J. S. Semler 18. századi hallei teológus híres maximájában a Bibliát a történelem által korlátozottnak, de morálisan relevánsnak nevezte, és elválasztotta egymástól a „Szentírás” és az „Isten igéje” fogalmakat. Vagyis kimondta, amit utána teológusok nemzedékei harsogtak és tettek dogmává: a Szentírás nem Isten igéje. Reakcióként hívő teológusok a Biblia inspirációjáról, megbízhatóságáról és elégségességéről szóló tanokat hangsúlyozták. A Biblia körüli modern polémia a 20. század elején liberálisokra és fundamentalistákra osztotta a bibliakutatókat, és egyre inkább úgy tűnt, mintha a Szentírás Isten igéjével való azonosítása a bibliakritikára adott fundamentalista reakció lenne. Pedig bármilyen vadhajtásokkal is jelentkezett a bibliakritika fundamentalista kritikája, az igazi újdonság a Semler által megfogalmazott különbségtétel volt. (A fundamentalizmus újdonsága másban állt, erről itt és itt írtam.)
Egy sorozatot kezdek most, melyben szemelvényeket fogok közölni az egyház történetének első tizenhét évszázadából, különös tekintettel a korai egyház és a reformáció időszakára. A szemelvények azt fogják megmutatni, hogy a keresztény egyház egészen a felvilágosodás idejéig (tehát jóval az arra adott fundamentalista reakció előtt) általánosan hitte, hogy a Szentírás Isten igéje, és mint ilyen, páratlan tekintéllyel bír a hívők életében. Ebben az első bejegyzésben mindenekelőtt a Biblia bibliaképéről szeretnék néhány gondolatot elmondani.
Gyakran hallani – főleg Barth óta – azt a véleményt, hogy a Biblia nem Isten igéje, hiszen Krisztus az Isten igéje, és őt nem lehet egy könyv lapjaihoz rögzíteni. Nem akarom kissebbíteni a tényt, hogy Krisztus egyedülálló módon Isten igéje (Jn 1,1), sőt, bizonyos értelemben Isten utolsó igéje az emberiséghez (Zsid 1,1). A Krisztus és a Szentírás közötti szembeállítás mégis olyan, mintha azt mondanánk, hogy az ember nem lehet Isten képmása, hiszen Krisztus az Isten képmása, vagy hogy nem lehetünk Isten fiai, hiszen Krisztus az Isten fia. Azok, akik Krisztust állítják szembe a Bibliával, azt a két nyilvánvaló dolgot hagyják figyelmen kívül, hogy egyrészt többféle értelemben is beszélhetünk Isten igéjéről, másrészt maga a Biblia is többféle értelemben beszél Isten igéjéről. Az egyik ezek közül az, amikor a szerzők az általuk szentírásnak tekintett iratokat nevezik Isten igéjének.
