A társadalmi viták legtöbbször a jogi kodifikációnál válnak igazán feszültté. Az abortusz ügyében például lehet kampányokat folytatni pro és kontra, lehet filmeket készíteni, egyetemi előadásokat tartani a magzati fájdalomról vagy a magzat életképességének időpontjáról, fel lehet állítani életpárti vagy nőjogi központokat, de a vita igazi feszülési pontja az, amikor az egyik vagy a másik álláspont a jog területén jut érvényre. Ugyanez a helyzet a házasság ügyében is. Nagy hatása van egy filmnek, egy művészi performansznak, egy jól koreografált botránynak vagy egy érzelmes történetmesélésnek, de az igazán erőteljes üzenet az, amikor a törvény nyelvén hangzik el: van vagy nincs házasság azonos neműek között.
A jog ugyanis nem csupán egy kulturális pillanatot rögzít, hanem nevel is. Amikor a törvény megenged vagy tilt, morális kereteket vázol fel. Ez pedig hat a következő generáció erkölcsi érzékére, befolyásolja a helyesről és helytelenről alkotott képet, megterheli vagy feloldozza a lelkiismeretet, meghatározza a cselekvés irányát egyének és közösségek esetében is. Az abortusz joggá minősítése például azt az üzenetet közvetíti, hogy a gyermekek megölése az anyaméhben morálisan semleges, de akár jó dolog is lehet, és a női egyenjogúság győzelme. Ezért élték meg az amerikai progresszívek szinte atomcsapásként, hogy a Legfelsőbb Bíróság nemrég visszautalta a kérdést a morális viták területére.
Ugyanez a helyzet a házasság jogi definiálásával is. Ahol az azonos nemű párok kapcsolatát is házasságnak minősítik, ott a jog nagyon komoly üzenetet fogalmaz meg a házasság természetével kapcsolatban. Az azonos neműek kapcsolata nem csupán az amorális kategóriából kerül ki, de ugyanazt a kiemelt és védett státuszt kapja meg, amely korábban kizárólag a férfi és a nő szövetségét illette. A jog radikálisan újraírja a házassággal kapcsolatos erkölcsi víziót. Ugyanilyen nevelő hatása van annak is, amikor mondjuk (mint a minap Indonéziában) a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot kezelik büntetőjogi kategóriaként. De annak is nevelő hatása van, ha a jog feloldja a nemek bináris megkülönböztetését. Akár egy egész nemzedék viselkedését átformálhatja egy aprónak tűnő jogi változtatás.
Az elmúlt évtizedben sokszor elhangzott az az érv, hogy a „melegházasság” bevezetésével pusztán egy kisebbség helyzetét rendezik. De ez nem igaz. A jogrend esetében mindig sokkal többről van szó annál, hogy éppen mit fogadunk el vagy ellenzünk a társadalomban. Attól a pillanattól, hogy a véleményünket a jogrendbe is beépítettük, erkölcsi víziót kodifikáltunk. A törvény nevelni fogja azok lelkiismeretét, akik utánunk jönnek. Sőt, az egyik legerősebb nevelőjük lesz.
Ezt egyébként pontosan tudják azok is, akik a jogot progresszív víziók irányába akarják megváltoztatni, és azok is, akik ennek ellenállnak, ezért pattan ki a legtöbb feszültség a jogi kodifikációnál. A jog mindig morális víziót közvetít.
„A jogrend esetében mindig sokkal többről van szó annál, hogy éppen mit fogadunk el vagy ellenzünk a társadalomban. Attól a pillanattól, hogy a véleményünket a jogrendbe is beépítettük, erkölcsi víziót kodifikáltunk.”
Szerintem ez nem annyira egyértelmű. Inkább az általános erkölcsi, társadalmi konszenzust (inkább mainstreamet) kodifikálják törvények, ha a korábbi mainstream társadalmi megítélése változik, de én ebben nem elsősorban a moralitás kérdését látom.
