Simeon, Anna és Arimátiai József várták az Isten országát, és hitték, hogy Jézus személyében ez a megváltás jött el. De milyen ígéretekről volt szó? Lukács szerint Izráel vigasztalását és megváltását várták, tehát az ország Izráel sorsának jobbra fordulásához kapcsolódott. Isten uralma valamilyen értelemben persze megvalósult Izráelben, amikor nekik adta a földet, de ez csak egy nagyobb remény előképe volt, és a nép bűnei miatt még befejezetlenségében is gyakran észrevétlen maradt a többi nép számára. A fogság idején a zsidó törzsek többsége aztán eltűnt Asszíriában, és a Perzsiából visszatérő júdaiaknak sem volt önálló államuk: perzsák, görögök, rómaiak uralták a területet. Ekkor váltak különösen hangsúlyosakká az Isten eljövendő uralmáról szóló próféciák. Sokan várták Izráel vigasztalását, Jeruzsálem megváltását, az Isten országát.

Ezekben a jövendölésekben több fontos motívumot láthatunk, amelyek együtt, egymást kiegészítve rajzolták meg a reményt. Az egyik vonulat Dávid trónjának helyreállítása. A Kr. e. 8. században Ámósz ezt prófétálta: „Azon a napon fölállítom Dávid összedőlt hajlékát, kijavítom réseit, helyreállítom romjait, fölépítem, és olyan lesz, mint hajdan. Birtokba veszik Edóm maradékát és mindazokat a népeket, amelyeket majd rólam neveznek el – így szól az ÚR, aki ezt véghezviszi. Eljön majd az idő – így szól az ÚR –, amikor nyomon követi a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt; must csorog majd a hegyekről, folyik mindenütt a halmokról. Jóra fordítom majd népemnek, Izráelnek a sorsát. Az elpusztult városokat fölépítik, és azokban fognak lakni. Szőlőket ültetnek, és isszák azok borát, kerteket művelnek, és eszik azok gyümölcsét. Elültetem őket földjükbe, és többé nem tépik ki őket a földjükből, amelyet nekik adtam – ezt mondja az ÚR, a te Istened.” (Ám 9,11-15)

A metaforikus nyelvezet arra utal, hogy Isten helyreállítja Dávid királyságát – amelyről Isten azt mondta, hogy utódjában örökké tart (2Sám 7,16) –, és amikor ez megtörténik, Isten uralma alá kerülnek a népek is, amelyeket róla neveznek el. Jakab apostol ennek az ígéretnek a beteljesedését látta abban a tényben, hogy a pogányok közül tömegesen tértek meg Dávid Fiához, a Messiás Jézushoz. A jeruzsálemi gyűlésen kötötte össze az ígéretet a beteljesedéssel: „Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának. És ezzel egyeznek a próféták szavai, amint meg van írva: ’Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom azt, hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr, aki ezeket öröktől fogva ismertté tette.’” (ApCsel 15,14-18).

A másik motívum az ÚR napjának (‎יוֹם יְהוָ֔ה) eljövetele. Ez egyszerre megváltás Izráelnek és rettenetes ítélet Isten ellenségei felett. Jóel így jövendölte meg a Jóm-Ádonáj jövetelét: „Fújjátok meg a kürtöt a Sionon, fújjatok riadót szent hegyemen! Reszkessen az ország minden lakója, mert jön az ÚR napja, bizony, közel van már! Sötétség és ború napja az, felhő és homály napja, mint a hegyeket elborító szürkület. Jön egy nagy és hatalmas nép, hozzá hasonló nem volt még soha, és ezután sem lesz többé, míg csak emberek élnek. (…) Az ÚR mennydörög serege előtt. Roppant nagy a tábora, hatalmas az, ki végrehajtja parancsát. Az ÚR napja nagy és igen félelmetes; ki fogja kibírni azt!?” (Jóel 2,1-2.11)

Bár az ÚR napja Jóel szerint szörnyű ítéletet hordoz, mégis szabadulás és megváltás lesz Izráel maradéka számára: „Azon a napon majd must csorog a hegyekről, tej folyik a halmokról. Júda minden patakjában bőven folyik a víz, forrás fakad az ÚR házából, és megöntözi a Sittím-völgyet. Egyiptom pusztaság lesz, Edóm meg sivár puszta a Júda fiain elkövetett erőszak miatt, mivel ártatlan vért ontottak földjükön. Júdában azonban örökké lakni fognak, Jeruzsálemben is nemzedékről nemzedékre. Megfizetek majd a vérontásért, nem engedem azt, hogy büntetlen maradjon! Az ÚR a Sionon lakik!” (Jóel 4,18-21) Az ÚR napja motívumában tehát egyszerre van benne az ítélet és a boldog jövő gondolata. Az egyik Isten ellenségei, a másik Isten népe számára.

Az Izráel reménységét megjelenítő harmadik motívum az, amire a próféták úgy utalnak, hogy az utolsó napok. Ézsaiás ezt jövendölte: „Az utolsó napokban (‎בְּאַחֲרִ֣ית הַיָּמִ֗ים) szilárdan fog állni az ÚR házának hegye a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlik majd hozzá valamennyi nép. Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az ÚR hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az ÚR igéje Jeruzsálemből.” (Ézs 2,2-3) Vegyük észre, hogy a népek ebben a jövendölésben is részeseivé válnak az ígéretnek, amikor a Sionról várják a tanítást.

