Valószínűleg nincs élő ember a földön, aki valamilyen formában ne hallott volna Robinson Crusoe-ról. Daniel Defoe népszerű regénye a világirodalom egyik legismertebb klasszikusa, szinte minden nagyobb nyelvre lefordították, főhőse olyan irodalmi toposszá vált, amely a legváratlanabb formákban és helyeken is előkerül. A regényt olvasva talán mégsem én voltam az egyetlen, aki azt érezte, hogy valami nem stimmel a történetben. A hosszú, részletes leírások mintha csak azt rejtenék el, hogy Defoe hősének nincs igazán lelke. Egyedül van egy lakatlan szigeten, évtizedeken át nincs senki, akihez beszélhetne, ő mégis zavartalanul tesz-vesz, vadászik, halászik, gyűjtöget, felhalmoz és építget – egy pillanatra nem zuhan magába, hogy mégiscsak mi értelme ezt társ nélkül pusztán a túlélésért csinálni, nem gondolkozik végső kérdéseken, nincsenek mélyebb érzései és vágyai. Robinson Crusoe nem ismer se Istent, se embert. Egy túlélőgép, valahogy úgy, ahogy Richard Dawkins a gének kolóniáit elképzelte; naturalista ideál: mindvégig a földre mutat, mint Raffaello képén Arisztotelész. A regényben van a sziget, ahol túl kell élni, van a természet, amit le kell győzni, és ezt a feladatot a főhős remekül abszolválja. Bónuszként a végén kijut a szigetről, de az lássuk be: már nem is igazán érdekes.
Régen hajlamos voltam a regény egydimenziós jellemábrázolását annak betudni, hogy a 18. században még nem írtak olyan jó regényeket. A festészetben a perspektívát csak a Quattrocentóban fedezték fel, az irodalomban meg talán a karakterek kidolgozása nem ment még olyan jól az újkor hajnalán. Nem könnyű megmutatni, hogy egy karakternek van mélysége, Defoe-t láthatóan nem is ez érdekelte, hanem annak az izgalma, hogy mit lehet kezdeni akkor, ha teljesen magunkra maradtunk a rideg természettel. Ha tehát regénynek nem is olyan jó Defoe könyve, korai előfutára azért lehetett a mai Primitive Technology channel kisfilmjeihez hasonló túlélő-programoknak. Akit érdekel, hogyan tudunk a semmiből elviselhető körülményeket teremteni magunknak, hasznos tippeket meríthet a hajótörött tengerész viszontagságaiból, mintha egy 18. századi Bear Grylls lenne, akit az író kamerája követ kalandos mindennapjaiban. Valahogy így könyveltem el magamban a Robinsonnal való első találkozásomat.
Aztán angol nyelv és irodalom szakos hallgatóként elolvastam Defoe regényét eredetiben, és megdöbbentem, mert egy teljesen új történetbe csöppentem. A díszlet ugyanaz volt, csak éppen a főszereplőt cserélték le benne. Kiderült számomra, hogy egészen addig egy retusált, „szoci” Robinson Crusoe-t ismertem, akinek éppen csak a szívét vágták ki. Az igazi Robinson a lét összes dimenziójában mozgott, valóságos volt, és még meg is tért, ami persze jó okot szolgáltatott arra, hogy a kommunista cenzorok elvegyék tőle a lelkét. A 60-as évektől olyan Robinson kellett, aki nem zavarja össze az ifjúság gondolkozását. Mindegy, hogy a történetet ezzel belső vázától, értelmétől és főhősének valódi karakterjegyeitől fosztják meg, és a kimiskárolt regény így feleannyira lesz csak érdekes, Robinson egyszerűen nem válhatott vallási ikonná. Pedig ezzel nem csak őt préselték egydimenziós papírkarakterré, de laposra kalapálták Defoe életművét is, amelyben – mint egyetemi tanulmányaim alatt szintén megtudtam – az egyik állandó elem a megtérés motívuma (l. Bob kapitány, Moll Flanders, Colonel Jack stb.).
Szerencsére egy elhalálozott rokontól örököltünk egy 1955-ös Olcsó Könyvtár kiadást, amely még a teljes változatot tartalmazza, Vajda Endre fordításában. Isten nevét ebben is már kis i-vel írják (szégyellje magát a teremtő is, mint nemecsek), de nem merték még meglépni azt, amit a Kádár-kor cenzorai, hogy nemes egyszerűséggel kivágják a regényből Robinson belső történéseit, különös tekintettel az imádságaira és a megtérésére. Nem tudom, mikor használták először az ollót, de a 70-es évek végén megjelent 15. kiadás már biztosan csonkított, anélkül, hogy a könyvben ezt bárhol jeleznék. Annyira groteszknek találtam ezt a cenzúrát, hogy azóta ha látok egy könyvesboltban Robinson Crusoe példányt, mindig megnézem, hogy visszacsinálták-e már a regényen elkövetett bűntettet, vagy még mindig a lelkétől megfosztott, egydimenziós Robinson kísérti-e a magyar olvasókat. A válasz: a mai napig a szoci Robinson uralja a könyvpiacot.
Ez alól kivétel a MEK online kiadása, amely Lengyel Tamás fordításában közli a szöveget, és csodák csodájára benne vannak az ominózus részletek. Mivel azonban a magyar olvasóközönség évtizedek óta csak a megkurtított változattal találkozott, anélkül, hogy erről egyáltalán tudott volna, úgy döntöttem, hogy egy pár posztban leközlöm a legfontosabb kivágott részleteket, amelyekből megismerhetjük a főszereplő lelkének komplexitását – és megtudhatjuk azt is, hogy miről szól a regény valójában. A kivágott részletek nélkül ugyanis éppen csak ez nem derül ki soha, ellenben velünk marad egy értelmezhetetlen Robinson, meg egy lapos regény a természet legyőzéséről.
(Folyt. köv.)
Szörényi László Delfinárium-ában hasonló módon tárgyalja számos esszében az irodalmi művek politikai- kultúrpolitikai okból való „szoci” megcsonkítását. És a szomorú valóság az, hogy számos mű ma is ebben a csonka változatban kerül az olvasók kezébe. Jó, hogy erre felhívod a figyelmünket, köszönjük.
Döbbenetes, durva beavatkozás ! Ez mind belefért az ideológiába 🙁 ? Eddig úgy tudtam, könyvkereskedői-kiadói családi legendáriumból, hogy a „majd írunk hozzá egy elő/utószót” megoldást alkalmazták !
Várom a folytatást, köszönöm 🙂
Karl May-jal, vagy magyarosan May Károllyal is hasonló történt. A haramia című könyvében a negatív főhősnek az evangéliumot hirdetik és megtér a végén – ezt nem is nyomták újra a szocialista időkben. Az is elképzelhető, hogy a Winnetouból is húztak a szocialista megfelelés érdekében.
A Történelemformáló nagy Igék .c hívő könyvben olvastam Robinson ,megmentő Igéjéről amelyre már nem emlékszem. A Bibliát egy partra sodródó hajóroncson találta.Sok történelmi személy sorfordító Ígéje van a könyvben.Még a 70-es években olvastam.talán még meg is van.Hogy az akkori irodalmi kiadásokban erröl nem olvastam ,az akkor szinte természetes volt.
Vajon kik lehetnek Defoe örökösei? A szerzői jogi védelem tipikusan véget ér a szerző halála utáni 70 évvel, de ha jól emlékszerm a mű csonkolása és torzítása elleni védelem tipikusan kivétel ez alól…
Dickensnél is vannak ilyen kivágott részletek, azt hiszem a Pickwick kulbban, vagy a Twist Olivérben találkoztam vele (vagy mindkettőben), majd utánanézek. Dickens nagy divat volt nálunk a szoc. rendszerben, a kapitalista társadalombírálata miatt, gondolom. (Külön tanulságosak a regényeihez fűzött elő, ill. utószók.)
Ez nem semmi. 🙂
Talán más téma, de volt régen a „Mindent tudni akarok” című könyv, ami egy ilyen fiataloknak szánt ismeretterjesztő mű, ha jól tudom szovjet forrásból. Annak idején gyerekként imádtam a könyvet, és gyerekként tényleg elhittem hogy lehetséges mindent tudni. 😀
Holott ez még a legkeményebb materialista gondolkodás szerint is hazugság… és ráadásul gyerekeket (pl engem) vertek át meg ilyen könyv-címekkel…
ludens,
édesapám is mondta ezt valamelyik Karl May regénnyel kapcsolatban, de sajnos már nem tudom megkérdezni tőle, hogy melyik volt.
Én tavaly év elején olvastam újra laptopon a MEK online kiadását. Előtte még gyerekkoromban egy rövidített képeskönyves változatot olvastam többször és gimnazista koromban az „egész” regényt. Nekem is feltűnt tavaly, hogy nem emlékeztem a főhős belső lelki vívódásaival és az Istennel kapcsolatos részekre (amiből egyébként elég sok van). Ezt annak tudtam be, hogy erről megfeledkezhettem az előző olvasás óta eltelt mintegy 15 év alatt és hogy akkor nem voltam hívő és biztos nem figyeltem fel ezekre. Így viszont érthető. Hát nem semmi.
István,
annak idején én is tágra nyílt szemekkel olvastam a Történelemformáló nagy igéket. Teljesen megdöbbentett, milyen hatással volt a Biblia a legkülönbözőbb híres emberekre. Ilyenekről akkoriban sehol nem lehetett olvasni.
Kedves Ádám,
Remélem nem leszek félreértve. Én hitelesnek és ihletettnek tekintem a Lukács 22:42-44 verseit. Viszont azt olvastam, hogy vannak olyan régi bibliai kéziratok, melyekből ollozták a következőket:
Lukács 22:42. Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!
43. És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt.
44. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak.
Meg tudnád erősiteni ezt és ha igen a válasz, miért tették? Melyek ezek a kéziratok és milyen századból származnak?
Kedves János,
hadd kérdezzek vissza: te mi alapján tekinted hitelesnek az említett verseket? Befolyásolja a döntésedet, hogy a bizonyítékok alapján benne voltak-e a legkorábbi kéziratokban? El tudod képzelni azt a lehetőséget, hogy nem csak kivághattak szavakat és mondatokat az Újszövetségből, de az évszázadok alatt a másolók akár hozzá is toldhattak olyat, ami eredetileg nem volt a szövegben? Ha ez történt (mondjuk valaki a Kr. u. 3. században kiegészíti a szöveget), te azt tartod helyesnek, ha utána az benne marad, vagy azt, ha visszatérünk az eredeti változathoz?
A Lk 22,43-44-ről a szövegkritikusok többsége azt gondolja, hogy nem volt az eredeti szövegben. Ők tehát a saját szempontjukból nem kiollózták a mondatokat az evangéliumból, hanem helyreállították Lukács eredeti szövegét, amelyben az említett mondatok szerintük nem voltak benne. Ez nem liberális, hanem konzervatív döntés, amelyet a legkorábbi ismert kéziratok (p69, p75, א, A, B, T, W), fordítások (szír, boahiri és szahidi kopt, örmény és grúz), lectionáriumok, valamint 2-3. századi szerzők (Kelemen, Órigenész, Marcion) idézetei alapján hoztak.
Az viszont biztos, hogy a két vers nagyon korai, mert Jusztinosz, Eirenaiosz, Hippolytus és Euszebiosz hivatkoznak rá. A szöveg bizonyítható régisége miatt benne szokták hagyni az Újszövetségi szövegben (a THGNT is ezt teszi), csak jelzik, hogy bármilyen régi is a két vers, a legkorábbi kéziratokból hiányzik. Az több okból kevésbé tűnik valószínűnek, hogy a legkorábbi másolók vágták volna ki a mondatokat a szövegből, inkább az a valószínű, hogy ez egy nagyon korai, talán apostoli emlék, ami ugyan nem került bele az evangéliumba, de szájhagyomány útján továbbadódott, és valamelyik korai másoló éppen a hagyomány régisége miatt beírta a szövegbe (vagy megjegyzésként a szöveg fölé, ahonnan egy következő másoló már a szövegbe másolta bele).
Szóval attól, hogy a két vers nem része az ihletett szövegnek, még lehet igaz emlék arról, hogy mi történt Jézussal a Gecsemáné kertben.
János, de ez a téma inkább egy másik poszt alá tartozik.
Kedves Ádám!
Érdekes, amit írsz, én ezt pont e könyv esetében nem tapasztaltam. Nekem kb. 15 éves Robinson Crusoe-m van, és minden benne van: megtérés, Biblia, Vasárnapok tartása, stb. A kedvenc könyvem. 🙂 Karl May-t kamaszként olvastam, de ott pl.nem találkoztam, vagy nem emlékszem keresztyén témákra. Úgy tudom egyébként, hogy Winnetou egy keresztyén indián-alak, ahogy Old Shatterhand-et is egy afféle erős, de kegyes, hitben járó karakternek szánta a szerző. El kéne olvasni azokat is, de ollózás nélkül! 🙂
kovacsdpisti,
örülök, hogy ezek szerint forgalomban vannak megvágatlan példányok is!
