„Nomina nuda tenemus” – írta Umberto Eco A rózsa neve utolsó lapján. „A hajdani rózsa név csupán, puszta neveket markolunk.” Eco – az olasz irodalom egyedülálló géniusza – péntek este kilépett a jelek világából, és belépett egy másikba, ahova most nem követhetjük. Arra a helyre, ahol a szimbólumok leszaladnak a testről, ahol még a test is lefoszlik a testről, és ahol szerintünk, hívők szerint mindenek felett a Nomina Sacra uralkodik. Eco immáron ruhátlanul, testetlenül kucorog a Szent Név előtt, akinek reális valóságában nominalistaként nem hitt. A Név előtt, akiben a hívő realisták szerint viszont összeolvad az emberiséggel egyidős jel és a névben létező jelzett, és aki ezért maga az önazonosság, a vagyok aki vagyok. A Név és a Rózsa. Eco már szemtől szemben látja a jelek nyugvópontját. Már tudja, mi a rózsa neve, és azt is, mi a Rózsa.
A szemiotika professzor másik regényében Baudolino és társai János pap országába igyekeznek, hosszú utazásuk azonban kudarcot vall, útjuk befejezetlenül ér véget, János pap és keresztény királysága megmarad vágyaik és reményeik délibábjaként. Eco mintha ugyanezt az utat járta volna be. Az eunuchok szerint létezik az ország, csupán a Szambatüon folyón kell átkelni hozzá. Ez viszont lehetetlennek bizonyul, hiszen a folyó kizárólag szombatnapon áll meg, amikor tilos a munka. Aki mégis valahogy átjut, nem jön vissza többé. Eco a szombatnap előestéjén akarata ellenére átkelt a Szambatüonon. Szeretnénk tudni, mit tapasztal odaát, de nem fogja elmondani, mert onnan egyelőre nincs visszaút. És valljuk be: az emberek úgysem hinnének neki (vö. Lk 16). Ahogy ő sem hitt életében az eunuchoknak.
Eco hatása páratlan és felbecsülhetetlen a huszadik századi irodalomban. Sokunk számára tette érdekessé a jeltudományt és a filozofikus regényírást. Diákok nemzedékeit tanította meg nevetve szakdolgozatot írni. Oldotta a modernizmus komorságát, és még a szerzeteseknek is visszaadta a nevetés jogát. Eco könnyeden tudott súlyos dolgokról írni, és súlyosan a lényegtelenről. Játszott a nyelvvel, gyönyörködött a jelekben, a példája pedig ragadósnak bizonyult. Eco kiváló író és kiváló gondolkodó volt. Metaforái akkor is lenyűgözőek, ha a hitetlenség szolgálatába állította azokat. Zseniként nagy dolgok megtételére volt képes. Hogy valóban nagy dolgokat tett-e, és ha igen, milyen előjellel, azzal most kell elszámolnia.
A misztikusok szerint egyszer megszűnnek a jelek, és minden az Egybe olvad. Akár így, akár úgy. „És minden jóra fordul és / A dolgok minden módja jóra fordul, / Ha a lángnyelvek összehajlanak / A tűznyaláb koszorújában, / És egy lesz a tűz meg a rózsa.” (T. S. Eliot). A keresztények könyve szerint Eco életét is tűz próbálja majd meg. Hogy mi marad a tűz után, azt az tudja, aki a jelek rendszerét – a szövegek Könyvtárának labirintusát – megalkotta. Mi itt és most csak a jeleket ismerjük: a végtelen textusként tekergő útvesztőt, melyből egyedül nem találunk ki. No meg a Nevet, mely minden név felett való, és a hívők szerint segítségül hívható. Eco életében a jeleket kutatta. Most a Jelzettel van találkozása.
R. I. P. – mondanám, ha a Rózsa nem volna emésztő tűz.
Umberto Eco sokat tett a hit- és egyházellenes sztereotípiák terjedéséért és térnyeréséért. Szerintem ezért nem kap sportcsokit a Név előtt, de ez persze csak a hatáskörömön túlmutató spekuláció. Ráadásul A rózsa neve még csak nem is jó regény, efemer kor- és kórtünet.
