszülő egyetemes halált hozott, akkor ő, aki maga teremtette őt a földből, nem hozza-e az örök életet, amikor ő maga az élet? Ha Pinchasz buzgólkodott, és a parázna elpusztításával engesztelte meg Isten haragját, akkor Jézus, amikor nem mást ölt meg, hanem önmagát adta váltságul, hogyne szüntette volna meg az emberrel szemben érvényesülő haragot?” (192 – kiemelés tőlem)

„Ne szégyelljük tehát az Üdvözítő keresztjét, sőt inkább dicsekedjünk vele. A keresztről szóló tanítás ugyanis a zsidóknak botrány, a pogányoknak meg esztelenség, nekünk azonban üdvösség, és bolondság azoknak, akik elkárhoznak, nekünk, megváltottaknak azonban Isten ereje. Nem csupán ember volt – mint már mondtuk –, aki meghalt értünk, hanem Isten Fia, az emberré vált Isten. Ha Mózes korában a bárány távol tartotta az öldöklőt, akkor a világ bűneit elvevő Isten báránya mennyivel inkább ne szabadítana meg a bűnöktől? Ha pedig már az oktalan lénynek, a báránynak a vére is üdvösséget nyújtott, akkor hogyne üdvözítene még inkább az Egyszülötté?” (192 – kiemelés tőlem)

„A kereszten kitárta karjait, hogy átölelje a földkerekség határait. Mert ez a Golgota a föld közepe. Ez nem az én gondolatom, mert a próféta mondja: ’A föld közepén váltod valóra az üdvösséget’. Kitárta emberi kezeit az, aki szellemi karjaival megszilárdította az egeket. Szögekkel odaszegezték, hogy amikor a fára rögzítve az emberség viselte az emberek vétkeit, és amikor embersége meghalt, vele együtt haljon meg a bűn is, mi pedig igazságosságban támadjunk fel. Mert egy ember által lett a halál, és egy ember által az élet, azon egy ember által, aki az Üdvözítő, aki saját elhatározásából vállalta a halált. Emlékezz a mondottakra: ’Hatalmam van odaadni a lelkemet, és hatalmam van visszavenni.’” (208-209 – kiemelés tőlem)

„Az Úr tehát elviselte mindezeket, békét szerezve keresztje által az égben és a földön. A bűn miatt ugyanis Isten ellenségei voltunk, és Isten úgy határozott, hogy a bűnös haljon meg. A kettő közül valamelyiknek be kellett teljesednie, vagy annak, hogy az igazmondó Isten mindenkit megsemmisít, vagy emberszeretettől indítva feloldja a büntetést. Tekints azonban Isten Bölcsességére! Büntető ítéletével is az igazságot szilárdította meg, és jóságával a hatékonyságot. Krisztus testében felvitte a fára a bűnt, hogy halála által az igazságosságban élhessünk mi, akik bűneinkben elvetettek voltunk. Nem csekélység volt az, aki meghalt értünk. Nem érzékekkel fogható juh volt, nem csupán ember volt, nem is csak angyal, hanem az emberré vált Isten. A bűnösök vétkessége és az értük halált vállaló igazságossága nem álltak arányban egymással. A mi bűnünk nem volt akkora, amilyen nagy volt az, aki a lelkét adta értünk, aki odaadta azt, amikor akarta, és ismét visszavette azt, amikor akarta. (…) Ne szégyenkezz tehát a keresztre feszített miatt, hanem inkább szabad bizonyossággal mondd: ‘a mi bűneinket ő hordozta’, értünk volt rajta a fenyíték, ‘sebei által gyógyultunk meg’. (…) Ezért mondja oly nyilvánvalóan Pál, hogy ‘Krisztus meghalt bűneinkért az Írások szerint’, és hogy eltemették, és ‘harmadnapra feltámadt az Írások szerint’.” (212-214 – kiemelés tőlem)

Kürillosz hangsúlyozza, hogy a Sátán nem tudott Isten tervéről, hogy Krisztus a mi bűneinket magára véve vált meg bennünket. „Nem merte volna… megkörnyékezni a Sátán, ha felismerte volna. ’Mert ha felismerték volna, nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát.’ A halál csalétke lett tehát a test, hogy amikor a sárkány úgy remélte, hogy lenyelte, kiokádja még azokat is, akiket már eddig lenyelt.” (178) Nem volt semmiféle alku Isten és a Sátán között. Kürillosz szerint Isten saját igazságát elégítette meg az, hogy Krisztus helyettünk bűnhődött. Isten szeretete találta meg az igazságos utat megmentésünkre, amikor helyettünk bűnhődött. A Sátán Isten igazsága által győzetett le, amikor Krisztus megkapta helyettünk az igazságos büntetést.

Ha Isten igazságos, mi pedig vétkesek vagyunk, Kürillosz szerint az egyetlen lehetőség a megmenekülésünkre az, ha Krisztus helyettünk elszenvedi az igazságos ítéletet. Ez az evangélium. Isten igazságos, de magára vette a vétkeinket és meghalt helyettünk. A helyettes bűnhődés elutasítása éppen ezért az üdvösségünk kockáztatása. „Ha megtagadod a keresztet, akkor az örök tűz marad számodra. Kemény dolgokról beszélek, hogy próbatétel idején nehogy ne légy kemény. Emlékezz a Getszemániban rá kivont kardokra, nehogy megízleld az örök kardot.” (216)