Na, ez érdekes téma.
Gyerekkoromban nagyon kedveltem a Robinson Crusoe-t, igen megragadott maga a történet és a főszereplő személye is.
Bár 10 évesen nem kimondottan ezekre a részekre figyeltem, de határozottan úgy maradt meg bennem Robinson alakja, mint aki Istenhez fordul, őt hívja segítségül a nyomorúságban. És akinek az „igazi” könyve a Biblia.
Épp mostanság gondolkodtam azon, hogy mikor kezdjem el én is a nagyobbik fiamnak (8 éves lesz nem sokára) felolvasni a könyvet, úgy, ahogy egykor nekem is felolvasta részenként édesapám.
Rákerestem és én magam gyerekként anno ezt az 1990-es kiadást olvastam (most is ott van a polcomon):
https://moly.hu/konyvek/daniel-defoe-a-teljes-nagy-robinson
Dr. Szerelemhegyi Ervin fordította. Nem olvastam a regény angol eredetijét, de én már gyerekként is úgy tekintettem erre a kiadásra, mint ami az „igazi” „vágatlan” változat (hiszen ezt ígérte a könyv címe és a fülszövege is).
Emlékszem rá, nem kis büszkeséggel töltött el, hogy amikor már én magam olvastam el a regényt, akkor a „teljes” Robinsont olvashattam…Vajon tényleg az volt? Remélem, igen.
Rákerestem most és ez fordítás is elérhető online:
http://mek.niif.hu/04700/04707/04707.htm#9
Kedves Ádám,
Köszönöm a válaszod. Nem kötekedésből hoztam elő, csak bejött a téma olvasásakor. Ezért nem is folytatom.
Nyugodtan folytathatod, csak ne a Robinsonról szóló cikk alatt, hanem a görög Újszövetségről szóló poszt alatt, ahol eredetileg kezdted.
Megnéztem, a Twist Olivér általánosan elterjedt magyar kiadása van megnyesegetve. (Bálint György fordítása Ottlik Géza átdolgozásában) Az 1994-es kiadás (ford. Szentkuthy Miklós) már tartalmazza a kihagyott részeket.
Egyébként itt is jellemzően a vallásos, vagy nem időszerűnek minősített részleteket szórták ki (ld. pl. 31. rész utolsó bekezdés).
Azért milyen vacak hungarikum már ez, hogy minden könyvünknek meg kell nézni a kiadási dátumát, aztán köbgyököt kell vonni belőle.
Sok esetben még a szakkönyvek is (pl. zeneelmélet tankönyv) tele vannak tömködve szoc. propagadával.
Amúgy van szocialista Robinson is, meglepődtem, hogy még nem került elő. 🙂
https://www.irodalmijelen.hu/05242013-1042/ilf-petrov-hogyan-szuletett-robinzon
Kedves Ádám,
Köszönöm szépen! Remélem jelentkezem.
Márainak van egy cikke Robinson címmel, a végét bemásoltam ide.
„(…) Mert ez a Robinson a szigeten, kutyája, papagája s infinitivusokban beszélő Péntek nevű szolgája társaságában nemcsak gyermekkorunk feledhetetlen olvasási kalandjának hőse: amint múlik az idő, s a tenger, melyen hajózunk, mind veszélyesebb hullámokkal viharzik, megértjük ezt a mély nosztalgiát, mely Defoe-t eltöltötte, mikor tollat vett kezébe, hogy élete végén megírja az utópiát, megírja „mellékesen” Robinson kalandjait a puszta szigeten… Egy ember, sok és nemes harc után, megérti, hogy egyedül kell maradni. Egy kutya, egy barát s valamilyen sziget, melyet az élet és az idő végtelensége morajlik körül: talán ez a legjobb, amit az élet egy embernek adhat. Ez a Robinson nem olyan boldogtalan az elhagyott szigeten, mint néha naplójában, patetikusan, sejtetni szeretné. Ez a Defoe, aki hőse álruhájában elmenekül a világ elől az élet ősi magányába és néma kalandjába, nem akkor volt a legboldogtalanabb, mikor ezt a könyvet írta. Az öreg Shakespeare, mint ezt Strachey nagy tanulmányában meggyőzően mutatta ki, mindvégig füstölgött és haragudott, átkozta a világot, melyet megismert. Az öreg Defoe egyszerűen hátat fordított a világnak, elment a szigetre, kezében egy ócska mordállyal és a Bibliával. Bölcs ember volt. De hol a sziget?…
(Márai: Vasárnapi krónika, 1943. január 17.)
