Életem során rengeteg igehirdetést hallottam Jónás könyvéről, de Schauermann Tamás háromrészes sorozatát különleges gyöngyszemnek tartom. Tamással a barátságunk őszintébb annál, hogy hízelegjek neki vagy olyanért dicsérjem, amit nem érdemel meg, de ez a sorozat tényleg jó. Azért jó, mert Tamás gyakorlatilag semmi mást nem csinál, csak kibontja a régi történetet és engedi, hogy az ige szólaljon meg. És az ige meg is szólal, nem is akárhogy! A sorozat illusztrálja a mély meggyőződésemet, hogy az igehirdető fő dolga az, hogy az igét hirdesse. Ha a prédikátor ezt teszi, az emberek bekerülnek Isten történetébe, Istent mélyebben megismerik, közben magukra is ismernek, majd ezzel a kettős felfedezéssel mennek a dolgukra. Szóval ha tehetitek, hallgassátok meg ezt a mini-sorozatot, több szinten is nagyon tanulságos (meg sírnivalóan vicces és megrázó)! Itt vannak a linkek:
„Életem során rengeteg igehirdetést hallottam Jónás könyvéről, ……………”
Nekem ez volt az első, bár idős néni vagyok. A jelző pedig …….., zseniális!
Lehetőségem volt „egy lélegzetre” végignéznem. Köszönet Schauermann Tamásnak.
A sorozat első meghallgatását kiváltó reakciót, ismételt meghallgatás követett.
Majd úgy döntöttem, ide is bemásolom azt a kommentem, amit az indító videó alá
írtam:
Kedves Tamás!
Így indítod az igeszolgálatot:
„…………. pár héttel ezelőtt még halálfélelmem volt, most nincs, már az sincs, ……………..”
Személy szerint köszönöm, hogy túljutva a halálfélelmen, létrejött ez a sorozat Jónásról.
Általa olyan mély összefüggésekre figyelek fel, melyekre eddig még soha.
Egy jelző jut eszembe, mégpedig az, hogy zseniális.
Isten valósága általa magasra emeltetik, bánásmódjába való bepillantás pedig lenyűgöző.
Isten további áldását kívánom életed minden területére!
Erzsi néni
Én is szerettem volna meghallgatni, de a karbatett imádkozás alatt úgy éreztem, hogy talán az előadás vagy igehirdetés alatt is hiányozni fog a tisztelet és az alázat.
„Én is szerettem volna meghallgatni, de a karbatett imádkozás alatt úgy éreztem,
hogy talán az előadás vagy igehirdetés alatt is hiányozni fog a tisztelet és az alázat.”
A karba tett imádkozás számomra is szokatlan volt, de mivel napjaim Istentől
kapott bölcsességére számítva kezdem azokkal a dolgokkal, személyekkel kapcsolatban
amik, akik aznap érintenek, túlléptem az első meglepetésen és folytattam a videók
meghallgatását. Így születhetett meg föntebbi konklúzióm.
Nagyon köszönöm a bátorító megjegyzést kedves Gergely Erzsébet! Sajnálom, ha a karbatett imádság megütközést keltett, talán a bennem lévő feszültség kifejeződése volt, talán az Isten felé való intimitás megnyilvánulása.
Kedves Erika,
Tamásban – akit nagyon mélyen ismerek – Isten igéje iránti képmutatás nélküli tiszteletet látok. A karbatett kéz nála biztosan nem az alázat hiányát jelzi. Jónás könyve viszont tényleg ad okot a botránkozásra – magunkban. Kár lenne erről lemaradnunk.
„………. a karbatett imádság ………….., talán a bennem lévő feszültség
kifejeződése volt, ……………………………………………………”
E feszültséget találóan szemlélteti az igeszolgálat bevezető mondata:
„……. pár héttel ezelőtt még halálfélelmem volt, .. most nincs, .. már az sincs, ……”
„A karba tett imádság ………………………………………………..
