(Hamar Dávid barátom, az Agóra Corvin gyülekezet lelkésze, pár napja a Pride kapcsán küldte nekem az alábbi írását. Változtatás nélkül közlöm.)
Talán többen is láttátok azt a képet, amin egy kifeszített, fekete molinó hirdeti az idei Pride felvonulóinak, hogy „Bűn nem lehet büszkeség tárgya“. Összeszorult a szívem, ugyanis a szöveg mellett ott volt egy hatalmas kereszt is. Azt éreztem, itt most megcsúfolják Krisztust és meggyalázzák a művét és a keresztény hit üzenetét. Olyan volt, mintha az Iszlám Állam fekete alapon fehér feliratos zászlójának keresztény változatát látnám. Arra gondoltam, hogy ha erre a feliratra egy ott vonuló fiatal felnéz, akkor érthető módon zárja le magában a kérdést egy életre: „Oké, hát ennyi az üzenetük a keresztényeknek“. És ez borzalmas: a szeretet helyett az undort és a megvetést üzenik emberek a kereszt árnyékában. A cselekedetből teljesen hiányzik Krisztus lelkülete, aki tényleg és valóban szereti a homoszexuálisokat és leszbikusokat. Hol van ez az üzenet? Hogy meri valaki a keresztet, ami a szívembe annyi szeretetet és megértést hozott el az embertársaim iránt, valaki ilyen szemét dologra használni?
Mindeközben eljutott hozzám Balavány György 24.hu-n megjelent cikke. Talán ezt is többen olvastátok. A cikk döbbenetes. Egy hívő keresztény zokszó nélkül homofóbnak nevez minden keresztényt, akinek más a meggyőződése mint az övé. Az egyik rész különösen fájt és elszomorított, mikor arról mesélt, hogy rájött, mi a homofóbia:
„…soha, egy percre sem gyűlöltem a melegeket, tényleg. Soha nem éreztem megvetést vagy undort irántuk, tehát azt gondoltam magamról, hogy nem vagyok homofób, és ha valaki homofóbnak nevezett, alaposan meg is sértődtem. A meleg embereket inkább olyanoknak gondoltam, akik rossz útra tévedtek, szívből sajnáltam őket, és szívesen segítettem volna, ha tudok, hogy meg tudjanak változni.
Aztán rájöttem, hogy ez is homofóbia.“
Ezekben a sorokban, ahogy az egész cikkben Balavány üzenete egyszerű minden evangéliumi keresztény számára: A szeretet és megértés, amit érzel a Pride-on vonulók irányába sajnos nem elég. Még mindig homofób vagy! A szereteted semmi, hisz ő is szerette őket, mégis homofób volt, míg ebből meg nem tért. A valódi szeretet az, ha feladod evangéliumi keresztény meggyőződésedet, feladod az igazságot, mert ha ezt nem teszed, hiába szereted a melegeket, homofób maradsz!
Itt vagyunk most. Keresztényként hiába szeretjük a melegeket, hiába nem érzünk sem megvetést, sem undort az irányukba, hiába vagyunk befogadóak a gyülekezetünkben (az Agórában azok vagyunk!), hiába a barátaink, ezek után sem gondolhatjuk magunkról, hogy nem vagyunk homofóbok. Egyek és ugyanazok vagyunk, mint a fekete molinó alatt gyalázkodó és köpködő vármegyések. Balavány szerint.
Azért írtam ezt le, mert ez talán az az idő, amikor igazán nagy szükség van a keresztények bátor kiállására. Arra, hogy megmutassuk a harmadik utat a két György, Balavány és Budaházy között. Ez a keskeny út.
Amikor egyrészt bátran, leküzdve előítéleteinket kiállunk a szeretetért, és megértéssel fordulunk azok felé, akik rengeteg szégyent élnek meg nemi orientációjuk miatt. Sok munka nincs elvégezve például a történelmi egyházainkban, ahol valakitől azért vették el a palástot, mert bevallotta, hogy homoszexuális, bár cölibátusban akart élni.
Másrészt kiállunk az Evangélium és a Biblia igazságáért. Érzékenyen, szeretettel, de felvállaljuk akár homoszexuális keresztény barátaink, ismerőseink előtt is, hogy a Biblia a homoszexuális gyakorlatról azt tanítja, hogy bűn és az, hogy mi ezt hisszük, még nem gátol minket az odaadó szeretetben és nem tesz minket homofóbbá. A kereszténységnek nincs köze sem Budaházy, sem Balavány üzenetéhez.
***
Kapcsolódó cikk:
Ha egy ref.lelkészről levették a palástot .ami nem egyéb mint hivatalvesztés mert homoszexuális,jogosnak tartom .Mégis egy gyül vezetőröl ,tanítórol, van szó .akire fel /kellene/nézni.Példát kellene mutatnia minden tekintetben.Természetesen a gyül-ből /közösségből/ nem szabad kizárni , megvetni.,kapcsolatokat megszakítani . Egyszerü egyháztag lehet. Szeretni és imádkozni kell érte. Főleg ha harcol saját eltévelyedéséért.A ref .egyház-nak amúgy is gyenge egyházfegyelme van ,ez a minimum.
Asszociációkkal nem tudok vitázni. Nekem a fekete a gyász egyik színe -a másik pedig a fehér. A molinón e kettő szerepelt. Nem idézett ugyan semmit az Írásból, de színeivel a homoszexualitás gyakorlásának következményére hívta fel a figyelmet.
A képet csak innen ismerem. A bal szélen mintha egy „omega” betű lenne. Ez is a végső következményekre való utalás szerintem. A keresztről pedig meg van írva, hogy „14Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak. 15Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény. 16Béke és irgalom mindazoknak, akik ezt a szabályt követik, Isten (igaz) Izraelének! ” (Gal 6,14-16)
és
„18A kereszt hirdetése ugyan oktalanság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje. … 23Mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük: aki a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg oktalanság, 24de a meghívottaknak, akár zsidók, akár görögök: Krisztus, Isten ereje és Isten bölcsessége.” (1Kor 1,18.23-24)
Ha fordított színsorrendben lett volna, úgy kevésbé lett volna felhívó. Így mások is felkaphatták a fejüket, és akkor el is gondolkodtak.
A fehér a tisztaság színe is. Az azon szereplő gondolat is tiszta, és nem sértő.
Véleményem szerint jól meggondolt, hatásos és jogilag támadhatatlan alkotás született.
Lacibá, azért nincs igazad, mert ez akkor is egy missziós / pasztorális katasztrófa.
Pál sem úgy kezdte Athénban, hogy ti hellének milyen hülye bálványimádók vagytok.
Kedves Istvan!
