Gary Dorrien The Making of American Liberal Theology (Westminster John Knox Press, 2001, 2003, 2006) c. háromkötetes műve az amerikai liberális teológia történetét veszi végig 1805-től 2005-ig. Akik érteni szeretnék annak az irányzatnak a kialakulását és térhódítását, amely a mai napig formálja számos fősodratú nyugati protestáns felekezet lelkiségét és arculatát, Dorrienban izgalmas szellemtörténeti idegenvezetőre találnak. Kevin DeYoung egy blogbejegyzésében hét pontban összegzi azokat a jellegzetességeket, amelyeket Dorrien magnum opusa a liberális teológiához kapcsol, a pontokat a könyvből vett idézetekkel támasztva alá. Az idézetek lefordítása helyett én egyszerűen csak elmagyarázom, miről szólnak az egyes pontok, és hogyan különböztetik meg (Dorrien szerint) a liberális teológiát a hagyományos keresztény hittől. A liberális teológia hét ismérve a következő:
1. Az igaz vallás nem külső tekintélyre támaszkodik
A háromszáz éves múltra tekintő liberális teológiát mindenekelőtt az különbözteti meg a hagyományos ortodoxiától, hogy a kereszténységhez nem tartja szükségesnek a külső tekintélyforrást. Dorrien szerint a hagyományos (premodern) kereszténység a Szentírást egyöntetűen a kinyilatkoztatás csalhatatlan tekintélyforrásának tartotta, ez még a kereszténység misztikus formáira is igaz volt. A felvilágosodásra támaszkodó liberális teológia azonban szakított azzal, hogy külső tekintélyre hivatkozzon, ehelyett a modern kor tapasztalatát és progresszív tudását tette meg tekintéllyé – a Szentírás felett is. Az igaz vallás számára nincs szükség külső tekintélyre, hiszen az értelem és a tapasztalat megbízhatóbb vezető.
2. A kereszténység a társadalom újjáalakításának a mozgalma
A liberális teológia mögött a kor általános evolucionista felfogása állt, amely már Darwin előtt is a társadalom megjobbításában, folyamatos fejlődésében hitt. A progresszió eszméje Dorrien szerint kezdettől meghatározta a liberális teológiát, hívei a társadalmi fejlődés magától értetődőségével igyekeztek összeházasítani a keresztény hitet. A liberális teológusok úgy gondolták, hogy a keresztény hit lényege az Isten országa fokozatos megvalósítása a földön: a társadalom fejlődésébe vetett hit és a kereszténység etikai víziója kéz a kézben alakítják át a társadalmat.
3. A kereszténységnek hihetőnek és relevánsnak kell lennie
A liberális teológia arra törekszik, hogy a keresztény hitet összhangba hozza a természet- és társadalomtudományok aktuális eredményeivel. A kereszténység ezért folyamatosan változó, frissülő, alakuló hitvilág, amely számára az egyéni tapasztalat és értelem, valamint az emberiség közös intellektuális kutatásainak hozadéka valódi autoritás. A keresztény életet elsősorban az erkölcsös életben látja, amely természetesen szintén alkalmazkodik a társadalomtudományi, etikai, pszichológiai, szociológiai tudás növekedéséhez. A megváltást is etikai dimenzióban értelmezi. A liberális teológia a keresztény üzenetet úgy akarja eljuttatni a modern emberhez, hogy az ő világának a formájához igazítja azt.
4. Az igazságot csak változó szimbólumok és formák által ismerhetjük
A liberális teológia elválasztja egymástól az igazságot és annak szimbolikus megfogalmazásait. Az igazsághoz nincs közvetlen hozzáférésünk, csak a változó formák és szimbólumok, jelképek és analógiák által. A liberális teológiának a hagyományos kereszténységgel Dorrien szerint ez az egyik legnagyobb vitája. A hagyományos kereszténység abból indult ki, hogy az igazság megismerhető és megragadható. A liberális teológia elutasítja az igazsággal való kapcsolat közvetlenségét, és éppen azt tartja a legnagyobb bajnak, hogy az igazságot korábban azonosították annak változó megfogalmazásaival és szimbólumaival.