……………………. talán az Isten felé való intimitás megnyilvánulása.”
Ilyen következtetésre gondoltam én is. Ez a testtartás az Isten védelmére,
támogatására szoruló és számító ember testtartását is tükrözte.
Köszönöm a hozzászólásokat, majd ezek fényében megpróbálom meghallgatni az igehirdetéseket. „Sajnos” nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudom elfogadni amikor Istennek és az Ő Igéjének nem adják meg a kijáró tiszteletet. „Sajnos” engem megbotránkoztat az is, ha egy igehirdetésre nem az alkalomhoz illő és Istenhez méltó öltözetben mennek el az emberek és az is ha a dicsőítések nagyon modernek, inkább (fiatalabb)embereknek és nem Istennek tetszőek.
Tamás, ez tényleg jó sorozat volt, végighallgattam. A csattanó nem volt ismeretlen, de nagyon jól volt felépítve, a stílus is kifejezetten passzolt a mondanivalóhoz. Nekem tetszett mind a hangvétel, mind az íve, mind a stílus:). Jót tett neki, hogy nem kellett rohanni, 3 részre osztva.
Erika: én már sok helyen jártam, szélsőérték helyeken is. Például egy számomra is váratlanul-spontán induló szolgálat keretében végül 7 évig egy értelmi fogyatékos intézetben tartottam rendszeres alkalmat, számos megtérést csodálhattam végig közöttük. Ott sokat lehetet tanulni abból, hogy miben mutatkozik meg a valódi istentisztelet. Azt gondolom nem karba tett kézben, vagy könnyed ruházatban mérik. És láttam máshol nagyon illendően öltözött embereket, nagyon helyénvaló módon viselkedve, ám belül romlott volt, aminek valóban dicsérnie kellett volna Istent. Szerintem bátran könnyedebben (és nyilán nem szabadosan*).
*: bocs Ádám
Lóránd: Isten valóban a szíveket vizsgálja, de én úgy gondolom, hogy akár Őt képviseljük, akár Őt hallgatjuk, adjuk meg a Neki járó tiszteletet. Engem bizony elszomorít amikor azt látom, hogy egyre többen úgy mennek az Istennel való találkozásra, mintha csak a boltba ugranának le, de egy esküvőre pl. nemigen szoktunk egy farmerban és egy pólóban elmenni. Túl nagy a lazaság mindenhol, sajnálom, hogy a keresztények közül is egyre többen a világgal tartanak.
Értem. Én inkább úgy látom, hogy az adott közösségnek adjuk meg a tiszteletet ezzel, ahol épp az a komfortos, hogy szépen kiöltözünk egy istentiszteletre. Mivel Istennel mi azért jellemzpen napi kapcsolatban vagyunk és az istentiszteletünk tulajdonképpen folyamatos belül, én nagyon hálás vagyok neki, hogy odalép mellém, mikor épp legatyásodva ülök otthon. Sőt, a csillagvizsgálómban is szokott. Illetve észrevettem, hogy kifejezetten gyakran beszél velem a zuhany alatt. Sőt, életem egyik legkomolyabb transzcendens élményét – imádatát és szó szerint istentiszteletét egy vörös szikán éltem meg Namíbiában, bakancsban és túraöltözékben. Azonban ha olyan közösségbe hívnak, ahol az öltöny – nyakkendő mellett érzik helyesnek az istentiszteletet, akkor természetesen én is ehhez igazodom. Ne ez akadályozza az Úr mozgását. No nem azért, mert Isten csak öltönyösökhöz megy, hanem azért, mert ha a nyáj akad fenn, a végén ugyanúgy akadályoztatva van az Úr. A saját közösségemben anno nekem is természetes volt a zakó – ing. De jártam roma gyülekezetekben, ahol ha úgy öltöztem volna, háááát…. 🙂 Nem lett volna sem nekik, sem nekem életszerű. Ahogy az értelmi fogyatékosok között kialakult gyülekezetben sem ez volt a norma. Mi emberek olyan szépen be tudjuk ezt korlátozni, de igazából csak a magunk mércéjéről van szó, nem az Úréról. Persze ezt én tiszteletben tartom.