Egy homoszexualis vagyakkal elo, de Isten parancsának engedelmeskedve magat onmegtartoztato lelkesz kulonleges es tiszteletre méltó pelda, aki méltó, hogy a palastjat megtartsa. Az oxfordi St. Ebbe’s anglikán (tehat reformatus) gyulekezet pasztora peldaul egy ilyen ember, akit szemelyes hallottam es lattam, amikor ott éltem. Szerintem ezt sok hívőnek es az egyháznak is fel kellene ismernie Magyarországon.
Sőt, Pál nem szervezett ellentüntetést pogány ünnepek vagy körmenetek idején, sőt mint az Ap.Csel leírja: számos barátja volt a pogány „klérus ” tagjai közül!!!
Ha ezt komolyan követjük, akár a melegmozgalmi aktivisták között is lehetnek barátaink, csak nem szabad a hitünket feladni.
Kedves Laciba!
Egyetertek Cyprianus-szal. Jezus sokat tanította a tanitvanyokat, hogy hogyan képviseljék az igazsagot. Mert ha rosszul képviseljük, akkor mar el is hallgattuk az igazsag egy reszet: a kereszteny igazságnak ugyanis fontos resze a szeretet!
Kedves Turbucz István,
nem tudom, a néhány évvel ezelőtt esetre gondol-e, amikor fegyelmivel kirúgtak egy teológushallgatót. Első körben formai hibásan, amit a bíróság a formai hiba miatt megsemmisített, második körben pedig már a bíróság is megalapozottnak találta.
A probléma a teológushallgató — a homoszexualitás kapcsán — nyilvánosan terjesztett nézeteivel volt, ami valóban összeférhetetlen volt azzal, hogy lelkésszé avassák. Nem a homoszexualitása miatt, hanem tévtanítás miatt nem válhatott lelkésszé.
Dávid, nagyon egyetértek arra, hogy sem Budaházy sem Balavány útja nem a mienk, és azzal is, hogy milyen szempontok jelölik ki az evangéliumi utat.
A szeretet nem írja felül az igazságot, hanem megerősíti azt.
Ehhez nem kellenek zászlók és ellentüntetések…
Dávid, ez nagyon pontos cikk, és igaz is. Kemény feladat ezt a keskeny ösvényt tartani, mert baromi könnyű elbillenni valamelyik irányba (legalábbis nekem, nem tiudom, más hogy van ezzel.)
Lacibá: az az omega a Magyar ellenállás nevű karlengető szervezet zászlaja, érdemes rágooglezni, nem az a virtigli evangelikál csapat 🙂
http://szentkoronaradio.com/wp-content/uploads/2017/02/HVIM_vonulas.jpg
Cyprianus: abszolút egyetértek.
Kedves kommentelők!
Úgy döntöttem (Ádám engedélyével), hogy egy fél mondattal kiegészítem a cikkemet. Az alábbi mondatról és annak végéről van szó:
„Sok munka nincs elvégezve például a történelmi egyházainkban, ahol valakitől azért vették el a palástot, mert bevallotta, hogy homoszexuális, bár cölibátusban akart élni.”
Konkrét történetre utalok, amit azonban nem szeretnék bővebben kiadni. A lényeg, hogy nem a kirúgott teológus hallgatóról van szó. Ebben a történetben az volt a lényeg, hogy sajnos még vannak olyan közösségek és egyházi gyakorlatok, amikben olyan légkör uralkodik, hogy tartózkodni kell attól, hogy valakiről kiderüljön, hogy homoszexuális. Az meg teljesen ki van zárva, hogy bár szívből engedelmeskedik Isten törvényének, a homoszexuális vágyakkal élő ember vezetőként, szolgálóként tevékenykedjen. Ezzel semmiképpen nem értek egyet.
A melegeket keresztényként szeretni kell ám a Pride fennen hirdeti ennek a magatartásnak a teremtett, természetes heteroszexualitással való „egyenjogúságát”. Ez egy demonstráció. Nem a melegek szeretetéről szól hanem társadalmi átformáló szándékú bemutatkozás. Itt nagyon is helye van ennek a molinónak és kellene sokkal több és nagyobb keresztény összefogás és tüntetés a valódi értékek mellett. Legalábbis a személyes hit és az evangélium hirdetése mellett szerintem van ilyen feladata az EGYHÁZNAK egyfajta ellensúlyként a gonoszsággal szemben. Merthogy a jót rossznak beállítani a rosszat pedig jónak az GONOSZSÁG.
Egyetértek Szabados Dáviddal atekintetben, hogy egy ilyen tartalmú molinóra szükség lenne, azonban az egyházaknak kellene ezt az üzenetet képviselni, kiegészítve a kegyelem üzenetével és megfelelő hangnemmel. Komoly probléma, hogy ezt az üzenetet úgy tűnik, csak a Hatvannégy Vármegye meri felvállni és kiállni vele, miközben az egyházi emberek mismásolnak, vagy újabban már „megtérnek” a mai meleg atmoszférában kissé zordnak tűnő hagyományos erkölcsi állásfoglalásukból. Mindez sajnos a meleg propaganda malmára hajtja a vizet: a „Bűn nem lehet büszkeség tárgya” üzenetet megfogalmazni már nem a mainstream, hanem a nácik és radikálisok üzenete, azaz szalonképtelen, csakúgy mint a rasszizmus. Márpedig a náciktól minden jóérzésű ember el akarja határolni magát. A keresztények is zavarodottan néznek össze – a molinó üzenete lexikálisan igaz, de a HVIM tolmácsolásában mégis valahogy az Iszlám Állam fekete alapon fehér feliratos zászlójának keresztény változatának látják.
Probléma, hogy sajnos keresztényként is követjük a meleg propaganda narratíváit, és az általuk kitalált fogalmakat használjuk – melegekről, homoszexuális emberekről beszélünk (ez némileg zavar Hamar Dávid posztjában is). Fontos lenne ezt megváltoztatni valahogy. A „homoszexuális”, „leszbikus”, „meleg” fogalmak identitásképző jelzők – egybecsomagolják az embert a bűnével, egyfajta új embertípussá téve azt. Ehelyett emberekről van szó, akiknek vannak olyan bűnös vágyaik is, amelyek azonos nemű emberekre irányulnak. Ezek a vágyak nem rosszabbak, vagy jobbak annál, mint amikor a villamoson közlekedő utas legszívesebben egy baltával támadna a széket előle elfoglaló utastársára, vagy amikor az apuka a harmadik gyermekükkel terhes, hátfájós felesége mellett ellenálhatatlan kísértést érez arra, hogy éjszaka pornó oldalakat böngésszen. Ez mind nyomorúság. Az ember tele van romlott vágyakkal, amelyeket szégyenlünk. Ezekből egyedül Jézus Krisztus szeretete tud bennünket megszabadítani és az ő engesztelő áldozata tud bennünket megtisztítani, de csak akkor, ha a romlott vágyainkat nem az identitásunk alapjává tesszük és ellátjuk magunkat egy címkével, hanem meghasonlunk azokkal és meg akarunk szabadulni tőlük.
