A homoszexualitással kapcsolatos hagyományos keresztény álláspont a kortárs kultúra számára gyakran úgy jön le, mintha a keresztények a testi vágyakat, sőt, magát a testet értékelnék le, szemben azzal a felszabadító modern szemlélettel, hogy a testünk (és annak vágyai) hozzánk tartoznak, elengedhetetlen tartozékai annak, akik vagyunk. Úgy tűnik, a keresztények azért tiltanak, mert valamiért nem tartják fontosnak a testet és nem veszik komolyan annak a vágyait. De ennek éppen az ellenkezője igaz. A keresztények (néhány szélsőségesen aszketikus irányzatot leszámítva, amelyek ellentétesek a Biblia tanításával) nagyon nagy becsben tartják a testet, és halálosan komolyan veszik annak a vágyait. Csak úgy gondolják, hogy a vágyak időnként a test ellen dolgoznak. Pál apostol egyik legfontosabb érve a homoszexualitással kapcsolatban pontosan ezt a kettősséget ragadja meg. Az apostol a Római levélben arról ír, hogy mivel az emberek „nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket megbízhatatlan gondolkodásuknak, hogy azt tegyék, ami nem illik (τὰ μὴ καθήκοντα)” (Róm 1,28). Konkrétan arról van szó, hogy Isten „kiszolgáltatta őket szívük vágyaiban a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét” (Róm 1,24). És ez itt a lényeg.
Hogy megragadjuk az apostol gondolatmenetét, érdemes egy kicsit megmártóznunk a görög szövegben. A mondatban két szó kapcsolódik a homoszexuális tevékenységhez: tisztátalanság (ἀκαθαρσία) és meggyalázás (ἀτιμάζω). Mérvadó szótárak és lexikonok szerint az ἀκαθαρσία egyszerre jelent tényleges mocskot, szennyet, és átvitt értelemben erkölcsi romlottságot (pl. BDAG, Varga). Ez a fajta tisztátalanság Pál szerint helytelen gondolkodással kapcsolódik össze, és meggyalázza azok testét, akik részt vesznek benne. Az ἀτιμάζω arra vonatkozik, amikor valakit vagy valamit megbecstelenítenek, megfosztják a tisztességétől, nem adják meg neki a tiszteletet és megbecsülést, sőt, megvetik, szégyenteljessé teszik (BDAG, Varga). A τιμή görög szó, amelyből képződött, megbecsülést, tiszteletet, magas értéket jelent. Pál szerint a testnek tehát értéke, tisztelete van, amelyet meg kell becsülni, a homoszexuális gyakorlat viszont éppen az ellenkezőjét teszi a testtel: meggyalázza, megbecsteleníti azt.
Teljesen egyértelmű, hogy Pál itt a homoszexuális gyakorlatról beszél, hiszen így folytatja: „Az ilyenek Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. Ezért kiszolgáltatta őket Isten gyalázatos szenvedélyeiknek (πάθη ἀτιμίας): mert asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést (τὴν φυσικὴν χρῆσιν) a természetellenessel (εἰς τὴν παρὰ φύσιν), ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést (τὴν φυσικὴν χρῆσιν τῆς θηλείας), és egymás iránt ébredt vágy bennük: férfiak férfiakkal fajtalankodnak (τὴν ἀσχημοσύνην κατεργαζόμενοι), de el is veszik tévelygésük méltó büntetését önmagukban.” (Róm 1,25-27)
Pál szerint a testnek van olyan használata, amely a természet szerint való (φυσική χρῆσις). A természet szerint való használat (a megfelelő keretek között) megbecsüli a testet. De van természettel ellenkező használat (παρὰ φύσιν) is, amely meggyalázza, szégyent hoz rá, megbecsteleníti. Amikor nők nőkkel lépnek szexuális kapcsolatra, az egyértelműen megbecsteleníti a testet, mert ellenkezik a természetes használattal. Ugyanígy, amikor férfiak férfiakkal lépnek szexuális kapcsolatra, az is minden esetben a test meggyalázása. Anatómiai szempontból érthető, hogy miért, hiszen a nemi szerveink úgy vannak megalkotva, hogy a két nem kiegészítse egymást. Ez a Teremtő akarata. A férfi nemi szerv az élet foganására képes női nemi szervhez illeszkedik, nem a férfi ürítésre szolgáló szervéhez. Pál szerint a test rendellenes, természetellenes használata nem csupán diszfunkcionális, hanem gyalázatos is. A test megbecstelenítése.