A 2 Mózes 24-ben azt olvassuk: „Akkor leírta Mózes az ÚR összes igéjét… Majd fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép előtt. Azok ezt mondták: Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az ÚR rendelt.” (4, 7) Mózes leírta az ÚR igéit, hogy abból egy könyv legyen. Majd felolvasta a népnek, a nép pedig Isten szavaként fogadta azt, és engedelmeskedett. Ebben az egy rövid epizódban benne van az a szentírástan, melyet Isten népe minden korban vallott. Mivel az Írás Isten szava, az annak való engedetlenség Istennek való engedetlenség. „Ha nem tartod meg és nem teljesíted ennek a törvénynek minden igéjét, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben, és ha nem féled Istenednek, az ÚRnak dicsőséges és félelmes nevét, akkor az ÚR csodálatos csapásokat küld rád és utódaidra; nagy és tartós csapásokat, rosszindulatú és tartós betegségeket.” (5Móz 28,58-59) „Amikor Mózes leírta egy könyvbe ennek a törvénynek az igéit elejétől végig, ezt parancsolta Mózes a lévitáknak, akik az ÚR szövetségládáját hordozták: Fogjátok ezt a törvénykönyvet, és tegyétek Isteneteknek, az ÚRnak a szövetségládája mellé, hogy ott tanúskodjék ellened.” (5Móz 31,24-26)
Izráel történetének legjobb pillanataiban a lehető legnagyobb tisztelettel, Isten szavának járó tisztelettel – olvasták és hallgatták az összegyűjtött szent iratokat. „Azután fölolvasta Józsué a törvény minden igéjét, az áldást és az átkot, pontosan úgy, ahogyan meg van írva a törvénykönyvben. Mindabból, amit Mózes megparancsolt, egyetlen szó sem volt, amit ne olvasott volna föl Józsué Izráel egész gyülekezete előtt, meg az asszonyok, gyermekek és jövevények előtt, akik köztük éltek.” (Józs 8,34-35) Amikor Jósiás idejében megtalálták a törvény könyvét, a király ezt parancsolta udvari embereinek: „Menjetek, és kérdezzétek meg az URat, hogy mit jelentenek a megtalált könyv igéi rám, meg az Izráelben és Júdában megmaradtakra nézve! Mert az ÚR nagy haragja áradt ránk azért, hogy elődeink nem tartották meg az ÚR igéjét, és nem azt tették, ami ebben a könyvben meg van írva.” (2Krón 34,21) Nehémiás idejében „összegyűltek az egész nép családfői, a papok és a léviták az írástudó Ezsdrásnál, hogy jól megértsék a törvény szavait.” (Neh 8,13) Szakaszokra bontva olvasták és magyarázták a könyvet, a nép pedig figyelmesen hallgatta az elhangzottakat (Neh 8,1-8).
Isten akarata volt, hogy igéit írott formában őrizzék. Jeremiásnak maga Isten parancsolata, hogy írja le, amit mond neki (Jer 30,1-3; 36,1-7.27-32). Ézsaiást Isten utasította: „Most pedig menj, és írd föl jelenlétükben egy táblára, jegyezd föl egy könyvbe, hogy megmaradjon mindvégig örökre szóló okmányként!” (Ézs 30,8) Pál nem véletlenül mondta a zsidókról, hogy Isten „rájuk bízta az igéit” (Róm 9,2). Jézus és a zsidók között sok vita volt, de egy dologban egyetértettek: az Írások Isten igéi. Egyszer Jézus így érvelt: „Nincs-e megírva a ti törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok? Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt, márpedig az Írást nem lehet érvénytelenné tenni, akkor, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, arról ti azt mondjátok: Káromlást szólsz, mert azt mondtam: az Isten Fia vagyok?!” (Jn 10,34-36) Különös érve ez Jézusnak, a logikáját nem is szeretném most megmagyarázni, pusztán csak két dolgot akarok kiemelni belőle. 1 Amikor Jézus az Írásra utalt, a hallgatói tudhatták, mely könyvekre gondol, 2. Jézus ezeket a könyveket Isten érvényteleníthetetlen igéinek tartotta. Ami meg van írva, az meg van írva (Mt vö. 4,4.7.10).
