A kegyelmi kérvény körüli drámának még nincs vége, erjedő következményei hosszú ideig velünk maradnak az egyházban, de a zeniten azt hiszem, már túl vagyunk, és néhány tanulságot leszűrhetünk az elmúlt hetek vitáiból. Sokan, sokfélét gondoltunk, a véleményemet én sem hallgattam el, sőt, időnként az érzéseimet sem. Ahhoz még túl korán van, hogy megfelelően rálássunk a történtekre, ezért a mostani gondolataim sem végső összegzések, csak egyfajta pillanatfelvétel. Ahhoz viszont szerintem eleget láttunk már, hogy őszintén, kritikusan belenézzünk az események tükrébe.
Engem két dolog döbbentett meg leginkább. Az egyik az, hogy ebben a drámában szinte semmi nem az volt, aminek látszott. Végig az volt a benyomásom, hogy a leleplezőből csináltak leplezőt, a kegyelmezőt mondták kegyetlennek, kegyelem alatt folyton az ártatlanságot értették, a prófétai hang politikai hang volt, az evangéliumi vélemény inkább csak ellenzéki vélemény, a reformátusok nevében nyilatkozó nem református, a ruhák megszaggatásának bűnbánata a bűnbánó ruhájának megszaggatása, akik irgalmasságról beszéltek, irgalmatlanul cselekedtek, akik az áldozatokról lamentáltak, az áldozatokra hivatkozva áldoztak bűnbakot, a gyermekek védelmében a gyermekvédelemnek keresztbe fekvők tüntettek azok ellen, akiknek évek óta épp velük kellett harcolniuk a gyermekekért, a jószándékot mondták aljasságnak, az aljasságot jószándéknak, a köveket a farizeusokra dobálták, miközben a kődobálok hálát adtak, hogy nem olyanok, mint a farizeusok, mások meg virtuális imaszíjaikat megszélesítve a nevükben kértek bocsánatot. Minderről Pál figyelmeztetése jut eszembe: „többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus” (Ef 4,14-15).
A másik nagy tanulság az, hogy ebben a helyzetben mi is megpróbáltattunk. Ijesztő volt heteken át a kommentfalakra fröccsent szívekbe nézni. A felfokozott érzelmi állapot, a társadalomban és az egyházban zajló tektonikai mozgások repedéseket hoztak létre, amelyeken át a felszínre törtek a szívben lévő indulatok. Számomra ezek a jelzők írják le a látottakat: rosszindulat, gyűlölet, cinizmus, hiúság, agresszió, félelem, szorongás, szégyen, kétségbeesés, szomorúság, kegyetlenség, káröröm, bosszúvágy, irgalmatlanság, ítélet, keserűség, irigység, opportunizmus, harag. Olvastam gyönyörű megszólalásokat is, de összességében olyan volt, mintha egy nagy sötét árny telepedett volna fölénk, és hirtelen előkúsztak volna a fény elől rejtőző, irtózatos bogarak, csúszómászó, rusnya lények, a sötétség démonai. Erről pedig az Úr Jézus szavai jutottak eszembe: „Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, és teszik tisztátalanná az embert.” (Mk 7,20-23)
Számomra az is nyilvánvalóvá vált, hogy még hívő keresztények gondolkodását is mélyen átjárja a hatalommal kapcsolatos nietzschei, darwini, marxista és posztmodern cinizmus. Az a hit, hogy akinek hatalma van, az biztosan elnyomó, és aki felelős pozícióban van, az csak a hatalmat akarja, ezért küzdeni ellene szinte bármilyen eszközzel igazolható. Való igaz, hogy a hatalommal sokan, sokszor visszaéltek. Amióta az ember az Istennek való engedelmesség helyett az autonómiát választotta, könnyen megmámorosodik a hatalomtól és rosszra is használja. De a Biblia szerint a hatalom mégis Istentől van, és részben épp azért, hogy megfékezze a gonoszt. Isten ad fölénk hatalmakat (Róm 13,1-7), ahogy Isten ad apákat, férjeket, felelős vezetőket is az élet minden területén. Összehasonlíthatatlanul rosszabb az a világ, ahol nincsen vezetés és nincsen hatalom. De akinek a hatalom ab ovo az elnyomás szinonimája, soha nem fogja érteni sem a Bibliát, sem annak a motivációit, akinek a hatalom alapvetően mégiscsak szolgálat és felelősségvállalás, ahogy Jézus is tanította. És ha már bizalmatlanok vagyunk a hatalommal szemben, a bizalmatlanság éppen akkor különösen indokolt, amikor valaki abban hisz, hogy minden hatalom pusztán a hatalomról szól. Az ilyen embernek a lázadásától is óvakodjunk!
Az is fontos tanulsága az elmúlt heteknek, hogy az egyházat nem tudja megtartani a politika. A politika sem tud a keresztényekre támaszkodni a romlottság megfékezésében, ha a keresztények a politikától várják a védelmet, de ennél sokkal rosszabb, hogy maga az egyház inog meg, ha más alapra épül, mint amire tervezték. Az Egyháznak a Jézus a fundámentuma, a szent Igére épült fel lelki temploma. Isten a dicsőségét nem adja másnak. Orbán Viktornak sem. Egyetlen támogató kormányzatnak sem. Az egyház szuverén Ura Krisztus, az Isten Fia. Csak ő adhat védelmet, igazi védelmet a progresszió démoni erőivel szemben is. Jézus követői akkor tudnak só és világosság lenni a világban (a kultúrában is, ahol harc folyik a lelkekért, sőt, még a politikában is, ahol a poliszról születnek döntések), ha nem a világból valók. Ahogy T. S. Eliot mondta A keresztény társadalom eszménye című lenyűgözően prófétai esszéjében: az egyház és a világ viszonyában nincs állandó modus vivendi. Az egyház a megingathatatlanabb valóság, ha Jézusra figyel, és csak megingathatatlanságában képes jól felmérni a világgal való aktuális viszonyát is. Az egyház fundamentuma Jézus és Isten szent Igéje, ha más alapra épül, a viharban egyszerűen összedől.
Az elmúlt hetekben súlyos mélységek tárultak fel, sok szív szándéka vált láthatóvá. Van okunk szégyenkezni. A mindentudó, mindenható Isten őszinte bűnbánatra hív bennünket. Hiszem, hogy ez lehetőség is egyben valami újra, valami igazabbra, valami mélyebbre. Valami evangéliumibbra, apostolibbra, mennyeibbre. Ehhez meg kell aláznunk magunkat. „Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!” (Zsolt 51,19) Ebben a helyzetben benne van a megtisztulás ígérete, ha meghalljuk a megtérésre hívó szót és engedünk neki. Kifakadhat a bűn tályoga és megmosakodhatunk a Megváltó vérében. Ez minden evangéliumi ébredés alapja. A bűnbánatban és hitben kapaszkodjunk össze, ne a lázongásban és a keserűségben! A felülről való bölcsesség méltányos és tiszta. Az Úr Jézus szerint a tiszta szívűek látják meg az Istent (vö. Mt 5,8), és utána azt hiszem, sok mást is.
„Az Úr Jézus szerint a tiszta szívűek látják meg az Istent (vö. Mt 5,8), és utána azt hiszem, sok mást is.”.
Gratulálok Ádám ez egy nagyon erőteljes mondat! Tetszik!
Hasonlóan látom én is, köszönöm az összefoglalást, az elmúlt hetek bizonyítékai annak, hogy sem az államban, sem az egyházban nincs még rend.
Szükséges az egyháznak feltárulkoznia a cselekedeteiből és mint a Vőlegényét váró mennyasszony, egy tiszta és foltmentes ruhában várnia a Krisztust!
Akik pedig az állam/álruha mögé bújnak, azoknak ez az ige vésődjön az elméjébe:
Sof 1:7 Csönd legyen az ÚR, az Isten előtt, mert közel van az ÚR napja, mert áldozatot készített az ÚR, és megszentelte meghívottjait.
Sof 1:8 Az ÚR áldozatának napján gondom lesz a fejedelmekre és a király fiaira, és mindenkire, aki idegen viseletbe/álruhába öltözik.
Maran atha, Marana tha!
Mind nagyon igaz, amit mondasz. Több dolog jutott eszembe, de csak egy dolgot említenék most. Ezek a feszültségek nem most keletkeztek, hanem látens módon nagyon régóta jelen van. A látható egyház világi hatalmakhoz való kötődése mindig is távol volt Krisztus rendelésétől, számos visszaélést, bűnt és szakadást keletkeztetve a gyülekezetekben. Ami most történt az nem más, mint az egyházon belül létező szégyenletes és undorító sebnek a felszínre kerülése, amely okán természetes, hogy a hit letéteményesei felháborodnak, elszámoltatást követelnek. Joguk van választ kapniuk arra, hogy egyházuk vezetői milyen módon árusítják ki és árulják el az isteni kegyelmet, milyen módon élnek vissza az egyházon belüli helyzetükkel. Jézus maga is adott példát arra, hogy igenis jogunk van felháborodni, mikor nyilvánvaló gyalázat bontakozik ki a szemeink előtt. A templom lépcsőjén történtek erre a történelmi példa.
Köszönjük !
„…kegyelem alatt folyton az ártatlanságot értették…”
Balog maga mondta: „Azért nem kérek bocsánatot, hogy kegyelmet kértem egy általam ártatlannak hitt embernek.” (Ez mellesleg a kegyelmi jog teljes félreértelmezése.)
Szerintem egyenesebb lenne kimondani, hogy szimpatizálsz Baloggal és/vagy a pártjával, mint ez a sok mentális gimnasztika.
Person-Men-stb.,
az elnöki kegyelemre egyszerűen rossz ez a szó, mert a kegyelmezési gyakorlat a legritkább esetben teológiai értelemben vett kegyelem. De ez csak egy kis szelete a problémáknak.
Szimpatizálnék Balog Zoltánnal? Inkább okom lenne neheztelni rá (itt és itt). De egyáltalán nem neheztelek. Szomorúsággal tölt el a kegyelmi ügyben való méltánytalan meghurcoltatása, és megkönnyebbüléssel az, amit a nyilvános bűnbánatában megfogalmazott. Együttérzést váltott ki belőlem az őt a kegyelmi ügyben ért igaztalan és kegyetlen ítélet, és tiszteletet váltott ki belőlem a megalázkodása.
Kedves Ádám!
Tisztelem a munkádat és sokat tanultam Tőled az évek alatt. Nem a rosszindulat mondatja velem a következőket, de számomra döbbenetes, hogy benned fel sem merül, hogy az „ártatlannak hittük” nem feltétlenül igaz. Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem, mely esetben kellett egy indoklás (hiszen azt mégsem lehetett beismerni, hogy K. Endre ilyen-olyan ismeretség okán kapott kegyelmet).
Valljuk be, az emberek jóval készségesebben elhitték volna, amit a politikusaik mondanak, ha egyébként is az igazmondás jellemezné őket. De persze tudjuk, hogy ez nincs így. Ezen is érdemes lehet elgondolkodni.