Érdekes, hogy ki számít ismerték és ki nem. A humán tudományok művelői, különösen a bölcsészek sokszor el sem tudják képzelni, a lakosság jó része számára mennyire semmit sem mondanak azok a nevek, akiket ok fontosnak tartanak. (az egyik legokosabb , de roppant földhözragadt csoporttársnőm az orvosin nem tudta pl ki volt Kálvin…de nem is érdekelte. )
De fordítva, a lakosság nagy része, és a reál tudományok művelői sokszor nem is tudják, a sajátnak hitt gondolatok olyanoktól (gyakran bölcsészektől vagy filozófusoktól )erednek, akiknek sokszor a nevét sem tudják. Valószínűleg sokkal többen hangoztatják Eco eszméinek vulgáris -plebejus változatát, mint ahányan olvasták vagy ismerik.
Ahogy viszonylag kevesen olvasták Fichte, Kant, Hegel műveit, de nélkülük nem lett volna sem kommunizmus sem nácizmus…
„kevesen olvasták Fichte, Kant, Hegel műveit, de nélkülük nem lett volna sem kommunizmus sem nácizmus”
– Hmm, kíváncsivá tettél. Pontosan hogyan lett Fichte, Kant és Hegel műveiből kommunizmus/nácizmus?
Hegelt előbb „feje tetejéről a talpára” kellett állítani, azaz ki kellett forgatni önmagából a kommunizmushoz. Így szerintem Hegelnek nincs köze a dologhoz. A kommunisták nem is mondták, hogy hegeliánusok volnának, sőt üldözték a hegeilánusokat. Aki nem tudná: Hegel találta fel a „korszellem” koncepciót, amit a komenisták „osztálytudattá” ferdítettek. Utóbbihoz Hegelnek semmi köze.
Fichte-t nem olvastam eleget, várom a felvilágosítást, de az tuti, hogy legfeljebb egysoros vulgárváltozatban kerülhetett ő bele bármibe is. Ez attól tuti, hogy a marcizmust sosem hívták fichtizmusnak. 🙂
Kantról pedig tudhatjuk, hogy az erkölcstana homlokegyenest szembehelyezkedik mindennel, ami fasiszta/kommunista. Két aprócska ponton lehet köze lehet a totális gondolkodáshoz: 1. a gyakorlat iránti érzéketlenségben; 2. a szabadság mint kötelesség felfogásban. Ez azonban nála nem politikai program volt, hanem egy „okos” filozófus hétköznapi butasága, albatroszhoz hasonló esetlensége a mindennapi életben.
Nietzsche sem alapozta meg a fasizmust, ellentétben a közhiedelemmel. Idős korában megbolondult, és az erőszakról révedezett lipótmezei szinten. Egyesek ezzel legitimálták magukat, de Nietzsche ekkor már rég nem filozófus volt, hanem elmekórtani eset.
Ami Eco-t illeti: A rózsa neve egy túlbonyolított konstrukció, tele az aktuális korszak értelmiségi paneljeivel, irodalmilag gyengus kivitelben. Mivel mindenki népszerű értelmiségi körökben, aki a hit és közelebbről a kereszténység ellen beszél, azt már nem szokás vizsgálni, hogy ezen kívül, esztétikailag-művészetileg mit tud még… így Eco-ról is elterjedt, hogy állítólag jó. Szerintem a híresztelés téves, jobban járt volna szegény, ha még életében szólnak neki. Akkor írhatott volna valami ütőset, maradandót.
Umberto Eco szemantikai látásmódja engem segített abban, hogy közelebb kerüljek Istenhez. Amikor A rózsa nevében [SPOILER ALERT] leégett a könyvtár, napokig vitatkoztam vele gondolatban, hogy miért nem pusztulhat el a könyvtár, és ha elpusztult is, az miért nem vezethet ahhoz, hogy Vilmos elvessze a hitét. Igazi csalódás volt a vége, és fals következtetésnek éreztem.
Remélem, hogy élete végén összerakta, hogy a jeltudománnyal olyan ösvényre lépett, aminek meredekebb ágai ha tetszik, ha nem, Istenhez visznek…
Egy valódi reneszánsz,igen nagy műveltségű ember volt.Közel hozta az átlagemberhez a kultúrát.Óriási enciklopédikus tudás.Az átlagember számára is érthetően tudott összetett dolgokat elmagyarázni.Stilusa volt.Egyedi stilusa.