Az Újszövetség szerzői úgy beszélnek az ószövetségi írásokról, mint Isten írott igéjéről. Máté hangsúlyozza, hogy maga az Úr szólt prófétái által, és idézi is az Úr szavát (Mt 1,22; 2,15). Jézus mindent eldöntő érvként hivatkozik az ószövetségi írásokra, amikor a válásról (Mt 19,4-5) vagy a feltámadásról (Mk 12,26) beszél. Az is a Szentírásról alkotott képét mutatja, amikor Dávid 110. zsoltárban leírt szavait a Szentlélek szavainak mondja (Mk 12,36). Péter pünkösd napján ugyanezt a meggyőződését hangoztatja: „Atyámfiai, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásból annak, amit előre megmondott a Szentlélek Dávid szája által Júdásról, aki vezetője lett azoknak, akik elfogták Jézust” (ApCsel 1,16). A jeruzsálemi gyülekezet tagjai hitték, hogy a 2. zsoltárban Isten beszélt Dávidnak szájával a Szentlélek által (ApCsel 4,25-26). Pál szerint Ézsaiás próféta által is a Szentlélek szólt, és idézi is a szavait a könyvből (ApCsel 28,25). Az Úr szavaként citálja az 5Móz 32,35-öt és a Péld 5,21-22-t (Róm 12,19-20), az Ézs 28,11-12-t (1Kor 14,21), valamint az Ézs 52,11-et és a Jer 51,45-öt (2Kor 6,17-18). A 2 Tim 3,16-17-ben pedig a teljes Írást Istentől ihletettnek (θεόπνευστος) nevezi (a szó jelentéséről ebben a cikkben részletesebben is írtam: Isten írta a Bibliát?). Péter szerint a Szentlélek indította beszédre az Isten embereit (2Pt 1,19-21). A Zsid 3,7 a Szentlélek szavaként idézi a 95. zsoltár szavait, a 9,8 pedig a Szentlélek kijelentéseként hivatkozik a 3Móz 16 rendelkezéseire. A szerző a Jer 31 ígéretét a Szentlélek bizonyságtételének nevezi (Zsid 10,15-17).
Bár a korai keresztények elsődleges Bibliája az Ószövetség volt, már az újszövetségi könyveken belül is látjuk jeleit annak, hogy a Jézusban adatott kijelentés fényében a korai egyház a Jézushoz kapcsolódó apostoli bizonyságtételt is szentírásként kezelte. Szinte biztos, hogy az 1Tim 5,18 a Mt 10,10-re vagy a Lk 10,7-re utal írásként, a 2Pt 3,15-16 pedig Pál leveleit sorolja a szent iratok közé: „A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek – a neki adott bölcsesség szerint – szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.” (Aki az Újszövetségi kánon kialakulásáról szeretne többet olvasni, az itt vagy itt megteheti.)
A sorozat ezután következő bejegyzéseiben azt szeretném megmutatni, hogy az egyház egész története során Isten igéjeként tekintett az Ószövetségből és Újszövetségből álló Szentírásra. Nem ez az újdonság, hanem az a különbségtétel, amit Semler és a történeti-kritikai iskola képviselői vezettek be a Szentírás és Isten igéje megkülönböztetésére. A hagyományos keresztény álláspont szerint a Szentírás Isten tekintéllyel bíró igéje.
Ádám!
A bejegyzésed elolvasása után felvetődött bennem pár kérdés.
1.”…a keresztény egyház egészen a felvilágosodás idejéig általánosan hitte, hogy a Szentírás Isten igéje, és mint ilyen, páratlan tekintéllyel bír a hívők életében.”
Azt akarod ezzel mondani, hogy a felvilágosodás ideje óta ez akkor már nem igaz?
2. Sorozatod első bejegyzésében a Biblia bibliaképéről írsz, ami röviden így szól: a Biblia valójában Isten üzenete. És mivel ez a Biblia bibliaképe, így a Te bibliaképed is.
Végső soron miért állítod/gondolod/hiszed/tudod azt, hogy a Biblia igaz?
Milyen választ adnál erre a kérdésre egy keresztény vagy akár egy nem keresztény embernek?
Úgy gondolom, a kérdés kardinális, hiszen igazából ezen áll vagy bukik egész (keresztény) életed.
Ha végül Isten Lelkének „bizonyságtételéig” jutnál válaszodban, arról Te mit mondanál? Mit jelent ez Neked személyesen?
3. Levezethető, kikövetkeztethető magából a Bibliából, hogy épp a benne lévő összes ó- és újszövetségi iratok kell, hogy alkossák azt? Nem kevesebb, nem több. Nem tudom, érthető-e ez utóbbi kérdésem (pl. Mózes könyveire maga Jézus is hivatkozik az evangéliumokban, ha jól tudom).
Köszönettel.
Szia Csaba!
Nagyon jó kérdések!