Nekem nincs szükségem Osváth Zsoltra, hogy kifejlesszek magamban egy morális iránytűt és azzal sem vagyok vádolható, hogy a baloldalra húznék. De legyünk őszinték: ha az ellenzék lett volna hatalmon és úgy történik mindez, szintén ekkora bizalommal kezelted volna? Szerintem rendkívül elfogult vagy, ami nem baj, csak úgy látom számodra sem tudatosult ez még.
Hát ez egy szekuláris intézmény.
Akkor lehet, hogy a pártjával vagy a főnökével.
Más mozit néztünk, úgy érzem. Annyira alázkodott meg, hogy még mindig püspök. Egy jó vezető szerintem ebben az esetben alárendeli magát az egyháza ügyének és lemond, még akkor is, ha nem érzi magát bűnösnek, ha az egyháza és a társadalom nem jelentéktelen része annak látja.
Person-Woman stb.,
ha a politikai elfogultság motiválna, csendben lennék.
Illetve annyit hadd fűzzek még hozzá az egyház hatalomhoz való dörgölőzéséhez: szerintem az jóval előbb kezdődik, mint hogy egyházi személyek politikai pozíciókat töltenének be. Az ott indul, amikor a konz.keresztények közt jó nagy csend van a mérhetetlen korrupcióról, míg ha a baloldal tenné, már rég hangosak lennék. Aztán megjelenik abban is, amikor hallgatunk Oroszországról és előbb ítéljük el Zelenszkijt, mert állítólag korrupt, mint Putyint, akinek bárcsak az lenne a legnagyobb bűne, hogy szereti a pénzt. És akkor hagyján, hogy Navalnij meggyilkolása nem téma a kormány számára, de konzervatív keresztények is úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. (Mert nehogy véletlen egyszer ugyanazt mondjuk, mint Gyurcsány.) Ha tényleg Krisztusnak fogadnánk legelőször hűséget, akkor az ott kezdődne, hogy teljesen mindegy, ki van hatalmon és tetszik neki a véleményünk vagy sem: kimondjuk.
Ebben az esetben most nem értek veled egyet Ádám abban, amilyen naívan állsz ehhez az ügyhöz. Ismerve a történelmi példákat ezrével, fel sem merül benned, hogy Balogh Zoltánt nem méltatlanul érte a vád? Milyen bizonyságod van az ő feddhetetlenségével kapcsolatosan? Csak azért mert ismered esetleg személyesen és mást gondoltál róla? Vagy mi más? Nem szabad, hogy személyes elfogultságunk elfedjenek dolgokat, amelyek Isten országában nincsenek rendben. Meg lehet térni mindenből, de ehhez be kell nézni a lelki tükörbe és vállalni a felelősséget Isten előtt, mert ez a legfontosabb dolgunk. S az is hozzátartozik ehhez a dologhoz, hogy Isten nagyon nagy gondot fektet arra, hogy az Ő képviseletében eljáró emberek feddhetetlenek legyenek. Nem egy ilyen parancsot olvasunk a gyülkezetekben szolgálókkal kapcsolatosan. Ez éppúgy érvényes a jelen gyülekezetére, mint a 2000 évvel ezelőttire. Nem szabad ragaszkodni ranghoz, pozícióhoz, még akkor sem, ha a saját szerepét egy ügyben valaki rész szerint valónak tartja. Jobb háttérbe vonulni és imádkozni azért, hogy Isten ítélje meg a cselekedetét, igazítsa ki, ha szükséges és a gyülekezet felé tegye nyilvánvalóvá. Ez nemcsak elegánsabb volna, de biblikus is.
Bárcsak imádkozni tudnánk annyit vezetőinkért, elöljáróinkért, mint amennyit bíráljuk és kritizáljuk őket! Talán előbbre lennénk. Eddig is tettem, de mától szorgalmasabban teszem.
Szia.
Tettél egy érdekes megjegyzést, érdekelne, kire/mire utalsz burkoltan.
Azt írod: “reformátusok nevében nyilatkozó nem református”.
Kire gondolsz egészen pontosan? Elég kevesen (szám szerint) szólaltak meg református oldalon a nyilvánosság előtt.
Ki nyilatkozhatott a reformátusok nevében és pontosan mikor? Mit mondott, amivel “nem református” lett?
Köszi előre is a választ!
Üdv
‘Jobb háttérbe vonulni és imádkozni azért, hogy Isten ítélje meg a cselekedetét, igazítsa ki, ha szükséges és a gyülekezet felé tegye nyilvánvalóvá”
DNA! Ön megkérdőjelezi Püspök úr Istenhez fordulását, lelki életét! Annak ellenére is, hogy még hallhatta is egy részét. A farizeusok is erről az „erkőlcsi” magaslatról ítélkeztek Jézus felett.
BZ nyilvánvalóvá tette a gyülekezet előtt, amit megértett, és annak ellenére mondott le a zsinat elnöki tisztéről, hogy nagyobb arányban kérték a maradását, mint a megválasztását.
A bűnbánatot, és az eleganciát még nem láttam egy szövegkörnyezetben eddig, csak az Ön írásában. Olvasottságom hiányosságai okán?
Szia Gergő (yy),
az izgat, hogy vajon rád gondoltam-e?
(Eleinte kint volt az yy mellett a fényképed, ezért szólítalak a neveden. Miért nem Nagy Gergelyként kommentelsz, mint korábban?)
Kedves DNA,
egyszer sem foglaltam állást abban a kérdésben, hogy Balog Zoltánnak le kell-e mondania, és ha igen, miről.
Kár, hogy a hozzászøl nagy többsége el sem olvasta, meg sem értette, amit Szabados Ádám irt. Folytstják tovább, mintha mi sem történt volna. A bûnbánat elmarad a vádaskodás tovább folyik mostmár Szabados Ádám ellen is. Imádkozom.
Szia Ádám! Köszönöm a gyors válaszodat, de engedd meg, hogy rávilágítsak néhány olyan problémára benne, amelyek nem csak a konstruktív párbeszédet akadályozzák, de a téma mélyebb megértését is. Először is, az a személyes megjegyzésed, miszerint engem a nevemen szólítasz és kérdéseket teszel fel azzal kapcsolatban, hogy milyen néven kommentelek, eltereli a figyelmet a valódi kérdésről. Ez egy az egyben személyeskedésnek (ad hominem) minősül, és inkább a személyt támadod, mintsem a felvetett érvet vagy kérdést kezelnéd.
A lényegre térve, a válaszodból ordítóan hiányzik a konkrétum. Amikor „reformátusok nevében nyilatkozó nem református” kifejezést használod, fontos lenne pontosítani, hogy kire gondolsz. Az ilyen típusú minősítés nagyon veszélyes lehet, mivel alaptalan és indokolatlan kategorizálásra vezet, ami félrevezetheti a közvéleményt és alááshatja a református közösség integritását, a személy hitelességét. Az, hogy valakit, aki mondjuk annak vallotta magát (református teológus) „nem reformátusnak” bélyegezünk, óriási felelősség. Ez nem csak, hogy egy szűk látókörű megközelítést tükröz, de figyelmen kívül hagyja a személyes hit és gyakorlat sokszínűségét, ami amúgy nem mellesleg református (!) közösségen belül is megtalálható. Egy ilyen állítás komoly vádakat fogalmaz meg anélkül, hogy konkrét bizonyítékokkal vagy érvekkel támasztaná alá azokat.
Másrészt, szeretnék világossá tenni egy tévedést a válaszodban. Egyik interjúmban sem állítottam, hogy a reformátusok nevében nyilatkoztam, és ez alapvetően téves feltételezés a részedről. Az, hogy valaki mint Thoma László vagy Darvas Tanács Erik nyilatkozik, nem jelenti azt, hogy automatikusan a református közösség egészének nevében teszi ezt. Mindkét példa világosan mutatja, hogy egyéni véleményekről van szó, amelyek nem követelik meg a teljes református közösség képviseletét. Ebben a kontextusban a te állításod, hogy „reformátusok nevében nyilatkozó nem református”, nemcsak hogy alaptalan, de félrevezető is.
Ezenfelül, szeretném hangsúlyozni, hogy az elmúlt hetek interjúiban igyekeztem objektíven nyilatkozni. A célom nem volt és nem is lehet a református közösség egészének véleményét képviselni, hanem csak egy konkrét nézőpontot megosztani, ami alapján további párbeszédre és megértésre törekszem. Úgy gondolom, ez a megközelítés segít abban, hogy elkerüljük a felesleges általánosításokat és tévedéseket, amelyek csak távolítanak bennünket a valós kérdésektől és megoldásoktól.
Fontos, hogy amikor ilyen súlyos állításokat teszünk, legyen mögöttük alapos indoklás és érvek, amelyek világosan megmagyarázzák, miért tartunk valakit „nem reformátusnak”. A produktív és építő diskurzus alapja a kölcsönös tisztelet és a tényeken alapuló, jól megalapozott érvek. Kérlek Ádám, térj vissza a lényegre, és adj konkrét válaszokat a felvetett kérdésekre. (Konkrétan kire gondolsz és mire alapozod az állításod.).
Kedves Gergő,
van erre egy szép, régi magyar mondás: akinek nem inge, ne vegye magára.
„rosszindulat, gyűlölet, cinizmus, hiúság, agresszió, félelem, szorongás, szégyen, kétségbeesés, szomorúság, kegyetlenség, káröröm, bosszúvágy, irgalmatlanság, ítélet, keserűség, irigység, opportunizmus, harag.”
Ez mind? Nem hagytál ki valamit?
Együttérzés, támogatás, ima, böjt, áldozat, szeretet..
Azt mondod a szívből származnak a gondolatok- idézed. A te szívedből ezek jönnek? Ezeket látod?
Ádám, te is nem reformátusként nyilatkozol, sőt.. de mindegy is.
Ádám, köszönöm a válaszodat, de hadd mutassak rá, hogy a közmondás alkalmazása ebben a helyzetben nem helytálló, és elkerüli a lényegi kérdések megválaszolását. Az,l “akinek nem inge, ne vegye magára” egy olyan kijelentés, ami a felelősség elhárítására szolgál, nem pedig arra, hogy konstruktívan hozzájáruljon a párbeszédhez. Ez valójábna egy kifogás részedről arra, hogy ne kelljen szembenézni a saját állításaid mögöttes logikájával és alátámasztásával.
Amikor konkrét kérdéseket teszek fel és konkrét példákkal szolgálok, elvárom, hogy te is ugyanezt tedd. A válaszod, ami egy általános közmondással próbál meg elhárítani egy vagy több specifikus és lényeges kérdést, nem csupán kerülő válasz, de azt is sugallja, hogy valójában tkp. nincs konkrét alapja vagy nincs konkrét érved az általad tett állítások mögött.