A félreérthetetlen üzenet itt tehát az, hogy amikor a férfi férfivel hál, szégyenteljes dolgot tesz (τὴν ἀσχημοσύνην κατεργαζόμενοι). Azt teszi, ami nem illik. A 27. versben szereplő ἀσχημοσύνη szó olyasfajta illetlenséget jelent, mint mikor valaki nyilvánosan felfedi a szemérmét (BDAG, Varga). Az ἀσχημοσύνη oda nem illő, helytelen cselekedet (BDAG, Varga). (Erre utal a 28. versben a τὰ μὴ καθήκοντα kifejezés is: illetlen, oda nem illő.) Az ἀσχημοσύνη főnév a σχῆμα szóból képződött, amely külső megjelenés, forma, alak jelentéssel bír (Varga), az ἀσχημοσύνη ezzel szemben arra utal, amikor valami nem a rendeltetésének megfelelő, hanem azzal ellentétes, szégyenteljes alakban jelenik meg. Abban a korban ennek a szónak különösen szexuális értelemben volt jelentősége, ebben az értelemben alkalmazza Pál az azonos neműek közötti kapcsolatra is.
Pál nem azt tanítja, hogy a homoszexuális gyakorlatot folytatókat kell megszégyeníteni. A szégyen már előbb történik: magában a cselekedetben. Pál szerint maga a homoszexualitás szégyeníti meg a testet. Akik engednek a saját nemük iránt felgyulladt vágyaiknak (ἐξεκαύθησαν ἐν τῇ ὀρέξει αὐτῶν εἰς ἀλλήλους), egymás testét becstelenítik meg. A természetellenes használat szégyen a testnek, ezért hordozza magában az ítéletét. Pont az történik a testtel, amit az ember Istennel csinál, amikor nem méltatja őt arra, hogy mint Istent imádja, hanem a Teremtőt mindenféle teremtményre cseréli fel és azokat szolgálja (Róm 1,23; 2,23). A büntetés illik a vétekhez, és már a cselekedet gyalázatában is benne van (Róm 1,27). A homoszexuális gyakorlat során egy értékes dolgot szégyenteljes célra vesznek igénybe, mintha egy finom selyemsálat vécépucolásra, vagy egy templomépületet istállónak használnának. A gyalázat a rendellenes, méltatlan felhasználás.
Az apostol tehát egyáltalán nem azért tartotta a homoszexuális tevékenységet helytelennek, mert megvetette volna a testet. Éppen ellenkezőleg: szerinte a test mély tiszteletet és megbecsülést érdemel, hiszen Isten temploma (vö. 1Kor 6,19). Amikor férfi férfival (vagy nő nővel) hál, az ennek a templomnak a megbecstelenítése. Ezért van az, hogy akik megmaradnak ebben (pl. ἀρσενοκοῖται = férfival hálók), Pál szerint nem örökölhetik Isten országát, aki viszont megmosatik, az szentté és igazzá válik Isten előtt „az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által” (1Kor 6,9-11).
Szia Ádám!
Azon gondolkodtam, hogy mi minden lehet még a test megbecstelenítése. Elvégre bizonyos szempontból annak számíthat a dohányzás (a tüdő funkciója az egészséges légzés), az alkoholfogyasztás (a mentális képességeinket, a testi koordinációnkat, a természetes gátlásainkat józanul tudjuk csak a rendeltetett célnak megfelelően használni), az önkielégítés, sure, de még az egészségtelen étkezés is (elvégre a test nem a Szentlélek katedrálisa).
De valahol mégis van különbség: „Az eledel a gyomorért van, a gyomor meg az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért.”
Itt is a rendeltetésnek megfelelő használat kerül elő, de mintha az lenne a lényege, hogy jóval kisebb súlya van a gyomrunk megfelelő használatának, mint a szexualitásunkénak. Mégis, az Úrvacsora kontextusában Pál megint beszél arról, hogy lehet méltatlanul együtt vacsorázni, ami az Úr teste és vére elleni vétek. Értelemszerűen az különbözteti meg az egyik étkezést a másiktól, hogy az utóbbinak van spirituális aspektusa – ez egyben kapcsolódás magához Jézushoz és a többi testvérhez. Bizonyos szempontból ez is egy testté válás. Nem mindegy tehát a hogyanja.