De értelek, nem is akarlak meggyőzni, nekem édesmindegy, ebben a tekintetben ki hogy gondolkozik, ha közben a szíve rendben van. Meg ez itt nagyon off, a prédikációról pedig már szóltam fentebb és tényleg jó. A témában nincs is több mondanivalóm. 🙂
Egy ideillő tanítás az Úr Jézustól: Mk 7,1-23.
De én is azt javaslom, hogy a lényegről legyen szó, ami jelen esetben a tartalom. Az isteni tartalom kincse időnként cserépedényekben jelenik meg. Nekem egyébként itt a formával sincsen problémám, sőt. A mai ember számára a kiöltözés és a pátosz sokszor a képmutatással kapcsolódik össze, míg a hétköznapi viselet és a közvetlen beszédmód a hitelességgel és önazonossággal. Ismerek valakit, aki Cseri Kálmánt onnantól tudta komolyan venni, amikor egy táborban tréningnadrágban látta őt lekvárt kanalazni egy befőttes üvegből.
Kálmán bácsit én is szívesen megnéztem volna egy tréningnadrágban egy befőttes üveggel. Amikor a templomban szolgát mindig az alkalomhoz illően öltözött, soha nem láttam alulöltözve csak úgy lazán. A hitelességéhez szerintem ez is hozzátartozott. Keresőként nagyon sokat hallgattam és bizony nagyon jó volt látni, hogy nem csak a szavaival, de a megjelenésével is meg tudta adni a tiszteletet a világmindenség Teremtőjének.
Én sem akarok meggyőzni senkit, nekem is édesmindegy, ebben a tekintetben ki hogy gondolkozik, nem üdvösség kérdése. A témában nekem sincs is több mondanivalóm. Köszönöm a beszélgetést.
Kedves Erika,
személy szerint én már nagyon sokszor voltam úgy igényesen és szépen felöltözve, hogy emberek elismerően nyilatkoztak meg, miközben a Messiás lehet hogy sírt fölöttem. De volt olyan is, hogy szakadt, koszos és büdös is voltam, és éreztem, hogy örül nekem az Isten szelleme, és annak is, amit teszek.
Úgy látom, hogy az egyetlen létező templom ebben a fizikai világban az ember teste (vö: 1Kor6:19, 1Sám16:7). Minden más csak gyülekezőhely és közösséggyakorlási hely.
Kedves Tamás,
nagyon nagyon hálás vagyok hogy engedtél Isten vezetésének, és elmondtad az üzenetét. Végig nagyon élvezetes volt,és szó szerint azt éltem át, amit Ádám fentebb írt: „Ha a prédikátor ezt teszi, az emberek bekerülnek Isten történetébe, Istent mélyebben megismerik, közben magukra is ismernek, majd ezzel a kettős felfedezéssel mennek a dolgukra”
A harmadik fejezet pedig, különösen magával ragadott. Úgy vezetett bűnbánatra, hogy közben hihetetlen nagy vigasztalást és reményt is adott. Olyan érzésem volt, mint mikor újra levegőt kapok, egy hosszú víz alatt tartózkodás után.
Azóta csak ajánlom fűnek-fának.
A 3. igeszolgálat összegzéséből lejegyzeteltem néhány gondolatot magamnak,
mely bepillantást enged Isten tanítási módszerébe, amit úgy vélem, nem csak a
vezetők életében alkalmaz. Úgy döntöttem, ide is bemásolom:
„…………………………………………………………………..
(Engedetlensége ellenére) Isten nem dobja Jónást. Majd kiderül, ez az egész
történet, ami előttünk zajlott, szólt ugyan a niniveikről, de az egész szituációt
Isten tréninghelyzetnek használta Jónás életében. ……………………….