A vitákban és párbeszédekben az a cél, hogy kölcsönösen megértsük egymás álláspontját és előrelépést érjünk el a vita tárgyában. Azonban ez csak akkor lehetséges, ha mindkét fél hajlandó konkrétan és őszintén foglalkozni a felvetett kérdésekkel. A közmondások és átvitt értelemben vett kijelentések helyett szeretném, ha konkrétan és tárgyilagosan válaszolnál a felvetéseimre. Ez segítené a párbeszéd előrehaladását és valódi, érdemi diszkusszióra nyitná meg az utat.
„Olvastam gyönyörű megszólalásokat is…”
Nem nyilatkoztam reformátusként. Kívülállóként álltam melléjük.
Nem szeretnék vitatkozni veled, Gergő. Isten veled.
Kedves Ádám!
Számomra az egy fontos nézőpontbeli kérdés és saját magamban megütközést, hogy demokráciában élünk, nem pedig királyságban.
Demokratikus jogunk és feladatunk a vezetőinket megválasztani és ha nem tölti be a feladatát/visszaél a hatalmával az ellen jogunk van felszólalni.
Hogyan hidaljuk át ezt a különbséget, hogy már nem királyságban/császári birodalomban élünk?
Mert érzem a felelősségem állampolgárként de keresztényként is helyesen szeretnék eljárni.
(Engedjétek meg, hagy beszéljek félre egy kicsit. Többen jelezték már, hogy kb. ehhez van tehetségem. Ám legyen…)
Azt hiszem, egy határhoz érkeztünk (talán úgy hívják: „As-Sirāt” ?) S az a benyomásom, hogy elég kevesen merjük megfogni egymás kezét, de jóval többen lökdössük el a másét.
Az igazság itélő, és az ítélet igaz(ságos) szavai – számomra legalábbis úgy tűnik – kívül esnek peremvidéki komfortzónánkon. Itt az egyensúly mindenáron való megőrzése (a saját egyensúlyomé!) a lét-fontos; és sokkal jobb (és szükségesebb) a Lélek megrázó szélrohama elől minél inkább kitérni.
Nem akarok nálam jobban ismert, alaposabban kielemzett dologról sokat beszélni. Csak egy kis megjegyzést érzek mégis szükségesnek: A konstantinuszi fordulat előtt, és főleg után, a keresztények felé kinyilvánított, türelmes, elfogadó, vagy éppen el- és megítélő bánásmód egyfajta fél-egyensúlyt hozott létre. Az állam azt mondta: itt vagyok, ki akarlak használni! Az egyház: Itt vagyok, csábíts el magadnak!
Azt gondolom: az elcsábítottnak súlyosabb a vétke: a csábító csábít, mert ő ezt tudja. Az elcsábított ellenben választhatott, hogy csábul-e, vagy ellenáll?!
Ám haragudjatok rám – vagy sem – de jelenlegi ismereteim szerint ugyanebben a helyzetben lévőnek látom az egyházat, egyházunkat, Miskolczy Józsefet, B.Z.-t, és mindenkit, aki tud így tekinteni önmagára (viszont azokat is, akik meg nem…).
Azt hiszem, nem mondok többet. Így is hiú leszek, rosszindulatú, irigy, vádaskodó, szeretetlen, hitetlen, Krisztustalan… S nem azért akarok módot adni arra, hogy ez a sor tovább nyúljék (nem mintha nem lehetne), mert fájdalommal tudom csak látni és átélni, amikor a bennünket körülvévő és bennünk munkálkodó dolgok mindezeket fröccsentik ki belőlünk. (Éppen ma láttam a járdán egy halálra gázolt cicust…)
javítás: … tovább ne nyúljék… (utolsó bek. 4. sor)
– Elnézést! –
Nem szeretném a témát újra a profán mocsárba rántani, de még valami eszembe jutott.
Ha igaz!? :
K Endre eljárási kegyelmet kért, ami azért érdekes, mert ezt a másodfok idején adta be. Azaz utána volt a Kúria. Itélet 40 hónap(mínusz az utolsó 6 hónap) ebből 17 hónap ülés+ maradék házi őrizet.
Azaz, majdnem 4 évig nem történt semmi.
Most, ha valaki annyira „csókos” és politikai kapcsolatilag így megtámogatott, – mint, ahogy sokan vádaskodnak, – annak az embernek a trajektóriája nem így néz ki.
Feltünő a kommentekben az absztrakciós alapoknak támaszkodó érvelések nagy száma, olyan fogalmi alapú érvelés amit, – komolyan mondom, hogy néha már nem értek, mintha gyengeelméjű lennék, – úgy érzem magam.
„képtelen mese”, ami tárgyi és képi valóság nélküli lenne. Mintha a képi valóság fogyatékosai nyilatkoznának, de nem tudni, hogy, ki miről beszél,- csak a: „szürke Balog” és a „szürke Balog” .
Az ördögi jelleg, ahol a vádaskodásban direkt össze van mosva a jog, erkölcs, egyház, Isten, valami katyvaszban és mikor melyik használható, aktuálisan a „szürke Balog” – hoz és az jön elő az agyból.
Ha külön a felsorolt kategóriákban lenne az érvelés, nemek szerint elkülönítve, akkor azonnal kiderülne, hogy nincs is ott semmi.
Csak, meglepve nézek, hogy kiben mi lakik.
Őszinte leszek, keresztényként úgy érzem, az elmúlt napokban folyamatos a „gázlámpázás” sok keresztény vezető irányából, illetve folyamatosan fenn van tartva egy érvénytelenítő környezet. Nem lehetünk dühösek, meg van mondva hogyan szabad és hogyan nem szabad érezni magunkat, sőt, még az is rossz, ahogyan érzelmezzük a dolgokat, rosszul emlékszünk, rosszak a feltételezéseink. Volt olyan lelkész, aki megkérdőjelezte a kereszténységemet, mert egyet értettem Novák Katalin lemondásával.
„Nem vitatkozom veled Gergő”
Először burkoltan kiosztod a „nem református nyilatkozik reformátusként” homályos célzással, de kiket is? Gergőt néven szólítottad, megnevezted- bár ő anonim szeretett volna hozzászólni- te ezt nem tarottad tiszteletben. Ravaszul „leleplezted”. Utána otthagytad a kérdéseivel. És még annyit a sok-sok „semmi nem az, aminek látszik” elgondolkoztató, de csupán jól hangzó szlogenről. Balog minek látszik? – Azt írtad: az evangélumi megújulás mintapéldája. Még az is lehet, de amit másban megítélsz- önmagad kárhoztatod. (bár utálok idézetekkel dobálózni, de a „nem inge” válasz után, azt hiszem belefér) Picit gondold át. Mi is Balog Zoltán nem lemondásának a fonákja? (mert a másik pozíciót bocsánat, a pór nép nem igazán tartotta számon) Marad püspök és harcol. Inkább egy ember jó hírét védjük körömszakadtáig, még akkor is, ha mindenki más, egy Egyház, a kárát vallja. De nem a vádolók miatt! Hanem a hatalmi pozicítóhoz való ragaszkodás miatt. Ez a jézusi út fonákja – igen,látod „semmi nem az, aminek látszik”
Kedves Emma,
Gergő nem téma most itt, sem az, hogy miért nem fogok vele vitatkozni. Csak korrekcióként annyit hadd mondjak, hogy nem lelepleztem, ő maga kommentelt képpel, beazonosíthatóan, nem anonim módon. (A képet később szedte le.) Egyébként nem szeretem, ha emberek több néven kommentelnek, mert hamis véleménysokaságot teremt, ő már Nagy Gergelyként volt jelen a Divinity-n.
András P. 00:36@
„,,,,,,,,, „gázlámpázás” ……..”
Én nem veszem zokon, ha a gázlámpa fényénél megvizsgálnak, és amit e fény világosságra hozott, annak következménye van.
Ezért fontos számomra a teljes meggyőződés afelől, ahogy az Ige kijelentését megértettem (Róma 14:5), az abban való megállás (Kol. 4:12) még akkor is, ha ez tűrést igényel, és szenvedéssel jár (1 Pét. 2:19).
Ugyanakkor Isten fele nyitott vagyok. Ha valamit nem jól értettem tudom, Ő azt kijelenteni nekem (Filippi 3:15). Az Ige helyes értelmezése tanulási folyamat eredménye. Bátorító tudni, Jézus látja őszinteségem, valamint hogy a megértetteket megtartom e, mert ettől függ, kapok e további kijelentést (János 14:21).
Person Woman stb..
“Egy jó vezető szerintem ebben az esetben alárendeli magát az egyháza ügyének és lemond, még akkor is, ha nem érzi magát bűnösnek, ha az egyháza és a társadalom nem jelentéktelen része annak látja.”
1: Egyház =Krisztus teste. Ő (BZ) egy szerv az organizmusban. Krisztus a fő, Neki kell alárendelnie magát.
2. Megtette. Bűnbánatot tartott. (Vagyis: bűnösnek érzi magát)
3. Nekünk most (mindig) nagyobb szükségünk van egy őszintén bűnbánó vezetőre, mint egy helyébe lépő bármelyik másikra. Szerintem Krisztusnak is. (már ha jól érzékelem a vérkeringést ebben a TESTben) NEKEM ez hiteles, és nem a lemondás.
Béke!
Ádám. Meglepő és csalódást keltő, hogy az Emma felé tett megjegyzésedben nem tükrözted hűen a valóságot azzal kapcsolatban, hogyan kezeltem a névtelenségemet és profilom láthatóságát. Az állításod, miszerint „ő maga kommentelt képpel, beazonosíthatóan, nem anonim módon” és hogy „a képet később szedte le”, nemcsak, hogy félrevezető, de szándékosan torzítja a történteket. Jól tudod, hogy az elsődleges szándékom az volt, hogy anonim maradjak, és csak egy rövid technikai hiba miatt jelent meg a képem, amit azonnal korrigáltam.
Ez a fajta félretájékoztatás és szándékos teregetés nemcsak etikátlan, de mélységesen tisztességtelen is, különösen egy olyan közegben, ahol az intellektuális őszinteségnek kellene uralkodnia. Ezzel az akciódal nem csak a személyes integritásomat ástal alá, de a vita szellemiségét is. Ráadásul, számos konkrét kérdésemre nem adtál választ, ehelyett burkolt utalásokkal és félrevezető állításokkal próbáltad elterelni a figyelmet, úgy, hogy a kommentjeim során felvetett lényegi pontokra – például, hogy ki az a „reformátusok nevében nyilatkozó nem református” – továbbra sem kaptam egyenes és tiszta választ.
Egy intellektuálisan őszinte ember nem így viselkedik. A bátorságról és őszinteségről alkotott képünk nem egyezik. Az igazi bátorság abban rejlik, hogy szembenézünk a nehéz kérdésekkel, vállaljuk a felelősséget a saját tetteinkért és tiszteletben tartjuk mások igényét a névtelenségre és biztonságra, különösen amikor érzékeny témákról van szó. (Ez nem egyenlő azzal, hogy te névteleneket vádolsz nyíltan, utalgatva konkrét személyekre) Amit tetté – az én szándékos, névtelen hozzászólásom nyilvánosságra hozatala – nemcsak, hogy gyarlóság, de súlyos hiba is, amely aláássa a kölcsönös tisztelet és bizalom légkörét, és az ilyen típusú viselkedés számomra nem elfogadható, és csak elhatárolódni tudok tőle.