1. Egyetértek az egyház felvilágosodás előtt általános hitével, hogy a Szentírás Isten igéje.
2. Röviden: azért hiszem, hogy a Biblia igaz, mert Jézus tekintélye áll mögötte és a Szentlélek erről tesz bizonyságot bennem. Ez egy ismeretelméleti spirál, melyben fontos szerepe van a történeti szempontoknak és a Szentlélek megvilágosító munkájának egyaránt. Most nincs időm ezt hosszabban kifejteni, de részben azért is jöttem a Wheaton College-ba, hogy ezzel a témával kapcsolatban végezzek kutatást, remélem, lesz lehetőségem majd elmondani, mire jutottam.
3. Bár sokan vitatkoznának ezzel az állítással, szerintem levezethető a Bibliából a bibliai kánon. Jó érvek szólnak amellett, hogy Jézus elfogadta a héber kánont Isten igéjeként, az apostolokat pedig tekintéllyel bíró képviselőiként küldte ki, ezért az írásaik jogosan képezik az új szövetség kánonját, ahogy a korai keresztények hitték. Erről is hosszabban kellene beszélnem, de erre most nem lesz időm. Remélem, máskor igen.
Köszi a kérdéseket!
Üdv:
Ádám
Az egyik ismerősöm mesélte, hogy volt kint a Tübingeni Egyetemen egy fél évet. Az egyik bibliakritikai szeminárium első óráján az oktató azzal kezdte, hogy megfogta a Bibliát ledobta a földre és elkezdett rajta ugrálni. Kíváncsian várta a reakciókat, mely nagyon vegyes volt. Volt aki felháborodott, valaki csak bambán nézett.
Később elmondta: azért tette, hogy rávilágítson arra, hogy a Biblia is önmagában csupán egy könyv (Semler is ezt mondta, mivel a Biblia egy könyv ugyanolyan kritika és vizsgálat alá lehet vetni, mint bármilyen más könyvet), nem a lapok, a borítás, a benne lévő betűktől lesz szent.
A Bibliát „szentté” a Szent Lélek teszi a megértett, kijelentett Igék alapján.
Természetesen személyesen én sem dobnám a Bibliát a földre, nem ugrálnék rajta, mert elég sokba kerül, illetve azért egy kis félsz van bennem….
De ha jobban átgondolom materiálisan semmi különbség egy Jókai Mór könyv és a Könyvek Könyve között. A protestáns hitelvek szerint a tárgyak nem közvetítenek Isteni transzferenciát.
Kedves Maci!
Abban igazad van,hogy materiálisan semmi különbség sincs a Biblia és
egy Jókai könyv között.Csak materiálisan:mindkettő papírból van.
A világ is különbséget tesz könyv és könyv között(ez a kritikusok
dolga,de az olvasóké is).Egy ponyvaregényt nem lehet egy szinten
emlegetni pl.egy Dosztojevszkij regénnyel.Ég és föld a különbség.
Hát még inkább a Biblia és a többi könyv között.Vannak még Bibliák
(főleg a régebbi kiadások)amelyre ezt írták:A SZENT BIBLIA.És
mivel szerintem valóban szent úgy is közelítek hozzá.Igen maga a
papír nem közvetít transzferenciát de a betűk mögött ott van!
A Biblia nem tárgy!A biciklim egy tárgy.Nem tudom olvastad-e Mary
Jones történetét?Ha elolvastad akkor tudhatod,hogy egy hívő számára
mit jelent a Biblia,a SZENTÍRÁS.A Biblia nem egy a könyvek között:
valóban a Könyvek könyve.Egy kis analógia,lehet,hogy sántít:
Egyszer egy „laza”fiatal misszionárius bizonyságot tett egy iszlám
hitűnek.Lazaságában ráült a Bibliájára.A moszlim azonnal lezárta a
beszélgetést.Ha te ennyire értékeled a te szent könyvedet…Ők az
ő szent könyvüket a Koránt nagyon tisztelik.Csak az a Korán amit
arab nyelven írtak.Minden fordítása csak magyarázatnak tekinthető.
