Sitku Tibor (Sytka) A színfalak mögötti Intelligens Tervezés című válaszcikkében (Az ID nem „kreacionizmus”, miért mondják sokan mégis annak? c. posztomra reagált) a feltételezett vallásos motivációt kéri számon az értelmes tervezettség (ID) paradigmán. Érdekes módon ezzel éppen azt a hibát követi el, amit a cikkemben szóvá tettem: összekeveri a tudós motivációját a tudományos kutatással. Ha a tudományos kutatás kritériuma a megfelelő világnézeti motiváció (vagy annak hiánya) lenne, ezer és ezer módon diszkvalifikálhatnánk tudományos projekteket, ahelyett, hogy magára a tudományra és az érvekre figyelnénk. Ha megnézzük, hogy többek közt mi motiválta mondjuk Darwint (személyes tragédiák miatt az istenhite megrendülése), mi motiválja Dawkinst (lehessen intellektuálisan megelégedett ateista), vagy mi motiválta Keplert, Newtont, Faradayt, Pasteurt, Maxwellt és Planckot (a teremtésben Isten gondolatainak felfedezése), ugye, a motiváció alapján nem is olyan egyértelmű, hogy akkor most ki végez valódi tudományos kutatást. Pontosabban teljesen egyértelmű: mindegyikük. Mert a motiváció egy dolog, a kutatás egy másik.
Nem arról van szó, hogy a motiváció elválasztható a tudománytól, és ez még nagyon vallásos tudósoknak is néha sikerülhet. Pont ellenkezőleg! Sytkának nagy szeretettel ajánlom Polányi Mihály Személyes tudás c. kétkötetes tudományfilozófiai művét. Polányi megszámlálhatatlan példán keresztül mutatja meg a tudomány valódi természetét, különösképpen azt, hogy a tudományos kutatást éppen a motivációk, pontosabban a szenvedélyek viszik előre. Ha a tudósnak nincs szenvedélye egy tárgykör vagy egy tudományos projekt iránt, ha nem vezeti valamiféle belső intuíció, amelynek igazolását teszteli, akkor egyszerűen nem lennének tudományos felfedezések. A felfedezések mögött kivétel nélkül mindig szenvedély állt, meg valami csodás megérzés a valóság természetével kapcsolatban. Einstein maga mondta (tanítványa, az előbb említett Polányi idézi őt), hogy a relativitáselmélet felfedezésében egy intuíció, egy megérzés segítette (Személyes tudás I., 30). Polányi hangsúlyozza, hogy ez nem egyedi, hanem kifejezetten tipikus mind Einstein, mind a tudomány esetében. „Kepler számára az asztronómiai felfedezés eksztatikus élmény volt.” (Uo., 25)
Nem arra kell itt gondolni, hogy a tudós elveszíti a valósággal való kapcsolatát és egy pillanatra irracionálissá válik. Egyszerűen arról van szó, hogy a tudományos kutatások szinte soha nem úgy történnek, hogy a tudós céltalanul, lépésről lépésre halad és kockáról kockára teszi le az ismereteket, majd szép lassan kirajzolódik azokból valamiféle tudás. Így szinte soha nem fedeztünk volna fel semmit, a tudomány sem haladt volna előre szinte egy tapodtat sem. A felfedezések intuitívak, metaforikusak, beleérzésekből induló tapogatózások, majd a kudarcos, rosszul végződő kísérletek ellenére is kitartás, szenvedélyes próbálkozás, a hipotézis állhatatos tesztelése. Ráadásul tudományfilozófusok között nyílt titok, hogy a tudomány és az esztétika szoros kapcsolatban vannak egymással: a tudományos elméletek plauzibilitásának egyik fontos ismérve a szépség, az elegancia, illetve az ehhez kapcsolódó szenvedély. Ahogy Tillich mondta: „A logikust és a matematikust is az erósz hajtja előre, vagy ahogy Plátón fogalmazott: „erósz űzi az elmét az igazság felé”.