Kedves Gergő,
elhiszem, hogy nem akartad nyilvánossá tenni, hogy a saját neveden túl álnéven is kommentelni kezdtél itt, mégis megtetted, amikor fényképpel léptél be a kommentfalra. A képed látható volt az yy mellett, amikor Gergőként szólítottalak meg, volt rá alapom és okom, hogy személyesen reagáljak a kérdésedre és ne menjek bele egy színjátékba.
Mivel nem hagy Téged nyugodni a kérdés, elmondom, hogy elsősorban nem rád utaltam a szövegben. Viszont ha már rákérdeztél: furcsának találtam azt is, hogy miután lemondtál a református lelkészi szolgálatodról, és erről nagy nyilvánosság előtt többször is beszéltél (interjút is adtál arról, hogy miért fordítasz hátat), az ATV-ben most mégis lelkésztársaidként (és nem volt lelkésztársaidként!) utaltál a református lelkészekre, amikor a református egyház belső ügyeiről mondtad el Rónai Egonnak a véleményedet. Egyszer sem hangzott el a beszélgetésben, hogy te már kiléptél abból a kötelékből. Ez megtévesztő és méltatlan. Számomra egyébként önmagában sem rokonszenves, amikor valaki visszafelé nyilaz arra a közösségre, amelynek aktív részese volt.
Válaszoltam, mert ragaszkodtál a válaszomhoz. Most viszont arra kérlek, hogy ez a beszélgetés itt ne rólad szóljon.
Nagyon bölcs döntés, hogy végül lemondott a református egyházvezetői megbízatásról Balog Zoltán (nem világos nekem, hogy miért nem egyből…), de nem értem, hogy a püspöki megbízatást hogyan tudja úgy megtartani majd, hogy más református lelkipásztorok és az egész dunamelléki egyházkerületi gyülekezetek átfogó vezetése van így továbbra is rábízva, akik részéről is bizalomveszést szenved(het)ett el. Nehéz helyzetet tart fenn így továbbra is sok gyülekezet és református számára. Ez személyes véleményem.
Kedves Erzsébet,
„Gázlámpázás” alatt az angol „gaslighting” pszichológiai kifejezést értettem. Ez egy nem mindig tudatos vagy szándékos manipulációs technika, amikor az embert olyan határozottan támadják a saját meggyőződései, emlékei, érzéseinek a hitelessége felől, hogy a végére még őmaga is elhiszi, hogy rosszul emlékszik, vele van a baj. Ez az abúzus egyik fajtája, és csak azért hoztam fel, mert úgy érzem, már mérgesek sem lehetünk, már az indulataink is meg vannak kérdőjelezve. Pedig fontos megélni a saját érzéseinket a mentális egészségünkhöz, még az ige is azt mondja, „haragudjatok, de ne vétkezzetek.”
Köszönöm bátorító szavait az Igével kapcsolatban, megszívlelem őket!
Áldott napot kívánok önnek!
Kedves yy,
– nehéz kitalálni,- a vezeték + keresztnév utolsó betűje című részt.
Minden vitától függetlenül:
„Kegyelmi-botrány: lemoshatatlan szégyenfolt került a református egyházra?”
– a műsor címe (ATV)
A másik vendég, – nem te,- belemászik rendesen.
A kegyelem fogalmának besározásáról beszél, egyházi értelemben. – Nyilván, félig burkoltan, Balogot mocskolva.
– Olyan kedvesen.
„„Gázlámpázás” alatt az angol „gaslighting” pszichológiai kifejezést értettem. ……..”
Ezt András, mint oly sok mást, nem tudtam. Gondolom kommentemből kiderül, valami világító tárgyra gondoltam. Ismét tanultam, amit köszönök.
Ádám, a cikkről: az intellektuális őszinteség azt követelné, hogy világosan és egyértelműen fogalmazzunk, különösen amikor olyan érzékeny és fontos témákról van szó, mint az egyház belső ügyei és a személyes integritás kérdései. Az, hogy továbbra is elkerülöd a konkrét válaszadást a kiemelt kérdéseimre – például, hogy kire utaltál pontosan, amikor az egyház nevében nyilatkozó „nem reformátusról” beszéltél (mert lenne pár tippem, de én csak a tényekkel szeretnék foglalkozni) –, nem csak hogy megakadályozza a párbeszéd előrehaladását, de alá is ássa a hitelességedet.
Továbbá, azzal, hogy a beszélgetés tárgyától elterelődik a figyelem és személyes kérdésekre fókuszálunk, nem tudunk érdemben foglalkozni azokkal a témákkal, amelyek valóban számítanak. Az én szerepem és kommunikációm az ATVs interjúban nem arról szólt, hogy „visszafelé nyilazok” az egyházra, hanem hogy tájékoztatást nyújtsak, edukáljak és felhívjam a figyelmet a református egyházban zajló, ezzel is védelmezve annak értékeit és integritását. Az, hogy ezt a szándékomat félreértelmezed és negatív fényben tünteted fel, sajnálatos és igazságtalan.
Továbbá úgy gondolom, az intellektuálisan őszinte ember nem utalgat burkoltan és nem kritizál senkit konkrétumok nélkül. Ebben a szellemben várom a nyílt és őszinte válaszaidat a még mindig nyitott kérdésekre.
A kommentedről:
Azt állítod, hogy „elhiszem, hogy nem akartad nyilvánossá tenni, hogy a saját neveden túl álnéven is kommentelni kezdtél itt, mégis megtetted, amikor fényképpel léptél be a kommentfalra.” Ebben a megfogalmazásban egy alapvető érvelési hiba rejlik, nevezetesen az, hogy összemosod a szándékot a véletlen következménnyel. Technikai hiba miatt jelent meg a képem, körülbelül 10 másodpercig, nem szándékos cselekedetből. Az, hogy ezt a tényt figyelmen kívül hagyva az egészet az én személyes felelősségemnek állítod be, hiba, amely a kontextus figyelmen kívül hagyásán alapul.
Másodszor, így folytatod:„furcsának találtam azt is, hogy miután lemondtál a református lelkészi szolgálatodról, és erről nagy nyilvánosság előtt többször is beszéltél (interjút is adtál arról, hogy miért fordítasz hátat), az ATV-ben most mégis lelkésztársaidként (és nem volt lelkésztársaidként!) utaltál a református lelkészekre.” Itt tévesen interpretálod a nyilvánosság előtti szereplésemet és annak kontextusát. Az, hogy tájékoztatom a közvéleményt a döntéseimről és azok indokairól, nem jelenti azt, hogy „hátat fordítottam” az egyháznak. Ezt a következtetést téves alapokra helyezed, és egyáltalán nem veszed figyelembe a valódi indokokat és azok bonyolultságát.
Továbbá azt írod, hogy „nem hagy Téged nyugodni a kérdés”, illetve hogy „Válaszoltam, mert ragaszkodtál a válaszomhoz”. Szeretném felhívni a figyelmed, hogy a vita és a kérdések felvetése nem egyenlő a nyugtalansággal vagy a ragaszkodással; inkább az információkeresés és a megértés igényének természetes része. Az ilyen típusú vádaskodások és feltételezések elterelik a figyelmet a valódi kérdésekről és a szükséges (jelen esetben hiányzó) válaszokról, amik még mindig hiányoznak részedről.
Végül, az, hogy azt kéred, „ez a beszélgetés itt ne rólad (azaz rólam) szóljon”, miközben te magad is személyeskedésbe és konkrétumok nélküli utalásokba bocsátkozol – a cikkben is és velem kapcsolatban is – a kettős mércét és az korlátok önkényes meghúzását jelzi.
😢
Kedves Ádám!
Miért van az, hogy Balog Zoltán 02.16-i imádságát és lemondó beszédét őszintének tartod, és Isten emberének a reakcióját látod benne, ugyanakkor Fabiny Tamás rádiós beszédének őszinteségét kétségbe vonod, és a virtuális imaszíjak meghosszabbításának bélyegzed?
Soha nem említettem Fabiny Tamást.
Tehát nem rá gondoltál?
Kedves Gergo (yy)!
Meglepodtem, hogy ahhoz kepest, hogy mennyire magadra vetted Adam egy mondatat (amirol most mar tudod, hogy nem rad ertette), es valaszainak minden szavat, apro jelentestartalmat gorcso ala vetted es kivesezted, siman elmentel egy fontos kulonbseg mellett.
En gyakorlo lelkesz vagyok. Ha azt mondom,
Lekszetarsaim: ez azt jelenti, hogy azokrol az emberekrol beszelek, akik velem egyutt most lelkeszek.
Ha azt mondom,
Volt lelkesztarsaim: ez azt jelenti, hogy vagy en, vagy akikrol beszelek, mar nem lelkeszek.
Ha en mar nem vagyok lelkesz, es ugy utalok valakire, hogy lelkesztarsaim, akkor megteveszto, amit mondok.
En mar nem vagyok regesz, de valamikor az voltam. Ha ma interjut adnek, ahol elmondom a velemenyem az egyik muzeumrol, es azt hasznalnam, hogy regesztarsaim, akkor a riporter jo okkal erthetne ezalatt, hogy en meg ott dolgozom, mint regesz.
Ahogy fogalmaztal Adamnak, “az intellektuális őszinteség azt követelné, hogy világosan és egyértelműen fogalmazzunk, különösen amikor olyan érzékeny és fontos témákról van szó, mint az egyház belső ügyei és a személyes integritás kérdései.“
Tisztelettel:
David
Elképesztőan gusztustalan és gyomorforgató dolognak tartom, ahogy itt egyesek Ádám három szupernoványi krisztusi szeretetét és visszafogottságát próbálják ellene fordítani és őt próbálják meg rossz színben feltüntetni. Nem tisztem az ő nevében nyilatkozni, de feltételezem, hogy tudna bőven olyan indokokat, illetve konkrétumokat írni, amelyek a mondandóját alátámasztják és elsárgult irigységgel tekintek arra az elképesztő mértékű önkontrollra és felebaráti szeretetre, szelídségre, amely úrrá tud lenni egy ilyen helyzetben az ember egyébként jogos és biblikus igazságérzetén. Sajnos én még nem értem el a Krisztus képére formálódásnak ezt a szintjét, az igazságérzetemet pedig elképesztő módon irritálja ez a végtelen cinizmus, ezért leírnám a fenti provokatív kérdésekre a saját véleményem, Ádám pedig egyébként is leírta, hogy ő nem Gergőre gondolt.