5. A teológiai viták nyelvi jellegűek, nem az igazságról szólnak
Némiképp az előzőből fakad, hogy Dorrien szerint a liberális teológia a teológiai viták valódi tétjét a nyelvi megfogalmazásban látja, nem az igazság vagy hamisság közti különbségtételben. Az igazság és hamisság, eretnekség és ortodoxia fogalmai ahhoz az elvont igazsághoz tartoznak, amelyhez nincs közvetlen hozzáférésünk. A valódi teológiai viták ezért nem magáról az igazságról, hanem annak nyelvi megfogalmazásairól szólnak, szimbólumokról, kifejezési formákról, amelyek mögött misztérium áll. Mivel a teológiai viták a nyelv szimbolikus reprezentációiról szólnak, a nézetkülönbségek mögött nem hit vagy hitetlenség áll, hanem pusztán a pontosság vagy a jobb megfogalmazás bölcsessége.
6. A bibliai tények és események történeti megbízhatósága nem lényeges, amíg a Szentírás lapjain keresztül Jézussal találkozunk
A korai liberális teológusok úgy gondolták, hogy a keresztény hit történeti alapjai kevésbé fontosak, mint az, hogy a szövegeken keresztül valamilyen módon Jézussal találkozzunk. A történeti beszámolók egyszerű reprezentációi a valódinak, amellyel általuk kerülünk kapcsolatba. A szövegek történeti hűsége ezért nem kulcsfontosságú a keresztény hit számára. A Jézus csodáiról vagy feltámadásáról szóló beszámolók nem magát az igazságot, hanem az igazság egyfajta reprezentációját képezik, amely hozzásegít a Jézussal kapcsolatos vallásos megtapasztaláshoz.
7. Az igazi vallás Jézus életpéldája, nem egy Krisztusról szóló tan
A liberális teológia Dorrien szerint kezdettől Jézus etikai tanítására és életpéldájára helyezte a hangsúlyt, nem Jézus Krisztus Megváltó személyére. A hagyományos teológia is fontosnak tartotta Jézus tanítását és példáját, de Jézus helyettesítő váltsághalálát állította a hit középpontjába, amelyre Jézus tanítása is mutat. A progresszív liberális teológia ebben a tekintetben is eltért az ortodoxiától: Jézus megváltóból mindenekelőtt tanító és példa lett arra, hogy hogyan éljünk.
DeYoung a cikkében hangsúlyozza, hogy a „liberális teológia” nem szitokszó, ugyanakkor jelöl egy létező szellemi irányzatot, amely egyértelműen különbözik a keresztény ortodoxiától. DeYoung egyetért Gresham Machennel, aki ezt a szellemi irányzatot a kereszténység egyik vetélytársának, nem pedig alternatív formájának tekintette. Ezzel nem biztos, hogy mindenki egyetért, a fenti pontokat mindenesetre az is elgondolkodtatónak találhatja, aki a liberális teológiát a kereszténység legitim formájának tartja.
***
Kapcsolódó cikkek:
Liberális protestáns vagy római katolikus?
Felvilágosodás az Újszövetség-kutatásban 1.
Felvilágosodás az Újszövetség-kutatásban 2.
Liberális teológus megtérése (1)
Liberális teológus megtérése (2)
Bibliakritika és az értelem megtérése
Szerintem aki magáénak vallja a liberális teológia fenti pontjait, az nem nevezhető – bibliai értelemben – kereszténynek.
Ez a könyv nagy kedvencem, sokat mond ennek a gyakorlati oldaláról. Érdemes elolvasni: http://www.clchungary.com/termek/a-keskeny-%C3%BAton
Nekem is az egyik nagy kedvencem. Legalább négyszer olvastam.
a liberális teológusok ethosza sokkal Jézus közelibb, mint a fundamentalista keresztényeké. Szóvan Nagy Gusztáv ne dobálózunk azzal, hogy ki keresztény és ki nem. A kereszténység nem egy könyv az Istene. Nem attól vagy keresztény, hogy fundamentlis igazságokkal dobálózól, hanem attól, hogy bemutatod. Na ebből van hiánycikk..
A. Huxley megdöbbentő mondattal reagált korának teológiai fejleményeire: „A hit mindenfajta valóságtól elszakadva büszkén és megközelíthetetlenül állja a hitetlenek támadását.”