Polányi szerint a tudományt háromféle szenvedély viszi előre: a szelektív szenvedély (amely az érdeklődést fókuszálja), a heurisztikus szenvedély (a felfedezés „prófétai” szenvedélye, az intuíció, amely a hipotézist megszüli) és a meggyőzés szenvedélye. E három elengedhetetlen, integráns része a tudománynak. A naturalistát is szenvedélyek vezetik: azt az intuícióját (vagy vágyát) szeretné bizonyítottnak látni, hogy a jelenségeket, beleértve a világ „látszólagos tervezettségét” (Dawkins), pusztán természetes, irányítatlan anyagi okokkal meg lehet magyarázni, kizárólag anyagi folyamatok eredményeként le lehet írni. Ez a vágy az, amit Dawkins úgy nevezett: „lehetek intellektuálisan megelégedett ateista”, Thomas Nagel pedig úgy, hogy „szeretném, hogy Isten ne létezzen”. Ez is roppant erős motiváció, és a legtöbb eredetkutatással foglalkozó ateista tudós számára olyannyira meghatározó, hogy még az érvelés terhét is szívesen megspórolnák tudományos ellenfeleikkel szemben. (Amikor az értelmes okokat kutató tudományos projektet áltudománynak igyekeznek beállítani, valójában épp ezt teszik.)
Gyanítom, Sytkát a fiatalföldes kreacionista irodalom intellektuális elfogultsága és időnként bosszantó sekélyessége ijesztette meg, és talán valamikor eldöntötte, hogy ebben a kérdésben inkább a darwinistákkal tart, de ebbe a pocsolyába nem lógatja tovább a lábát. Ha így volt, megértem, nekem is volt ilyen időszakom, ha rövid is, de ez a döntés következményekkel jár. Aki így dönt, odaköti a csónakját Darwin süllyedő óceánjárójához, és közben lehorgonyozza magát az intellektuális alternatívával szemben kialakult előítéleteihez is. Ez egy rossz kombináció, ami ebben az esetben ahhoz is vezet, hogy félreértjük az ID tudományos projektjének a mibenlétét.
Az ID ugyanis nem csupán azért különbözik a kreacionizmustól, mert „nem beszél a Bibliáról és Istenről”. Hanem azért is, mert az érvelése szempontjából mindkettő lényegtelen. Ez viszont nem lényegtelen különbség, ezért ismert tudósok (köztük ateisták is) ma már egyre hangosabban sürgetik, hogy darwinista propagandisták és a kegyeiket kereső neofiták hagyják végre abba a buta gyakorlatot, hogy az értelmes tervezettséget „szalonképes kreacionizmusnak” vagy hasonlónak nevezik, és kezdjenek értelmes párbeszédet az érvek szintjén, ahol az ID projektje kifejezetten erős. Itt van például Dr. George Church (a Harvard Medical School genetika professzora, a Harvard Egyetem és az MIT egészségtudomány és technológia professzora, a Regenesis c. könyv szerzője), aki ezt írja az ID-s S. C. Meyer könyve borítójára: „A Darwin’s Doubt lehetőséget nyújt arra, hogy hidat építsünk az elutasító polarizáció helyett, hidakat professzionális és tiszteletteljes párbeszédet nagyon igénylő kulturális választóvonalak között, hidakat, melyek átívelnek evolúciós hézagok felett.” Vagy itt van Dr. Scott Turner (a State University of New York környezet-biológiával foglalkozó professzora, több evolúcióval és fiziológiával kapcsolatos könyv szerzője), aki egy másik ID-s tanulmányt ajánl: „Meyer lenyűgöző felfedezőúton mutatja be az intelligent design elmélet melletti érveket, ügyesen beleszőve saját útjáról való beszámolóját is. Menet közben hatékonyan rombolja le a legártalmasabb karikatúrákat: hogy az intelligent design pusztán felmelegített kreacionizmus, mely megtévesztett bolondok és idióták dolga, esetleg veszélyes politikai összeesküvés. Akár igaznak, akár hamisnak gondolja valaki az értelmes tervezettséget, a Signature in the Cell kötelező olvasmány.” Sem Church, sem Turner nem híve az ID-hipotézisnek, de neves, elismert kutatók, akik az ID-t tudományos projektként kezelik.