Azért nehéz szétszálazni, mert a törvény egyszerre morális és amorális. Vannak morális elemei és víziói, persze, de ma szerintem általánosságban elég kevés részéhez kötődnek bárkinek lelkiismereti érzületei. Nyilván a legtöbben ma is azt gondolják, hogy ölni bűn, de a törvény célja nem az, hogy bárkinek a lelkiismeretét megreformálja, és meggyőzzön arról, hogy ölni valóban bűn, hanem az, hogy kényszerítő erővel fellépjen a gyilkosság ellen. Éppen azért, mert nem feltételezi, hogy a moralitás személyes szinten elfogadtatható és kikényszeríthető. Az együttélés szabályai viszont vonatkoznak mindenkire, akár egyetért vele, akár nem. Ennek vannak józan ésszel meghatározható elemei minden társadalomban, de vannak térben és időben kevésbé meghatározott elemei is, amelyek erodálódnak, éppen azzal, ahogy társadalmi szinten az erkölcsi romlás bekövetkezik. Ha nem teokráciában élünk, hanem demokráciában, akkor a társadalom előbb mondja meg, hogy mi helyes és mi nem, mint a törvény.
Azzal egyetértek, hogy valamilyen szinten morális víziót közvetít a törvény, de ha társadalmi erkölcs szintjén, családok szintjén, oktatás és nevelés szintjén nem lenne megágyazva alaposan annak, hogy mondjuk a homoszexuálisok házassághoz való joga amorális kérdés, és csak a békés együttélés egy újabb szabálya, nem lenne az a politikus, aki a saját kisebbségi erkölcsi véleményét átverné jogilag társadalmi szinten, mert piszok nagy ellenállás lenne belőle. A következő generációk nem azért lesznek nagyobb mennyiségben szövetségesei (ally) az lmbtqi+ ügynek, mert a törvény azt mondja, hogy így kell csinálni, hanem azért, mert a társadalmi erkölcsi romlás a szocializációs kontextusuk. Ha a romlás elér egy critical mass-t, akkor követni fogja a törvény is, mert a társadalmi stabilitás a törvényi szabályozás egy hangsúlyosabb szempontja, mint az objektív moralitás. Pontosabban, objektív moralitással jellemzően nem is számol. Ahogy Petőfi mondaná, azért a víz az úr. A törvényi szabályozás szerintem a legtöbb esetben reaktív a társadalmi folyamatokra, demokráciában aligha lehet más.
Annyi kiegészítés, hogy nagy társadalmi megosztottságnál tényleg döntő lehet a jogalkotás, mert kvázi eldönthet egy társadalmilag vitatott kérdést, és a törvénnyel ugye nem szeretünk nagyon nem egyetérteni, éppen azért, mert karhatalmi eszközökkel védhető. Ennek viszont a gyávaság az oka, és ezen a ponton még bőven megtartható lenne egy olyan társadalmi erő, ami aztán visszabillenti a jogi álláspontot. A hangosakat meghallják. Nem azért, mert morálisak, vagy amorálisak, hanem mert hangosabbak, mint mások.
Ha ma már a tételes jogon megy a vita, akkor jó eséllyel ott tartunk a metaetikai kihívás (pl. John Leslie Mackie munkássága a 70-es évekből) olyan sokáig maradt érdemben megválaszolatlan, hogy a kihívás átterjedt nem csak a normatív etikára és így a teljes erkölcsre, hanem a jogfilozófián át a jogelméletre is, és mára — legalábbis a nemzetközi jog szintjén — a tételes jog területére is.
Van az a mondás, hogy két dologról jobb, ha az emberek nem tudják, hogyan készül: az egyik a kolbász, a másik a törvény.
Amit írsz, az egy eszmény, annyira messze áll a gyakorlattól, hogy „csak” elméleti szinten lehet róla beszélgetni. Ez mégsem hátrány, nem vitatkozom az írással, a téma felvetése ugyanis unikális a hazai keresztény kommunikációban. Sokkal többet kellene ezzel foglalkozni értékalapon, és akkor lehet eljutni a cselekvésig adott témákban.