(F. Schaeffer idézi – ha jól emlékszem, az Aki van-ban –, az eredetit a The Lights of the Church and the Light of Science című 1890-es esszében találtam meg: https://mathcs.clarku.edu/huxley/CE4/Lights.html)
Kedves senki!
Ez így borzasztó ítélkező és törvényeskedő. A liberalizmusból mégsem ismerted meg a kegyelmet?
@Sz Gábor: ott a pont!
A magam részéről nem tudom eldönteni, senki bejegyzése komoly volt-e, vagy maró (ön)irónia, bemutatva, hogy a liberális oldal is tud éppoly ítélkező lenni mint a fundamentalista keresztyének…
Az állásfoglalás nem ítélkezés: mérlegelés előzi meg, majd döntés. Az ítélkezés, ha jól gondolom, tulajdonságokra vonatkozik meg tettekre …
Először azt gondoltam, meg kellene keresni,hol is váltak szét az utak ? Mi volt a „botránykő” ami miatt el kellett így hajolni – a felismerhetetlenségig (igazat adok Nagy Gusztávnak).
Viszont erre nincs már időnk … mert sürget. Inkább az a kérdés, hogy a liberális irányzat által képviselt „humanizmus” hova vezet: hogy boronálja majd össze a különböző felekezeteket és más vallásokat, Jézus nélküli egyveleggé 🙁
@Éva: Polányi erre már a 80-as években egyértelmű választ adott a politikai oldallal kapcsolatban. A szabadjára eresztett kételkedés és az azon alapuló logika nem kompatibilis a szabadsággal, ha fel nem függesztik, el nem fogadják a morális kérdésekben a logika felfüggesztését, akkor totalitarizmushoz vezet, mivel a totalitarizmus sokkal inkább megfelel a szabadjára eresztett kételynek, mint bármilyen szabadságokra épülő társadalmi rend.
Hiszek az ortodoxiában, ami mögött egy állandó, változhatatlan Isten áll, akinek a kijelentései nem avulnak el. Ugyanakkor tudom, hogy az ember, akinek Isten feltárja magát még tükör által, homályosan lát. Fejlődni biztosan fog még a megértésben. Efelől biztos ígéretünk van. :”Te pedig, Dániel, zárd be verset, e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.” (Dániel 12:4) De honnan és mikor indult az emelkedés? Szerintem kulcskérdés, hogy az embert Isten történeti lénynek kezeli-e, akinek van a Menny előtt egy fejlődéstörténete a megértésben, az Ő megismerésében? És, hogy ez a fejlődés egyéni és minden élet esetében lezajlódható, vagy a történelemben is végbe megy úgy, hogy az egyik kor már többet tud Istenről, mint az előző. Magyarán Isten önfeltárása is progresszív és az ember/emberiség megértése is fejlődő. Ez a tágulás egy játéktér, amit a fundamentalista teológusok nem vesznek eléggé figyelembe a liberális teológusok pedig túlértékelnek. A liberális teológiát ebben az értelemben a fundamentalista teológia merevsége hívta életre.
A fundamentalista teológia erőssége, hogy nem akar új dogmát bevezetni, hanem az alapokat őrzi. De sokszor csak szellemtelenül ismétli önmagát és a tükröt mutogatja a tükörkép helyett. Ezzel szemben a liberálisok mindenhol Krisztus képét látják és minden friss gondolatáramlatot megkeresztelnek.
Az örök reformáció programja kivédi a gyengeségeket és egyesíti az előnyöket. Tőkesúlya (a nagy alaptanításokhoz való ragaszkodása) a legnagyobb flexibilitást engedélyezi számára, úgy hogy emellett képes az irányt tartani. A történelem változó háttere előtt mondja fel mindig a régi leckét ezzel Krisztusnak újabb és újabb értelmét tárja föl.
Hiszek az Egyház fejlődésében, ami nem elsősorban számbeli és aminek nem a társadalmi súly a mértékegysége. A fejlődésnek nincs mindig köze a gyülekezet átlagszínvonalához, sokkal inkább legnagyobb szentjeiben látszik. Ahogy Noé vagy Ábrahám képviselte egy egész generáció helyett a hitet és váltak igazodási ponttá saját hűségük okán. Úgy gondolom, hogy bizonyos értelemben Kálvin többet tudott, mint Pál, mert Kálvin a római levelet már Jakab és János levelei mellett olvashatta. És úgy tartom a mi generációnk többet tudhat, mint Kálvin, mert azt amiben ő tévedett a történelem kimutatta.