Sytka azt kéri számon az ID-n, hogy kevés benne a diverzitás és legfeljebb elvétve vannak köztük vallástalanok. Nehéz is lenne egy olyan világban kihagyni a vallásosokat a tudományból, ahol az emberiségnek elenyésző része vallástalan, és nyilván ateistákat kevésbé érdekel egy olyan projekt, amely a hitüket kívánja cáfolni. De az az érdekes, hogy az ID-nek kifejezetten sok olyan híve és szimpatizánsa van, akiket egyszerűen bosszant, hogy a darwini paradigmát még mindig úgy adják el, mint megalapozott tudományos elméletet, holott pusztán az érvek szintjén az elméletnek még a tudományossága is kérdéses, nemhogy a megalapozottsága. Ha valaki ezt a szenvedélyt (a darwinizmus arroganciájával szembeni bosszankodás szenvedélyét) szeretné közelebbről megismerni, hallgasson meg például egy interjút az agnosztikus és egyáltalán nem vallásos David Berlinskivel, aki még személyesen ismerte Neumann János körét és a legmagasabb tudományos körök darwinizmussal szembeni határozott, tudományos alapú kételyeit. Vagy olvassa Thomas Nagel és Bradlay Monton ateista filozófusokat, Joachim Bauer neurobiológust (magyarul is több könyve megjelent), akinek pusztító darwinizmus-kritikája hasonló szenvedélyből származik, esetleg hallgassa meg Denis Noble (a rendszerbiológia atyja) valamelyik előadását a neodarwinizmusról. Az ID számos hívét vagy távoli szimpatizánsát nem a vallásos motiváció, hanem a darwinizmus képtelensége miatti elégedetlenség, illetve a darwinisták dogmatikus merevsége szüli. C. S. Lewis írta annak idején egyik ismerősének: „Ami arra indít, hogy igazat adjak neked abban, hogy ez [az evolúció] a központi gyökérhazugság az életünket manapság uraló hazugságok egész hálójában, az nem is az ellene szóló érveid, inkább az a fanatikus és magából kifordult attitűd, ami a védelmezőit jellemzi.” Mármint a darwinizmus védelmezőit.
Egyébként meg éppen az történik, hogy amikor egy ateista vagy agnosztikus tudós áll ki az ID mellett, akkor az a személy a darwinisták szemében vagy azért nem számít, mert ő úgymond csak kivétel, vagy azért, mert ha az ID mellé áll, akkor már ő is vallásos. Mint Dr. Günther Bechly. Bechly ismert német paleontológus, komoly felfedezések fűződnek a nevéhez, ősi rovarfajt is neveztek el róla, a Wikipedia a közelmúltig hosszú, részletes bejegyzésben mutatta be őt és a tudományos eredményeit. Darwin születésének 200. évfordulóján, amikor Európában mindenhol a modern eredetmítosz atyját ünnepelték, Stuttgartban is rendeztek egy Darwin-kiállítást, amelynek megszervezését Bechly-re bízták. Bechly egyik ötlete az volt, hogy a kiállítóteremben elhelyezett egy mérleget, majd annak egyik serpenyőjébe beletette az összes ismertebb ID-s könyvet, a másikba Darwintól A fajok eredetét, majd a mérleget Darwin irányába billentette. Ez ugye azt jelezte, hogy Darwin egyetlen könyve többet ér az egész ID-s irodalomnál. Csakhogy Bechly közben beleolvasott azokba az ID-s könyvekbe, amiket kirakott, és meglepetten látta, hogy azok egyáltalán nem olyanok, amilyennek hitte őket. Végül annyira meggyőzőnek találta a könyvek tudományos érveit, hogy nyíltan is kiállt az ID tudományossága mellett. A folytatást bárki kitalálhatja: Bechly hamar munkanélküli lett, és a Wikipedia töredékére zsugorította a róla szóló oldalt.
