Annak idején homiletika professzoromtól, Bryan Chapelltől tanultam, hogy a hiteles igehirdetésben három elem van: logosz, pathosz és ethosz. Ez valójában a klasszikus arisztotelészi retorikafelfogás jól ismert triásza. Mindhárom elem elengedhetetlen ahhoz, hogy az üzenetünk a hallgatók számára meggyőző legyen. Valahogy úgy, ahogy Pál apostol a fiatal thesszalonikai hívőknek írta: „Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is. Ti is tudjátok, hogyan éltünk közöttetek, a ti érdeketekben, ti pedig a mi követőinkké lettetek, és az Úréi, amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét.” (1Thessz 1,5-6)
A hiteles megszólaláshoz először is szükséges maga a logosz. A logosz az üzenetünk verbális tartalma, annak belső koherenciája, logikája, felépítése, igazsága. Hazugságra is lehet meggyőző kommunikációt építeni, de az hosszú távon nem lesz hiteles. A logosz igazsága teremti meg az üzenetünk fundamentumát. A logosz önmagában azonban kevés a hiteles megszólaláshoz, szükség van pathoszra és ethoszra is.
A pathosz a megszólalás érzelmi háttere. A pathosz azt közvetíti a hallgató felé, hogy a megszólalót hogyan érinti az, amiről beszél. Az üzenet akkor meggyőző és hiteles, ha megtörténik az érzelmi azonosulás, ha van a szavak mögött meggyőződés, illetve ha nincs ellentmondásban az átélt érzelem az üzenet tartalmával. Ha valaki nevetve sajnálkozik egy tragédián, vagy keserű arckifejezéssel gratulál egy esküvőn, saját üzenetével kerül ellentmondásba. Ha a prédikátor unott szavakkal beszél az evangélium csodás hatalmáról, vagy frivol könnyedséggel viccelődik a bűnbánatról, maga teszi hiteltelenné az üzenetét.
Van azonban egy harmadik elem is, ez pedig az ethosz, ami a beszélő vélelmezett jellemére utal. Arisztotelész szerint ez a három közül a legfontosabb komponens. Ha a hallgatók hitelesnek tartják a beszélő jellemét, akkor sokkal könnyebben figyelnek a beszélő szavaira és hamarabb hiszik el neki a pathoszt is. Az ethosz megítélésének nagyon fontos része, hogy a hallgatók érzik-e, hogy a beszélő a javukat keresi. Ha kétségbe vonják a megszólaló jellemét, illetve azt, hogy jó szándékkal mondja, amit mond, hiteltelen lesz mind a pathosza, mind a logosza.
Pál esetében jelen volt a kommunikációban mindhárom elem. A thesszalonikaiak örömmel fogadták az igét, mert a szavak (logosz) erővel és meggyőződéssel (pathosz) jutottak el hozzájuk, tudva, hogy Pál és társai hogyan éltek közöttük és az érdekükben (ethosz). Természetesen ott volt a meggyőző üzenetük mögött a Szentlélek is, aki nélkül senki sem juthat Krisztusban való üdvözítő hitre, a Szentlélek azonban a logosz, a pathosz és az ethosz egysége által juttatta őket meggyőződésre.
Ha hitelesen akarunk megszólalni, először is vizsgáljuk meg a jellemünket és a motivációinkat (ethosz), majd azt, hogy mi az üzenetünk igazsága (logosz), végül pedig hogy hogyan kapcsolódunk a szívünk érzelmeivel (pathosz) az üzenetünk igazságához! Ha ez a három nincs összhangban egymással, nem lesz hiteles a megszólalásunk.
Mélyen igaz, sok ember, aki „megszólal” jelenleg, tanulhatna ebből.
Vö. azzal, amikor a chatgpt, vagy más mesterséges intelligencia vagy nyelvi modell mond valamit, bármit.