Az a nagyon klassz, hogy Isten ezt a kettőt úgy tudja csinálni, hogy az egyik
nem oltja ki a másikat. Olyan curriculumot teremt, amelyben helye van az egyéni
fejlődésnek, és helye van a műveltetésnek. Van itt learning by doing, learning
by being, learning by teaching. A jó hír az, hogy Isten hagyja, hogy mi így éljünk.
Isten akar minket használni, ha csak pár leckét tanultunk meg. Akkor is megyünk
tovább, dicsőíthetünk, bocsánatot kérhetünk, ………………. és rájövünk:
– Te jó világ, ennek ellenére használt minket az Isten! ………………….
Megélhetjük annak a szabadságát, hogy nem azért van velünk közösségben,mert mi
elég jók lennénk, hanem azért van velünk, ………….., hogy kapcsolatunknak
egyre kevesebb dolog állja útját, hogy egyre több mindenbe tudjon bevonni.
Hogy amit csinálunk, az fontos Neki, értsük meg, Őt mi motiválja egy bizonyos
helyzetben. ………… Isten nem a tökéleteseket keresi, nem a tökéleteseket
várja. ……………………………. Tanuljunk ezzel örömmel együtt élni,
és közben ne veszítsük el a motivációt, hogy akarjunk egyre közelebb jutni Istenhez.
…………………………………………………………………..”
Nekem Ádám is azóta hiteles, mióta egyszer fociztunk egyet. (Nyilván nem “csak” ezért.) Meghallgattam a 3 előadást, végülis csak annyi idő, mint egy hosszsbbításos meccs tizenegyesekkel. 😀 Nagyon tetszett a tudatos szerkesztés kiemelése, és ennek felhasználása a tanulságok levonásánál. Egyrészt nagyon bátorító, hogy Isten akit szeret, azt nem dobja el. Az viszont nehéz lenne, ha olyan feladatot kapnék, amihez nagyon nincs kedvem, esetleg konkrétan undorodnék tőle…
Kedves Tamás!
Nagyon építő volt számomra a sorozat. Köszönöm szépen!
Az első részben beszélsz arról, hogy kérdéses az, hogy ez egy kitalált vagy megtörtént esemény. Szeretném kérdezni, hogy mi győzött meg erről? Valamilyen irodalom vagy a Lélek, vagy mind a kettő.
Bocsánat. Az előbb nem jól fogalmaztam meg. Mi győzött meg arról, hogy egy megtörtént eseményt dolgoznak fel hihetetlenül jól megszerkesztett formában.
Kedves Tamás!
Nagyon hálás vagyok az Úrnak ezért a szolgálatért. Azt hiszem Ádám nem túlzott a legjobb kifejezéssel. Számomra is eddig ez volt a „legjobb” Jónás könyve prédikáció. Mégegyszer köszönöm az Úrnak és neked is, hogy ha élőben nem is,de így online is épülhettem a szolgálatból! SDG!!
Kedves Tamás!
Köszönöm az igehirdetést. Hosszú idő óta képtelen vagyok Bibliát olvasni, csendességet tartani. Vasárnaponként alig-alig tudok figyelni az igehirdetésekre. Ebben a cet gyomrában leledző lelkiállapotban ez az igehirdetés volt az első, ami megfogott, amit végig tudtam hallgatni-figyelni, követve a gondolatmenetet és elhinni, hogy Istennek mindenkire van gondja, akár „hajós”, akár „ninivei”, akár „Jónás”…
Közben számomra is meglepő módon beugrott Babits Mihály verse, amit most újraolvastam. Négy részen át leírja a történetet (remek humorral fűszerezve) és a végén ott van „Jónás imája”, ami valójában az ő saját imádsága. Nem akarom elemezni vagy különösebben kommentálni – érdemes elolvasni, számomra ő is hozzátett a történethez. Nem a Jónáséhoz, a sajátomhoz.