Többször elhangzott a konkrétumok és a részletek hiányának számon kérése, a megválaszolatlan kérdések, református hitelesség és ez már elkezdett átcsapni aljas módon Ádám morális elhiteltelenítésébe, úgyhogy ezt kifejezetten felhívásnak éreztem a keringőre, hogy elmondjam, hogy én miért azonnal Gergőre asszociáltam a „reformátusok nevében nyilatkozó nem református” olvasásakor.
Nyilván az is beszédes, hogy minden olvasó közül ő volt az egyetlen, aki ezt az inget magára vette, mint amikor a tömegben tolvajt kiáltanak és egyedül az elkövető rezzen össze. Ez csupán a saját személyes véleményem, kritika és a hiányolt válasz, az érintett által kért konkrétumokkal és részletekkel, mivel úgy gondolom, hogy önigazult nyilvános magamutogatás helyett inkább megtérésre és a cikkben is hivatkozott 51. Zsoltár imádkozgatására lenne szüksége G.-nek… Nem írtam volna le ezeket a gondolatokat, ha egy egyszerű hívőről lenne szó, aki bizonyos területeken elbukott, de itt egy országos TV csatornákon fellépő közszereplőről van szó, aki az (egykori, vagy jelenlegi?) egyházának az egyik legnagyobb tragédiáját kihasználva próbálja magát hiteles református teológusnak beállítani (mintha az elmúlt években mi sem történt volna) és nem kevés szerénytelenséggel úgy gondolja, hogy ő a legmegfelelőbb református teológus arra, hogy ezekben a morális kérdésekben másokat kioktasson. Másfelől ha ezeket a kérdéseket a kommentekben nem visszaélésszerű provokációnak szánta, hanem teljesen komolyan gondolja, abból jól látszik, hogy az óvatos, túludvarias, a lényeget megkerülő baráti intések teljesen leperegtek róla és eddig senki nem mutatott rá arra, hogy mekkora súlya van a morális mélyrepülésének és mekkora felelőssége van több ezer ember befolyásoló „teológus celebként”, vagy „infuenszerként”. Emiatt én úgy gondolom, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy legalább egyszer ne kapjon egy maximálisan őszinte (ha már ezt kéri) és kendőzetlen visszajelzést arról, hogy egy keresztény szemlélő szemszögéből hogy néz ki a több éve folyó morális ámokfutása. Nyilvános közszereplőként mindenki köteles tűrni a kritikát és ezzel most én is szeretnék élni, meg látszik is, hogy G. nem akar leállni az arrogáns és nemtelen támadásával, ameddig meg nem kapja a követelt válaszait.
Hát íme: Én úgy gondolom, hogy G. a református egyház és a református teológia farvizén lelkészként tett szert népszerűségre és a kálvinista apologetika szlogenjét felhasználva, de a hivatását otthagyta és büszkén becserélte egy világi szakmára, az egyházát elárulta, a sok ezer követőjét pedig cserben hagyta. A fenti módon megszerzett hírnevet abúzálva támad most az egykori egyháza ellen, zavart kelt az emberek fejében, sejtelmesen úgy beszél, mintha ő még egy bennfentes tag lenne és akik nem követik az életét, vagy akik elől a részleteket el tudja rejteni, azok még azt hiszik, hogy ő ugyanaz az apologéta és lelkész, aki korábban valóban hitelesen védte a hit igazságait. Azt pedig elképesztő képmutatásnak tartom, hogy az ő sorozatos hitbeli és morális bukásai után el akarja játszani a református teológus megmondó embert, aki hitelesnek tartja magát ahhoz, hogy mások sokkal apróbb morális bukásairól beszéljen, miközben az ő életében már vissza sem lehet tömni ezeket a csontvázakat a szekrénybe. Mivel Krisztus, Pál, vagy a többi apostol is előszeretettel és kemény határozottsággal vonta kérdőre a farizeusságot, illetve a képmutatást és számtalan bibliai parancs van arra, hogy indokolt esetben megtérésre hívjunk , ezért ezt én is szeretném megtenni a kért konkrétumokkal. Had kezdjem azzal, hogy G. munkásságát – sok más keresztényhez hasonlóan – én eleinte nagyon nagyra értékeltem, tiszteltem a tudását, bátorságát, a hit melleti szilárd kiállását. Aztán látszódott, hogy egyre jobban kezdenek rá hatni az ateista, világi barátai és hiába van arra bibliai parancs, hogy a keresztény testvéreket szeressük a legjobban, de ő szemmel láthatólag egyre keményebb és ellenségesebb lett a legközelebbi hittestvéreivel, az ateista „tudós” barátoknak meg egyre inkább meg akart felelni. Nem hiába a jakabi figyelmeztetés, hogy a rossz társaság megrontja a jó erkölcsöket és hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Isten ellen, mert ő pontosan ezt csinálta és az ige tökéletes igazsága tragikus módon manifesztálódott az életén. Először elkezdett fittyet hányni arra, amikor a korábbi legközelebbi barátai és hittestvérei kórusban figyelmeztették rá, hogy a már már szinte a tévedhetetlenség határait is szinte átlépő, szekuláris tudományon alapuló értelmezései, illetve átértelmezései és szűrői nagyon rossz következményekkel fognak járni. Vélhetőleg ezt értette félre bántásként, holott apologétaként neki kellett volna legjobban tisztában lenni azzal, hogy a bibliai alapú figyelmeztetés a félresiklásra, az maga a szeretet, még akkor is, ha elsőre nem esik jól, vagy éppen nem értünk egyet vele. Mindenki szembe jött vele az autópályán, de a hírnév miatti gőg és büszkeség elhitette vele, hogy ő halad a jó irányba.
Az mindig is tetten érhető volt, hogy G. kereste azokat, akiken keresztül hírnevet, népszerűséget kereshet, meg hogy tudatosan így építi a csatornáját. A dolog csak akkor kezdett félrecsúszni, amikor – a bibliai figyelmeztetések ellenére – a teológiai határokat teljesen félretette és jöttek a katolikus, keleti vallás, new age és buddhista barátok, meg az ő erősödő befolyásuk. Érdekes módon az egyetlen közös vonásuk az volt, hogy nagy ismertséggel rendelkeztek, ami G. opportunista image építésébe pontosan bele illett.
Aztán jöttek a Puzsér féle d***** o**** bulikon való részvétel, amelyeket előszeretettel rakott a legszentebb keresztény ünnepekre. Ezt inkább nem részletezném, hogy ott mik folytak, mert akkor nem lesz kiengedhető az obszcén kifejezések miatt ez a komment, de nagyon visszafogottan és eufémizálva úgy fogalmaznék, hogy jobb helyen márt azért exkommunikáció járna, ha valaki ilyenen rendszeresen megjelenik. Az ott történtek meg is hozták a gyümölcsüket, jött ugye a szomorú válás, a lelkészi hivatás otthagyása, a Kálvinista Apologetika feladása, „Hell is above” tetkó, végtelen posztmodern cinizmus a keresztény hitet otthagyók és a követők felé, az egyház hibáztatás és a világi szakma váltás. Természetesen semmilyen bocsánatkérés, megtérés, vagy bűnbánat nem volt, ez látszik a mostani felfuvalkodott, arrogáns, másokat hibáztató attitűdjéből, ezért is szükséges lerántani a leplet erről az égbekiáltó képmutatásról.
Fájdalmas hallgatni, ahogy G. felidézi, hogy miért hagyta el a hivatását és pont azt kifogásolja, ami megmenthette volna ezt a földcsuszamlás szerű face plant bukást és hogy ekkora szégyent hozzon Krisztusra, meg hogy ilyen borzalmas negatív bizonyság legyen a benne bízó követők ezreinek. Azt kifogásolja, hogy figyelmeztették hívő társak, hogy az nem fog jóra vezetni, ha a hit fundamentumaival kapcsolatban szkeptikus és meggyőzhető, amire ő azt hitte, hogy ez egyfajta szűklátókörűség, holott ez az intelem tökéletesen rámutatott arra a gnoszeológiai felfuvalkodottságra, amely az éden kert ősbűne óta kísérti az emberiséget és amely a Sátántól jön, azaz hogy lehetünk szkeptikus pozícióban Isten igazságaival kapcsolatban, hisz úgyis megvan hozzá a szükséges információnk és a megfelelő intellektuális kvalitásunk, hogy Isten igazságai FELETT ÍTÉLETET MONDJUNK. G. okoskodása az édenihez hasonló fordulatot vett és közben észre sem vette, hogy miközben a legtanultabb, újjászületett, élő hitű teológusok véleménye lepergett róla, addig a people pleasing attitűdje és a népszerűség iránti mohó vágya oda vezetett, hogy fokozatos becumizott szinte mindendent, amit a Bibliát kb. egyszer elolvasó, keleti filozófiákat, reinkarnációt, new aget a kereszténység álarca mögé rejtő Puzsérnak teljesen a hatása alá került. A legfájdalmasabb, hogy ezek a „barátok” a háta mögött sokkal inkább tekintenek rá úgy, mint egy trófeára, vagy hasznos i******, mint barátra. A kérdés, amit neki magának fel kéne tenni, hogy megérte-e? Remélem és imádkozom érte, hogy egyszer ezt Isten elé viszi és rá fog döbbenni, hogy mit (és kit) áldozott be a semmiért és múlandó, hibavaló, értéktelen dolgokért.
G. nagyon szerette volna a népszerűséget, a hírnevet, de a kritikai hangok nélkül és ez sajnos nem működik. Nyilvánvalóan ehhez túl instabil és remek társat talált Hodászban arra, hogy a saját pszichés problémáikat, a traumáik miatti hiperérzékenységüket, a népszerűséggel szükségszerűen együtt járó kritikai hangok miatti feszültséget kiprojektálják a saját egyházukra. Mindketten rátámadtak a saját korábbi egyházukra, hálátlanul beleharaptak az őket etető és felfuttató kézbe. Körülbelül a morális pályályuk is hasonló irányt vett, a párhuzamokat most had ne részletezzem. Nyilván sajnálok mindenkit, akinek bármilyen traumája van, de nem gondolom, hogy ez lenne a jó megoldás. Ha valaki instabil, akkor ne akarjon „influenszer”, vagy közszereplő lenni, főleg ne úgy, hogy közben a feszültégét máson vezeti le.
