A nők puritán dicsérete

2016 dec. 4. | Divinity, Elmélkedések, Spiritualitás, Társadalom | 5 hozzászólás

Korunk egyik betegsége, hogy minden erényt magának tulajdonít, miközben minden rosszat a múltba vetít, hangsúlyozva, hogy azt ő már meghaladta és felvilágosult hévvel helyreigazította. Látványosan igaz ez a nemi szerepekkel kapcsolatban. Korunk önhitten azt gondolja, hogy a nők felszabadítását ő végezte el, a patriarchális zsarnokságnak ő vetett véget, a nők értékét ő mutatta fel először a történelemben, igazolva, hogy a haladás nem légből kapott fogalom, hanem nagyon is kézzelfogható valóság. Ha a jogok és szerepek kiegyenlítését értjük felszabadítás és érték alatt, ebben van is némi igazság. Időről időre mégis kétségek támadnak bennem, hogy történelmi távlatokban ez a kép így helytálló-e.

Richard Bauckham Gospel Women c. könyve például számomra végérvényesen bizonyította, hogy maga Jézus rendkívüli megbecsülést adott a nőknek. Egyértelmű, hogy az Újszövetség a házasságon belül a teremtésből levezetett funkcionális hierarchiát tanít (pl. 1Kor 11,7-10; Ef 5,24; Kol 3,18; 1Pt 3,1), de ugyanígy a teremtésből levezetve azt is megmutatja, hogy semmiféle értékbeli különbség nincs férfi és nő között (pl. Gal 3,28; 1Pt 3,7; 1Kor 11,11), hiszen az érték nem a vezetés fogalmával korrelál. J. I. Packer A megújulás teológiája c. könyvében sok példával támasztja alá, hogy a nők megbecsülése a puritánok között is fontos volt, szemben mondjuk Aquinói Szent Tamás nehezen magyarázható mondataival, miszerint a nők testileg is és szellemileg is hajlamosabbak a bűnre. Az alábbi idézetre éppen ma reggel bukkantam Bunyan A zarándok útja című könyvében. A puritán Bunyan olyan korban méltatja a nőket, amelyben a férfi volt a család megkérdőjelezhetetlen feje:

Gájus tovább folytatta beszédét s mondá: ’most a nők érdekében kell pár szót szólanom, nehogy szemrehányásokat nyerjek tőlük. Jóllehet a földre halál és átok egy nő által jutott (1Móz 3), de az élet és üdv is. Isten e földre küldte fiát, ki nőtől született (Gal 4,4). Igen, annak bizonyságául, hogy az utódok anyjuk tettét mennyire megvetették, e nem az Ószövetségben éppen emiatt gyermekeket kívánt, hogy nem nyerhetné-e ez vagy amaz a kegyelmet, hogy e világ üdvözítőjének anyjává legyen. Ismét, midőn az üdvözítő megjelent, előbb örvendettek efelett a nők, mint akár a férfiak, akár valamely angyalok (Luk 1,42–45). Soha sem olvastam, hogy Krisztusnak valamely férfi valaha csak egy garast is adott volna, de a nők követték, s birtokukkal szolgálták (Luk 8,3). Nő volt, ki lábait könnyeivel öntözé, s ki holttestét a temetésre megkente (Luk 7, 37–50). Nők voltak, kik siránkozának, midőn a keresztre vitetett (Luk 23,27), s nők, kik a kereszttől utána mentek s sírjánál ültek, midőn eltemettetett (Máté 27,55.56; Luk 23,27). Végül nők voltak, kik a feltámadás reggelén először voltak nála s adtak hírt tanítványainak, hogy a halottak közül feltámadott (Luk 24,1.22.23). E nem tehát nagy kegyelemben részesült, s ezáltal azt bizonyítja, hogy ez élet kegyelmének társörököse (1Pét 3,7)’.

Krisztina zarándokútjáról szól a könyvnek az a része, ahonnan ez az idézet van. Bunyan – Gájusz szájába adva – a nőket nőkként dicséri itt, nőkként adva nekik megbecsülést, nőkként emelve ki értéküket és az üdvtörténetben betöltött – férfiakat megszégyenítő – szerepüket, miközben fel sem merül, hogy ehhez a nőknek bármilyen értelemben is olyanokká kellene válniuk, mint a férfiaknak (mondjuk így). Az újszövetségi lelkiségtől távol állnak azok a kegyességi irányzatok, amelyek a nőket alsóbbrendű lényeknek tartják, azt viszont kifejezetten a gnosztikusok hitték, hogy a nők igazi értéküket akkor nyerik el, ha valamilyen értelemben férfiakká válnak. (Tamás evangéliumában olvasunk ilyesmit, nem a kanonikus evangéliumokban vagy levelekben.) Az Újszövetség úgy emeli fel a nőket, hogy közben nem törli el különbözőségüket. Isten férfivá és nővé alkotta az embert.

