Nagy Szent Gergely Róma püspöke volt a Római birodalom széthullása utáni viharos 6. században. Kr. u. 590-ben választották a város püspökévé, amely titulus akkor már lényegesen többet jelentett püspökségnél, ezért nem anakronisztikus őt az egyik korai pápának sem nevezni. Kálvin, aki gyakran hivatkozott Gergelyre, azt írja: „maga a római püspök csak úgy állott mások fölött, amint alá is volt másoknak rendelve, kitűnik mégis, hogy mennyire nem tetszett Gergelynek ez az állapot, mert többször panaszkodik arról, hogy a püspökség szine alatt visszakerült ismét a világba és hogy jobban elfoglalják őt a földi gondok, mint amennyire valamikor a világi életben szolgált azoknak, s hogy ebben a tisztségben őt a zűrzavaros világi dolgok szinte agyonnyomják.” (A keresztyén vallás rendszere II, 411). Gergely imádkozó vezetőként hordozta ezt a felelősséget, alázatát pedig Krisztus példája motiválta. Írásai alapján Gergely egyértelműen hitte, hogy Krisztus áldozata a mi bűneink ára volt, a mi büntetésünket vette át.

Nagy Szent Gergely Jób könyvéről írva (Moralia) Jób ártatlan szenvedéséhez hasonlítja Krisztus szenvedéseit. „Amikor a Sátán eltávolította az Úrtól az első embert, akkor az Úr a második Ember ellen fordult. Ezért a Sátán arra indította az Urat, hogy bántsa ezt a másodikat, amikor az engedetlenség bűne letaszította az első embert az egyenesség magasságából. Mert ha nem vonta volna bele az első Ádámot akaratlagos bűn által a lélek halálába, a második Ádám, bűntelen lévén, soha nem választotta volna a test halálát, ezért igazságos dolog a Megváltónkról is azt mondani: Te indítasz engem ellene, hogy ok nélkül bántsam őt. Mintha világosabb szavakkal azt mondaná: Miközben ez az ember nem saját maga miatt hal meg, hanem annak a másiknak az érdekében, te arra indítasz engem, hogy ezt bántsam, amikor ravasz meggyőzéssel azt a másikat eltávolítottad tőlem. És róla jogosan tesszük hozzá: ok nélkül. Mert „ok nélkül romboltatott le”, akit bár egykor a bűnért adott bosszú a földre sújtott, nem szennyezte be a bűn. Ok nélkül romboltatott le Ő, aki testté lett, akinek nem volt saját bűne, aki bűntelenül vette magára a testből valók büntetését.” (Morals of the Book of Job, in Library of Fathers of the Holy Catholic Church, 1:148 – saját fordítás)

Hadd ismételjem meg az utolsó mondatot: „Ok nélkül romboltatott le Ő, aki testté lett, akinek nem volt saját bűne, aki bűntelenül vette magára a testből valók büntetését.” Ez a helyettes bűnhődés tana. Krisztus halálával kapcsolatban a nyugati egyház negyedik „doktora” is azt tanította, amit Ambróziusz, Augusztinusz és Hieronymus, a nyugati kereszténység másik három „doktora”, valamint Athanasziosz, Nagy Baszileiosz, Nazianzoszi Gergely és Krüszosztomosz, a kereszténység görög nyelvű „doktorai”, és a korábbi egyházatyák, akiket előtte láttunk. A helyettes bűnhődésről szóló tan a szó eredeti értelmében katolikus és ortodox tan. Nem az eredetitől való elhajlás, hanem az eredeti.