Mikeás ugyanerről ír: „Az utolsó napokban (‎בְּאַחֲרִ֣ית הַיָּמִ֗ים) az ÚR házának hegye szilárdan fog állni a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlenek hozzá a népek. Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az ÚR hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az ÚR igéje Jeruzsálemből. Igazságot szolgáltat majd valamennyi nép között, ítéletet hoz a távoli, erős nemzetek ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, és senki sem háborgatja őket. Maga a Seregek URa mondta ezt!” (Mik 4,1-4) A pogányok megtérése kapcsán Jakab akár ennek a motívumnak a beteljesedésére is utalhatott volna a jeruzsálemi gyűlésen.

A reménység része volt az a várakozás is, hogy Isten királyi uralma fogja betölteni az egész földet. Zakariás jövendölte: „Azon a napon folyóvíz fakad Jeruzsálemből, egyik ága a keleti tenger felé folyik, másik ága a nyugati tenger felé; így lesz télen-nyáron át. Az ÚR lesz a király az egész földön (‎עַל־כָּל־הָאָ֑רֶץ). Azon a napon az ÚR lesz az egyetlen Isten, és neve az egyetlen név.” (Zak 14,8-9) Abdiás könyve pedig így fejeződik be: „Azután az Úr fog uralkodni.” (Abd 21) Az Ézsau hegyeire és a filiszteusok földjére való utalás részben indokolhatja, miért értette Pál apostol úgy, hogy az Ábrahámnak és Utódjának szóló ígéret végső soron nemcsak Kánaán földjére, hanem az egész világra (κόσμος) vonatkozott (vö. Róm 4,13). Isten Felkentjének uralma a Sionról indul, de a föld végső határáig terjed (vö. ApCsel 1,8).

Az Emberfia uralkodása a következő motívum, amely Izráel reménységét képezte. Dániel könyvében találkozunk ezzel a képpel: „Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló (‎כְּבַ֥ר אֱנָ֖שׁ) volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg.” (Dán 7,13-14) Péter apostol pünkösdkor ennek az uralomnak a megkezdődéséről beszél: „Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is. Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hiszen ő maga mondja: ’Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.’ Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” (ApCsel 2,33-36)

Péter ugyan a 110. zsoltárra hivatkozik, de a kép szervesen illeszkedik Dániel próféciájához. Jézus az Isten jobbjára ült, hogy uralkodjon. Azért uralkodik (még láthatatlanul), hogy lába alá hajtsa minden ellenségét (vö. Zsid 2,7-8), és végül minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére (vö. Fil 2,11). A dánieli prófécia és a dávidi Messiás uralkodásának összekapcsolása Jézus önértelmezésével is összhangban van, hiszen amikor a Nagytanács előtt nyíltan rákérdeztek, hogy ő-e a Messiás, a Dávid Fia, Jézus Dániel próféciájára utalt, amely benne teljesedik be: „mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin” (Mt 26,64). Ez az uralkodás Péter apostol szerint most van, hiszen a názáreti Jézust Úrrá és Krisztussá tette az Isten.

Ezekhez a motívumokhoz kapcsolódott egy kozmikus ígéret: az új ég és új föld ígérete. „Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre. Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajkiáltás hangja.” (Ézs 65,17-19) Ez viszont Péter szerint Jézus második eljövetelekor fog megtörténni (vö. 2Pt 3,10-13), és János apostol is azt erősíti meg, hogy az ígéret továbbra is a jövőre vonatkozik (vö. Jel 21,1-6). Az Isten országa tehát részben még beteljesedésre vár.

Ezek a különböző motívumok egyesültek Izráel várakozásában. Az utolsó napokban eljön az Úr királyi uralma. Ez félelmetes nap lesz ellenségei számára, de népe számára vigasztalás. Isten felállítja Dávid trónját, az Emberfia uralmának nem lesz vége, Isten új eget és új földet teremt. Ezek a gondolatok töltötték be Simeon, Anna, Arimátiai József és sok más hívő zsidó szívét.

És egy nap csodálatos dolgok történtek Palesztinában.

Megszületett Keresztelő János, és apja, Zakariás így prófétált: „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét. Erős szabadítót támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából, amint kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva, hogy megszabadítson ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket; hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján. Téged pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétájának neveznek majd, mert az Úr előtt jársz, hogy elkészítsd az ő útjait, hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére bűneik bocsánata által, Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa.” (Lk 1,68-79)

Majd eljött maga az ÚR is, akinek János a követe volt. Lukács szerint így történt: „Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.” (Lk 1,26-33)

És amikor megszületett a gyermek, a Bethlehem környéki pásztoroknak az ÚR angyala jelent meg nagy dicsőségben, és ezt mondta: „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,10-11) Kétezer évvel ezelőtt megkezdődött az ígéretek beteljesedése. Betelt az idő, elközelített az Isten országa, eljött Izráel vigasztalása. Hogy ez a beteljesedés pontosan mit jelent, azt fogjuk a továbbiakban kibontani.