Látva a nemi szerepekben ma uralkodó teljes zűrzavart, nem vagyok biztos abban, hogy a nők értékét jobban értenénk, mint ahogy az Újszövetség vagy Bunyan korában a puritánok. Egyenlő jogok tekintetében feltétlenül jobb a helyzet, mint az elmúlt évszázadokban, minden más tekintetben mintha vesztésre állnánk. A nők mint nők dicsérete mindig megjelenik ott, ahol Krisztus evangéliuma világít, de ahogy az újszövetségi szerzők vagy a puritánok méltatták a nőket, az valahogy igazabbnak és szebbnek tűnik nekem, mint a különbségeket eldózeroló egalitárius logika. Van valami dicsőséges a nőiességben, ami éppen attól különleges, hogy pont nem olyan, mint a férfiasság. A nők méltóságát nem lehet az egyenjogúság fogalmába beleszuszakolni, mert nem a jog hozza létre azt az értéket, amit a nők hordoznak. A női méltóság a létezésnek egyáltalán nem jogi aspektusa.

Attól tartok, korunk önhittsége éppen a nőket lopja meg attól, hogy valódi értéküket nőként átélhessék. (Vö. Csak macsók vagy feministák lehetünk?)

 

5 hozzászólás

  1. endi

    Mondjuk mind a feminista, mind a nem-feminista (anti feminista stb) irányzatok, (és hát a keresztények) is furcsa módon kihagynak egy fontos dolgot: vannak férfiasabb nők, és nőiesebb férfiak. Azaz: kihagyják a kivételeket, a különcöket.
    Na persze az emberek szeretnek olyan törvényeket csinálni mindenből, amely törvények mindenkire, mindig, minden helyzetben érvényesek…

    A Biblia Istentől való voltát bizonyítja számomra az, hogy a Biblia nem ilyen. 🙂

  2. Vértes László

    Tetszik a gondolatmenetnek az a része, hogy a nőket Jézus tette egyenlővé. Ez így van. Nézzük meg, mi a nő helyzete a rabbinikus judaizmusban, és máris megértjük, mi Jézus hozzáadott értéke a nyugati keresztény világban.

    Van abban természetes logika, hogy miért épp a férfi a család feje, azaz frontembere: ha jön a kardfogú tigris, az árvíz, a tűzvész, vagy a szomszéd törzs, akkor a férfi áll előre, mert fő szabályként alkalmasabb erre a szerepre. Kizárólag ilyen értelemben feje a családnak, és ez praktikusabb, mint ha kipusztul a család. Fordított nézetben: a másként elrendeződő családok kevésbé szaporodtak, így lett dominánssá a férfi frontemberi szerepe, amit a nők a párválasztásukkal szentesítenek is. Hiszen ha maguknál gyengébb alkatú férfit választanának, akkor értelemszerűen nem a férfi lenne a frontember, ám ez a jelek szerint ütközik az alapvető női ösztönökkel. A nő ösztönösen frontembernek alkalmas férfit választ, ez sokkal nagyobb és meghatározóbb erő a feminista gondolatnál. Az agyunk önreflexiós része csak vékony fedőkéreg az évmilliók túlélélési sikerei által huzalozott agy tetején – praktikusan a homloklebeny előlső részén. Az Élet megy magától úgy, ahogy szokott, az idealizmusra hajlamos önreflexiónk meg leginkább csodálkozik, hogy hogy is van ez.

    Ami az egyenlőség ideális állapotát illeti, egyszerű megoldást javasolok az evolúció alapján: a nemek közötti egyenlőség tökéletes egyensúlyi pontja az, amelyen a populáció épp fenn tudja tartani a létszámát. Attól kezdve, hogy már nincs létszámfenntartás, a populáció lassú halálra ítélte magát, és átadja a helyét egy sikeresebb populációnak, amelyben – ha nyitott szemmel körülnézünk a világban, azt látjuk, hogy – a nő feminista szemszögből kedvezőtlenebb helyzetben van, a populáció viszont, talán épp ettől, kedvezőbb helyzetben. Ebből pedig az következik, hogy a női egyenjogúság magyar egyensúlyi pontja akkor volt, amikor utoljára létszámfenntartók voltunk, vagyis az egy nőre jutó gyermekvállalási hajlandóság átlaga kb. 2,1 volt. Azóta a bicikli túl van tolva.

    Az egyensúlytalanság önmegoldó: jön egy feminista szempontból kedvezőtlenebb helyzetű, de életképes (!) populáció, és „lerontja” a nőjogi helyzetet arra a szintre, amelyen a populáció újra épp létszámfenntartó. A feministák is örülhetnek, mert ebben a generációban, elméletben nekik lesz igazuk, de mindenki más is örülhet, mert a feministák kikoptatják magukat az evolúcióból, így hosszú távon, a gyakorlatban még sem nekik lesz igazuk. Közben a helyzet iróniája, hogy a feministáknak is a frontemberi szerepre alkalmas férfi tetszik igazán, az ösztönvilág szintjén…

  3. létszámfeletti

    Azért van valami lenyűgöző abban, amikor egy férfi ilyen pontosan tudja, mi vagy ki tetszik a nőknek…

  4. Szabados Ádám

    Bár nem mondtam arról semmit, mi vagy ki tetszik a nőknek, férfiként tiszta szívvel írok a nőiesség méltóságáról. Mert valóban lenyűgöz. Engem az is lenyűgöz, amikor egy nő bölcsen ír a férfiasságról.

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK