Justin Taylor blogján találtam rá egy J. I. Packer idézetre, amit évekkel ezelőtt olvastam már valamelyik könyvében, de nem emlékeztem, hogy hol. Sajnos Taylor sem adja meg a forrást, viszont az idézet felbukkanásának megörültem, mert annak idején sokat adott nekem a kép, amit Packer használ. Packer a teológus feladatát a vízvezetékszerelő feladatához hasonlítja, akinek tisztán kell tartania az élet vizének csatornarendszerét. Tudását, tanulmányait az egyház szolgálatában így tudja leginkább kamatoztatni. A jó lelkületű teológus nem a saját szobrát faragja, hanem Isten igéjének vízére ügyel, hogy a hívők egészségesek maradjanak.
Packer ezt írja: „Meg kell határoznunk, hogy mi is a teológus. Az ő feladata, hogy tisztán tartsa azt, amit az egyház vízvezetékrendszerének nevezek (ha az élet vize alatt Isten igéjére gondolunk). Úgy lehetne tehát őt legjobban jellemezni, mint egyfajta egyházi vízvezetékszerelőt vagy vízmérnököt. Az egyházban mindig lesz zavaros víz, mindig lesznek téves gondolatok. A teológusok feladata, hogy a víz folyását tisztán tartsák. A feladatuk ellátása érdekében érteniük kell a keresztény hitet annak teljességében, ami általában egyfajta szakértő munkát követel tőlük a Biblia igazságainak magyarázatában (mivel azok, akik a vizet felkavarják, szintén szakértő munkát végeznek). Az egyház bármely szegmense, melynek nincsenek teológusai… előbb vagy utóbb megfeneklik az iszapos vízben.”
Nem gondolom – ahogy Packer sem –, hogy a teológus elsődleges küldetése a tévtanok leleplezése, a vagdalkozás, a kioktatás, mások Bibliával való lebunkózása lenne. Időnként éppen az ilyen lelkületű teológusok kavarják bele az iszapot a vízbe, amit aztán másoknak kell onnan kitisztítani. (A tisztítás munkájára persze tömegével jelentkeznek a tévtanítók, akiket az egyház szívesen fel is fogad, mert igaz, hogy furcsa dolgokat hirdetnek, de legalább nem vagdalkoznak úgy, mint az előző szakember.) A jó teológus a szememben inkább olyan, amilyen például J. I. Packer, aki évtizedek óta derűvel, szeretettel és alázattal pucolja a vízvezetékeket…
Jó hasonlat…
A kalkhedóni zsinat hitvallása jut eszembe róla (nagyon szeretem az első négy évszázad teológiáját, sajnos nem tudok nyelveket, még angolul se 🙁 úgyhogy csak azt tudom elolvasni, amiből van magyar fordítás), az a kristálytiszta megfogalmazás, hogy Jézus Krisztus „tökéletes istenségében, tökéletes emberségében, értelmes lélekből és testből való, istensége szerint az Atyával egylényegű, embersége szerint mindenben hozzánk hasonló, a bűnt kivéve… a két természetben változás nélkül, keveredés nélkül, megkülönböztethetetlenül és elszakíthatatlanul…”
Ez is tulajdonképpen vízvezetékszerelés… mindannak a tisztán tartása, ami a Szentírásban is benne van már, de miután a sokféle tévtan jól kiforgatta azt, le kellett verni ezeket a cövekeket még egyértelműbben is. És nem azért, hogy a teológusok az üveggyöngyjátékukat űzhessék, hanem pl. azért, mert ha Jézusnak nem volt emberi lelke, akkor az emberségünk jelentősége, megélése, a bűnnel való küzdelmünkben Krisztus velünk-léte sérül…. ha a két természet nem elválaszthatatlan, akkor nem láthatjuk meg Isten Fiát a betlehemi újszülöttben, akkor a megtestesülés misztériuma és a Jézus személye iránti imádatunk sérül… stb.