Aztán G. látta, hogy informatikusként a kutya nem kíváncsi rá, voltak kudarcba fulladt instagrammos próbálkozásai, de látszott, hogy szükség van a köpenyeg valamilyen szintű visszaforgatására, mert ismét szomjazott a hírnévre, népszerűségre, meg hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Csak azt nem értem, hogy ha valaki instabil és korábban is a földbe fúródott egyszer emiatt, akkor miért akar ugyanabba a kutyagumiba szándékosan ismét belelépni?…
Na is jött el a mostani végkifejlet, ahol G. a legnagyobb országos TV csatornákban próbál a fentiek után őszinte megtérés, bűnbánat és nyilvános bocsánatkérés helyett hiteles református teológusként és morális megmondóemberként fellépni egy olyan hibával kapcsolatban, amely a bűn skálán eltörpül az övéi mellett. Meg persze ez jól jön arra is, hogy rúgjon még párat az őt kinevelő református egyházba. És igen, G. megpróbálja meglovagolni azt a református lelkészként és a Kálvinista Apologetika képviselőjeként szerzett hírnevet, amihez most már sok köze nincs. Rengeteg ember nem tud a fentiekről és a szemükben ő még mindig az a református teológus, aki hitelesen harcol a református hitért, de ez már nagyon messze van a valóságtól. És igen, G. erre nagyon rájátszik, a Telexről összekukázható dolgokkal megpróbálja magát bölcs bennfentesnek beállítani és igen, „lelkésztársakról” beszél, a riporter még azt hiszi, hogy neki bármilyen keresnivalója lenne a református zsinaton, ezek a kérdések nincsenek tisztába téve, hanem G. ezeket meglovagolja. Akik mondjuk a 3 évvel korábbi szerepléseiről ismerik, azoknak zavart okoz a fejében és megtéveszti őket, mert úgy tesz, mintha semmi nem történt volna az elmúlt másfél évben. A református vezetés belső ügyeinek szakértőjeként tünteti fel magát, holott ebből a szempontból G. már külsős. Soha nem azt mondja, hogy ez a magnvéleménye, hanem fenntartja az átlagos nézőkben kialakuló hamis benyomást, hogy ő még ugyanaz az apologéta lelkész, aki bennfentes teológus szakértőként tud nyilatkozni a reformátusság nevében. Szerintem elképesztő mértékű hübrisz kell ahhoz, hogy valaki azt képzelje magáról, hogy egy ilyen tragikus helyzetben ő a legalkalmasabb arra, hogy református guruként rendszeresen megszólaljon a legnagyobb nyilvánosság előtt a médiában és hogy morális kérdésekben megmondóember legyen.
Ráadásul úgy kritizálgatja a politika és a kereszténység összefonódását, hogy ő is tisztában van vele, hogy vannak nála sokkal jobb és hitelesebb református teológusok (hogy ne menjünk messzire, szerintem pl. Ádám is ilyen), de a korábbi szerepében megszerzett hírnevén túl elsősorban azért hívják meg baloldali politikai motivációból, mert tudják, hogy kritizálni fogja a ref. egyházat.
Na a fenti összefüggésben nekem már a riportoknál is az volt a benyomásom, hogy G. a reformátusok nevében nyilatkozó nem református olyan értelemben, hogy kilépet a lelkészi kötelékből, átnyergelt büszkén informatikusnak, most meg a hírnév érdekében eljátsza a bennfentest. Lehet számon kérni egy kíméletességből és éppen az érintett érdekéből tömören megfogalmazott mondatot, meg lehet támadóan számon kérni a részleteket, illetve a konkrétumokat, de szerintem a fentiek után jól érezhető, hogy mennyivel kegyelmesebb volt Ádám megfogalmazása az enyémhez képest, akárkire is gondolt abban a fél mondatban.
Már ezeket is nagyon nehéz lenne elengedni, de eddig emellett még elmentem volna. Viszont a hab a tortán az, hogy Ádám hozzám képest mérhetetlenül nagy visszafogottsággal tesz egy félmondatnyi félreérthető utalást és G. elkezd elképesztő arroganciával neki ugrani, kihasználja, hogy Ádám hosszútűrő szeretetből és irgalomból nem akar mélyen belemenni a fenti visszásságokba és képmutatásba és megpróbálja nyilvánosan őt lejáratni! Nem tud leállni, provokálja Ádámot, hisztizik, vádol, okoskodik és követeli a részleteket, konkrétumokat, őszinte válaszokat és inkorrekt módon visszaél azzal, hogy Ádám pont az ő érdekében nem akar belemenni a fentiekhez hasonló részletekbe. Kedves Gergő, remélem ez már elég részletes volt. Szerintem ne kezd előröl a hírnév hajhászását, azt, ami már korábban is a vesztedet okozta és túlságosan megterhelt. Meglehet, hogy nagyobb szükséged lenne megtérésre, bűnbánatra, elcsendesedésre, esetleg bocsánatkérésre és hogy Isten elé vidd az elmúlt 1,5-2 évet. Ne a keresztény testvéreidet hibáztasd a saját félresiklásaidért és ne is az egyházat, hanem vállald a felelősséget és térj vissza a helyes útra, amely a Krisztus! Ne a szelet hajkurászd, meg a hírnevet, hanem legyél úgy a Krisztus szolgája, ahogy 3-4 éve voltál. Te közismert tanító vagy, volt nagy világosságod és azt mondod, hogy látsz, rengeteg tálentummal, ezért nagyobb a felelősséged, hogy a saját érdekeidet akarod-e vele szolgálni, vagy Krisztust. Imádkozunk érte, hogy indulj el (vissza) a helyes irányba!
Kedves Dávid!
Minden mondatoddal teljesen egyetértek. Talán annyi kiegészítésem lenne, hogy ha Gergő református teológuskent konferáltatja magát, akkor nyilván tudnia kell azt is, hogy a református egyháztagság feltétele a rendszeres istentiszteletre járás, az hogy valaki elszámoltatható módon egy gyülekezet tagja legyen (meg az egyházfenntartói jarulék fizetése). Ha ezek közül bármelyik hiányzik, akkor még teológiai értelemben sem református egyháztag és akkor talán nem egy tömör félmondat összefoglaló megfogalmazásán kéne lovagolnia és másoknak osztani itt az észt….
Nem vagyok annyira okos és nem érzem magamat annyira képben, hogy bármilyen bátor és határozott megállapítást tegyek a hetek óta zajló vitában.
Balog Zoltán munkásságát nem tudom megítélni (nem követtem a tevékenységét), de nekem úgy tűnik, mindig igyekezett az egyházát az általa helyesnek ítélt módon szolgálni és közben közhasznú is igyekezett lenni (a református egyház hagyományához hozzátartozik a politikai szerepvállalás, egyházi emberek részéről is). A lemondó beszédéből is úgy tűnt, azt tartja szem előtt, hogy a közösségét érő károkat hogyan tudja minimalizálni és ennek megfelelően igyekezett navigálni. Számomra meglepő, hogy politikusként a nem egyházi emberek mindig azzal vádolták, hogy az egyháza szekerét tolja, most pedig, amikor baj van és hibázott, az egyházi emberek (esetenként a saját közösségéből!) vádolják amiatt, hogy miért és hogyan politizált… ez nekem így nem tűnik túl szép dolognak.
A reformátusokra és Balog Zoltán személyére zúduló indulatok összességében együttérzést keltenek bennem. Nyilván teljesen más közeg, de hitesként az ehhez hasonló, közösségemet ill. annak vezetőit érő „közhagulat-hullámok” megtapasztalása/átvészelése rutinszerűvé vált az elmúlt évtizedekben – ismerem, mekkora belső zavart okoznak az ilyenek (és azt is, hogy minden ilyen esetben van egy réteg, aki megzavarodik, a saját közössége ellen támad, átvéve azok narratíváját, akik egyébként teljesen más okok miatt amúgy is eleve ellenségesek voltak a közösséggel szemben). Persze a református egyház belső dinamikáját nem ismerem, szóval lehet, hogy csak a saját élményeimet látom bele olyanba, ami nem is az és ezért vagyok empatikus.
Viharos helyzetben egy közösség minden tagjától szerintem elvárható (lenne), hogy vagy támogassa a vezetést és védelmezze saját közösségének emblematikus képviselőit (Balog Zoltán a reformátusok számára ilyen, akár tetszik, akár nem – ilyen emblematikus figurákat baj esetén a kívülállókkal együtt vádolni nagy szegénységi bizonyítvány) – vagy ha ezt valamiért nem tudja valaki felvállalni, akkor legalább várjon egy kicsit, legyen megfontolt és akkor mondjon véleményeket, ha már lehet tisztán látni. Más egyházak tagjai részéről (a magyar egyházi versenyt/viszonyokat ismerve) érthetőbbek a kritikus megjegyzések, de ettől még nem elegánsak, se nem taktikusak, mivel bárkinek a közössége ill. bárki közösségének emblematikus figurái követhetnek el hibákat és kerülhetnek hasonló támadások kereszttüzébe – így jobb inkább óvatosan semlegesnek lenni (ha már valaki nem tud jót mondani). Más helyzet persze, ha valamilyen eretnekségről vagy hitvallási kérdésről van szó, de ilyen itt most nem merült fel.
Ádám hozzáállása számomra (szokás szerint) szimpatikus, szerintem a lelkiismerete szerint ill. a jót látni igyekezve/jót keresve foglal állást. Emellett a hozzáállását talán az is formálja, hogy stratégiai szempontokat is számba vesz (a magyar kereszténység helyzetét milyen hozzáállás szolgálja a mostani helyzetben, különös tekintettel arra, hogy az egyik legnagyobb kihívást az alternatív moralitás és a heterodox progresszió jelenti). Nem kötelező egyetérteni vele persze, de a jó szándékát nem lenne szabad elvitatni (ilyen hangok is előfordultak a kommentek özönében). Sok erőt, kitartást, türelmet kívánok neki! 🙂
Bízom benne és kívánom, hogy a végén minden Krisztus igaz követőinek javára váljon!
Kedves Steve!
Református egyháztagként köszönöm a kedves szavaid! Közülünk is nagyon sokan figyelték mély megrendüléssel, amikor B. László szunnyadni nem akaró vulkánként okádta rátok a sátáni gyalázkodásait és rágalmait. Volumenét tekintve elég sok jött most ránk is, de azért a rágalmak jellegét tekintve B. László szerintem alulmúlhatatlan. Emlékszem a remek hozzászólásaidra a másik honlapon, csak sajnos vele nem lehet értelmes párbeszédet folytatni. Reméljük, hogy egyszer kifullad ez a hisztéria és végül póruljárnak a csúfolkodók, illetve az ebből nyerészkedők.
Nekem még azt tanították, hogy a döntésképtelenseg bűn. Nem jó „ha ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele”. De azért találunk bibliai példát arra is, amikor nincs határozott döntés. Dávidra gondolok, amikor a 2Sám 9,9-13; 16,1-4; 19,25-30 -ban attól függően kivel beszél, hol Méfibosetet, hol Sibát karolja fel, és később végső soron nem dönt a kettőjük között kialakult vitában. Pontosabban a döntést az érintettekre bízza. Mivel nem lehet eldönteni ki hazudik és ki nem, mert Méfiboset és Siba állítás-tagadás viszonyban van, Dávid pedig nem rendelkezik a döntéshez elegendő információval, igy nem foglal állást. Úgymond elengedi a történteket és nem érez kényszeres cselekvést az igazságtételre. Az ügyet lógni hagyja a levegőben, mármint, hogy rendezzék az ügyet maguk az érintettek. Persze amíg Dávid erre a döntésre eljut, addig nála is kivehető bizonytalanság, ami szerintem ez esetben nem bűn. Szóval a Siba kontra Méfiboset ügy tanulsága az, hogy néha bízuk a döntés (vita rendezést) azokra akikre tartozik.