Ha egy azonos nemű emberek iránti szexuális vonzalommal kísértett ember (jó lenne erre egy frappánsabb fogalom, mert belátom, ezt még leírni is rendkívül körülményes) bedől annak a hazugságnak, hogy van olyantípus, hogy „meleg”, és nem lát más alternatívát, akkor nagy valószínűséggel végül az Istentől kapott, és jogos szégyenét bátran levetve, a nyomorúságát elkezdi büszkén felvállalni mint identitást, és ha át nem lát a hazugságon, menthetetlenné válik ( + közveszélyessé is, ugyanis a legtöbb ilyen ember belül maga is érzi – ha valami maradt benne a lelkiismeretből -, hogy ez az identitás valójában egy hazug konstruckió, így bizonytalan lesz belül, és harcol mindenkivel és mindennel szemben, aki szembesíti a helyzettel).
Tehát az egyháznak nem azon kell vitatkoznia, hogy a „melegeket” szereti-e Isten, vagy sem (erre így szerintem nincs is jó válasz!), hanem a meleg identitás lényegi hazugságára kellene ráirányítani a figyelmet, hirdetve Krisztus megmentő szeretetét és erejét valamennyi sérült személységű, romlott vágyaival küszködő ember számára – mindannyian ilyenek vagyunk, maximum a sérülés és a romlottság területe más-más.
Steve, sok igazad van, de teljesen nem tudok igazat adni Neked.
A szexualitás eléggé az ember legmélyén lévő dolog. A meleg identitás tényleg elég kiragadott valami, de azért van benne valami, ami nem teljesen légből kapott- gondoljunk csak a pejoratív buzizásra, ami ennek a negatív tükörképe. Hiszen a „buziságot” valahogy az illetők lényegi tulajdonságának látja.
Ez sem igaz így, de valami mag igaz belőle.
Azaz az illetőnek ez egy nagyon mély és adott esetben sok szenvedést jelentő vágya, sőt irányultsága.
Ehhez szeretetlen kezekkel hozzányúlni- nem szabad.
Szia Cypriánus,
igen, egyetértek mindazzal, amit írtál.
A szexuális vágy az emberben erős, és ha nem a megfelelő mederben van, akkor rombol. Ha az ember ezen a területen sérülést szenved, az tipikusan gyerekkorban történik (család, közösségi trauma, zaklatás, vagy sok apró hatás lehet a háttérben, mindenki egyedi). Az ember egy kis magból fejlődik ki, és minden fejlődési lépésnek megvan a maga ideje, és bárhol lehet sérülést szerezni, ezen a területen is. Ha egy fa, ha az cserje korában valahogy elkezd ferdén nőni, akkor utána az egész fa ferde lesz, és igen nehéz kiegyenesíteni (bár a legújabb kutatások szerint a szexuális orientációban van valamekkora fluiditás, de a tapasztalat azért inkább az, hogy ez nehezen változik). Persze Istennek minden lehetséges. Az életet fel lehet úgy is fogni, hogy az ember egész felnőtt életében azokkal a dolgokkal és személyiséggel küszködik, amely zavarokat korábban, különösen a gyerekkori fejlődése során összeszedett (és ebben még az előző generációk bajai is benne vannak gyakran).
Viszont a követelmények minden ember számára azonosak (nincs olyan bibliai kategória, hogy „meleg”, akire más elvárások vonatkoznának). A szexualitás (egy férfi és egy nő között köttetett) házassági szövetségen belül legitim (illetve a Biblia alapján még a poligámia mellett lehet érvelni, de ez most offtopic). Elismerem, hogy homoszexuális vágyakkal küszködő embernek, ha helyes életet akar élni, nehéz dolga van, mivel az esetleg rendkívül erős vágyainak a megtagadását igényli (különösen a mai szexualizált kultúrában). De ez Krisztus tanítása, és ez a tanítás nem csak erre a romlott vágyra, hanem minden más romlott vágyra is vonatkozik, függetlenül annak erősségétől. Krisztus bármilyen vágy fölött tud erőt és győzelmet adni. Éppen ezért vannak Krisztusban a romlott vágyaik felett sikeresen uralkodni képes ex-drogosok, ex-melegek, ex-akárkik – ők élő példái annak, hogy igenis meg lehet állni, és lehet harcolni a szentségért. Vannak olyanok, akik napi szinten harcolnak ezen a területen a romlott kívánságokkal és cölibátusban élnek, vannak akik megházasodtak és csak a feleségük felé éreznek vonzalmat a női nemből, és vannak, akik Isten beavatkozásának hatására megszűntek ezek a vágyaik. Bármelyik úton jár is az ember, és bármilyen szenvedéllyel harcol is, tudatosítani kell, hogy a kisértés nem bűn; minél nagyobb erejű a kisértés, annál nagyobb dicsőség annak sikeresen ellenállni; ha pedig nem sikerül az ellenállás, és az ember vétkezik, akkor is van szószólója a mennyben, fel tud állni, Isten akár hetvenszer hétszer is megbocsát egy nap ha kell. A kegyelemmel nem szabad visszaélni – de élni kell vele, nincs más lehetőség.
Azt, hogy a világ mit csinál, nehéz befolyásolni, hiszen mindez, amit írtam, keresztény kontextusban érthető – de ettől függetlenül ezt a keresztény üzenetet világosan képviselni kell, a melegmozgalom meghatározásait és terminológiáját szeirntem nem célszerű átvenni, mert akkor mi magunk és félreértjük a helyzetet, és elkezdünk a „melegek elfogadásáról” beszélni, meg arról, hogy „Isten szereti a melegeket”, ami szerintem ebben a formában nem igaz, és magunk is összezavarodunk a végén. Isten nem az alkoholistát szereti, hanem az embert látja és szereti, annak ellenére, hogy az ember alkoholproblémákkal kűzd. És annak drukkol, hogy az alkoholista megszűnjön alkoholista lenni, szabad ember legyen. Ugyanígy Isten nem a meleget szereti, hanem az embert aki ezzel a problémával kűzd, és ebben a kűzdelemben segít és ad szabadulást. Ha a meleg meleg akar maradni, akkor elveszett – teljesen mindegy számára, hogy mi elfogadjuk-e, vagy sem. Világos tanítás, hogy melegként, paráznaként, gyilkosként, tolvajként Isten nem fog senkit elfogadni.