Erről egy tanítás jut eszembe, amit mentoromtól, lelki pasztoromtól hallottam. A címe azt hiszem az volt „kígyó a kősziklán” A Péld 30:18-19-en alapult: „E három megfoghatatlan előttem, és e négy dolgot nem tudom:…a kígyónak útját a kősziklán…”
A kígyó útját csak a homokban látja az ember, de a kősziklán mozgó kígyót nem lehet lenyomozni, útja láthatatlan marad. Ez mintázza azon embereket, aki igei talajon járnak, az igére alapozzák véleményüket, mondanivalójukat, döntéseiket, amibe nem is igazán lehet belekötni, de az ember mégis érzi, hogy fals, hamis az egész. Valahol sejteni véljük a kígyó mozgását, de nem tudjuk leleplezni.
Igen meglehet, hogy ilyenkor a pathosz és az ethosz hiányát érzékeljük.
Ezek olyan elvek, amik bármilyen beszédre igazak, s borzasztó fontos irányelvek az előadó számára, ha azt szeretné, hogy az üzenete célba érjen. Ha a beszélő élete nincs a mondatai mögött, akkor csak idő kérdése mikor lesznek a mondatai tartalmukban is hamisak. Ha viszont az üzenetre és annak tartalmára is nézünk, akkor prédikáció esetén ezt én kiegészíteném 4 másik elvvel: HÁRS Hűség-Átláthatóság-Relevancia-Sodrás.
– A hűség arra vonatkozik, hogy az az üzenet, amit egy prédikátor megfogalmaz mennyire közelről követi azt az üzenetet, amit a szöveg (jelen esetben a bibliai könyv) szerzője eredetileg hangsúlyozni szeretett volna az olvasói számára. Ez az alázat és ragaszkodás az eredeti kommunikációs iránt sok egyéni hangsúlytól és kiegyensúlyozatlan diétától tudja megvédeni a hallgatóságot, egyben a prédikátor gondolatainak is mélységet ad.
– Az átláthatóság, másképp egyszerűség arra vonatkozik, hogy a prédikáció közérthető marad-e, vagy inkább a prédikátor egójának megcsillogtatásáról szól?
– A relevancia arra vonatkozik, hogy a megfogalmazott üzenet mennyire kapcsolódik, mennyire alkalmazható az aktuális hallgatóság életében, a számukra égető, esetleg fontos üzenetet hordoz, vagy nehéz hozzá kapcsolódni mert elmegy a fejük felett?
– A sodrás pedig arra vonatkozik, hogy a prédikátor képes-e magával ragadni a hallgatóságot, megtesz-e mindent annak érdekében, hogy a hallgatói végig figyelni tudjanak rá.
Ezek olyan szempontok (főleg az első három) amik egy prédikáció esetében kritikus jelentőséggel bírnak, s ezek hiánya vagy hozzáférhetetlenné teszi az üzenetet vagy egy egészen önkényes üzenetet juttat el a hallgatósághoz.
Nekem óriási segítség volt mindig ez a szempontrendszer, mert így értékelni tudtam a saját prédikációmat, s az érzékelt gyengeségekre fókuszálva tudtam keresni az utat előre.
Köszi Ádám a gondolataidat!
Bocsánat az off-topic témáért, de talán egyeseket közületek érdekelhet, a Secular Web-en megjelent angol nyelvű tanulmányom:
https://infidels.org/library/modern/causes-and-reasons/
C.S. Lewis, és követője, Arthur Reppert az észből vett anti-naturalista érveivel vitázom.
Kedves Szalai Miklós,
köszönöm az off kommentet, nagy élvezettel olvastam.
Talán másutt kevésbé lenne off:
Nekem a témafelvetés kapcsán eszembe jut Polányi Mihály The Structure of Consciousness” írása, különösen érdekelne a véleményed az ő episztemológiájáról, ontológiájáról, azon belül is a gép típusú határfeltételekről. Ennek kapcsán a következő posztot tudom javasolni a folytatásra: A működés és a jelentés szükségszerű hierarchiája”
Kedves dzsaszper!
Sajnos nem ismerem Polányi episztemológiáját és ontológiáját. Megnézem azonban az általad javasolt posztot.
Ez egy prófétai időzítéssel megirt poszt! Hiszen március 3 óta több megszólaló állt elénk és tudnunk kell, hogyan értékeljük azokat