A Királyok második könyvében van leírva az a megdöbbentő eset, amikor medvék tépnek szét negyvenkét gyermeket, mert Elizeus próféta megátkozza őket az ÚR nevében. „Onnan [Elizeus] elment Bételbe. Amikor az úton fölfelé ment, fiatal fiúk jöttek ki a városból, és így csúfolták őt: Menj föl, kopasz! Menj föl, kopasz! Ő azonban hátrafordult, rájuk nézett, és megátkozta őket az ÚR nevében. Ekkor két medve jött ki az erdőből, és szétszaggatott közülük negyvenkét gyermeket.” (2,23-24) Nehéz érzelmek nélkül olvasni a történetet, és még nehezebb botránkozás nélkül tenni. Hogyan történhetett ilyen szörnyűség? Hogy lehetséges ez? Milyen próféta az olyan, aki ártatlanul viccelődő gyermekekre átkot szór, és milyen Isten az, aki hallgat egy ilyen prófétára? Hogyan érezhetnénk bármiféle tiszteletet egy ilyen Isten iránt? Nem beteg lelkű szörnyeteg inkább mind a próféta, mind az Istene, akik ilyen borzalomra képesek?
Mielőtt hamar ítélnénk, itt is érdemes feltennünk magunknak a kérdést: biztosan jól olvastuk a történetet? Nem lehet, hogy mi értettünk félre valamit? Elképzelhető lenne, hogy a Biblia, mely máskor egészen eltérő erkölcsöt hirdet, olyan primitív és perverz cselekedetet tulajdonítana Istennek, hogy egy hiúságában sértett prófétát kicsinyes és borzalmas bosszúszomjában támogatna egy csapat viccelődő gyermekkel szemben? Hihető ez így?
Hadd tegyek javaslatot a történet egészen más olvasatára, melyből kiderül, hogy szó sincs ártatlan viccelődésről, sem sértett hiúságról. Az eset nem sokkal azután történt, hogy Illés próféta elragadtatott Elizeus mellől, és tüzes szekéren a mennybe vétetett. Illés szerepe ismert volt egész Izráelben: ő volt az, akinek az imádságára nem volt eső három és fél évig, és aki az ÚR nevében látványos győzelmet aratott a Baál papjai felett. Illés a Jahvéhoz való visszatérés megalkuvás nélküli szószólója volt. Az emberek azt is tudták, hogy Elizeus az ő tanítványa, és ezt kopaszra nyírt fejével ő is kifejezésre juttatta. Elizeus kopaszsága ugyanis nem egy kopaszodó férfi megnyúlt homloka, hanem egy mesterét sirató ember gyászának a jele volt. Elizeus Illés hiányát gyászolta. Ez lényeges részlet, mert ennek a fényében a gyermekek viselkedése sokkal többet jelent egyszerű gúnyolódásnál.
Gyermekeket említettem, de a szövegben valószínűleg nem gyermekekről van szó, hanem fiatal fiúkról (נְעָרִ֤ים), kamaszodó fiatalok összeverődött csoportjáról. Gúnyolódásuk céltáblája pedig nem Elizeus kinézete, hanem az Illéshez fűződő viszonya. „Menj föl, kopasz! Menj föl, kopasz!” Hova menjen föl? A hegyre, ahova tartott? Lehetséges. De talán jóval többről van itt szó. A fiatalok ugyanazt a szót (עלָה) használják, amelyet a szöveg nem sokkal előtte Illés felvétetése kapcsán használt. Szavaikkal nagy valószínűséggel arra utaltak, hogy Elizeus is menjen el tőlük, ő is ragadtasson el, ahogy Illés. „Ha Illést gyászolod, menj föl te is oda, ahova ő ment! Menj el tőlünk jó messzire!” A kamasz fiúk gúnyában a próféta nyílt elutasítását láthatjuk tehát, ezen keresztül pedig magának az ÚRnak az elvetését.