Ha az egyház üzenete nem világos, akkor nem fogják megtalálni a kiutat azok, akik a szívük mélyén nincsenek kibékülve a helyzetükkel, és ha tudnák, hogy van alternatíva, akkor nem a meleg identitás és narratíva mentén akarnák feldolgozni ezt a problémát. A progresszívok nagyon szeretik hangsúlyozni az önrendelkezést (pl. ha egy biológiai férfi ma nőnek, holnap macskának érzi magát, akkor ezt nem szabad megkérdőjelezni), de minden erővel igyekeznek bebetonozni a romlott vágyakkal kűzdő embereket a megváltoztathatatlan meleg identitásba és még azt sem akarják megengedni, hogy az egyház hirdethesse az önrendelkezést és a változás lehetőségét ezen a területen azok számára, akik ebben nem érzik jól magukat. A változás és a Krisztusban megtalálható valódi szabadság üzenetét azért akarják teljesen elnémítani, mivel a meleg identitásból így kikerülő emberek élő cáfolatai annak a hamis szabadságról szóló üzenetnek, amelyet a romlottság prófétái prédikálnak.
A problémám az, hogy bár rövid az írás, azért egy kisebb odaszúrás a történelmi egyházak irányában csak elfért benne (illetve velük szembeallitva az Agora reklámozása, ami bezzeg nem kirekesztő). Két problémám van: 1.) biztos nem igaz a történelmi egyházakra nézve, amit írsz, mert például az evangélikus egyház – teológiailag és lelkigondozoi szempontból is – nagyon (túlzottan) is progresszív. Tehát maradnak alapvetően a reformátusok, akik teológiai alapon abszolút kitartanak a biblikus álláspont mellett (lásd a 2004-es nyilatkozatukat).. 2.) Valószínűleg a konkrét példát is innen veszed, ami meg így, ebben a formában nem igaz (nem tudom, te mit hallottál). Biztos, hogy senkit sem akartak kiközösíteni, elküldeni a meleg vágyai miatt, úgy, hogy felvállaltan cölibátusban akart élni. Egyébként egyetértek a cikkben megfogalmazott gondolatokkal, habár a szeretet és elfogadás ilyen szintű hangsúlyozását is már egyfajta „zsarolhatóságnak” látom. Kikényszerített, görcsös védekezés, amivel konzervatív keresztyenkent biztosítani akarjuk a másként gondolkodókat, hogy amit vallunk, az nem kirekesztés. Ne legyen igazam, de szerintem ez soha nem fog sikerülni. Az álláspontunkat bélyegzik kirekesztőnek, és akármennyire is könnyes a szemünk, és csuklik el a hangunk a sírástól, miközben azt mondjuk, hogy „szeretünk titeket, nagyon szeretünk, DE bűn …”, akkor is bekerülsz a kirekesztő fiókba. Ez egy nagyon beteg, aljas és fárasztó játék, amiből ki kellene szállni. .
Dávid válaszol, ha akar, de addig is:
1. Tudom, hogy Dávid is úgy gondolkodik a homoszexuális identitás helytelenségéről, ahogy Steve írja, retorikai okból hagyta a szövegben a meleg kifejezést (az idézett szöveggel vitatkozva). Tudom, mert a poszt megjelenése előtt beszéltünk erről.
2. Dávidban őszinte pásztori szeretet és irgalom van, szívből fáj neki az irgalmatlanság, neki ez nem játszma a progresszívekkel. Tudom, mert régóta jól ismerem őt.
3. Nem akarta, hogy a történelmi egyházak kritikája felé menjen el a vita, és talán jó lett volna, ha a cikkben marad az evangéliumi kisközösségekre utaló bíráló mondat, amit azért húzott ki, mert nem illett a cikk ívébe.
4. Az az eset, amire utal, valóban megtörtént, de ha részletesebben írna róla, beazonosítható lenne és félrevinné a vitát. Dávid ezt nem akarta, és ő is egyetért a helyes gyülekezeti fegyelmezéssel. Csak itt úgy tűnik, nem ez történt. De tényleg igaz, hogy a református egyház nyílt állásfoglalása a kérdésben kifejezetten üdítő, főleg, ha a nemzetközi trendeket figyeljük.
5. Biztos vagyok abban, hogy Dávid nem akarta az Agórát reklámozni, főleg más gyülekezetek kárára. Ezt is onnan tudom, hogy ismerem őt. Azért említette, mert a felhozott vádak neki egészen személyesek, azokat is besározták, akiket pásztori szeretettel egész héten szolgál.
Remélem, nem lettem fogadatlan prókátor.
Tamás, az egy dolog hogy jól megaszondjuk a frankót. De vannak pasztorális szempontok is. Szerintem egyáltalán nem lehetlen a kettőt egyeztetni. Mivel legjobb tudomásom szerint Te igencsak jól ismersz homoszexuális embereket, nem gondolom, hogy másként csinálod, amúgy.
De ez nem egy ” aljas, fárasztó játék „, hanem egy keskeny ösvény, ami attól még látszik, hogy keskeny . Természetesen az igaz, ettől még homofóbnak leszünk kikiáltva, de pont az lenne az igazodás, ha görcsösen ellene akarunk kiabálni, ahelyett hogy a lelkekkel is törődnénk.
Azon kívül kissé ad hominem lett a kommented Hamar Dávid irányában. Eltérő a személyiségetek, de talán mindketten belefértek a magyar evangéliumi protestáns kereszténységbe, sőt kelletek is bele. 🙂
Ezt kívülről mondom, hiszen nem vagyok protestáns.
Szia Dávid!
Szerintem abban egyetértek veled, hogy a társadalmi igazságosságért és egyenlőségért harcoló – sokszor baloldali vagy szélsőbaloldali színezetű – megmodulások célja a társadalom radikális átformálása. Ráadásul sajnos nem sok türelemmel, elővigyázatossággal állnak neki gyurni a társadalmat, és az ellenfeleiket előszeretettel bélyegezik meg. Erről a türelmetlenségről és megbélyegzésről szól Balavány cikke is.
Abban is egyetértünk, hogy az egyháznak van társadalmi szerepvállalásra elhívása. Sőt, talán igazabb, ha így mondom: az egyházat alkotó keresztényeknek, egyéneknek van elhíváa társadalmi szerepvállalásra.
Amiben óvatos lennék, az az, hogy felvenni a kesztyűt, az mit jelent. Ebben különbözhet a kereszténység az amúgy szintén kesztyűt húzó jobboldali mozgalmaktól. Az egyik lehetőség, hogy a keresztények nem valami ellen, hanem valamiért demonstrálnak. Például a családért. Nekem bölcsebbnek és stratégialilag is célravezetőbbnek tűnik, ha bátran, nyíltan és proaktívan mutatjuk be ai világnézetünket, nem pedig ott helyben reagálunk.
Köszi a gondolataidat!
Kedves Steve!
Ahogy Dávidnak is írtam, örülök a felvetéseteknek. Van it egy kis kavar, amit érdemes tisztázni szerintem.