Nekem valahogy úgy tűnik, hogy persze, fontos a rendeltetésszerű használat, de fontosabb a spirituális kapcsolódás méltósága, és ennek „eszköze” maga a helyes használat. Ha spirituális kapcsolódás nélkül használok valamit rosszul, az inkább esik a mindent szabad, de nem minden használ kategóriába, viszont a határ ott van, ahol a testi cselekvés egyszerre lelki és spirituális jelentőségűvé is válik, hiszen ilyenkor nem csak a testet gyalázom, hanem a testben lakozó Lelket is. A szexuális élet egyértelműen több puszta testi funkciónál.
A kérdésem, hogy milyen testi cselekvés van, amit nem tekinthetünk spirituálisnak, ha Pál arra hív, hogy „akár esztek, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek”? Ha dohányzom, nem csatlakozom-e az önpusztítás lelkéhez, vagy ha minden héten mcdonaldsban eszem kétszer, a falánkság lelkéhez?
Részben hajlok erre, másrészt viszont nem gondolnám, hogy minden ilyen részterület esetében azt mondaná az Ige, hogy akik ezekben megmaradnak, nem mehetnek be a mennyek országába. Pusztán a gyakorlati oldal miatt sem, hogy ez az értelmezés egy éretlen hitű keresztyén emberben elég neurotikus, farizeusi kegyességet hívhat elő. De persze ez az utóbbi azért elkerülhető, ha a tanító/lelkigondozó kicsit odafigyel. Azt viszont már inkább el tudom képzelni, hogy bár van minimum elvárható szint, ami mindenkire érvényes, ettől függetlenül akinek több adatik a lelki érettségből, attól több is kéretik számon.
Ádám, mit gondolsz, van olyan egyesülés, ami csak „kicsit” méltatlan, és nem éri el az ítéletnek ezt a súlyát? És „csak” a másik emberrel való parázna egyesülés számít ilyennek, vagy az autoerotikus vétkek is? Van a szexualitáson kívül más terület is, ami ilyen minimumnak számít?
Attila,
én is azt gondolom, hogy a szexualitásnak spirituális jelentése van, emiatt más, mint mondjuk az evés (noha annak is van morális vetülete). Azt is gondolom, hogy ahogy a férfi és a nő közötti szexuális kapcsolatnak van jelentése (a házassági szövetségen belül Isten és a népe szeretetkapcsolatának önmagán túlmutató jele, a szövetségen kívül a bálványimádásé), úgy a homoszexualitásnak is van jelentése. Annak a döbbenetes cserének a földi analógiája, hogy az ember az imádatát a teremtményeknek adja a Teremtő helyett. Erről ír Pál a fenti igékben (Róm 1). Ebben az értelemben a homoszexuális kapcsolat egy különösen megbecstelenítő illetlenség, és egyáltalán nem véletlen, hogy a Nyugat istentelenségének a kiteljesedésével (vö. szekularizmus) éppen a homoszexualitás ünneplése lett meghatározó „morális” üggyé (Pride, stb.). A Szentírás egyedül a bestialitást (állatokkal való fajtalankodást) nevezi ehhez hasonló véteknek (3Móz 18,22-23), de a homoszexualitás azért kiemelten erős analógiája Isten imádata felcserélésének, mert a kapcsolatból a Másik (hetero) tűnik el („Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket”), és a nemileg Azonos (homo) kerül a helyére. A homoszexualitás egy istentelen, autentikus (önmagát szerző, önmagában lévő), ego-pogány, autonóm (öntörvényű), saját tükörképébe szerelmes, nárcisztikus kor tökéletes jelképe. Pál is erre mutatott rá a Római levél elején. A pogányság radikális újraéledésével együtt jár a homoszexualitás terjedése és ünneplése.
Éppen egy éve cseréltem eszmét egy biológus kutatóval a cikkben taglalt kérdésről. Tanulságos lehet az erről vallott tudományos nézete. Ld. ezen a linken: https://megmondoka.blogspot.com/2022/02/a-nulladik-kerdes-melegugyben.html#comment-form