Ádám, köszönöm, hogy felraktad, hozzáférhetővé tetted ezt a sorozatot!
Azokat akik hozzá tartoznak, nem hagyja, hogy megússzák
és addig jó, amíg nem hagyja hogy megússzák
…
Az Istennek az ítélete azzal indul valakinek az életében, hogy megússza
Amikor először konstatálja valaki, hogy ezt megúszta
akkor kezdjen el nagyon, nagyon félni
hogy lehet, hogy lekerült Istennek a szeretetéről
hogy kikerült az Istennek a szeretetéből
… metodista teológia, nem megyünk oda
Akkor most odamentünk vagy nem mentünk oda?
Mert ugye elhangzott…
Szóval, hogyan kell ezt érteni?
Kedves Johanna, balazs05, Pál, Máté és Panka!
Nagyon köszönöm a kedves visszajelzéseket! Szívből örülök!
Pál:
Előtte nem mélyedtem el a dologban, ezért elfogadtam azt a lehetőséget, hogy tanító mese a Jónás, mivel a legtöbb hely, ahol akár Jézus maga hivatkozik a történetre nem igényelte a konkrét megtörténtséget.
Pontosan emiatt nem is izgatott, hogy van-e/volt-e olyan hal, ami képes volt Jónást elnyelni…
Ellenben az, ahogy Jézus a Niniveieket a kortársai elé állítja mint akik az utolsó ítéletkor ott lesznek (szerintem) nem igazán működik anélkül, hogy Jézus ne tekintette volna az eseményeket valóban megtörténtnek.
Ezek után olvastam a ninivei királyok soráról, illetve gondoltam bele abba a ténybe, mennyire fogalmunk sincs a mélytengeri állatvilág akárcsak jelenlegi összetételéről, s úgy éreztem, nincs okom megkérdőjelezni a történet valódiságát. Az apró pici részletek, megjegyzések, a végtelenül komoly pszichológiai profil pedig csak elmélyítette bennem ezt a meggyőződést.
Mindezek mellett senkivel nem állnék le vitatkozni erről, ugyanakkor ha van kedved, írd le, hogy te hogyan és miért gondolod amit a Jónásról gondolsz!
Csabacz:
Teljesen igazad van, a prédikációnak ezen a pontján rájöttem, hogy amit most ki kellene fejtenem, hogy érthetővé válljon mit is gondolok az túl messzire vezet. Ráadásul az én teológiai gondolkodásom ezen a ponton nem fedi a tipic Metodista teológiai álláspontot (bár tapasztalatom az, hogy ez sem nagyon létezik a gyakorlatban), ezért tényleg nagyon bénán kifordultam a kifejtésből.
Röviden az az álláspontom, hogy azok, akik Isten kegyelmét elfogadták nem tudnak kiesni Isten tenyeréből. Ezt a Római levél az én legjobb értelemzésem szerint olyan egyértelműen végigviszi, hogy nem nagyon van mit mást gondolnom az ügyben. Ellenben az is része János érvelésének a levelében, hogy voltak, akik elhagyták az evangéliumot, s az ő esetükben utólag úgy gondolja (János), hogy ez csak azért történhetett meg, mert soha nem is születtek újjá. Hogy kinek mi van a szívében, az előlünk el van zárva, de a gyümölcsök alapján lehet rá esetleg óvatosan következtetni. Hogy mi van a mi saját szívünkben, hát nekem sokszor van az az érzésem, hogy ez is el van zárva előlünk, csak a reakcióinkból válik láthatóvá még magunk számára is. Erre próbáltam kicsit összekuszálva utalni azáltal, hogy behoztam, hogy az elmaradt ítéletre bennünk megszülető reakció felfedheti a számunkra a szívünk állapotát.
Ez így érthetőbb most, vagy továbbra is az a megélésed, hogy nincs füle és farka!
