A középkori filozófusokat foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon létezik-e vákuum, vagyis üres tér. Ez lelki értelemben is izgalmas kérdés lehet. Karl Barth szerint a „hit vákuum és korlátozás, melyet csoda és paradox lehetetlenség ölel körül.” (121) A Római levélhez írt híres kommentárjának angol fordításában (The Epistle to the Romans, Oxford University Press, 1968) találkoztam ezzel a szokatlan, de elmés hasonlattal. A vákuum a hittel kapcsolatban találó kép, még akkor is, ha okot adhat némi félreértésre, ha nem jegyezzük meg, hogy a hit más tekintetben egyáltalán nem hasonlít az ürességre, sőt, aktív, engedelmes és szeretet által munkálkodik. A megigazító hit lényegének megértésében mégis adhat némi világosságot a belső üresség képe.

Barth a Római levél 4. rész 3-5. versei kapcsán használja a vákuum hasonlatát, ahol Pál a megigazulással kapcsolatban leszögezi: „De mit mond az Írás? ’Hitt Ábrahám az Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.’ Aki fáradozik, annak a bért nem kegyelemből számítják, hanem azért, mert tartoznak vele. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak a hite számít igazságnak.” Barth szerint ez a hit lényegét tekintve üresség, mely helyet ad Isten külső igazságának. A hit negatív valóság, visszahúzódó önigazság. A hit üressége teszi lehetővé Isten igazságának beszámítását. A könyvelésben a tételek átirányítását csak Isten végezheti, mégpedig hozzáadott emberi érték nélkül, szabadon. „Az élet számlakivonatán Isten maga utal tételeket saját számlájáról a mi számlánkra. Ha ilyen tranzakcióval az ember maga próbálkozna, csaló lehetetlenségben lenne vétkes. Istennél azonban ez a beszámítás lehetséges és igazságos.” (121)

Ha az emberek szeretnének megigazulni, egyedül a megüresedés lehetősége marad számukra. A hit saját igazságuk olyan belső visszahúzódása, sőt, halála, mely helyet készít Isten igazságának. „Azáltal, amik ők nem, részt vesznek abban, ami Isten viszont igen. Haláluk által Isten örökkévaló ragyogásával világíttatnak meg. Az ő valóságos és hatalmas cselekedete akkor történik meg, és az emberek csakis akkor találkoznak vele, amikor nincsenek, a halálukban. Ha a hit emberi képesség gyakorlása, hozzáállás vagy jellem volna, ugyanannyira nem lenne Isten igazsága, mint bármilyen más emberi dolog. A hit vákuum és korlátozás, melyet csoda és paradox lehetetlenség ölel körül. De mivel hiányzik belőle az emberi tartalom, Isten saját igazságaként garantálja. Jézus halála így válik láthatóvá Ábrahám életében is.” (121) A megigazító hit belső üresség állapota, mert a bűnös ember elismeri saját lehetetlenségét, hogy utat nyisson Isten ajándéka előtt. Az első lépés a halál. Le kell mondanunk minden önigazságunkról, hogy otthona lehessünk Isten igazságának (Róm 10,3).