Tisztelt Görbe Tükör!
Köszönöm, hogy a maguk helyére tetted a dolgokat …
Ádám szeretetét, hosszútűrését és visszafogottságát nem csak az ezen poszt alatti kommentek higgadt kezeléséből, de személyesen is ismerem.
Ahogyan ír, valóban olyan ő. Szavai, tettei és gondolatai olyan – írígylésre méltó – integrításban vannak egymással, ahogyan az Krisztus Jézus jó vitézéhez illik.
Köszönöm Ádám, hogy az egész témakört mindvégig a jó feltételezése, elismerése és megismerése irányából közelítetted meg!
Isten talán legnagyobb munkája, hogy jellemeket formál. Hogy – életünk e szakaszában – melyikünk jelleme épp milyen és hol tart, az folytonosan visszaköszön a kommentfalakról is. Mert én úgy hiszem, hogy a szívünkkel találkozunk viszont a leírt szavainkban.
Adja Isten, hogy felismerjük/megismerjük önmagunkat, és épüljünk, szépüljünk és változzunk tovább Jézus képére!
Kedves testvérek Krisztusban! (ha esetleg valakinek nem inge a megszólítás, ne vegye magára..)
Látjuk-e a fától az erdőt? „Nem test és vér ellen van tusakodásunk”!
Erre sajnos esetpélda nem csak a magyar politikai közélet, de egyre inkább úgy tűnik, az egyházi közélet és sajnos ez a kommentfal is 🙁
Kedves Hebron71! Nekem is az egyik legnagyobb példaképem Ádám a magyar evangéliumi kerszténység ismert alakjai közül és amiket írsz, az teljesen átjön az írásaiból és a videókon is. Sokszor az jobban fáj az embernek, ha igaztalanul bántják, azt, akit szeret, mintha ő maga kapná, úgyhogy nem csoda, ha ilyenkor kicsit elgurul az ember gyógyszere… Köszönöm bátorító soraid!
Kedves Görbe Tükör!
Szívemböl írtál. Az yy ügyét tisztázó komoly soraid pedig úgy kellettek mint a falat kenyér.
Külön nagyszerűnek tartom Isten azon rendezését, hogy az ezzel kapcsolatos harcot nem Ádámnak kellett megvívnia.
Kedves Görbe tükör!
Csak most olvastam el az engem feljebb megelőző bejegyzéseket, pontosabban azt a témát amiben te tisztázod a dolgokat. (Tök jó, hogy leírtad a gondolataid). Fura azután az én irományomat olvasni. Félre érthető, ezért muszály jeleznem, hogy én nem arra a témára reagálok, ami felvetődött. Nem a te bejegyzésedre. Az én fejemben az eredeti téma volt. Amikor Siba és Méfibóset esetét példának hozom, én Balog Zoltánt érintő vita két táborára gondoltam, nem pedig Ádám és Gergely vitájára. Ez utóbbiról nem is tudtam, hogy van, csak most olvastam el.
Szóval tetszik a bejegyzésed, az enyém pedig nagyon furán jön ki utána. Máskor feltétlenül el fogok olvasni minden előzményt mielőtt kommentelek.
Kedves dzsaszper!
„Látjuk-e a fától az erdőt?”
Én látom, és biztos vagyok benne, hogy a legtöbben látják az erdőt. A probléma az, hogy nem egy erdőben vagyunk. (Elsőre „erdő” helyett „erődöt” írtam, azt azért javítottam.)
Ebben a komplex kérdésben nagyon sok szakmai kompetencia érintett. Jogágból van három: büntetőjog, közjog (alkotmányjog) és egyházjog, mint belső jog, és ez is különböző hivatásrendeket érint. Ott van még a gyerekvédelem, a teológia, a pszichiátria, talán még több dolog is. Ki kell beszélni a dolgokat, ez elmaradt, és nem a CEU „független” tanulmánya (már biztosan készül) és nem meleg influenszerek fogják megmondani, hogy mi merre hány méter az egyházban, az egyház és az állam viszonyában. De a kormánypárti kommunikációs gépezettől, a soft power-től is el kell távolodnia az egyháznak, és korrekt viszonyt kell kialakítani. Erősek vagyunk, de rosszul használtuk az erőnket.
Olyan lefojtott ügyek robbannak, mint a pedofília kockázata, az állam-egyház viszony, vagy a köztársasági elnök szerepe. Itt nemcsak szakmai kérdések, hanem indulatok és érzelmek is mozognak. Ehhez képest a vita kifejezetten kulturált, a hozzászólók 90%-a kifejezetten visszafogott, egy kis indulat, vagy érzelem legyen már megengedett, nekem belefér.
Isten Lelke erőt, szeretetet, józanságot ad nekünk. Ez az egyensúly megbomlott, majd helyreáll, kell hozzá egy kis idő.
Sokadszor köszönöm Ádámnak, hogy ilyen vitákban erőn felül kommunikál, moderál, és engedi a szabad beszédet.
Kedves Ádám!
Tiszteletben tartom a szubjektív véleményedet, noha az objektív állításaid és a tényszerű valóság néha nem igazán találkoznak egymással.
Csatlakozom azokhoz, akik sok értékes írást, gondolatot olvastak az elmúlt években tőled, de most nehéz szívvel követik, amit ebben a témában közvetítesz.
Nem kívánok (hit)vitába szállni veled, de ha téged zavarna, ha nem reformátusok nyilatkoznának reformátusok nevében (ilyesmivel nem találkoztam, de lehet, hogy elkerülte valami a figyelmemet, bőven áradnak a tartalmak), a hívő reformátusok számára nagy segítséget jelentene, ha egy kis (vagy inkább nagy) böjtöt tartanál zsöszüireformátusilag, a prókátorság helyett (ami szerinted nem prókátorság).
Inkább figyelj oda arra, amit maguk a reformátusok mondanak, a többit meg engedd el.
Kedves István,
annyit megígérhetek, hogy tévéstúdióba nem fogok bemenni, hogy a témában nyilatkozzak. Itt is nagyjából elmondtam már, ami bennem volt. Köszönöm, hogy elolvastad.
Kedves Gégény István!
Biztosíthatlak, hogy sok hívő református osztja Ádám álláspontját, segítséget jelent nekik Ádámnak a saját evangélium-központú lelkiségén, teológiáján átszűrt iránymutatása – talán még azok számára is, akik nem értenek vele egyet. Aranyos vagy, hogy a római egyház tagjaként javasolsz (előírsz?) számára böjtöt, de azok az idők elmúltak, amikor ez bármilyen szempontból is releváns lett volna. Ez Ádám blogja, a saját véleményét mondja el, hagyjuk meg neki erre a szabadságot szerintem. Őt nem közpénzből fizetik, nem állami hírszolgáltató, hogy előírjuk neki, miről és mit írjon. Ne írj ilyet, hogy „figyelj oda arra, hogy maguk a reformátusok” mit mondanak, mert a reformátusok nagy része pontosan úgy érez és azt mondja, amit Ádám ír. Kérlek, figyelj végre azokra a véleményekre is, amelyek eltérnek a tiedtől, bármilyen megterhelő is ez számodra.
Apropó: szívesen olvasnám, hogy hasonló elánnal lépsz fel teológiai torzításokkal szemben (lásd Fiducia Supplicans), mint amilyen élvezettel egy másik felekezet ügyébe ártod magad és „szakértesz.”
Kedves Tamás!
Először is, fontos tisztázni, hogy értékelem az álláspontodat és a hozzájárulásodat a vitához, de számos ponton vannak érvelési hiányosságok és téves következtetések a kommentedben.
Először is, az a megállapításod, hogy „sok hívő református osztja Ádám álláspontját”, bár releváns lehet, nem szolgáltat semmilyen konkrét bizonyítékot arra, hogy István véleménye kevésbé lenne érvényes vagy releváns. A közösségek, így a keresztény közösségek (!) véleménye rendkívül sokrétű, és nem feltétlenül képviseli minden tagjának nézeteit egyformán. Ezáltal, a „sok hívő református” hivatkozás nem cáfolja Gégény aggodalmait.
Az István által javasolt „böjt” kritikája, miközben stílusos és figyelemfelkeltő, félrevezető lehet, ugyanis a vallási gyakorlatokra való hivatkozás nem feltétlenül tekinthető előírásnak vagy korlátozásnak István részéről Ádám számára, inkább egy metaforikus javaslatnak kéne látnod, ami a szellemi elcsendesedés és önvizsgálat lehetőségére utal. Te vajon miért nem így értelmezted ezeket? Ez is egy érdekes gondolatkísérlet lehetne. Az „Ez Ádám blogja, a saját véleményét mondja el, hagyjuk meg neki erre a szabadságot” érv érthető, de miért zárja ki a kritikus és építő jellegű visszajelzéseket? A nyilvános diskurzus alapvető része a különböző nézetek meghallgatása és értékelése, még ha ez időnként kényelmetlen vagy kihívást jelentő is lehet egyesek számára. Továbbá a kijelentésed figyelmen kívül hagyja, hogy a szabad véleménynyilvánítás (ami mellett remélem te is kiállsz) nem csak az írót, hanem a kritikusokat is magában foglalja.
Az „a reformátusok nagy része pontosan úgy érez és azt mondja, amit Ádám ír” állítás egy újabb általánosítás részedről, ami nem veszi figyelembe a vélemények sokféleségét. Tamás, az ilyen típusú általánosítások veszélyesek lehetnek, mivel elhomályosítják a közösségen belüli valódi párbeszédet és véleménykülönbségeket. A teológiai torzításokkal szembeni fellépésre való felhívásod, miközben érvényes pontot hoz fel, nem releváns az István által felvetett aggályok kontextusában, mivel kritika fókuszának megváltoztatása nélkülözi a relevanciát és eltereli a figyelmet az eredeti vita lényegéről. (Red Herring)
Összességében, miközben tiszteletben tartom véleményedet, fontos lenne, hogy a vitában maradj objektív, kerüld a felesleges általánosításokat és maradj a tényeknél és konkrétumoknál. A párbeszéd célja nem a másik fél lejáratása, hanem a megértés és a közös alapok keresése kellene, hogy legyen.
Gergő (yy),
pengő cimbalomként hatnak a szavaid. Üres formalizmusok, vitagörcsök, színjáték. Ez a felület másra van. Isten veled.
Kedves YY!