Amiről írok, az egyáltalán nem eszmény, hanem a valóság. Annak a valósága, hogy a jog morális víziót közvetít (vagy immorálisat, nézőponttól függően), ezért a morális (vagy immorális) víziók jogi kodifikálása is feszülési pont.
Dzsaszper…pontosan mit értesz te metaetikai kihíváson? J. L. Mackie kiváló filozófus volt, örülök, hogy idehoztad. A vallásról is jókat írt. („The Miracle of THeism”).
A jog egyébként nem érvényesítheti az objektív moralitást egyszerűen. A jogi szabályozás ugyan meg kell, hogy feleljen az erkölcsi értékeknek, elveknek, de nem kényszerítheti az embereket az erkölcsös viselkedésre. Az erkölcs mindig más és több, mint a jog – olyan dolgokat is előír, és tilt, amiket a jog nem-
De ha ez lenne a valóság, és nem eszmény, akkor minden morális víziót közvetít: minden szakma, minden szakmai tevékenység, minden termék, minden szolgáltatás, egy épület, egy műtét, a pedagógus bére, egy szavalat, papucs orrán pamutbojt, minden. Ha másért nem, akkor azért lenne így, mert jogi szabályozás vonatkozik rá.
De nem így van. Nem így működik a jog, nem így működnek a társadalmi rendszerek. A morál a jogon kívül van, ott a helye. A morál mindenen kívül van, mert ott van a helye. A morál adhat inputot a rendszereknek, de nem a része, ahogy én sem vagyok az autó része, pedig én vezetem. A társadalmi rendszerek, mint pl. a jog, vagy a politika, a gazdaság, a tudomány, az oktatás, az eü stb. ráadásul nyitott rendszerek, és tanuló, önfejlődő, kognitívan nyitott rendszerek, a melyeket a kommunikáció köt össze.
A rendszerek közötti kommunikációt próbálják uralni a különböző aktivizmusok, és azt mondani a rendszereknek, hogy velem foglalkozzál, mert én vagyok a Morál!
Hála Istennek nem olyan egyszerű a modern társadalom, viszont nem is esik szét attól, ha néhány „moralista” megrohanja az aktuális Téli Palotát.
Nagyon érdekes téma ám a társadalmi rendszereké, olyan érdekes, hogy szerintem nem is emberi alkotás.
Valóban nagyon érdekes téma, de nem érzem úgy, hogy az írás jól ragadja meg a lényeget, lehet nem is kell, elég ha elgondolkodtat. Én sem vállalkoznék a felvetett kérdés megválaszolására, talán csak annyit jegyeznék meg, hogy a feszülési pont mindig ott van, ahol a pénz van és hogy az épp hol van, arra a törvényeknek komoly hatása van.
Benchmark,
én nem azt írtam, hogy a jog azonos a morállal, hanem azt, hogy morális víziót közvetít. Ha tetszik, akár immorálisat is. Más is közvetít morális víziót (adott esetben immorálisat), de a jog az egyik legerősebb ezek közül, hiszen kodifikálja és szankcionálja a helyes és helytelen viselkedés közötti különbséget. Ennek nevelő hatása van akkor is, ha az emberek egy része továbbra is más morális víziót tart jobbnak, igazabbnak, szebbnek. A jogi kodifikáció ezért vált ki hatalmas vitákat például a fent említett kérdésekben, amelyek ma morális víziók sarokpontjait képezik.