Én úgy érzem, a cikkem elsősorban személyes szemszögből közelít a témához. Pásztori szemmel és szívvel írtam, és pásztori tanáccsal zárom is a végén.
Látom és magam is tapasztalom, hogy ezek a dolgok felkavarják az embereket. Fontos, hogy beszéljünk ezekről, mert ezek valóban felkavaró dolgok.
Azt is látom, hogy az emberek egy részét a molinó, másokat Balavány cikke kavar fel. És fordítva, vannak keresztények, akik a molinót nem érzik nagy problémának, míg mások a Balavány cikkét lájkolják. Abban világos voltam, és tartom a véleményem: pásztori szemmel a szívünk akkor van a helyén, ha mindkettő felkavar minket. Emellett érveltem, és arra mutattam rá, hogy Budaházy és Balavány tartoznak össze, ők az érem két oldala, és az Ige tanítása illetve tapasztalatom szerint is Isten egy harmadik utat jelöl ki nekünk.
Amilyen irányba viszont a beszélgetés ment a cikkről, arról én nem írtam, mert nem ez volt a cikk témája: ez pedig a keresztények és az egyház társadalmi szerepvállalása egy olyan korban, amikor óriási nyomás nehezedik a hagyományos nemi identitás és család képviselőire és úgy az ezzel kapcsolatos bibliai igazságokra.
Nem kicsinylem le ezt a nyomást. Mint apa, férj, pásztor és apologéta naponta találkozom a progressziv ideológiák és téveszmék okozta károkkal. Nyilvános személyként (pásztor és apologéta) fel is vállalom a társadalmi elhívásomat, hogy e tekintetben képviseljem és védjem az igazságot. Semmi sem áll távolabb tőlem, minthogy azt üzenjem, hogy be kell dőlni a progresszív narratívának vagy vissza kell húzódni és békejobbot kell nyújtani egy nyilvánvalóan hazug ideológiának.
Nem. Vallom, hogy legyünk bátrak, és apologétaként hiszek abban, hogy az igazságot (beleértve a kemény beszédet is) nyilvánosan képviselnünk kell.
De pásztorként az a tanácsom, hogy legyünk nagyon óvatosak. A szívünk könnyen becsaphat minket. Vannak preferenciáink. Egy hagyományosan progresszív háttérből jövő ember pontosan annyira nem érzi problematikusnak Balavány cikkét, mint egy konzervatív preferenciával rendelkező ember a molinót. Ez egy jó lakmuszpapír. Krisztusnak igaz lelkülete volt. Az igaztalanság, igazságtalanság minden formájának nekirontott, mindegyik felkavarta. A progresszív szaduceus és a konzervatív farizeus is. Ebben én nagy erőt látok, ezért – mivel konzervatív preferenciáim vannak – mindig megvizsgálom a szívem és imádkozom, hogy a társadalmi szerepvállalásom minden szempontból igaz legyen. Balavány könnyen felkavar és zavar. De azt már Krisztus munkájának tekintem, hogy a molinó is fel tudott kavarni.
(ui: a meleg és homoszexuális szó használatát megvitattuk Ádámmal. Én kértem, hogy hadd maradjon így a cikkben. Az írásommal Balaványra reagálok, és ő ezeket a szavakat használta. Ebből most nem csináltam „identitás politikát”).
Ádám én tisztában vagyok vele, hogy Dávid jóindulatból írta le, amit írt, és hogy ő maga is nehezen viseli ezt a huzavonát, ugyanakkor az a típusú kiegyensúlyozottság, amiről ő beszél – és ami egy vákuumban tök jogos – ma már szerintem egy kicsit inkább kiegyensúlyozatlanság. Ugyanis ez már a játszma maga, hogy nekünk újra és újra szabadkozni kell azért, mert a népegyház/a történelmi egyház/az egyháztörténet/evangéliumiak/fundamentalisták stb „kioktatóan, szeretetlenül, elutasítóan” viselkedtek és viselkednek ma is, kirekesztően viszonyulnak a melegekhez, és „felülről”, hatalmi pozícióból beszélnek hozzájuk. Az, hogy ezt ezeregyedszerre is le kell írni és hangsúlyozni kell, ez már maga is azt mutatja, hogy valami nincs rendben. Egyrészt határozottan elutasítom ezt a narratívát, mert szerintem faktuálisan nem igaz, nincs igazságtartalma. Ismerem valamennyire az egyházi helyzetet, lelkészeket, a témához való viszonyulásukat. Nem kioktató, keménykedő, goromba embereket látok magam előtt, hanem gyakorlatilag mindig óvatoskodó, visszafogott, kicsit félve véleményt nyilvánító embereket, akik alig merik elmondani és képviselni a bibliai álláspontot a kérdésben. Ha elő is fordul atrociátás a melegek felé, úgy annak véleményem szerint a mai magyar társadalom kultúrális állapota az oka, de nem valamiféle egységes keresztyén álláspont és az egyházak intelligens viszonyulása terén megmutatkozó restancia. Egy hétköznapi embert, általános élethelyzetekben több kirekesztés és gorombaság ér, mint egyes csoportokat: vezetés közben, biciklizés közben, tömegközlekedésen, ha kimész egy focimeccsre, családban, a piacon, bárhol. Mindenki kimehetne tüntetni, nap mint nap, mert belegázoltak ilyen vagy olyan szituációban a becsületébe. Nem ér több inzultus egy meleg embert ma, mint egy heterót Magyarországon, sőt, szerintem már-már kevesebb, mert a társadalomba be van oltva (egyre inkább), hogy nem mondhatja el a véleményét, mert hipp-hopp ráragad (főleg a fiatalok körében) valamilyen ócska megbélyegző, levakarhatatlan jelző. Egy ilyen helyzetben arról beszélni, hogy tartsuk magunkat középen, iszonyatosan ügyelve arra, hogy nehogy valamilyen szélsőségbe sodródjunk, szerintem azért fals, mert már a rajtvonal is a pályán kívűl van. Amit középnek hiszünk – és amihez annyira, de annyira tartani akarjuk magunkat (mintha ez bármitől is megóvna) -, már rég nem közép. És ez itt a probléma. A Dávidról tudom, hogy nem akar ebben a játszmában részt venni, és ő talán úgy hiszi, nincs is benne. De bármennyiszer a szeretetre, visszafogottságra helyezzük a hangsúlyt, már úgy érzem, hogy totál irreleváns dologra hívjuk fel a figyelmet, és téves valóságértelmezést fogadunk el, tehát már a „másik” oldal kottájából játszunk. Szerintem ebben a helyzetben nem ez lenne a megfelelő reakció, hanem az, hogy felmutatkjuk az ujjunkat, és és azt mondjuk: „állj, nem megyek bele ebbe a játékba. Nem fogadom el, hogy valaki egyes esetekből következtessen mindig az általánosra, nem fogadom el az alaphelyzet értékelését sem, nem folytatom a párbeszédet addig, amig hazug módon a sarokba vagyok állítva, és minden megszólalásom előtt ráadásul még nekem kell bocsánatot kérnem. Tehát eljön a pont, amikor a „feddő prófétai bizonyságtétel” megkerülhetetlen lesz, és ebben nem akadályozhat meg a bűnbánat. Mert a bűnbánatunk nem hat meg senkit. A bűnbánat fontos, hiszen végig tudatosítanunk kell magunkban, hogy senkinél sem vagyunk jobbak, sőt, Isten kegyelméből egyáltalán életünk – örök életünk meg pláne -, és ezernyi bűnünk van. De a bűnbánat ne valamiféle poroltó legyen, amivel a prófétai bizonyságtétel tüzét állandóan kioltjuk. Mikor látjuk már meg, hogy éppen ez az a taktika, amivel az igazságot bizonyos ideológiák képviselői el akarják kerülni?