Lehet,hogy túloznak ezzel meg azzal,hogy hogyan reagálnak Mohamed
kifigurázására,de valamilyen módon kifejezik:nekünk ez lényeges dolog
ne bántsátok!A hithű zsidó is nagy tisztelettel olvassa a Bibliát.
Ha mi nyugati keresztyének így viszonyulunk a szent könyvünkhöz
akkor ne is várjuk el,hogy más vallás híve vagy egy világi ember
komolyan vegye bizonyságtételünket.A Biblia üzenete annyira fontos,
hogy ahhoz sem hozzáadni sem elvenni nem szabad.A történelem során
láttuk,hogy a Biblia megvédi magát…Isten őrzi a kijelentést.
Még jó,hogy volt ott Tübingenben néhány hívő ember akit felháborított
ennek az „oktató”-nak a tette.Nem tudom,hogy a Biblia megtaposása
után mit tudott később róla tanítani.Ha nem a tévedhetetlen Biblia
a norma,az életemnek a vezérfonala, akkor mi…?
Szia Ádám és Mindenki!
Szerintem tisztázni kéne mit értesz „azonosításon”. Mármint Isten Igéje és az Szentírás azonosításán.
Spectator a Koránt hozta föl: úgy tudom, hogy a muszlimok úgy tekintenek a Koránra, mint ami öröktől fogva létezik. Maga a Könyv. Kérdés, hogy a keresztények is így tekintenek-e a Bibliára? Én keresztényként inkább magára Jézusra tekintenék így, nem a Könyvre. Már Isten Bölcsessége is kérdéses, hogy azonos-e Krisztussal (Bölcs 7,15-30).
Állítólag Ágoston azt mondta, hogy a Biblia Isten szerelmeslevele az ember számára. Sajnos pontos forrásmegjelöléssel most sem szolgálhatok, mert élő előadásban hallottam. De a mondat tartalma a fontos úgyis: a blogbejegyzéseid azonosak veled? A nyelvválság miatt bizonyára nem. Viszont Isten nincs nyelvválságban. Ilyen szempontból úgy fejezi ki a gondolatait, ahogy ember nem képes. Tökéletesen. De ettől függetlenül a Biblia mégis csak egy könyv.
Isten levele nem Isten. Isten Szava Isten. Most hogy is van ez? Ez is tisztázandó kérdés szerintem.
Mindenesetre a Biblia egyetlen a könyvek között. Nincs másik ilyen. Isten könyve. Szerintem különleges módon hordozza Isten jelenlétét, a vele való találkozás lehetőség. Én egyszer odáig mentem a bölcselkedésben, hogy szakramentálisnak minősítettem a jelentőségét.
Semmiképp nem taposnám meg. Csak nagy tisztelettel „kezelem”, mint az Eucharisztiát. Ami ugye Krisztus teste. A Biblia meg Isten Igéje. Akkor most tényleg hogy is van ez?
Majd még írok a témában, sajnos most dolgozom a 40 fokban. Nálad van légkondicionálás?
Üdv:
Viktor
Van légkondicionálás, de itt Wheatonban most a kinti levegő is kellemes. 🙂
Amikor a Szentírást azonosítom Isten igéjével, hasonlót állítok, mint Szent Ágoston. És kicsit mást, mint Barth. Krisztus természetesen Isten Igéje, a Biblia Isten írott Igéje, mely Krisztusra mutat.
Szia Ádám!
Köszönöm gyors válaszodat kérdéseimre. Természetesen érdekelnének a hosszabb kifejtéseid is egyszer.
Isten Lelkének benned levő munkájáról a Biblia igazságát illetően is szívesen olvasnék még, ha ezt nem tartod túl tolakodónak, udvariatlannak. Engemet ez tényleg érdekel.
És persze az ösztöndíjad, kutatási munkád is nagyon izgalmasan hangzik, rajtam kívül még biztosan sokan szeretnének erről is olvasni tőled (kutatási munkádról, módszeredről, eredményeidről).
Ha már az ismeretelméletet említetted. Tudnál nekem egyházi vagy világi szerzőtől olyan ismeretelméleti bevezetést ajánlani, amit érdemes a témával kapcsolatban elolvasni?