Röviden:a maga területén zseni volt.És azt hiszem nem túlzok.És ez az ember nem kapta meg az irodalmi Nobel-dijat,azt több olyan iró kapta meg akik messze Umberto Eco szinvonala alatt voltak.Igaz, anno Tolsztoj sem kapta meg…és még jónéhány kiváló iró sem.Ez a dij(a békedijjal együtt) devalválódott,a politika nagyon belenyúl,hogy ki kapja meg.A Nobel dijaknál csak az egzakt,természettudományok értékelhetőek.Meg talán a közgazdasági Nobel dij.Nem kapta meg…de Umbero Eco-ra sokáig emlékezni fognak,mig mások akik megkapták hamar feledésbe merülnek.Egyszerűség és nagyszerűség:Umberto Eco.Nagy szellemi hagyatékot hagyott az emberiségre.
Sajnos Vértes László most is hozza a „formáját”,keveri a szezont a fazonnal:ez most nem az a poszt ahol álfilozófiai okoskodásokba bocsátkozunk.
Megértettem:nem kedvelted Eco-t.Mi pedig néhányan(és talán sokan a világban)nagyra értékeljük az ilyen embereket.Sajnos ma már egyre kevesebb ilyen tudós ember van.László mondja:”Umberto Eco sokat tett a hit- és egyházellenes sztereotípiák terjedéséért és térnyeréséért.”-lehet,hogy ez igaz is,de szerintem maguk az egyházak tettek a legtöbbet az egyházellenes sztereotipiák elterjedéséért.És lehet,hogy ezt a jelenséget Eco csak szavakba sűritette.Nem tudom,hogy keresztény volt-e ez az ember, de egy kiváló ember,tanár és filozófus volt.Kitűnő esszéket is irt.Regényeket meg szórakozásból irt hétvégeken.Ő elsősorban filozófus és egyetemi tanár volt.A többi ráadás.És ez a „ráadás” teszi igazán naggyá Eco-t.
Ádám köszönöm ezt a posztot!Nagyon szép megemlékezés egy nagy hatású emberről.
Vértes László : Marx lényegében keresztezte a Hegel felé progresszív gondolatot Feuerbacy materialista eszméivel.
Heine a hagyományos metafizika elleni támadásával, Fichte az újpogányság felé vezető homályos filozófiai látásával sokat tettek azért, hogy Németország egy eszmei vulkánná váljon.
Érdemes megegyezni, ezt a XIX. Században már többen látták, pl Heinrich Heine, vagy Donoso-Cortés.
Mindkét ember elég pontosan előre jelezte, mihez fog vezetni a német filozófia. (Heine látta: a „ha Németországban letűnik a kereszténység, vissza jönnek a germán istenek, Wotan, és Thor az acél kalapáccsal ” és a forradalmi újpogány Németországból „olyan jeges vihar indul el, amihez képest a francia forradalom csak szellő volt ”
Donoso-Cortés pedig mind az orosz kommunista forradalmat, mind a német náci birodalmat előre megmondta, 1850 körül.
Mindkét úriember a Kant -Fichte- Hegel vonalat jelölte meg, mint a sötét modernitás-forradalmak egyik fontos forrását.
http://ketezer.hu/2003/04/umberto-ecoval-egy-vonaton-beszelget-arnis-ritups/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_fesztival_201602
Érdekes interjú volt. Ezt idemásolom belőle:
Még az ateisták világnézete is vallásos. Éppen azért ateisták, különben mindegy volna nekik. Szóval a vallási problémák az ember lényegéhez tartoznak. Még akkor is, ha valaki nem hisz valamilyen vallásban, ha nem hisz Istenben, a vallási kérdések akkor is alapvetőek.
László,
az én ízlésem szerint A rózsa neve kiváló regény. A világnézetem más, de esztétikailag szerintem nagyon rendben van a könyv.
A rózsa neve a „könyv” esztétikája egy fikcióban, ugyanez a Foucault inga esetében pedig a „terv” esztétikája egy fikcióban. Az a nagyobb regény, az már szinte művészi 😉
Mert ez az egész egy tudományos (szemantikai) megközelítésű baloldali ateista zsenije, de valóban „csak” esztétikai élmény.
Nekem A rózsa neve jobban tetszett, de lehet, hogy szimplán azért, mert izgalmasabb. Most olvasom újra.