Kedves Tamás!
Köszönöm az észrevételed. Nem állt szándékomban a történelmieknek odaszúrni. Csak egy picit konkrétabb lenni, hogy mire gondolok, nem csak általánosságokat puffogtatni. itt az tette ezt szerencsétlen kiszólássá, amit már Ádám is leírt. Volt egy hasonló gondolat azoknak a (főleg) evangéliumi közösségeknek és szervezeteknek, ahol a szeretet és nyitottság megvan, de óvatlanul hagyják elmosódni és feloldódni az igazságot. Ez sajnos nem illeszkedett mondatilag a szerkezetbe, ezért töröltem. Már látszik, hogy ez szerencsétlen döntés volt.
Amit írtál az egyház progresszív irányba való eltolódásáról, azzal egyetértek, és ebben különösen fontosnak tartom a ti munkátokat! De amit írtam, azt továbbra is tartom: nekünk evangéliumiaknak, evangelikáloknak, bármilyen progresszív környezet is vesz minket körbe, figyelnünk kell, hogy igazan, igazságosan nyúljunk az ilyen témákhoz is. Nem a liberálisoknak való megfelelésből, hanem Krisztus miatt. Ebben ti jó példák vagytok szerintem.
Kedves Hamar Dávid!
Egyet értek azzal, hogy jobb lenne valamiÉRT tüntetni illetve az egyházak társadalmi befolyását bevetni. Ezt teszik is és néha/gyakran túl erőszakosan is a politikai kapcsolatokkal visszaélve. (lásd pl: kötelező hit és erkölcs oktatás illetve az egyházi fenntartásba került intézményekben a más vallásúak vagy ateisták gyermekeinek világnézeti szempontból kényszerhelyzetbe hozása, nyomás alá helyezése)
Néha azonban elkerülhetetlen a válaszképpen adott véleménynyilvánítás, mert láthattuk már más országokban hogyan nyúltak át a többségi álláspont és akarat fölött rákényszerítve mindenkire a „progresszív látásmódot és jogokat”. Persze mi tudjuk hogy ez nem is annyira progresszív sőt! nagyon is ősi hiszen az özönvíz előtt már „kivirágzott” egy abszolút SZABAD és törvényektől mentes, abszolút nem kirekesztő társadalom, ahol mindenki úgy élt ahogy akart. meg is lett a következménye, ahogy a mai világ is ítéletre van fenntartva.
Továbbá gondolok, hogy az evangélium hirdetése gyakorlati tapasztalatom szerint nem állhat minden esetben csak szeretetből. Vannak összetört emberek, akik arra várnak hogy megérezzék Isten szeretetét. De sok olyan bűneiben felfuvalkodott, vagy szimplán tudatlan embert is igyekszünk megszólítani akiknek nincs, vagy rossz a bűnről alkotott fogalmuk és nem érzik át tetteik súlyát, vagy egyenesen dölyfösen „BÜSZKÉK” rá. Ilyenkor az a tapasztalatom, hogy szükség van kemény szavakra és kifejezőeszközökre is addig a pontig míg valakit szembesíteni lehet saját romlottságával és nyilván az összetöretés a cél nem a szétzúzás.
Jézus is könyörületes és irgalmas a MEGTÖRT szívűekhez, de ellene áll a kevélyeknek.
Néha Ő is demonstrált, pl amikor korbáccsal verte szét a szemében szentségtörő templomi vásárt nagy botrányt okozva ezzel, ahogy azzal is, amikor a vámszedőkkel és paráznákkal ült le enni és társalogni.
Nem akarom hogy félreérthető legyek nem pártolom a molinót tartókat mert tőlük éppen nem fogadható el az ilyen értékítélet kinyilvánítása. Számtalan csoport és etnikum elleni forrongó gyűlölet nem szülhet semmi jót vagy megtérésre segítőt.
Általában a molinó üzenetére reagáltam.
Kedves Hamar Dávid,
köszönöm a választ és a magyarázatot a szóhasználatra!
Azt hiszem Donoso- Cortés mondta a forradalmi őrületbe került XIX. Századi Európa kapcsán : „túl sok a harcos, túl kevés az imádkozó. ”
Szerintem ez ma is igaz. Pedig a jó harcot is ez alapozza meg. 🙂
Értelek, Tamás. Tetszik a poroltós hasonlatod. Ugyanakkor arra is ügyelnünk kell, hogy a progresszió elleni harcban ne veszítsük el saját természetes hangunkat, amely a kegyelem. Nekem az tetszett Dávid cikkében, hogy ugyanolyan természetesen tudott tiltakozni az evangélium mindkét elárulása ellen.
Kedves Dávid!
A bejegyzés első bekezdésében azt írod, hogy Krisztus „tényleg és valóban szereti a homoszexuálisokat és leszbikusokat.” Ha megengeded, szeretnék máris átlépni egy bővebb halmazba, ugyanis az én olvasatomban ez nagyjából megfelel ‘a bűnt gyűlöli, de a bűnöst szereti’ alkalmazásának… – Amennyiben rosszul értelmezem, amit írtál, bocsáss meg!
Őszintén szólva számomra ez a tétel komoly (inkább lelkiismereti, mint teológiai jellegű) gondot okoz, és nem is gondolom, hogy feltétel nélkül igaz volna.
Edwards híres-hírhedt prédikációját elrettentő példaként szoktak emlegetni a szeretetlen, ítélkező keresztyén hozzáállás szemléltetésére. Aki olvasott tőle egyebet is a prédikáció néhány részletén kívül, az viszont talán egyetért velem abban, hogy ez a teológus-prédikátor egyáltalán nem volt híjával a szeretetnek és a törődésnek.
