Hosszú utat tettünk meg a Westminsteri Hitvallástól visszafelé haladva, keresztül-kasul az egyház különböző (protestáns és katolikus, latin és görög) hagyományain és korszakain, vissza egészen a szub-apostoli korig. A sorozattal mindvégig egyetlen tézist próbáltam igazolni: téves az a vélekedés, hogy a Szentírás és az Isten igéje fogalmak azonosítása csak a fundamentalizmus reakciója volt J. S. Semler 18. századi hallei teológus maximájára, mely szerint a Szentírás nem Isten igéje. Remélem, sikerült bebizonyítanom, hogy mind az Ó- és Újszövetség, mind az egyház egész történeti hagyománya mindvégig Isten igéjeként tekintett az Írásokra. Utolsó mozaikdarabként Római Szent Kelemen hozzáállását szeretném megmutatni. Kelemen a római gyülekezet vezetőjeként az első század végén írt, írásai időben talán János leveleit is megelőzik. Fontos tanú tehát, akivel ezennel vissza is érkeztünk a kiindulóponthoz.

Római Kelementől egy vagy két levél maradt fenn, melyeket magyarul az Apostoli atyák (Szent István Társulat, 1988) c. kötetben olvashatunk. Az egyik írás a Korinthusiaknak írt levél. Ennek kelemeni szerzősége nem vitatott. A szintén a korinthusi gyülekezetnek szóló másik levél viszont nagy valószínűséggel nem Kelementől származik, de a neve alatt fut. Mindkét levélben a szerző nagy tekintélyt tulajdonít a Szentírás szavainak. A könnyebbség kedvéért most mindkettőre Kelemen írásaként fogok utalni. A két levél karakterében sok különbség van, abban azonban egyeznek, ahogy az Írásokra tekintenek. Kelemennek a vitákat eldöntő érv rendszerint az, hogy „meg van írva” (107), „írva van” (112, 113, 118, 129, 136), „az Írás azt mondja” (122, 125, 126, 149, 151, 156). Az Írás „tanúságot tesz” (120), és ha „beszél” (131), annak van a legnagyobb súlya.

„Mindenki, aki az Isten kegyelmének szolgálatában volt, a Szentlélek által beszélt” (109). Kelemen magának a Teremtőnek tulajdonítja a 37. zsoltár szavait (114), de ugyanígy a 11, 21, 30, 61 és 78. zsoltárét, valamint az Ézsaiás könyvéből vett idézeteket (114, 115). A szent Ige beszél Ézsaiáson (113) keresztül, ezért ami „meg van Írva”, az Kelemen szerint az Ige szava hozzánk (113). Jeremiás leírt szavai által a Szentlélek beszél hozzánk (113). Amikor az apostolok prédikáltak, a parancsolatokat és az evangéliumot hirdették Isten igéjeként, a Szentlélek teljes birtoklásával (130). Az alázatos emberek mindig „Isten szavaiként” fogadták istenfélelemben a kiváló férfiak bizonyságtételét, vagyis az Írásokat (117), a „szent igét” (139), és mi is „Isten szavait” hirdetjük a pogányoknak (155).

„Beletekintettetek-e a szent iratokba, az igazakba, melyek a Szentlélektől valók?” – kérdezi Kelemen a korinthusiakat (132). Majd mintha ebbe beleértené Pál apostol hozzájuk írt levelét is, ezt mondja: „Vegyétek csak kezetekbe a boldog Pál apostol levelét! Mit írt ő tinéktek evangéliuma elején? Nyilván a Lélek indítására küldte hozzátok írását” (134). Kelemen saját levelét is Lélek által írt levélnek nevezte (144), melynek tanácsait nem kis veszély elvetni (141), az Írás szintjére azonban nem emelte. „A könyvek és az apostolok” (156) a két fő kategória, melynek isteni tekintélyt tulajdonít. Máté evangéliumát bizonyos értelemben még az ószövetségi könyvek fölé is emeli: „Mindannyian legyünk alázatos lelkületűek, testvéreim, vessünk el magunktól mindenféle felfuvalkodottságot, kevélységet, ostobaságot és haragot, tegyük inkább azt, ami írva van, a Szentlélek ugyanis azt mondja…” (113) Kelemen itt Jeremiás könyvét idézi, majd hozzáteszi: „…de mindezeken túl emlékezzünk Urunk Jézus szavaira, amelyek méltányosságra és türelemre tanítottak bennünket. Ő ugyanis ezeket mondotta…” –  itt pedig egy összefoglaló idézet következik Máté evangéliuma 5. és 6. fejezetéből (113).

Kelemen tehát már az első század végén az ószövetségi Írásokkal minimum egyenrangú, de talán azoknál is fontosabb igéknek tekintett bizonyos evangéliumokat és leveleket. Ezzel nem csak a „funkcionális” újszövetségi kánon kialakulása kezdeteinek lehetünk tanúi (hogy M. Kruger szavait használjam), de annak a meggyőződésnek is, hogy ez a kánon az ószövetségi Szentíráshoz hasonlóan isteni tekintéllyel bír. Nem Kelemen az első, aki ezt a kapcsolatot megteremti, hiszen Pál levelei a 2 Péter 3,16-ban is egy csoportba kerülnek az Írásokkal. Erről azonban már volt szó az első bejegyzésben.