Átnéztem az egész Twist Olivért, és így utólag korrigálnom kell magamat.
Ebben az esetben egyértelmű, hogy nem a regény „vallástalanítása” volt a szöveggondozó (Ottlik Géza) célja, hanem hogy ifjúsági regényként jobban funkcionáljon, olvasmányosabb legyen.
A giccsesen érzelgősnek, bölcselkedőnek, moralizálónak, (esetenként vallásosnak) ítélt „üresjáratokat” szórták ki. Ettől a szöveg lényegesen egyszerűbb lett, de sokkal kevesebb Dickenst tartalmaz. Nem tudom, hogy a Defoe fordítás esetében nem volt-e szintén ilyen szándék is.
Nekem az első gyanús jel 11 éves koromban volt, amikor kötelező olvasmányként olvastuk, és a dolgozatban Erzsike néni megkérdezte, hogy mi volt az az egy könyv, amit Robinson olvasott. Én betippeltem a Bibliát, mert a kérdés szinte sugallta, és a tippem bejött. Azonban sem nekem, sem semelyik osztálytársamnak nem rémlett ez a részlet.
Néhány éve olvastam újra a MEKről, ami megdöbbentett, mennyire más volt. A kedvenc részem, amikor aszalt szőlővel, és kenyérrel „úrvacsorázik” a főhős valamilyen évfordulón, és megbékél.
Plusz jellemző még a szoci fordításra, (szüleimtől nem is hoztam el, hadd vesszen), hogy oda van írva: „Ifjúság számára átdolgozott kiadás”. Tehát az ifjúság számára maradhat, hogy Péntek egy fakarddal lefejezi az ellenség harcosait, de a lelki vívódás az… …káros?
Találtam egy érdekes írást, ami a Robinsont a vallás szempontjából vizsgálja. (Sajnos én csak úgy felibe-harmadába értem.) http://academic.brooklyn.cuny.edu/english/melani/novel_18c/defoe/religion.html
Egyébként a klasszikus művek ideológia szempontok alapján való kifacsarása ma is dívik: http://mandiner.hu/cikk/20180103_atirtak_a_carmen_veget_a_nok_elleni_eroszak_miatt
Pár hozzászólással feljebb már idéztem Márai írásából, még betenném ide az elejét is érdekességképpen, mivel magyar vonatkozása is van a dolognak.
Márai: (…) azt írja a francia kommentátor, hogy e könyv szerzője, Daniel Defoe, a londoni mészáros fia irodalmi pályafutását egy röplappal kezdette, melyet „a törökök ellen írt, bebizonyítva az angoloknak, mennyivel helyesebb, ha az Ausztriai Ház feláldozza a magyarországi protestánsokat a római katolikus vallás érdekeinek, mintsem tűri, hogy a Német Birodalmat elárasszák az ottománok, akik aztán egyszerre pusztítják el a protestánsokat és a katolikusokat.”
Az MTV Református magazinját is érdekelte a téma, megkerestek: itt (11:30-16:12). (Kértem, hogy ne irodalomtörténészként tüntessenek fel, de az lettem.)
Ha megkeresnek a témába vágó bejegyzéseiddel kapcsolatosan, akkor még biztonságpolitikai szakértővé is avanzsálhatsz, mint Nógrádi György! 🙂
Most ez vicces, de tényleg hívtak már egy cikkem miatt biztonságpolitikai konferenciára.:) Nem mentem el.
Ez tényleg vicces! Zeneakadémista koromban Bp-en a Xavér Varnus hangversenyeit hirdető plakátokon az „orgonaművész” szó elé rendszeresen kis cetliken odaragasztották, hogy „diploma nélküli”. (Csak szólok. 🙂
Ezek szerint a Moll Flanders csak cenzúrázva olvasható magyarul? Vajon már az ’56-os kiadás is? Jó lenne, ha valaki összegyűjtené ezeket, mert már lassan hozzá sem merek nyúlni a könyvespolchoz.