Vegyük észre, hogy az eset Bétel városa mellett történt. A Királyok könyvének kiemelkedő fontosságú helyszínéről van szó, Jeroboám király ugyanis Bételben állította föl azt az utálatos oltárt, ahova az északi törzsek Jeruzsálem helyett áldozni mentek. Bételben állt a borjú is, amely Izráel bálványimádásának jelképévé vált. Amikor Elizeus Bételbe jutott, a bálványimádás központjába érkezett. A bételi gyermekek valószínűleg nem maguktól találták ki a gúnyt, vagy ha igen, a szüleiktől látottak és hallottak adták hozzá az gyúanyagot. Illés nem volt szívesen látott vendég Bételben, ezért utóda, Elizeus sem részesült szíves fogadtatásban.
A törvény előre megmondta, hogy Isten a szülők hitetlenségét és bálványimádását a gyermekeikben is megbünteti. A 2 Mózes 34,7-ben ezt olvassuk: „megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait harmad- és negyedízig”. A törvény átka magában foglalta azt a félelmes ítéletet is, hogy a szülők törvényszegése a gyermekeknek is ártani fog: „Ha mégis szembeszálltok velem, és nem akartok rám hallgatni, akkor hétszeresen verlek meg benneteket vétkeitek miatt. Rátok küldöm a mezei vadakat, és elragadják gyermekeiteket, kiirtják állataitokat, és megritkítanak benneteket, útjaitok kihaltak lesznek.” (3Móz 26,21-22) Ezékiel próféta azt mondta: „Éhséget és vadállatokat bocsátok rád, amelyek megfosztanak gyermekeidtől, dögvész és vérontás gázol át rajtad, és fegyvert bocsátok rád. Én, az ÚR, megmondtam!” (Ez 5,17). A bételi fiúk halála súlyos emlékeztető volt az egész város számára – mind a negyvenkét gyermek szülőinek –, hogy a törvény megszegése és a bálványimádás Isten jelenlétében nem marad büntetlenül. Elizeus próféta Isten jelenlétét hordozta és jelenítette meg a bételi zsidók számára. Bálványimádásuk keserű következményeit gyermekeik elvesztésében kellett learatniuk.
Isten szentsége, a numinozum tremendum, elviselhetetlen a bűnös ember számára. Jahve tökéletesen tiszta, és pusztító erővel taszítja el magától a tisztátalant. Hogy milyen rettentő erővel, azt abból láthatjuk leginkább, hogy amikor az egyetlen ártatlan és tiszta ember, Jézus Krisztus, az Isten egyszülött Fia, bűnné lett értünk, nem maradhatott az Atya kedves jelenlétében, hanem át kellett élnie Atyja bűn feletti haragját. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?!” – kiáltotta elhagyatottságában. Ebben a kiáltásban Isten legmélyebb szeretete mutatkozott meg, mely önmagát büntetve győz az igazságos harag felett, hogy nekünk ne kelljen meghalnunk. Isten nem szörnyeteg. Isten tökéletesen igaz és szent. És tökéletes szeretet is, aki úgy igazítja meg a bűnöst, hogy közben igaz és szent marad (Róm 3,24-26).
***
A cikksorozat egyben itt olvasható.
Jó sorozat volt Ádám, érdekes és meggyőző.
Még,még,még ilyet! 🙂
Kényes textusok, megnyugtató válaszok.
Sokat tanultam ebből a sorozatból is!
köszönet érte!
Ebben az Istenben nincsen semmi tiszteletre méltó,ezen nem változtat semmit ez az értékelés sem,mindez közönséges tekintélyelv,bosszúállás!
Ez az értékelés mit sem változtat azon,hogy mindez közönséges bosszúállás,a tekintélyelv könyörtelen alkalmazása.
Ez az Isten nem méltó a tiszteletre!
Nekem is sokat jelentett a sorozat, köszönöm.
Számomra egyébként ami valóban gyakran megütköztető ezekben a történetekben, az nem is Isten ítélete – az félelmetes, de szent, és ha ezt elkenjük, akkor Krisztus keresztje ugyanolyan botrány lesz a számunkra, mint ezek a történetek – , hanem leginkább az, hogy Isten embereket, mégpedig hívő embereket használ ítélete végrehajtásához…
De hát az ószövetségi hithősök életében sok minden van, ami egy újszövetségi hitpéldánál nem „menne el”… Sámson, Jefte….