De az is igaz, amit Sytka ír: a legtöbb tudós egyszerűen csak dolgozni akar, nem paradigmát váltani vagy egy tudományos forradalom zászlóvivőjévé válni. Pont ezért nem is a számok és arányok itt az igazán mérvadók. Ha megfontoljuk, micsoda kereszttűz alá kerülnek azok a tudósok, akik ma megkérdőjelezik a naturalizmus szent tehenét, Darwin elméletét, nem csak azt sejthetjük meg, milyen erős „vallásos” indulat hajtja a darwinista fogdmegeket, de azt is megértjük, miért nem állnak ki jóval többen nyíltan is amellett a meggyőződésük mellett, hogy a világ tervezettsége melletti érveket erőseknek tartják, holott tudjuk, hogy az ilyen tudósok aránya nagyon magas. Sokszor az a helyzet, hogy az ID melletti nyílt kiállás egy fiatal kutatónak a karrierébe kerül, és egy bizonytalanabb státuszú idősebb kutató is bajba kerülhet. Nem véletlen, hogy elsősorban olyanok dolgoznak az ID projektjén, olyanok publikálnak lektorált tudományos folyóiratokba ID-s cikkeket, akiknek már biztos státuszuk van egy elismert egyetemen, vagy – mert ilyen is jó néhány van – Nobel-díjat kaptak. Nobel-díjasok, akiknek nem kell már bizonyítaniuk, bátrabban állnak az ID mellé, mint kezdő tudósok, akik még a tudományos közösség kapuőreinek a kegyeit keresik.
Ami meg Francis Collinst illeti, bizonyos értelemben ő maga is híve az értelmes tervezettségnek, hiszen „evolucionista kreacionistának” nevezi magát. Ez egy fura paradoxon, de az ellentmondás elsősorban a Darwin elméletéhez való viszonyt tükrözi, semmi köze ahhoz, hogy helyes-e az értelmes tervezettség tudományos projektje. Collins egyszerűen elfogadja a darwinista alapvetéseket, csak hozzábiggyeszti, hogy az evolúció Isten teremtő munkája. Vagyis a világ értelmesen tervezett, de „nem úgy”. Ez az a vákuum, amibe a teista evolucionisták általában bezuhannak, hiszen a tervezettségben való hitüket a tervezés szükségtelenségével próbálják megmutatni, ami fából vaskarika. Mivel a tudományos közösség érinthetetlen eredetmítosza iránti lojalitásukat az ID-nek való rituális beszólással mutatják ki, nem kell szembenézniük azzal a haraggal, amellyel az ID-s tudósok naponta szembesülnek. Ami lássuk be: szintén egy fontos motiváció. A Sytka által említett Isten ábécéje (The Language of God) című könyve óta Collins egyébként elismerte, hogy a „hulladék DNS” evolúciós érve kapcsán az ID-seknek volt igazuk. Egy teljesült predikció az ID-seknek, egy megcáfolt (hulladék) érv a darwinisták szemeteskosarában. Így néz ki egy tudományos vita.
Ez a vita azonban nem létezne, ha nem lennének olyan tudósok, akik motiváltak a hipotézisalkotásban és a hipotézisük kitartó tesztelésében. Mert a tudomány így működik: szenvedélyekkel. Remélem, megmarad a szenvedély, hogy folytatódjon a vita is, hiszen kevés olyan izgalmas és súlyos implikációkkal járó terület van a természettudományokban, mint az eredetkutatás. Sytka egy Zorán-idézettel zárja a posztját, hadd illusztráljam a tudományos szenvedélyt én is egy poétikus idézettel, mégpedig a romantika eredetmítoszából, a Trisztán és Izoldából:
„Azt mondja, akkora a szomja, / Hogy mindig inni kell neki, / Mert végtelen tűz égeti.”
„„Azt mondja, akkora a szomja, / Hogy mindig inni kell neki, / Mert végtelen tűz égeti.””
A Trisztán és Izoldából vett idézetre az alábbi igevers jutott eszembe:
„…………………. E három nem elégszik meg; négyen nem mondják: elég: A sír és a meddő asszony, a föld meg nem elégszik a vízzel, és a tűz nem mondja: elég!” (Példabeszédek 30:15/b – 16)
Mely igeverssel úgy emlékszem, az „Erosz nyomában c. könyv olvasása után is reagáltam egyik kommentemben.
A természettudomány felől nézve fontos megjegyezni, hogy szigorú feltételei vannak annak, hogy mikor tekinthetünk valamit tudományosan megalapozottnak (szükség van megfigyelésre, tesztelésre, reprodukálható eredményekre stb.). Lényeges szétválasztani, hogy mi az, ami megfigyeléseken alapuló (természet)tudományos eredménynek tekinthető, és mi az, ami ebből kiinduló puszta ötletelés. Persze az adott kísérletben kapott eredmény alapján nekiálhatunk spekulálni, de az csak spekuláció lesz. Továbbra is az a kérdés, hogy mi az, ami konkrét tudományos eredménynek tekinthető (és mint minden kísérleti rendszer esetében, itt is felmerül, hogy milyen korlátai vannak az adott megfigyelésnek, eredménynek).
Én úgy látom, hogy az Intelligent Design (ID) hivatkozik ugyan tudományos eredményekre, viszont ebből kiindulva döntően egy ideológiai választ ad egy másik ideológiai irányzatra (Darwinizmus). A fentiek miatt tudomásom szerint az az általánosan elfogadott. hogy az ID nem tekinthető tudománynak (tehát csak ideológiai irányzatnak (nevezzük itt filozófiai tudománynak), de ezzel semmi dolga a természettudománynak). Azt is megjegyezném, hogy szerintem teológiailag is problémás az ID, mivel Istent a tudásunk lukaiba próbálja beszorítani/ bepréselni.
Francis Collinshoz hasonlóan én is azt tartom, hogy a biológiai evolúciót Isten a teremtés eszközeként használhatta/ használja, de ettől én még nem szívesen sorolnám magam az evolucionista kreacionistának közé sem. Általában nagyon masszív fenntartásaim vannak a különféle ideológiai irányzatok és izmusok vonatkozásában. Lehetséges, hogy olyan dolgok tapadtak hozzájuk az évek során, amivel nem tudnék azonosulni. Isten segítségével ezért maradnék egyszerűen csak a reformátusként megélt evangéliumi hitnél.
Kiegészítés:
Számomra abszurd gondolat (amivel néha találkozom), hogy egy hívő tudós csak akkor vehető komolyan az eredetkutatásban, ha a hite intuícióival ellentétes irányba halad. Ez szemben áll mind a hit, mind a tudomány természetével. Fides quaerens intellectum – mondta Augusztinusz. A hívőt a hite motiválja a felfedezésre, a tudományt pedig intuitív szenvedély viszi előre. A hívő tudóst ugyanúgy nem az igazolja, hogy darwinista projektet végez-e, mint ahogy az ateistát sem az igazolja, hogy ID-s projekten dolgozik-e. Mindkettő tudományos munkáját az méri meg, hogy helyes megfigyelésekből észszerű következtetéseket vonnak-e le.
Kedves Zoltán,
A természettudomány felől nézve fontos megjegyezni, hogy szigorú feltételei vannak annak, hogy mikor tekinthetünk valamit tudományosan megalapozottnak (szükség van megfigyelésre, tesztelésre, reprodukálható eredményekre stb.).
Ezzel egyetértek, de azzal egészíteném ki, hogy az eredettudományok módszertana nem teljesen azonos a kísérleti tudományok módszertanával, annál az egyszerű oknál fogva, hogy múltbeli okok kutatásával foglalkozik, nem a jelenben reprodukálható regularitásokkal. William Whewell szerint a kísérleti tudományok – mint például a fizika és a kémia – három lényeges kérdésben különböznek a palaetiológiai természetű (múltbeli okokkal foglalkozó) tudományoktól. Először is, a palaetiológiai tudományok célja nem az, hogy általános érvényű törvényeket ismerjenek fel, hanem az, hogy múltbeli körülményeket és okokat határozzanak meg. Másodszor, a palaetiológiai tudományok a jelenben megfigyelhető jelenségeket múltbeli okokkal magyarázzák, nem általános törvényekkel (bár a magyarázatok ezekre is támaszkodnak). A geológia azt próbálja például megmagyarázni, hogy miért gyűrött az Alpok hegyláncolata, a paleontológia pedig mondjuk azt, hogy mi okozhatta bizonyos ősi élőlények megjelenését vagy kihalását. Ezek a magyarázatok nem a fizika törvényeit kutatják, hanem azokat az egyedi okokat, melyek a jelenségek konkrét kiváltói lehettek. A harmadik különbség pedig az, hogy a palaetiológiai tudományok sajátos érveléssel haladnak a céljuk felé: a jelenben fellelhető nyomokból következtetnek a múltban feltételezett okokra. Ezt a módszert nevezik abdukciónak.
Az abdukció érvelési módja különbözik mind az indukciótól, mind a dedukciótól. Az abdukció jóval kevésbé feszes érvelési módszer, mint a másik kettő, az életben mégis fontos területeken (pl. a kriminalisztikában) használjuk. Az indukció útján ugyanannak a jelenségnek a következetes megismétlődéséből következtetünk általános szabályszerűségre. A dedukció esetében ez fordítva történik: általános szabályszerűséget alkalmazunk konkrét esetekre. Az abduktív érvelés a jelenben látható nyomokból vagy tényekből kiindulva feltételez nem látható múltbeli tényeket, eseményeket vagy okokat. Az abdukció minden esetben hipotézis, melyet akkor tekinthetünk megerősítettnek, ha meg tudjuk mutatni, hogy a hipotézis a szóban forgó látható jelenségek legjobb vagy egyetlen elfogadható magyarázata.
Ezeket Te is nyilván tudod, csak arra akarok rámutatni, hogy az eredettudományok nem képesek olyasfajta reprodukálható induktív bizonyításra, mint mondjuk a fizika és a kémia, legfeljebb analógia-elv alapján vagy a meglévő folyamatok múltba való extrapolálásával. És innentől valamivel szubjektívebbé válik a dolog, mint annak a tudása, hogy két kémiai elem hogyan reagál egymásra, vagy mi történik, ha egy rákos daganatot egy vegyülettel találkoztatunk. Az ID az abduktív módszer kritériumainak teljesen megfelel, szerintem semmiben sincs hátrányban a naturalista elméletekkel (pl. a darwinizmussal vagy annak alváltozataival) szemben. Collinsnak szerintem nincs igaza, sem azoknak a darwinista kollégáinak, akik az ID-t ideológiának tartják. Nekem az a tapasztalatom, hogy amikor valaki veszi a fáradságot, hogy végigolvassa az ID paradigma egy-egy mérvadó tanulmányát vagy meghatározó tudományos művét, hasonló következtetésre jut. Mint pl. a fent említett George Church vagy Scott Turner. És sokan mások.
Szerintem ideje tisztába tenni, hogy mi is valójában az ID, mert a darwinista propagandisták régóta ideológai harcot folytatnak a projekt ellen és egészen más fényben tüntetik fel, mint ami valójában. A legfontosabb az, hogy – ahogy te is írod – a megfigyelés és a tesztelhetőség számítson (a reprodukálás itt nem valószínű, hogy szóba jöhet, legfeljebb populációs genetikai szinten a bacikkal), ne pedig a tudós motivációja vagy az eredmény vallási implikációja. Ha a motiváció vagy az implikáció számít, akkor semmilyen eredetkutatást és azzal kapcsolatos magyarázatot nem vehetnénk tudományos értelemben komolyan.
@Ádám – csak egy technikai komment: „A színfalak mögötti Intelligens Tervezés” link a cikk elején szerintem nem jó a cikkben, mert nem Sytka cikkjére ugrik – http://megmondoka.blogspot.com/2022/09/a-szinfalak-mogotti-intelligens-tervezes.html
Köszi, javítottam!