Ma nem élünk olyan kemény szavakkal, mint ő, nem szoktunk Isten ítéletével „fenyegetőzni”, azonban attól tartok, hogy amikor ((csak)) Isten szeretetét hirdetjük, talán olyasmit állítunk róla, amire nem hatalmazott föl, és ami esetleg nem is igaz.
Szereti Isten a házasságtörőket? Szereti a szenvedélybetegeket? Szereti a tolvajokat? Szereti a gyilkosokat? A hazugokat? – AZ övéit annak ellenére is szereti, hogy beleesnek ezekbe a bűnökbe, de általában is elmondhatjuk, hogy szereti a bűnösöket? Szabad mondanunk? Nem tudom…
Úgy vedd és úgy vegyétek ezt mint az én belső vívódásomat, és ne mint támadást vagy kötözködést!
Igyekeztem keresni bibliai példákat:
Jézus szereti…
– Mártát, Máriát és Lázárt (Jn 11,5)
– az övéit (Jn 13,1)
– azt, aki szereti Őt (Jn 14,21; Péld 8,17)
– az egyházat (Ef 5,25)
– az igazságot (Zsid 1,9 ; Zsolt 45,8)
– »minket« (Jel 1,5)
Isten szereti…
– atyáidat (5Móz 4,37; 10,15)
– »minket/titeket« (5Móz 7,8; 23,6; JSir 3,22, Róm 8,37; 2 Thessz 2,13; 1Jn 4,16)
– a jövevényt (5Móz 10,18)
– népét (5Móz 33,3; 2Krón 2,10; Ézs 26,11)
– Izráelt (1Kir 10,9; 2 Krón 9,8)
– Salamont (Neh 13,26)
– igaz tetteket (Zsolt 11,7)
– az igaz ítéletet (Zsolt 33,5)
– a jogosságot (Zsolt 37,28; 99,4)
– Jákób büszkeségét (Zsolt 47,5)
– Sion hegyét (Zsolt 78,68)
– azokat, akik hozzá kiáltanak (Zsolt 86,5)
– Sion kapuit (Zsolt 87,2)
– az igazakat (Zsolt 146,8)
– az igazságra törekvőt (Péld 15,8)
– Izráel fiait (Hós 3,1)
– Jákóbot (Mal 1,2; Róm 9,13)
– a világot (Jn 3,16)
– (az Atya) a Fiút (Jn 3,35; 5,20)
– azt, aki szereti Jézust (Jn 14,21.23; 16,27)
– azokat, akiket Jézusnak adott (Jn 17,23)
– Jézust (Jn 17,24)
– a jókedvű adakozót (2Kor 9,7)
Szia Marci,
nagyon tetszik a benned lévő józan istenfélelem, hogy ne mondjunk olyat Istennel kapcsolatban, amire ő nem hatalmazott föl bennünket. Bárcsak sokakban ott lenne ez ma! Ugyanakkor szerintem nagyon fontos motiváció az evangélium hirdetésében nem csak ez az istenfélelem, de az is, hogy Isten válogatás nélkül szereti a bűnösöket (ettől különbözik a kiválasztó szeretete), és mivel szereti őket, hívja is őket megtérésre. Ha még nem olvastad, a figyelmedbe ajánlom Iain H. Murray (a kálvinista Banner of Truth Trust könyvkiadó alapítója) Spurgeon vs. Hyper-Calvinism c. könyvét. Az egyik fejezet (88-97. o.) arról szól, hogy miért volt Spurgeon számára égetően fontos alap az evangelizációban az, hogy Isten szeretete hívja a bűnösöket megtérésre, mert vágyja a megmenekülésüket, és hogy a bűnösöknek is tudniuk kell erről a szeretetről ahhoz, hogy meg tudjanak térni. Egy rövid kivonatot olvashatsz az érvekből itt: Mi a különbség a kálvinizmus és a hiperkálvinizmus között?
Ez jó kérdés (Még régen Mark Driscollnál hallottam, hogy a „bűnt gyűlöli-bűnöst szereti”-képlet állítólag nem is keresztény alapozottságú, szerinte Gandhitól ered, de nem tudom, igaz-e.)
De ha a fenti igéket nézzük, a János 3,16-ból „a világot” levezethető, hogy a bűnös embert (és a miatta átkozott földet) is szereti Isten. Nem? Ehhez jó lenne tudni, hogy az eredetiben a ‘világ’ pontosan milyen értelemmel bírt.
Az viszont kétségtelen, hogy Isten szeretetének az ítélet nélkül elvész a súlya, és csak valami semleges, értelmezhetetlen absztrakció lesz – azt hiszem, a kettő egyensúlya mutatná a Dávid által fent hivatkozott kesekny ösvényt is.
Kedves Ádám!
Köszönöm a választ! Murray könyvét nem olvastam még, de igyekszem ezek után sort keríteni rá.
Őszintén szólva ilyen értelemben Isten általános jellegű szeretete számomra (egyelőre) kissé nehezen érthető… És még annál nehezebben kommunikálhatónak tűnik.
Természetesen már a teremtés is Isten szeretetéből fakad, és nyilvánvaló, hogy az Alkotó szeretettel viszonyul az alkotásaihoz. De vajon el lehet-e játszani ezt a szeretetet? Ha igen, akkor éppen a bűnös ember kellene a legtávolabb legyen Isten szeretetétől, hiszen nem a mező liliomai és az ég madarai estek bűnbe. – Ennek alapján azt tudom magamban megfogalmazni, hogy Isten szereti amit alkotott (minden teremtményét), és ezért megtérésre hívja a bűnösöket. Lehet, hogy ezzel tévúton járok, de a bűnös ember mindig egy nagyobb halmaz részeként látom Isten „általános szeretetében”.
Ha a megtérést a ‘változás’ egy formájaként értelmezem, akkor azt is figyelembe kell vennem, hogy a változás és a szeretet többféleképpen is viszonyulhat egymáshoz – amellett, hogy valaki megváltozik, mert érzi, hogy szeretve van, még legalább két formában lehet oka a szeretet a változásnak: 1. szükségét érzi a szeretetnek, ezért változik (ill. igyekszik változni), 2. szeretetre méltónak tart valakit vagy valamit, és ezért változik.
Azt gondolom, hogy Isten a szeretetét mutatja meg minden esetben, amikor szól az evangélium, és nem lehet kétsége az evangélium hirdetőjének afelől, hogy Isten szereti a közösséget, amelyiknek éppen hirdeti (akár templomi gyülekezet, akár utcai evangelizációt hallgatók esetleges csoportja).