Mivel kollegák vagyunk, és mivel elég fura és nehéz helyzetben van most a felekezetünk, ezért nem szeretnék belemenni élesebb vitába. Annyit engedj meg, hogy amit írsz, számomra kicsit olyan – a stílusa –, mintha a ChatGPT-be beírnánk, hogy „konstruktív kommunikáció”, vagy „párbeszéd”, és azt, amit kidob, bemásolnám ide. Nem érzem mögötte a személyt, csak egy szerepet. Biztos ezzel a mondattal kapcsolatban is meg tudnál nevezni 26-féle érvelési hibát, és lehet, hogy igazad lenne. Nekem ez egyelőre nem megy, de hálás vagyok, hogy tiszteletben tartod a véleményem, empatikus és nyitott vagy, a problémára összpontosítasz és megoldásokat keresel. Sokat segítettél, hogy a jövőben megfelelően tudjak reagálni hasonló helyzetekben, releváns legyek és tudjam tartani a fókuszt. Ez a fajta kommunikáció segít megoldani problémákat, elősegíti az együttműködést, és hozzájárul a jobb megértéshez és kapcsolatok kialakításához. Köszönöm!
Üdv,
Tamás
Kedves Benchmark,
Ahogy én látom, elsősorban egy erdőben vagyunk: onnantól, hogy szinte semmi nem az, aminek látszik, körülöttünk egy név nélküli sajtóban eleresztett valamit készpénznek vesznek; egészen odáig, hogy banális félreértésekbe állnak bele testvérek hosszan, és lennének készek egymás torkának ugrani.
Az erdő az, hogy nem test és vér ellen van tusakodásunk, hogy ránk borult az a nagy sötét árny… és ha nem vigyázunk, akkor a testvéreinknek ugrunk mi is.
Persze ettől még vannak más küzdelmek itt is meg ott is, de ennek fényében kb. mind a többi más perspektívába kerülhet.
Elképzeltem, milyen konkrét motivációja lehet egy ATV szereplőnek…
yy (Gergo)!
:))) A bejegyzesed tenyleg megmosolyogtatott. Teljesen raalltal az ervelestechnikai fejtegetesekre. De kozben el is vesztel bennuk. A legfontosabb dologra nem figyelsz: hogy mi volt a premissza, hogy mi a tema es mit is akar az egyik vagy masik fel mondani.
Talan elkerulte a figyelemdet, hogy Tamas egyszer sem beszelt arrol, hogy a kritikai hangokat, az egyhaz “sokszinuseget” hallgassuk, hallgattassuk el. Ellenben jelezte, hogy Adam hangja resze ennek a sokszinusegnek. De te azert jol megvetted a “velemenyek sokfeleseget” vele szemben.
Ellenben Gegeny Istvan azzal a keressel fordult Adamhoz, hogy csendesedjen el: vagyis minden reformatusra hivatkozva lepjen hatrebb es ne hangoztassa a velemenyet annyira.
Vagyis itt a velemenyek sokszinuseget a jo helyen kellett volna megvedened.
Gergo, te egy brilliáns apologeta voltal. Hogy tudtad ezt ennyire felreerteni? Mi tortent veled?
Gergő, mi lenne, ha inkább elhallgatnál?
Rárepültél a témára, mint légy a kaksira, annak ellenére, hogy a saját csoportodban is kijelentetted nemrégiben, hogy már nem szeretnél teologizálni. Kijelentetted, hogy nem vallod a hitvallásokban leírtakat. Ezek fényében már nem vagy sem református, de teológus sem feltétlenül, mégis úgy osztod az észt, mintha kötelező lenne. A „kalvinizmus.hu” oldalad már nem is elérhető, annak Fb oldalát lassan 3 éve nem frissítetted, mégis megosztottad azzal az oldallal is a haknizásaidat. Nagyon gáz, hogy ennyire vergődsz és mindenáron meg akarod lovagolni ezt a témát, holott már te is érzed, hogy rég nem vagy releváns.
Az a probléma, hogy a régi közeged, ami az egyházi, teológus légkört jelentette, már megvet téged, az új közeged meg sosem fog elfogadni. Haknizhatsz egy ideig Puzsérral, de sok áldás nem lesz benne.
Ebben az interjúban nagyon sok információ van K. Endréről is és más, hajmeresztő ügyekről is, érdemes végighallgatni:
https://youtu.be/3sFQraRCg9E?si=PkVn65lyNHkcj0Kz
@Dávid Hamar: Valószínűleg az történt vele, hogy elindult egy abuzív közegtől való megszabadulás útján.
@ye: Ebben a kérdésben nem teologizálás történik szerintem, hanem a meglévő meggyőződések teológiai érvekkel történő utólagos megtámogatása. Az „új közege” pedig sokkal elfogadóbb, mint az egyházi, hidd el.
@Person_Woman_Man_Camera_TV: A „régi-új közeg” alatt arra gondoltam, hogy Gergő pár év alatt olyan elismerést vívott ki magának, és olyan akadémiai előmenetelt tudott letenni az asztalra, ami másnak évtizedek munkája. Nagyon gyorsan felfigyeltek rá és elismert lett, a teológustársadalom többsége örült, hogy van egy kissé túlbuzgó, de a teológiát ilyen magas szinten űző és népszerűsítő figura. Elismert volt az egyházban.
Gergőnek persze ez nem volt elég, ő a filozófusok-természettudósok által is elismert akart lenni. Voltak ilyen értelemben kikacsintásai, amikor pl.: kijelentette, hogy a fiatal földesek szégyent hoznak a kereszténységre.
Most is a filozofikusabb-közéleti szcénában akar babérokra törni Puzsér mellett, csak ez az új közeg nem lesz vele ilyen befogadó. Már csak azért sem, mert Gergő nem annyira okos, mint lenni szeretne. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy Gergő buta. Korántsem az. De a teológiai munkásságának nagyja javarészt plágium. Sok Kálvinista Apolgetikás cikk forrásmegjelölés nélkül egy az egyben lefordított, innen-onnan összeollózott munka, amivel semmi baj sem lenne, de Gergő ezeket a sajátjaként tüntette fel. A hitvitás beszédei is sokszor szinte szóról szóra valamelyik külföldi apologéta beszédeinek a fordításai. Ráadásul a teológia tipikusan az a terület, ahol sok mindent el lehet sütni azzal a címszóval, hogy „magyarul ennek nem igazán létezik irodalma.” Gergő roppantul olvasott, tájékozott ember, akinek olyan a munkabírása és morálja, mint egy igáslónak, de hiányzik belőle az innováció, az önálló gondolkodás készsége. Nem véletlen az sem, hogy a hitvitáiban rendszeresen úgy alakította az alkalmakat, hogy neki lejtsen a pálya. Ha olyan terepen van, ahol a szellemi fölényét az olvasottságával meg tudja villantani, akkor nyert helyzetben van, de ahol kvázi „nyersen gondolkodni” kéne, ott elvérzik. Nézd meg a kommentjeit, itt sem igazán tud nagyon érdemit mondani, csak próbál érvelési hibákra alapozva fölényeskedni. Puzsérék és hallgatósága emiatt sem fogja soha elfogadni Gergőt. Lehet, hogy Puzsér sokszor beszél ordenáré hülyeségeket, de legalább eredeti. Lehet, hogy Puzsér és köre kevésbé olvasott, művelt, mint Gergő, de nála százszorta eredetibbek és jobban képesek a szó nyers értelmében véve „gondolkodni.”
Ráadásul azt se felejtsük el, hogy Gergő bizonyos embereket mindig kihasznál, utána pedig dobbant. Dobbantott Fazekas Bence mellől is, valószínűleg Puzsér mellől is dobbantani fog. Csak Gergőnek az a „történelmi szerencsétlensége”, hogy ennek az országnak már van egy Puzsérja, meg mellé végtelen számú közéleti szereplő. Gergő sosem lesz „önálló filozófus”, de még csak „közéleti megmondóember” sem, egyfelől azért, mert alkatilag alkalmatlan erre a szerepre, másfelől pedig jelenleg is túl sok ilyen ember van a magyar közéletben.
Kár érte amúgy, mert tényleg hasznára válhatott volna a református egyháznak. Sajnos az egója kikezdte. Nem mondom, hogy ebből nincs megtérés, csak jelenleg az van, hogy túl sok embernek eljátszotta a bizalmát, és nem tűnik úgy, hogy ő ebből bármit is érzékelne.
Dobbantott mellőlem is a Gergő, szépen eltűnt. Na de amit most csinál, az már sokkal ízléstelenebb, mint amit eddig. Feltette a Facebookra azt a videót, ahol arról beszél, az ATV-ben, hogy „a presbitereknek feddhetetleneknek kell lenniük”, azon háborog, a háttérben a Parlamenttel, hogy miért választották meg K. Endrét „presbiternek”. Teszi ezt „református teológusként”, miközben Gergely otthagyta lelkészi hivatását, elment programozónak, és ezt nyilvánosan fel is vállalta. Milyen dolog az, hogy én először egy közösségben karriert csinálok (lelkész, teológus, online műsorvezető) – aztán ott hagyom a közösséget, és elkezdem, mint „szakértő” („református teológus”) azt a közösséget a médiában pocskondiázni?
ye: az egyik barátom amikor meghallgatta a vitámat Gergővel, akkor úgy reagálta le: „az előadásod átlagon felüli volt, Nagy Gergely pedig szajkó és jelentéktelen.”
Groteszk és szinte hihetetlenül ironikus, amit Gergő csinál (és hogy ezt ő maga nem látja), de mindenkit arra kérek, hogy kerülje a személye minősítését (pláne olyan szavakkal, amelyek itt előkerültek – a kommentet emiatt töröltem), sőt, egyáltalán ne róla szóljon itt a beszélgetés.
Tanulságosak a kommentek. Annyit hadd mondjak el, hogy Balog Zoltán bármit is tett vagy nem tett, még mindig jóval kisebb esélyekkel indulna, hogy kiábrándítson az egyházból, mint itt egy-két megmondóember. Nem írok neveket, hogy tiszteletben tartsam Ádám kérését, de néhányaknak ajánlanám a nárcisztikus személyiségzavar diagnosztikai kritériumait átvizsgálni. Hasznos olvasmány, katolikusnak és (ex)reformátusnak egyaránt. Miközben Balog ügyén kárörvendünk, nem árt a saját szerepünkre is vetni egy pillantást, mert lehet, hogy mi magunk sem viselkedünk mintakeresztényként. (Akinek nem inge…)
Gégény úr hozzászólása ékesen példázza, hogy miért nem olvasom már a Szemléleket. Az az arrogancia, amivel Ádámot kioktatja (a saját oldalán) egészen mind-blowing. Én sem értek egyet Ádámmal ebben a kérdésben, de eszembe nem jutna ilyen stílusban kommentelni, ha másért nem, tiszteletből, mivel tízezerszer okosabb és alázatosabb ember, mint én és ezt becsülöm. De persze van, akinek ez nem indok arra, hogy megválogassa a szavait, talán pont azért, mert bosszantó szembesülni a másik tudásával és jó szívével, így, ha alkalom adódik jobb élesen odamondani. Az a biztos, ugye? 🙂
Kedves Szofia!
Köszönöm szépen a kommentjét.
Igaza van. A stílus maga az ember. A Bibilia ugyan kicsit másként írja: „Szívnek teljességéből szól a száj.”
A lényeg azonban ugyanaz, és én őszintén örülök, hogy Ön tapintja e lényeget.