Megtisztelő a figyelmed!
Tamás
Kedves Tamás!
Nem az volt, és most sem az a megélésem, hogy se füle se farka 🙂
Csak azt gondoltam, a prédikációkban, ahhoz képest, milyen könnyen kimondunk dolgokat és milyen könnyen mondunk rá ámen-t – aztán átgondolva csak nézünk – nem illett bele az előtte és utána elhangzottakba, s szerettem volna egy konkrét állásfoglalást – attól függetlenül, hogy borítékoltam, kedves és szívem szerint való válaszodat – tényleg nem felelősségre vonást, megbántást akartam – a válaszod – még egyszer mondom – számomra tökéletesen tisztázta azt ami kezdettől is tiszta volt, valamint kifejezi szimpatikus hozzáállásodat az Igéhez, annak hasogatásához 🙂
Köszönöm!
Nagyon jól esett! 🙂
Kedves Tamás!
Köszönöm a választ. Az érvelés, aminek alapja Jézus szavai nagyon tetszenek. Erre még nem is gondoltam! (Arról, hogy Ádám konkrét történelmi személy volt, Pál apostol győzött meg. Itt is az Újszövetség hitelesíti az Ót. Remélem, hogy nem értesz félre a teremtéssel kapcsolatban. Szerintem valóságos események vannak leírva, de nem betű szerinti olvasattal olvasom. Az irodalmi forma sokat számít.)
Ha már megkérdeztél engem arról, hogy én hogyan gondolkodok Jónásról, akkor leírom néhány mondatban.
Nem csak Jónásra gondolok itt, hanem mondjuk Jóbra is.
Szerintem hasonlóképen gondolkodtunk a helyzetről. Nem foglalkoztam a hallal, mert Ninive és Jónás története szempontjából teljesen mindegynek tűnt, hogy egy halban volt-e három napig vagy sem. Ninive megtért, Jónásnak meg fény derült gondolataira, Isten kegyelmét kiárasztotta. Ez hal nélkül is van. Ha csak 2,5 napot van bent, akkor is ez van. Olyan kérdés volt, amiről úgy gondoltam, hogy úgy sem tudom megmagyarázni. Nem tagadtam, nem támogattam. Viszont a te érvelésed, miszerint a tudásunk végtelenül korlátozott, sokkal jobban elképzelhetővé teszi, hogy ez tényleg így szó szerint (mármint a három napos hal-lét) megtörténhetett. Ennek is örülök. Megerősítés.
Én úgy gondolom, hogy megtörtént esemény Jónás története. Ezt viszont olyan finom irodalmi formába tették bele, amit ha megkaparunk, akkor mélyebb rétegeiben tudjuk átélni a lényeget. Első olvasatra is van üzenete, de mélyebb rétegei sokkal gazdagabban tárják elénk az egészet.
Református teológiára jártam. Így visszatekintve úgy érzem, hogy volt egy olyan erős szövegértelmezés, miszerint csak az elfogadható hiteles eseménynek a Szentírásból, aminek van Biblián kívüli leírása is. Ha a környező népek írásai között van valamilyen utalás, akkor elfogadható, amit a Szentírás ír. Ha nem, akkor azt gyanúsan kell kezelni.
Innen indultam, naiv hitemre ekkor ez nagy hatással volt. Ma már sokkal jobban próbálom meghajtani értelmem, és elfogadni azt, amit a Szentírás mond.
Nagy áldás volt számomra ez a sorozat. Azóta is visszahallgattam már, mert annyira rámutatott az énemre olyan pontokon, amikre korábban nem is gondoltam.
Viszont azt csak most vettem észre, hogy a 3 előadás alatt Tamás kétszer is említette a járványt mint hasonlatot, és pár hónappal később íme kitört a pandémia.
Lehet, hogy Tamás tud valamit? 🙂
Lehet, hogy Isten karbatett kézzel is tudta használni? 🙂