Mivégre a történelem? Miért vagyunk még itt? Nem csak azért, hogy egy statikus egyház végignézze a gonoszság megérését az ítéletre, hanem hogy az igazak is megérjenek az aratásra.
A liberális teológia igyekezett kezdetleges választ adni a kora új információira. Ezek a válaszok mára mind meghaladottá váltak. Szemben a liberális teológia előtti kereszténységgel, amelyet 2000 éve nem sikerül meghaladni.
1. Az igaz vallás nem külső tekintélyre támaszkodik: akkor máris nem tarthat igényt az „igaz” jelzőre, legfeljebb egyéninek/relatívnak állíthatja magát, és ezzel jelentéktelenné válik
2. A kereszténység a társadalom újjáalakításának mozgalma: az evolúció nem alakít újjá, hanem túlélésre optimalizált alkalmazkodást eredményez, értéksemleges módon. Az egyetlen érték a túlélés, amit emberi szempontból sokszor erkölcstelennek tartunk. Az evolúcióban az „alkalmas”-nak van „igaza”. Pl. a nácinak van igaza, mivel ő maradt életben. Lásd: Nietzsche összes. A liberális teológusok valószínűleg nem gondolták úgy, hogy a mindenkori náciknak lesz igazuk, csak nem fontolták meg, miből mi következik.
3. A kereszténységnek hihetőnek és relevánsnak kell lennie: a feltámadás soha nem lesz az, mivel nem szokás feltámadni.
stb.
… Jézus életpéldája: az éljen pont úgy, mint Jézus, aki Messiásnak tartja magát. Aki nem Messiás, az nem fog pont messiási életet élni. Jézus tanítása néhány korlátozott szempont szerinti követésre buzdít, nem teljes utánzásra. Máig kidolgozatlan, hogy az-e a jézusi szociális érzékenység, ha meleg teát viszünk a hajléktalannak, és ezzel idő előtti halálra bátorítjuk; vagy az a Jézus tanította viselkedés, ha a teljes élet felé taszigáljuk vissza, látszólag szeretetlenül, a hajléktalant, aki így esélyt kap az emberhez méltó életre, és persze kézzel-lábbal tiltakozik ellene, hogy ő nem ilyet akar, hanem nyomorult, idő előtti halált. Szerintem az utóbbi az igazán nehéz és népszerűtlen: a keskeny út.
A liberális teológia nem működik, ám trendivé vált, mert ködösen kényelmes. Az emberiség 99,9%-a mindig is kényelmi gondolkodó volt, ma sincs ez másképp.
Szerintem ez nagyon fontos téma a mai modern korban, amit fejlettnek hisznek, a technikai fejlődés is ezt a látszatot kelti, pedig épp ellenkezőleg… Szellemileg egyáltalán nem az, összességében óriási süllyedés. Az eredeti tanítások módosítgatásának megvannak a veszélyei, először csak kicsi változások, aztán idővel egyre torzabb is lehet. Pl. ez alapján lehet, hogy száz év múlva elfogadnák pl. az abortuszt, vagy ki tudja még mit. Ha megváltoztatják az eredeti tanításokat, akkor idővel nagyon messze lehet vinni a valóságtól. Ezért is fontos, hogy még idejében szó legyen erről a jelenségről, és gyakran.
Kedves Vértes László,
szerintem abból, hogy a liberális teológusok tévednek nem következik, hogy a könnyű utat járják. Valójában gigászi intellektuális küzdelmet folytatnak azért, hogy a külső tekintélyt bent mutassák ki, az általánost egyedivé tegyék, hogy a hitet korukra alkalmazzák. Itt persze kimutatható a jó szándékú törekvések ab ovo céltévesztése. De kutatásaikban sokszor nagyobb a katarzis, belső hitelessége, és az átélhetőbb kép, mint akik a tanult ortodoxiát böfögik vissza. És, hogy félreértés ne essék, itt nem a gyülekezeti idehirdetésről beszélek, ahol nem tilos , sőt hasznos az ismétlés. A szószékről inkább hangozzon el egy felolvasott Spurgeon, mint egy szellemdús improvizáció!