Ádám, én csak arra hívom el neked és minden kedves olvasónak a figyelmét, hogy amikor az élet rendkívül bonyolult rendszereiben Isten teremtési munkáját és célját kutatjuk, akkor az emberek közötti kapcsolatokban kialakult, intézményesült és funkcionálisan differenciálódott társadalmi rendszerek, így köztük a jog működését, illetve ezeknek a rendszereknek az egymásra hatását se egyszerűsítsük le, pl. a közvetítésre. Ezek is bonyolult rendszerek, és nem véletlenül. Ahogy egy sejt, vagy a gravitáció Isten munkája, úgy a jog, a gazdaság, a politika stb. is, mint rendszer, ugyanúgy Isten munkája. A Sátán munkája az, ha leegyszerűsítjük az értékelésünket, a gondolkodásunkat. A társadalmi rendszereken belüli magas szintű műveleti zártságnak óriási a védelmi szerepe van, minél nagyobbak a veszélyek. Ehhez a műveleti zártsághoz kell ragaszkodnunk, amikor támadás alatt vannak az értékeink. Kérjük Isten segítségét, hogy még jobb jogászok, még jobb bölcsészek stb. legyünk! A szakmaiságot Isten adta, éljünk vele! Nem a házasságot kell megvédeni, hanem a jogi érvelés magas szintű zártságát kell védeni, akár a jószándékú testvérektől is, remélem érthető a különbség.
Ha a házasságot vagy bármely más jogintézményt vizsgálunk, akkor csak objektív elemzést tárgya lehet. És ha megnézzük, hogy a házassági jog, a házassági anyakönyvezés honnan, hova, hogyan alakult oda, ahol most van, akkor az egyházaink felelőssége az elsődleges, nem az államé, és nem a meleglobbié. Mert hogyan is álltunk 100-150 éve, és a hogyan állunk most a vegyes felekezeti házasságok kérdésében? Hogyan állunk a válás kérdésében? Van ezekre egységes, kodifikálható keresztény válasz? Ezt a felelőséget kell tisztázni, és akkor lehet akár újradefiniálni a keresztény házasság fogalmát a jogrendszerben. Ha az állam önkényesen alakítja a házasság fogalmát, ám legyen, de akkor mi is helyet kérünk a Nap alatt, adják vissza az egyházak házassági anyakönyvezési jogát, ahol a mi szabályaink érvényesülnek! Van erre stratégia, koncepció? A jelenlegi sündisznó állás bukásra van ítélve. Jogászkodni kellene, nem moralizálni, ilyenkor a morál a vesztesek menedéke.
Szerintem teológiailag is rendkívül érdekes intellektuális feladatok vannak még ezen a területen, és általában a társadalmi rendszerek területén. De ahogy a természettudományban, itt is meg vannak az alapkutatások, ezek ismeretét nem lehet kispórolni, ha magasabb szintű véleményt kívánunk alkotni.
És az a helyzet, hogy az ismert nevek, mint Luther, Kálvin, vagy Montesquieu, vagy Gyuri bácsi kedvence, Karl Popper hiába írogatott ezt-azt a társadalom működéséről, ebben ligában ők a második vonal. Durkheim, Merton, Weber, Bibó, Luhmann, C. Schmitt, T. Parsons és sorolhatnám: ők a modern társadalmi rendszerek elméletének nagyágyúi. Most Darwinról és Einsteinről többet tud egy átlag humánértelmiségi, mint a fenti nevekről, így nem tudunk továbblépni.
Nem egyszerűsítettem le a jog működését a közvetítésre. Csak most erről a szerepéről írtam.
Kedves Szalai Miklós,
Meta-etikai kihívás alatt azt értem, amikor még az etikai intuicionizmus is ismeretelméletileg hátborzongatónak mondatik ki… (Ráadásul éppen az erkölcsi anti-realizmus irányából ha valami számomra episztemikusan hátborzongató a meta-etikában, akkor az éppen az anti-realizmus maga.)