Az összefoglalásod is elgondolkodtatott, talán meg is próbálok kapcsolódni hozzá, amint sikerült kicsit összeszedni a gondolataimat, mert egyelőre még kicsit kuszák…
Isten szeretete nem az egyetlen igazság Istenről. Ő világosság is. Ő igazságos és szent. Ezért ítél is. De amikor ítél, azt nem a szíve szerint teszi (JerSir 3,33). Isten általános jóindulata más, mint kiválasztó szeretete, de az is szeretet. Szeretet az, ha irgalmasan bánik lázadókkal és ajándékokkal látja el őket. Szeretet az, hogy általános kegyelme mérsékli a bűn hatását. Szeretet volt már az is, hogy nem engedte az embert lázadóként az élet fájához. Szeretet, hogy felhozza napját gonoszokra és jókra egyaránt, és hogy esőt ad és szívbeli örömöt azoknak is, akik hallani sem akarnak róla. Szeretet az, hogy minden embernek felkínálja az evangéliumot, és hogy aki elutasítja, annak a halálát sem kívánja, és hogy az ítélet napján búsult haraggal tapodja a borsajtót. Van, aki ezt nem látja szeretetnek, de ettől még az. Ahogy seniorwolf írta: a szeretet nem írja felül az igazságot, hanem megerősíti azt.
Kedves Papp Márton,
Nekem még az Ez 18,23 és Ez 33,11 jut eszembe, bár szeretet szó szerint nem szerepel benne: „Életemre mondom – így szól az én Uram, az ÚR –, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen”
Tehát, ha igazad is van, ez annyit jelent, hogy Isten azt kívánja, hogy a többieket is szerethesse… és ez leginkább ezen többiek döntésén, akaratán múlik.
Lehet hogy Papp Márton vívódását jól kiegészíti ez a gondolatmenet David Plattől:
https://www.youtube.com/watch?v=mqTWLut6lcg
„Bűn nem lehet büszkeség tárgya” – ez önmagában egy orbitális baromság. A keresztények nem arra a „bűnre” büszkék, amelyet Krisztus keresztrefeszítői elkövettek, hanem arra, hogy Jézus áldozatul adta magát a kereszten az emberiségért. Erre jogosan büszkék, mert ha ez megtörtént, akkor szép tett volt Jézus Krisztustól, és mert Krisztus „közéjük tartozik”, egyrészt azért, mert az ő vallásuk alapítója, másrészt mert – a kereszténység tanítása szerint – nem csak isten, hanem egyszersmind ember is volt. Miért kell a keresztényeket azzal kifigurázni, ami nem az ő álláspontjuk? Ez a melegek „kereszténység-fóbiája”…
A keresztények abszolút nem büszkék Jézus áldozatára, hanem éppen összetörnek lélekben afölött, hogy a SZENT halt meg az ő bűneikért, Ő, aki ELLEN mindazt elkövettük …
De, még bármilyen helytállásért, jó tettekért akár, soha, semmiért nem opció a büszkeség. Jézus azt mondta hogy dolgunk végeztével mondjuk: „haszontalan szolgák vagyunk, csak a kötelességünket teljesítettük”.
Egyébként tényleg hiba ilyen táblát csinálni, szerintem, hiszen ez max. a saját oldalon értelmezhető, úgy pedig okos ember nem üzenget a másiknak hanem megtalálja, vagy megpróbálja legalább, hogy üzenhet a másik fogalmaival, a másik nyelvén …
hogy lehet befogadónak és szeretetteljesnek lenni, ha közben feltételekhez kötitek az odatartozást, és megítélitek őt, mikor semmi rossz szándék nincs abban az emberben? míg nem derül ki valakiről, hogy nem heteroszexuális, addig minden oké. aztán, ha felvállalja, mert azt hiszi, hogy befogadtátok, kiderül, hogy mégsem egészen. a Szeretet ellen nincs törvény, és nincs érv, a befogadás az mindenkire vonatkozik, feltételek nélkül.
A befogadásnak minden definiált közösségben van feltétele. Egy nyugdíjasklubba én például a koromnál fogva nem kaphatnék felvételt, és az óvodába sem. A Pride szervezőbizottságába sem vennének be (jogosan!), hiszen nem osztom a meggyőződéseiket. A keresztény egyház sem kivétel ez alól. Az tartozhat oda, aki Jézus követőjeként akar élni. Ezt felekezetek és gyülekezetek konkrétabban is megfogalmazhatják, de sehol nem igaz, hogy az odatartozásnak nincs feltétele. Annak nincs feltétele, hogy minden embert szeressünk.
Arról viszont egyáltalán nincs szó, hogy csak heteroszexuális vágyakkal élők kapcsolódhatnak a gyülekezetekhez. A kapcsolódásnak különböző szintjei vannak, de nálunk például biztosan nem feltétele ez a tagságnak sem. Nagyon becsülöm azokat a hívőket, akik a homoszexuális vágyaikat alárendelik Isten parancsának és önmegtartóztatásban élnek. De máshogy nem is lehetséges Krisztust követni. Heteroszexuális vágyakkal sem.
Kedves Valaki!
Ertem a szeretetet, amit kepviselsz. Ezek szerint te minden problema nelkul el tudod fogadni azt, hogy en heteronormativ modon gondolkodom es szivesen a tarsasagodba fogadnal? Mivel a szeretet nem ismer torvenyt es azzal szemben nincs erv, azt is megenedned, hogy kedvesem, de felvállaljam minden barátod es a közösségedbe tartozó emberek elott, hogy en a te barátod vagyok, es nem ertek egyet a homoszexualis párkapcsolatban élőkkel? Vagy a te szereteted megis fennakadna, es torvenyt szabna, es feltételeket? Peldaul, hogy ne igy gondoljam. Vagy legalabb ne hangoztassam?
Szerintem a szeretet nem az, amirol te irsz. A te szereteted nem ad helyt a velemenyek kulonbozosegenek. Uniformizal. Nem engedi, hogy a kereszteny vilagnezet es mondjuk a te vilagnezeted egymas mellett, szeretetben éljen. Ha az a szeretet, amit te irsz, akkor az egyik nézetnek el kell tűnnie, ha teljes békét es szeretetet akarunk. Mondjuk azoknak, akik „kirekesztők”. Perig a szeretetnek pont az az ereje, hogy elkepeszto távolságokat kepes áthidalni. Igy en tiszta szivbol szerezhetem azokat, akikkel nagyon nem ertek egyet. Ez nem lehetetlen.
Folytatás:
Viszont az a szeretet, ami ilyen távolságokat kepes áthidalni (Jezus azt mondta, hogy peldaul szeressük ellensegeinket is) nem hazudja azt, hogy mi mind osszetartozunk. Nem tartozunk mindnyájan ossze, de azert meg tudunk szeretetet tanúsítani egymas irant.
„Arra, hogy megmutassuk a harmadik utat a két György, Balavány és Budaházy között. Ez a keskeny út.”
Csak szeretném kiemelni ezt a mondatot, mert nagyon fontosnak tartom.