De a teológia nem más,mint az emberi elme játéktere az Ige tekintélye alatt. És az a terület, ahol el lehet menni a határokig és fel lehet tenni minden kérdést. Igen a liberális teológia kisétál az ige tekintélye alól és megértőbb a modern emberrel szemben mint maga Isten és voltaképpen így nem is tud segíteni a modern emberen. De a fundamentalista teológuson sem? Dehogynem! A liberális teológus belenéz minden olyan feneketlen kútba ( kételyek ), melyről sok fundamentalista nem is igen tud. De nem csak belenéz, hanem az integritás hiánya miatt mindegyikbe bele is szédül. Francis Shaeffer XX századi teológus , ha minden eredményében nem is, de módszerében és példájában követhető. Ő úgy ment le a kútakba, hogy vissza is tudott jönni azokból, mert nem szakadt el Krisztus valóságától. Megtanult a modern ember és a liberális teológus fejével is gondolkodni és saját kétkedő korszakait nem megtagadni hanem legyőzve egy nemes ortodoxia részévé gyúrni.
A liberális teológus az elvesző világ felől nézve valóban olyan, mint egy vízbe hajított úszógumi ami elvesztette kötelét az anyahajóhoz. A hajó biztonságát élvező fundamentalista teológus felől nézve viszont száz meg száz kétkedő kéz összegyűjtött gyűrűje akik csak arra várnak, hogy valaki a hajóról érjen el hozzájuk. A kérdés, hogy van e bennünk ehhez elég szeretet és flexibilitás.
F Barni,
számomra nagyon meggyőzőek, építőek a hozzászólásaid, jó képeket használsz, magvas mondataid vannak. Részemről szívesen olvasnálak gyakrabban itt, vagy máshol is.
jgabor,
köszönöm a visszajelzést, remélem a jövőben találkozunk még itt a blogon. Nekem jó egy széles égisz és tekintély alatt gondolkodnom, itt a Divinityn nem válik elszabadult intellektuelé az ember. 🙂 Ádám bejegyzéseivel olyan mély medreket ás, ami minden irányból becsatornázza a mellékágakat, patakokat, hajszálereket. Én élvezem ennek a nagy vízgyűjtőhelynek a sarjasztó hatását, amit magamon, másokon is látok.
„……………………………. A liberális teológus belenéz minden olyan feneketlen kútba ( kételyek ), melyről sok fundamentalista nem is igen tud. De
nem csak belenéz, hanem az integritás hiánya miatt mindegyikbe bele is szédül.
…………………………………………………………………..”
E gondolatok kapcsán a Jelenések 2:24-25 versei is eszembe jutnak:
„Nektek pedig, a többi thiatirainak, akik nem fogadjátok el azt a tanítást,
akik nem ismertétek meg a Sátán mélységeit – amint azt nevezik -, ezt mondom:
nem vetek rátok más terhet, de amitek van, azt tartsátok meg, amíg eljövök.”
Barni, akkor én is szólok, az első írás mint a zene, záróakkorddal, olyan volt számomra, láttam aztán hogy művész vagy 🙂 a második még rátett: kopiztam, továbbküldtem.
A mély mederhez hozzátennék: hagyjuk, hadd öntsön ki, anno honfitársaink tudtak vele élni. Az ókori Egyiptomban is, a folyó vize éltette a kultúrát. Csak mi akartuk/akarjuk – hibásan – szabályozni, ezzel elveszteni a vizet. Már vannak kísérletek, végre újra, ártéri GYÜMÖLCSÖSÖK 🙂 vö. sarjasztó hatás 🙂
Erzsébet!
“Nektek pedig, a többi thiatirainak, akik nem fogadjátok el azt a tanítást, akik nem ismertétek meg a Sátán mélységeit – amint azt nevezik -, ezt mondom: nem vetek rátok más terhet, de amitek van, azt tartsátok meg, amíg eljövök.”
Nagyon fontos figyelmeztetés és bátorítás van ebben az igében és valóban kapcsolható a fenti gondolatokhoz, miközben egy újabb topikot is megnyit, ami már túlmutat a bejegyzés témáján.