Tényleg különös, ahogyan Isten „megalázva magát” belép a történelembe… talán ez minden ilyen döbbenet gyökere? Ha Isten SZERETETÉNEK teljes szentségében lépett volna be a történelembe… hát akkor aligha az lett volna az eredmény, hogy mindnyájan összeborulunk, és „elfelejtjük” a bűnt, sokkal inkább egy marék hamu maradt volna belőlünk – beleértve Noét, Ábrahámot, Mózest is….
Warlord, sajnálom, hogy erre a következtetésre jutottál. Remélem, nem a végső szavad lesz ez.
Nos Jerikó totál kiírtása, Dávid fattyúgyerekének megölése de előtte való napokig kínzása, komplett népek kiirtása ahelyett hogy bálvány imádásról a valódi Isten tiszteletére tanítanák ez nekem mint gyakoroló református(legalábbis a többi annak hisz közbe én is Deicide-t hallgatok sajnálom)létemre se fér a fejembe valahogy.
A pap bácsi is csak krákogott…
Jézusos maszlaggal jött de hát Őt senki nem firtatja de ez az ÓSZbeli borzadály még több magyarázatot követel.
Vsjon Nietzsche a mennyben van?
Lambach, megkérdezhetem hogy ha egyfelől vállaltan sátánista zenekarokat hallgatsz (és bár nem fejtetted ki, de úgy jött le nekem, hogy nem is feltétlenül pusztán csak kíváncsiságból), akiknek szövegei és keresztény-ellenes jelképei nálad beleférnek, akkor:
1. mi alapján mondod magadat „gyakorló reformátusnak” (főleg ha te magad sem hiszed igazán magadat annak)?
2. mégis milyen problémád lehet egy kegyetlen(nek tűnő…) istenséggel? A sátánizmusba ennél kicsit több (és más is…) belefér, vagy rosszul gondolom?
3. Ha „Jézus maszlagot” emlegetsz, akkor mi az amit senki (illetve szűkítsük a kört: konkrétan te) „nem firtatsz” vele kapcsolatban? Vagyis minek illetve kinek fogadod Őt el?
4. Ha „még több magyarázatot követel ez az ÓSZbeli borzadály”, akkor miért nem érdekel a „pap bácsi” mondandója pl. Jézussal kapcsolatban, akinek ugye elég sok köze van az ÓSZ Jahnvéjához, ahogy arra Ádám is utalt az elmúlt 5 bejegyzésében.
És a végére engedj meg nekem még két személyes kérdést: Nemdebár kései tizenéveskorod lázadó korszakát éled mostanság? Remélem, így áll a dolog.
És ugye nem olvastad végig mind az 5, a témával foglalkozó blog-bejegyzést? (Talán „sok volt a maszlag”?)
Érdekesek ezek a harcos ateisták, mint warlord is, a saját blogjukban sérelmezik ha egy keresztény beír, mondva hogy ők bezzeg nem teszik. Aztán a különböző keresztyén fórumokon és blogokon pedig szépen szidalmazzák hol Isten, hol a keresztyéneket.
Warlord, viszgáljuk meg most akkor a te kijelentésedet. Azt írod: „Ez az Isten nem méltó a tiszteletre!”
Ez egy kategorikus kijelentés, egy deklaráció. Kitől származik? Tőled, nyilván. Én viszont azt kérdezem itt: honnan származik az autoritás, amely alapján te feljogosítva érzed magadat arra, hogy ezt az általános érvényű kijelentést meghozd? Jobb híján te magad vagy ez az abszolútum, aki tehát jogosnak érzi, hogy értékítéletet mondjon:
– egyrészt az ószövetség Istene felett, aki számodra nem valós létező, hanem csak egy irodalmi alak. De akkor mire fel háborogsz felette?
– másrészt a Jahvét tisztelő emberek felett is. Hisz nem csak annyit állítottál: „Én nem tudnám tisztelni ezt az Istent!” hanem általában fogalmaztad meg azt, milyen módon kell(ene) viszonyulnia az embereknek ehhez az Istenhez.