Az egész mögött azt sejtem, hogy nehezünkre esik a saját korlátozott voltunkkal szembenézni, és kergetjük az illúziót, hogy tökéletesen objektívan is ismerhetnénk a dolgokat… Ebből a szempontból a Mackie-féle erkölcsi kognitív antirealizmus számomra döbbenetesen analóg a tudományfilozófiai logikai pozitivizmussal (Bécsi-kör), ami egy hasonló illúziót kergetett, csak épp a tudományfilozófia területén.
Örülnék, ha előállnának az erkölcsfilozófia Ludwig Wittgensteinjei, Thomas Kuhnjai, Polányi Mihályai…
Kedves Dzsaszper! Kezdem érteni, csak akkor nem jól fogalmaztál. Nem csak anti-realista metaetika lehetséges. Metaetikai felfogás az is, hogyha azt mondom (én konkrétan azt mondom), hogy vannak objektív morális igazságok és azok racionálisan megismerhetőek. Az is egy metaetika (egy realista metaetika). A bécsi körrel való analógiádat nem értem (lehet, hogy csak azért nem, mert Mackiehez – mint erkölcsfilozófushoz nem értek, csak a vallásfilozófiai írásait ismerem). A Bécsi Kör tudományfilozófiai álláspontja NEM antirealizmus. A bécsi kör nem tanította azt, hogy a tudomány által tanulmányozott objektumok nem léteznek reálisan (az emberi megismeréstől és gyakorlattól függetlenül), hanem inkább azt, hogy a külvilág realitásának problémája (mivel empirikusan nem oldható meg: „Mi a különbség egy általam látott reális és egy nem reális Goya között?” – kérdezi Ayer) álprobléma.
Kedves Miklós, persze hogy nem csak antirealista metaetikai álláspont lehetséges, nem látom, hol állítottam volna ilyet — sosem állt szándékomban.
A bécsi körről nem állítottam azt, hogy ők antirealizmust képviseltek volna a tudományfilozófiában, az analógia másról szólt, csupán arról, hogy az érvrendszer mentén nem marad semmi ami értékelhető maradna, és a végén marad a nihil.
P.S. (A Bécsi Kör esetében, mivel mindenki elfogult, nem marad objektív tartalom, így az ő kritériumaik mentén csak a tudomány ürül ki… Mackienél meg a normatív etika)
Kedves Dzsaszper: Mit jelent az, hogy mindenki elfogult? És hogy nem marad objektív tartalom? Ki állította ezeket a Bécsi Körből? A Bécsi kör szerint a tudomány objektív, empirikusan verifikálható állítások rendszere.
Kedves Szalai Miklós,
Természetesen nem a Bécsi Körből állított effélét bárki is. Nem is állítottam, hogy ők állították volna…
Ők még reménykedtek abban, hogy lehet elfogultságmentes verifikált tudományt építeni, az empirikus tudományágakban is (túl az absztrakt matematikán). Azóta meglehetősen széles a konszenzus, hogy ez objektív verifikáció mentén hiú ábránd volt…
Kedves Szalai Miklós,
Még egy megjegyzés: a magam részéről kifejezetten Mackie azon igényével van gondom, mely szerint erkölcsi tulajdonságok nem léteznek, és innentől minden erkölcsi állítás hamis. Ezt az igényt tartom ismeretelméletileg messze hátborzongatóbbnak, mint az intuicionizmust. (Ha még csak a hozzáférésünket tagadná…).
Viszont ez a kritika részemről cseppet sem szól az etikai anti-realizmusnak általában. Az egyetemes preszkriptivizmusnak pl. utána szeretnék olvasni alaposabban, kifejezetten érdekesnek találtam, amit eddig pl. Richard Mervyn Harétől olvastam.
Kedves Dzsaszper! Boldog újesztendőt! A Tények és értékek c. kötetet ismeri? Mert az nagyon jó és Hareről is sok szó van benne. Mackiet sajnos mint erkölcsfilozófust egyáltalán nem ismerem, hanem kizárólag mint vallásfilozófust, és abban a vonatkozásban nagyon jónak és fontosnak tartom (bár bizonyos pontokon „kevés”.)