Ma már valószínűleg nincs élő ember Magyarországon, akihez ne jutott volna el a hír, hogy idén ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját. Luther Márton 1517. október 31-én tűzte ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tézisét, amely örökre megváltoztatta az egyház – és nyugodtan mondhatjuk: a világ – arculatát. Ez a hónap a Divinity-n is a reformációról fog szólni. A reformáció nem volt tökéletes, hibátlan és mindenestül sikeres mozgalom, kár is lenne idealizálni. Minden megújulási mozgalomnak vannak vakfoltjai, következetlenségei és nem kívánt következményei, ez igaz a protestáns reformációra is. Ötszáz évvel ezelőtt mégis olyasmi történt Európában, amelyről nem csak a történészeknek fontos megemlékezni, hanem nekünk is, akik szeretnénk az evangélium ügyét a 21. században hitelesen képviselni. Van okunk az ünneplésre, és lehet célunk is az ünnepléssel.

Az októberi posztok többsége a reformációt mozgató evangéliumi motívumokról fog szólni. Marxista történészek megpróbálták a reformációt gazdasági és társadalmi okokkal magyarázni. A lutheri reformációt nemzeti és arisztokratikus, a kálvinit polgári, az anabaptistát paraszti mozgalomként jellemezték, amelyek mögött társadalmi csoportok anyagi érdekei húzódtak meg. A reformáció szerintük vallási köntösbe bújtatott osztályharc volt a termelőeszközök birtoklásáért. Én még ezt tanultam középiskolában is. Nem vitatom, hogy a mozgalom sikerében szerepet játszottak ilyen motívumok is. A 16. században nagy volt az elégedetlenség a római pápasággal, a papok hatalmával és a társadalom alján lévők kizsákmányolásával szemben, és éledőben volt a nemzethez tartozás gondolata is. Ezek azonban önmagukban nem magyarázzák azt, ami történt. A marxista történelemszemlélet alapvetően vak az eszmék társadalomformáló hatására, és téved, amikor mindent anyagi mozgatórugóknak tulajdonít. És amit ez a szemlélet biztosan nem észlel, az az evangélium hatása egyének szívére.

Evangéliumi gondolatokra fogok tehát rámutatni, amelyek a reformációt mozgatták. Hiszem, hogy a történelmet erős eszmék is alakítják. Fontos látni azonban, hogy a reformációt eszmei alapon is félre lehet érteni. Egyes történészek például a reneszánsz alfejezeteként magyarázzák. Akkoriban sokan akartak visszatérni egy elképzelt múltbeli aranykorba, amelyet szebbnek és dicsőségesebbnek gondoltak a barbárok pusztítása és a kereszténység hatalomra jutása utáni időknél, és nemesebbnek a veszekedő pápák lealjasult és nyíltan képmutató uralmánál. A reformáció e szerint a magyarázat szerint ugyanúgy a klasszikus korhoz való visszatérés szándékát testesítette meg, mint a reneszánsz tágabb szellemi mozgalma. A lényeg a visszatérés, a régi újjáéledése. Mások a reformációt a skolasztikán belüli vitákkal magyarázzák. A reformáció szerintük a nominalista via moderna (vagy schola Augustiniana moderna) győzelme volt a via antiqua skolasztikus formalizmusával szemben. Az egyik skolasztikus gondolatkör legyűrte a másikat, majd szétfeszítette a középkor szellemi kereteit.

Meggyőződésem, hogy a reformáció valódi gyökerei mélyebben voltak. A reformációt csak akkor érthetjük meg, ha elsősorban evangéliumi mozgalomként tekintünk rá. Nem tagadom az eszmei és politikai hatásokat, amelyek a protestáns reformáció mozgalmát átjárták és időnként ki is siklatták. Minden korban igaz, hogy az evangéliumi jelleg politikai és eszmei térbe kerülve nem csak hatást fejt ki, de maga is könnyen átalakul, az átalakulás pedig kedvezőtlenül hat az eredeti szándékokra. Ez alól a reformáció sem kivétel. A reformáció szellemisége nem tudta mindig megőrizni autonómiáját, és más ügyek által bekeretezve néhol teljesen elveszítette evangéliumi jellegét. A só gyakran megízetlenült, és nem maradt más, mint hogy az emberek kidobják és megtapossák. Ez azonban nem szabad, hogy eltakarja előlünk azt a valóságot, hogy a reformáció mindenekelőtt a bibliai evangélium újrafelfedezéséről szólt. A reformáció evangéliumi (evangelisch, evangelique) mozgalomként robbant be a középkori Európába, hogy azt fenekestül felforgassa.

Az októberi cikkekkel a reformáció mögött meghúzódó evangéliumi motívumokat szeretném megmutatni. Ezek azok a motívumok, amelyek ma is inspirálhatnak bennünket az örömhír hiteles és bátor képviseletére. A múltba a jövő miatt nézünk.