Még az jutott eszembe, vajon a keresztények többsége azért gondolja igaznak a Bibliát, mert erről Isten Lelke szilárdan és személyesen meggyőzte őket és mert pontosan tisztában vannak a mellette felhozható komoly történeti érvekkel is, vagy pusztán azért, mert ezt egyébként is elfogadhatónak és szimpatikusnak tartják, vagy éppen a példaképüknek tartott keresztény vezetőik is ezt mondják?!
Szerinted mennyire problémás az, ha ez utóbbiról van szó?
Kedves Csaba!
Isten Lelke elsősorban arról győz meg, hogy az apostolok által hirdetett Krisztus az igaz. A Lélek ő iránta indít szeretetre, csodálatra. Amikor a Bibliát olvasom, azt érzem, hogy igen, a könyv által bemutatott Isten az az Isten, akiben hiszek, őt ismerem a lelkemben, őt akarom még jobban megismerni, hozzá kötődöm. És közben látom, hogy ez akár máshogy is lehetne, mégsincs máshogy. Vonzódom a Szentíráshoz, onnan várom az igaz Isten önkinyilatkoztatását, általa remélem Isten mélyebb megismerését, a könyv inspirál arra, hogy imádjam Jézus Krisztust és jobban hagyatkozzak rá, stb. És közben körülleng az az érzés – bár ez az érzés időnként kételyeken tör ár, és nem is puszta érzés, inkább mélyebben lévő meggyőződés -, hogy az igazságban vagyok és az, amit olvasok, igaz tanúságtétel. Valami ilyesmit értek a Lélek belső bizonyságtétele alatt.
A Bibliával kapcsolatos meggyőződésre sokféleképpen eljuthatunk (akár helytelen utakon is), de az igazán szilárd meggyőződés a Lélek bizonyságtételére és a Jézus Krisztus által választott apostolok történeti tekintélyére épül. Ezt mondja János apostol és ezt vallotta a korai egyház.
Két jó bevezetés jut hirtelen eszembe a téma ismeretelméleti vetületével kapcsolatban:
1. Esther Meek: Longing to Know
2. Lesslie Newbegin: Proper Confidence
Én is írtam a témáról:
The Anointing of the Spirit As Personal Knowledge
Anointed Ones and Anti-Anointed Ones: The Epistemology of the Anointing in The First Epistle of John
Üdv:
Ádám
Szia Ádám!
Remélem haladsz a munkáddal ott, Wheatonban. Hála Istennek már itthon is jobb az idő. Nálunk olyan 25 fok körül van. Így egész elviselhető.
Utánanéztem Barth nézeteinek az Igével kapcsolatban, és már meg sem lepődöm, hogy a neten főleg téged találtalak a témában. Szóval amit írsz a „Lehet a Biblia egy szabad Isten szava?” című bejegyzésedben, az bennem azt erősítette meg, hogy a Biblia az üdvözítésnek olyan egyedi eszköze, amilyen például az Egyház, vagy az Úrvacsora. Mindegyik Krisztusra alapozódik. Persze az Úrvacsora kapcsán is vitatéma, hogy Krisztus jelenléte mikor és hogyan valósul meg, ahogy a Biblia kapcsán is. (Jelen esetben Vanhoozer és Barth között = közted és Barth között?) Ami tény, hogy bizonyosan megvalósul a Biblián keresztül. Méghozzá egyedülálló módon. A mondatok néha felizzanak az olvasó előtt, mint egy szupernóva robbanás a világűr végtelen-egyforma tengerében, és bevilágítanak mindent. Akkor életeket változtat. Ez is tény.
Nagyon érdekes Vanhoozer gondolata Isten önkorlátozásáról, ami, ha jól értem a szóban tett ígéret által köti. Ilyen értelemben a Biblia valóban a szövetségi hűség dokumentuma.
De ugyanígy maga a megtestesülés is önkorlátozás. A történelemben élt Jézus maga is korlátozott a történelem által.