Kedves Ádám! Teljesen egyetértek azzal, hogy a teremtett világunkban (számomra leginkább az Isten képmását hordozó emberben) felfedezhető az Alkotó (tehát Isten) kezének nyoma, akár mondhatjuk azt is, hogy minden az intelligens tervezettségre utal. Hosszan tudnék beszélni erről, konkrét példákkal. Én is rendszeresen idézem a Róma 1,19-et. Nagyon büszke vagyok arra, hogy 2011-ben, amikor megkaptam a Junior Príma díjat magyar tudomány kategóriában, akkor ezt a mottót adtam meg a rólam írt kiadványhoz: „A tudomány kiváló eszköze annak, hogy rácsodálkozhassunk Isten tökéletes alkotómunkájára.”.
Nekem konkrétan az „Intelligent Design – ID” mozgalommal (Stephen C. Meyer és társai) vannak komoly fenntartásaim. Egy ideológiai választ adnak egy másik ideológiai irányzatra (a Darwinizmusra), de ez nem természettudomány.
Kedves Zoltán!
Gratulálok a Junior Prima díjhoz! Örülök, hogy vannak olyan tudósok, mint Te, akik Isten keze nyomát felfedezik a teremtésben.
Én Meyer könyveit elmélyülten végigolvasva nem látom sehol, hogy az eredet kérdéseire ideológiai választ adna. Én azt látom, hogy abduktív módszerrel a legjobb magyarázatra következtet (intelligens ok); pontosan ugyanazzal a tudományos módszerrel dolgozik, amellyel az eredettudományok két óriása, Charles Darwin vagy Charles Lyell is dolgoztak. Itt egy lista azokról a kiváló, elismert tudósokról (számos fizikus, csillagász, asztrofizikus, kozmológus, biológus, biokémikus, biofizikus, mérnök egyetemi tanár, paleontológus, tudományfilozófus, tudománytörténész, teológus – rangos egyetemekről is), akik Meyer legutóbbi könyvének érvényességét természettudományos szempontból is elismerik. Egyikük, Brian Josephson Nobel-díjas fizikus például ezekkel a szavakkal ajánlja a könyvet: „Ez a könyv világossá teszi, hogy az intelligens tervezettség egyáltalán nem tudománytalan állítás, hanem érvényes tudomány.” David Gelerntner, a Yale Egyetem professzora Meyer Darwin’s Doubt c. könyvét elolvasva hagyta hátra Darwin elméletét, mert meggyőzték őt Meyer tudományos érvei. Ebben a cikkben leírja, hogy miért tartja tudományos szempontból is érvényesnek Meyer érveit. Günther Bechly ismert német paleontológus, akit a fenti cikkben említek, szintén úgy gondolta, hogy az ID ideológiai választ ad, és nem természettudomány, de mikor elolvasta magukat a műveket, arra a következtetésre jutott, hogy ez nem így van: a könyvekben komoly tudományos érvekkel találkozott.
Rengeteg kritikát elolvastam, meghallgattam az ID-vel kapcsolatban. Szinte minden esetben az volt a benyomásom, hogy akik a bírálatokat elmondták, leírták, nem olvasták magukat a műveket. Amikor meg valaki konkrét érvekre konkrét ellenérveket fogalmazott meg, vagyis végre valóban azokról a felvetésekről szólt a vita, amelyeket az ID-s kutatók ténylegesen felvetettek, az ő (az ID-s kutatók) érveik lényegesen erősebbeknek tűntek nekem. Vártam, hogy mikor derül ki, hogy tévednek, mikor lepleződik le az ideológiai vagy egyéb tudománytalan agendájuk, de soha nem ez derült ki, inkább az, hogy ellenfeleik voltak felkészületlenek, ők meg felkészültek. Tudományosan is és a kérdések tudományfilozófiai vetületeit illetően is. Egyszerűen az látszott, hogy az ID-t képviselő tudósok állnak közelebb a tényekhez és azok észszerű magyarázataihoz, és ők azok, akik jobban relfelktálnak magára a tudományra is, meg annak valódi természetére és helyére a valóság egész szövetében.
Őszintén érdekelne, hogy miért gondolod, hogy Meyer a könyveiben ideológiai válaszokat ad.