Persze nyilván meg tudod magyarázni, hogy miért. Mert te utánagondoltál. Mert te képzettebb, okosabb, tájékozottabb, felvilágosultabb vagy, mint emezek, akiket te már ismersz. Mert te nem hagyod, hogy irányítsanak, hogy befolyásoljanak. Mert te vagy a világ(od) világossága. Sőt, másoké is…
Felebarátaim,
az az igazság (ritkán fogalmazok így, de most nagyon mély meggyőződéssel beszélek),
hogy Isten szeretetével és jóságával találkozni ESÉLYÜNK SINCS úgy, hogyha félelmetes, szent ÍTÉLETE kimarad a képből.
És éppen az ő jósága ítélet nekünk, rosszaknak. Ti még azt hiszitek, hogy jók vagytok? Biztos? Isteni mércével?
Még egyszer mondom: Ha Isten egyszer csak a puszta szent Szeretetével jönne felénk, porrá égnénk, megsemmisülnénk, nem tudom mi lenne.
Az ítélettel való szembesülés ad esélyt a KEGYELMÉVEL való szembesülésre, a Keresztrefeszítettel való találkozásra.
Így lehetséges, de nem természetes, hogy közünk lehet a szeretetéhez.
Sokan szörnyülködnek egyes isteni ítéleteken, de jól látszik a szent Isten és a szentségtelen emberek közötti válaszfal, melyet a bűn emel, ami minden embert rabigában tart, hogy azt cselekedje, ami rossz, azzal ellenségeskedjen, aki megszabadíthatná. Majd engedetlenségében és gonoszságában, ha Isten ítéletet gyakorol felette, felháborodnak az emberek ezt mondva: Nem volt ez túl kemény? Nem lehetett volna másképpen elintézni? Nem ezt érdemelte.
Bármelyik ember még a legkülönbek is, de legfőképpen azok akik magukat mások felett különbnek tartva, úgy vélik az Isten előtt és igazságszolgáltatása előtt, némely cselekedeteikre hivatkozva szentnek, jónak, Istennek tetszőnek találtatnának ,azok tévednek a legnagyobbat,mert úgy mérik az Istent, mint az embert, igazságszolgálatását, mint a földi igazságszolgálatás, szentségét pedig,mint egy „jó” ember „tisztaságát”. Az Isten nem ember, az Istenben nincs rossz, nincs gonoszságra való hajlandóság, ő sosem vétkezett, mi pedig bűnben születtünk és tevékeny megvalósítói vagyunk a rossznak. Ő a bűn mocskától mentes, de ez nem mondható el a legkülönb emberről se. Mit kellene tennie Istennek azzal ,akik inkább választják a bűnt(Istennel való ellenségeskedést), azt ami valóban rossz, mikor már rég megmondta, hogy a bűn zsoldja halál, igazságosság szerint. Ez a fizetsége.. Tagadja meg magát? Áldozat és bűnbánat nélkül bocsássa meg a vétket? Ellenségek felett, ne ítélkezzen és az engedelmesek jutalma az legyen ,mint az engedetleneké. Az engedetleneké pedig ,ami az engedelmeseké? Még a földi igazságszolgáltatásnál is azt mondja a szemlélő, hogy hamis a bíró, hamis az ügyvéd, hamisak a tanuk, mert nem a törvényben leírt, norma és mérce szerint járnak el, ami megilletné a bűnöst, aki ellene ment embernek, államnak és kárt kárra halmozott. Hamisok, mondhatná az ember az ilyenekre,mert elferdítik a törvény. Megszűnt az igazság szolgáltatás elindult a romlás lejtőjén.
Nos az Isten igazságához mérten az ember bűnös és ha nem lett volna tervben, hogy az embert megszabadítsa, betöltve saját igazságérzetét az áldozat által és megadva azt, ami a bűn következménye a halál, azt hiszem senki állhatna meg Isten előtt, mint igaz Isten előtt,mert mint már mondtam cselekedetei tanuskodnának ellene.