Tehát ha Semler azt is állítja, hogy a Biblia a történelem által korlátozott mű (ismeretanyagában, több ezer éves volta miatt), ez egyáltalán nem teszi lehetetlennél, hogy az üdvösség egyedi eszköze legyen a világ végezetéig. Tehát Semler kiindulópontjából következhet egész más, ortodox konklúzió is. Vagyis ami megmarad amellett, hogy a Biblia egyedi tekintéllyel bíró Ige. Tehát a liberális ill. fundamentalista Írás-értelmezés mellett van harmadik út is.
Végül egy egész más, de a Bibliához kapcsolódó kérdés: te melyik magyar fordítást tartod a legjobbnak?
Jó munkát!
Viktor
Mindegyik fordításnak vannak előnyei és hátrányai. Én az új protestáns fordítást használom leggyakrabban, de éppen ismerkedem az Új Károlival is. Egyszer végigolvastam a Kecskeméthy fordítást, nagy élmény volt, különösen az Ószövetség esetében. Izgalmas parafrázisnak tartom az Egyszerű fordítást is, sajnálom, hogy a Szent Szellem szó használatával szubkulturálissá vált.
Sajnos az Új Károli nem igazán nevezhető Károlinak. Természetesen használható, de az Ószövetség esetében vannak benne félrefordítások. Az új protestáns-bibliatársulatos fordítás viszont nagyon jónak ígérkezik!
A Bibliát én is Isten eszközének tekintem. Krisztusra mutat. Krisztus felismerését szolgálja. Azt hiszem nagyon érdekes a rész és az egész kérdése ebben a témában és fontos az Isten Ígéje kifejezés értelmezésében. Hogyan mutat a Biblia Krisztusra? Részeiben, vagy egészében. Én úgy gondolom egészében. A Biblia részei csak akkor mutatnak Krisztusra, ha azok értelmezése összhangban van az egésszel. Így a Biblia Isten Ígéje, mint egész, de nem az részekre szakítva.
Másrészt a Biblia tekinthető egésznek, lezártnak, teljesnek, üdvtörténeti szempontból, ami az emberiség történetének egy részlete, de nem az isteni szempontból. Fontos a nézőpontválasztás. Isten Szava térben és időben végtelen, áradó folyam.
A josiasos idezet ige a 2Kron 34:21-ben van. Nagyon koszonom a cikket. Valodi problemara tapint ra!
Javítottam, köszi Dávid! 🙂
Viktor Barnabás kérdésére adott válasz kommentedben többek között
ezt írod Ádám:
„Izgalmas parafrázisnak tartom az Egyszerű fordítást is, sajnálom,
hogy a Szent Szellem szó használatával szubkulturálissá vált.”
Rövid megjegyzés és egy kérdésem van.
Hívő életem kezdetén az Ó utcában lévő Testvérgyülekezet egyik
tagjától megkaptam C.H.Mackintosh: Mózes 5 könyvének magyarázatát.
A Biblia mellett ezt tanulmányoztam legtöbbet. Mivel e könyv írója
a Szent Szellem kifejezést használja, számomra ez lett természetes.
Meglepődtem, hogy ez „szubkulturális”. Most olvasok ilyet először,
ennek ellenére tudok változtatni.
Kérdésem:
Szívesebben olvasod esetleges kommentjeimben a Szentlélek kifejezést?
Ha igen, azt fogom használni.
Mackintosh Mózes öt könyvéről szóló magyarázatait én is olvastam (az összeset). Nincs bajom azzal, ha valaki a Szent Szellem formát használja, noha valóban azt gondolom, hogy ez egy szubkultúra nyelvhasználata a magyar kereszténységen belül, és én személy szerint nem vallom a trichotomista emberképet, ami miatt ez a forma megszületett. De bárki nyugodtan használja azt a formát itt is, ami közel áll a szívéhez.
„.. bárki nyugodtan használja azt a formát itt is, ami közel áll a szívéhez.”
Válaszod Ádám köszönöm.