Én úgy látom ugyanis, hogy itt a kollaboránsokról, rossz szándékú emberekről és a tévtanítokról beszél Jézus. Bizonyos értelemben a liberális teológia minden tétele tévtanítás és tévelygés. De nem minden tévtanító liberális teológus! A liberális teológus ritkán állítja magáról, hogy ő az ortodoxia őre, szemben a tévtanítóval aki őszintén ezt gondolja, rosszabb esetben ebben a pozícióban tetszeleg.
Éva!
Köszönöm! Örülök az örömöddel 🙂
„………………………………………………………………….
De nem minden tévtanító liberális teológus! …………………………..”
Bár csekély a rálátásom erre a területre is, egyet tudok veled érteni Barni.
Még egy gondolat egy előző kommentedből, mely szívemnek kedves:
„…………………… A hajó biztonságát élvező fundamentalista teológus
felől nézve viszont száz meg száz kétkedő kéz összegyűjtött gyűrűje, akik csak
arra várnak, hogy valaki a hajóról érjen el hozzájuk. A kérdés, hogy van e
bennünk ehhez elég szeretet és flexibilitás.”
„eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez; és mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Ezeket pedig azért mondom nektek, hogy amikor eljön az órája, emlékezzetek rá: én megmondtam nektek.”
Jézus itt arról beszél, hogy a magukat követőinek vallók két részre fognak szakadni. Az egyik csoport csak szimplán hisz, és követ, a másik pedig nem ért velük egyet és hogy Isten tetszését elnyerje ezért meg akarja ölni, illetve meg is öli az első csoport tagjait. Ahogy követem a különböző blogok kommentharcait kezd körvonalazódni az a csoport, amelyikben kezd felgyülemleni az az indulat, ami később akár gyilkosságokhoz is vezethet. Már most egyre több kirekesztő írás és komment jelenik meg, amelyben hívő embereket a véleményükért méltatlannak tartanak arra, hogy kereszténynek nevezzenek. És tudjuk, hogy hova vezet az, ha egy vallásos fanatizmustól hajtott hívő jogot formál a kirekesztésre, és szabad kezet kap a cselekvésre.
Azzal párhuzamosan, hogy kezd kialakulni az a csoport, amelyben később elszabadulnak az indulatok, a politikai körülmények is számukra kedvezően alakulnak. A legmagasabb politikai körökből jönnek dehumanizáló hangok a másként gondolkodók ellen, és már egyre több példa van, amelyben lépéseket tesznek az ellehetetlenítésre, kirekesztésre.
Meglátásom szerint a nagypolitika és a fanatikus kisember céljai szép lassan összeérnek, és gyilkosságokban fognak testet ölteni. Szent gyilkosságokban.
És akkor aki igazán be szeretné mutatni Isten iránti szeretetét, és buzgalmát boldogan ragad fegyvert, hogy kiirtsa azokat, akik szerinte Isten ellenségei. Majd a gyilkosság után áhítattal rebeg hálát Istennek, hogy eszköz lehetett Isten kezében a hitetlenek megbüntetésében.
Ők azok, akik a halált és a szenvedést eszköznek látják az örökkévalóságban. Olyan eszköznek, aminek pillanatnyi fájdalma semmit nem jelent. És így érzéketlenül tudják nézni mások halálát, szenvedését.
Ők azok, akik szerint az élet csak egy szükséges rossz pillanat és semmit nem ér az örökkévalósághoz képest. Ezért azt elvenni, még jó tettnek is számít.
dirreldurral,
melyik hozzászólásban éreztél itt gyilkos indulatot?
A másik kérdésem: van olyan vélemény, amely szerinted kívül áll a kereszténységen? Például ha valaki azt a véleményt fogalmazza meg, hogy a Krisztusról helytelenül gondolkodókat meg kell ölni, az belül van a kereszténységen? Vagy ha valaki azt mondja, hogy Jézus csak egy próféta volt, nem Isten Fia, az belül van a kereszténységen?
Ki lehet bármiről mondani, hogy kívül van a keresztény hiten, anélkül, hogy az ember felé gyilkos indulat lenne bennünk? Vagy a kereszténység önazonosságát meghatározó határok meghúzása szükségképpen együtt jár gyilkos indulatokkal?
Friss idevágó esszé a Mandinerről: http://mandiner.hu/cikk/20180121_czopf_aron_celkeresztben_magyarorszag_frank_furedi_konyve