Ezt még belinkelem ide: Új könyv az Intelligent Design mellett – 3 Nobel-díjas tudós ajánlásával (Marcos Eberlin brazil akadémikus könyvéről van szó, aki az ID híve)
Sytka válaszolt a válaszcikkemre. Most csak röviden reagálok. Négy dolgot ért félre:
1) Az első cikkem érvelését.
2) A második (válasz)cikkem érvelését.
3) A tudomány természetét.
4) Az ID természetét.
Ezeket most nem fejtem ki jobban, csak arra mutatnék rá ismét, hogy Sytka az első félreértését reprodukálja a válaszomra írt válaszában is, mintha nem is írtam volna semmit, ami segít a félreértés tisztázásában, vagy egészen mást írtam volna, mint amit írtam.
Egyetlen mondatban: az ID érvelése valójában semmiféle hittételre nem alapoz, a tudomány pedig soha nem volt olyan projekt, amelyet teista világnézeti keretben ne lehetett volna művelni, sőt, ennek az ellenkezője igaz (ahogy az ateista Thomas Nagel vagy az agnosztikus Paul Davies is elismerték, a keresztény Nobel-díjas Millikan és a zsidó Nobel-díjas Alfinsen pedig nyomatékosan hangsúlyozott): éppen az ateista előfeltevések idegenek tőle. Ezért nem a motiváció számít, hanem a megfigyelés és a következtetések.
Abban viszont egyetértek Sytkával, hogy az elfogultság jelen van a tudományban is, különösen, ha az elfogultság kizárólagos premisszaként működik, amely akadályozza a becsületes, tesztelhető kutatást. Éppen ez a probléma azzal, amikor mélyen motivált darwinista körökben (amelyek érvrendszere láthatóan Sytkára is erősen hat) a tudomány sine qua non-jává teszik a naturalista világnézeti előfeltevéseket, és emiatt – valamint az ID szándékos félremagyarázásával – marginalizálni próbálják a modern tudomány egyik legnemesebb hagyományát, az értelmes tervezettséget.
Az az alapvető gond Sytka mostani válaszával, hogy nem veszi észre, hogy az eredettudományban éppen ez a tudományos vita gyújtópontja.
Sajnos nem eléggé értek a biológiához. Nem tudok tudományos értékű ítéletet alkotni az ID-ről. De híre-hamva sem volt még az egész vitának, amikor – vallásos kamaszként – megkérdeztem egy híres magyar orvost, pszichiátert, mi a véleménye az istenkérdésről…
Az orvos elmondta: fiatalon (az otthoni és iskolai nevelés hatására) vallásos katolikus volt. Aztán pedig a második világháború után, már orvosként volt egy ateista korszaka. Utána azonban talált a természetben valami olyanfajta harmóniát, rendezettséget – amelyet nem tudott megmagyarázni mással, mint valamilyen magasabb rendű értelem működésével. Albert Einstein pedig azt mondta: „Hiszek Spinoza Istenében, aki a létező összhangjában mutatkozik meg – de nem hiszek abban az Istenben, aki az emberi lények sorsával és cselekedeteivel törődik.
Ádám,
amit szerintem érdemes picit jobban kiemelni: meg kell tudni különböztetni:
– a szigorúan vett természettudományos elméleteket
– az eredettudományok elméleteit,
– az igazságügyi szakértést,
– a metafizikai és egyéb filozófiai elméleteket,
– a jogi kérdéseket,
– az ideológiai és politikai érveléseket,
ezek hatáskörét és a természettudós/eredettudós/igazságügyi szakértő/filozófus/bíró/ideológiai-politikai aktivista szerepek határait.
Jellezően ezek összemosásából nem kis katyvasz adódik.. (egészen a Szovjet Tudományos Akadémia esetéig pl. Mendel munkássága kapcsán)
dzsaszper,
igen, egyetértek, ezek a megkülönböztetések fontosak. Sőt, külön kategória lehet a matematika is.
Ezt a listát érdemes végigolvasni:
Nobel-díjas tudósok az értelmes tervezettség mellett