A keresztény hit összetett dolog. Gazdagsága felmérhetetlen, mélysége kikutathatatlan, magassága elérhetetlen, szélességét nem tudjuk átfogni. A keresztény hit számos ponton ütközik más világnézetekkel, mindig vitába száll az uralkodó korszellemmel, rengeteg etikai kérdést vet fel, és sok tekintetben emészthetetlen még a keresztények számára is. Nagy a kísértés, hogy a keresztény hitről beszélve újból és újból azokat a kérdéseket állítsuk a középpontba, amelyek a világ szemében botrányosak, vagy azokat, amelyek bennünket ejtenek zavarba, amelyekkel kapcsolatban a hitünk válaszokat keres, vagy amelyekről mi, keresztények is vitát folytatunk egymással. Hajlamosak vagyunk arra is, hogy a hitünk helyett inkább a hitünk következményeiről vitatkozzunk.

Ha egy külső cég felmérést készítene a keresztények kommunikációjáról, nem csodálkoznék, ha a következő témák szerepelnének a közléseink középpontjában: a keresztség megfelelő módozatai, az eucharisztia mibenléte, a Szentlélek ajándékai, a teremtés napjai, az igehirdetés létjogosultsága, a predesztináció, az egyház problémái, a női lelkészség, a homoszexualitás, a dicsőítés formái, az istentisztelet stílusa, az evangélizáció módszerei; értelmiségi körökben a hermeneutika, a keresztény közéletiség, a szociális szerepvállalás, az abortusz, az eutanázia, bioetikai dilemmák, vagy az erkölcsi normák kulturális viszonylagossága. Ezek természetesen mind fontos kérdések, a róluk folytatott vitáknak van létjogosultságuk. Csak azon gondolkodom, nem közvetítünk-e hamis képet magunkról, ha a kommunikációnk középpontjában ezek a kérdések állnak. Nem vezetjük-e önmagunkat is félre, ha ilyen módon tematizáljuk a hitünkről folytatott vitákat?

A keresztény hitnek van középpontja, és ez a középpont a feltámadt Jézus Krisztus. Az első keresztény hitvallás így szólt: Jézus a Krisztus (Ἰησοῦς ὁ Χριστός). A korai keresztények hitték, hogy Jézus a bűn elhordozása miatt szenvedett, és feltámadásával Isten Fiának bizonyult. Hitték, hogy a feltámadt Jézus úr (κύριος), aki előtt egy nap minden térd meghajol majd, mennyben, földön és a föld alatt. Vallották és hirdették, hogy a feltámadt Jézusban való hit által mindenki megkaphatja bűnei bocsánatát és részesülhet az örök élet ajándékában. Ez az evangélium, erre a meggyőződésre épül a kereszténység, ez a keresztény hit középpontja.

Ha mégis más dolgokat helyezünk a kommunikációnk középpontjába, szép lassan feladjuk a keresztény hit lényegét. Az evangéliumot nem lehet magától értetődőnek venni. Nem beszélhetünk folyamatosan a keresztény hit másodlagos kérdéseiről anélkül, hogy a lényegről még többet ne beszélnénk, különben más kerül a hitünk középpontjába, mint ami élteti azt. A követőink azt fogják megtanulni tőlünk, amiért lelkesedünk. Ha az evangéliumot magától értetődőnek vesszük, és a háttérben hagyjuk, a következő nemzedék már mellékesnek fogja tartani, a harmadik nemzedék pedig elutasítja majd. Ezen a csúszdán épp elégszer csúszott már le az egyház ahhoz, hogy megtanuljuk a leckét.

Azt hangsúlyozzuk tehát, ami a hitünk lényege. Beszéljünk sokat Jézus Krisztus személyéről, haláláról és feltámadásáról. Érezzék rajtunk, hogy az evangélium mindennél többet jelent számunkra, és ha csak egyetlen témánk lehetne, akkor az Jézus Krisztus lenne. Lehet, sőt fontos másról is beszélni, de ha őrizni akarjuk a hitet, „mely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott”, soha ne kerüljön háttérbe hitünk középpontja, a Jézus Krisztusról szóló evangélium!