A harmadik század kétségkívül legismertebb keleti teológusa Origenész. Írásai tartalmaznak spekulatív, meglehetősen szerencsétlen eszmefuttatásokat, de egész életművében ezek eltörpülnek a Szentírás tudományos és hívő kutatása mellett. Origenész számára a Szentírás mindenestül isteni írás volt, melyet a Szentlélek sugalmazott. A reformátorok által jogosan kritizált allegorikus értelmezési módszere is erre a meggyőződésre támaszkodott. Mivel a Biblia Isten szava, szerinte mélyebb értelme is van. A reformátorok Origenész Szentírásról alkotott képét megtartották, hermeneutikai módszerét viszont elutasították, bizonyítva, hogy a kettő nem feltétlenül következik egymásból. Origenészt azonban nem csak bibliamagyarázataiban, hanem szövegkritikusként (pl. a Hexapla – az Ószövetség görög fordításainak összehasonlítása – megalkotásakor) és a kanonikus könyvek egyéb írásoktól való megkülönböztetésekor is az „isteni írások” iránti mély tisztelet motiválta.

Origenésznél egyébként a szokásos ókeresztény hozzáállást látjuk. Írásait – melyekből az Ókeresztény írók sorozat 14. köteteként olvashatunk magyar nyelven is válogatást (Az imádságról és a vértanúságról. Szent István Társulat, 1997) nagy mennyiségű szentírási idézetek töltik ki, érveit fáradhatatlanul bibliai hivatkozásokkal támasztja alá. Origenész könyvei hemzsegnek a szentírási citátumoktól. Fontos számára, hogy az Írásokból „bizonyítson” (81), az „Írások tekintélye” (301) „alapján” (241) érveljen, a Szentírás „tanúsága” (103) legyen számára perdöntő minden kérdésben (223). A négy evangéliumon kívüli evangéliumok „a Szentlélek kegyelme nélkül” íródtak (269), Lukács és a többi evangéliumban viszont a Szentlélek „ír” (301), ezért bírnak különleges tekintéllyel.

Az Írások „sugalmazott” könyvek (63), az egyedüli „ihletett tanítás” (68). A Szentírás „fenséges” könyv (180), a Gondviselés adja Krisztus egyházának a Szentírásban mindazt, ami épüléséhez szükséges (252). Jób, az 5 Mózes és más bibliai könyvek szavai „az Úr szava” (149). Jézus Krisztus Isten egyedülálló Igéje (93), de a Szentírás is az (178), hiszen Krisztus szól rajta keresztül, akár az Ó-, akár az Újszövetségről van szó. Maga Krisztus is „Isten igéje szerint” (304) válaszolt a Sátánnak, aki szintén olvasta és idézte az Írást (319). A Második Törvénykönyvben az Ige tilt bizonyos dolgokat (66), Máté evangéliuma pedig „az Ige” (178), mely „meg van írva” (333). A Szentírás „mond” dolgokat (65, 238, 239, 242, 292, 294, 332, 333, 337), „megnevez” (305), „utal” (309), „mutat” (310), „beszámol” (313), „tanúsít” (103, 307), „megemlékezik” (274), „tanít” (68), „egyértelműen szól” (265), mintha személy lenne. Hiszen valójában Isten beszél hozzánk általa.

Mi pedig éppen ezért figyeljünk Isten Igéjére! „Ha ugyanis az Ó- és Újszövetség telkei között nyugszunk, megkapjuk a galamb bearanyozott szárnyait, azaz Isten Igéit, s a hátoldalát, mely aranyos ragyogással csillog zöldes fényben, hogy elménk a Szentlélek értelme által váljon teljessé, azaz, hogy beszédünk és elménk az Ő eljövetele által váljon teljessé: ne mondjunk, vagy ne értsünk mást, csak azt, amit Ő sugall, és minden megszentelődés szívünkben épp úgy, mint szavainkban, és a tevékenységünkben a Szentlélektől jöjjön Krisztus Jézusban, akinek dicsőség és hatalom mindörökkön örökké. Amen.” (312)