Talán ha az ember végre felfogná ,hogy nem játék és mese az amiben az ember van és természetesnek vél és nem próbálná az Istent emberré redukálni minden téren meglátná azt, hogy az ítélet nem azért kemény,mert az Isten örömét leli ,hogy keménykedjen, hanem azért, kemény ,mert az a természet és az állapot melyben az ember van Istentől olyan idegen és olyan mocskos, hogy eltaszítja szentsége igazsága a bűnt és ezzel magát az embert is. Ha olyan kegyetlen lenne az Isten mint néhányan lefestik, nem közeledne az ember felé, nem próbálná megmenteni ,nem adott volna lehetőséget és ha a segítő kézbe bele köp az ember, ne az Istenen kérje számon kemény ítéletét, ahogy a rabló se kérje számon a bíróságon az ítéletet, mert tudta, sőt tudhatta, hogy következményei lesznek, ha elfogják és amíg volt lehetősége, se tért meg belőle, meg se bánta, sőt büszkén ment szembe a hatalommal téve a rosszat..
Mivel jogosnak látom Isten ítéleteit, még inkább értékelendőbb kegyelme bűnös embert megmentő üdvterve a szememben. Nyilván akik magukat jónak tartják ott a kegyelme is haszontalanságnak tűnhet, nagy erölködés egy két bűnnek mondott dolgon, bűnös természet miatt, mely olyan súlytalannak és lényegtelennek hat az emberek előtt, főleg ha az Istent emberi mércével akarják mérni, önmagukat meg a jó szomszédhoz vagy a rossz szomszédhoz.
Kedves Ádám!
Bátorságra vall ezt a témát tárgyalni, de megkerülhetetlen, úgyhogy én is azok táborához csatlakoznék, akik megköszönik cikksorozatodat.
Van egy science fiction gondolatkísérletem, mintegy illusztrációként az érvelésben (persze én se akarok Isten ügyvédje lenni, hiszen „elég hatalmas, hogy megvédje magát”).
Képzeljük el, hogy a 30. században élünk és az emberi jogok mérhetetlenül kiteljesedtek a Naprendszerben (vagy a Galaxisban). A bűnözőket már nem tartják börtönökben, hanem szabadon járnak-kelnek, csupán egy-egy jóságos, ámde kijátszhatatlan robot jelenlétét kell elviselniük, akik vigyáznak rájuk, és csak akkor lépnek közbe, ha bűntettet akarnak elkövetni. Szóval nincs bezártság, nincs klausztrofóbia, nincs penész, nincs börtön-homoszexualitás, nincs börtön-hierarchia, etc. A 30. század liberális filozófusai valószínűleg az őrrobotok ellen tiltakoznának éppen. Viták folynának a napilapokban, hogy nem embertelen-e ez a gyakorlat. Talán lennének, akik a teljes agy-átprogramozás humánus(abb) gyakorlata mellett lobbiznának. Ha a TV-műsorokban szóba jönne, a 21. századi börtöngyakorlatot elképesztően primitívnek, embertelennek festenék le. Hátborzongatónak. Szóval ránk mondanák azt, amit most mi mondunk az ókoriakra.
Szóval csak azt akarom mondani (kissé bárgyú példám konklúziójaként), hogy a morális felsőbbrendűség-tudat, az ellenséggel, ellenféllel, bűnözővel való bánásmód valószínűleg civilizáció-függő. Talán érzéketlenül hangzik, de a történelemben az is lehetett morális előrelépés, hogy egy-egy hadsereg nem egy egész várost, hanem „csak” 100 embert végez ki.
Persze az emberi élet kioltásának tilalma mindenkor és mindenhol egyformán érvényes, de meg kell nézni a kontextust.. Nem tudom, de érdemes lenne vizsgálni, hogy pl. Elizeus korában hogyan bántak egyes birodalmak az ellenfeleikkel. Mi volt háborúban a szokványos eljárás? Ahhoz képest milyenek ezek a történetek. Ezt érdemes lenne vizsgálni.
Nem szabad elfelejteni, hogy a Bibliát emberek írták, és a szent írók együttműködtek a Szentlélekkel, nemcsak tollba mondták nekik a szövegeket. Szóval lehetnek olyan dolgok, amiken ők az adott korszakban nem ütköztek meg, mi viszont elképzelhetetlennek tartjuk. Ahogy lehet, hogy egy 21. századi büntetés-végrehajtó intézetet a 30. században majd primitív és elítélendő dolognak fognak tartani.
Ennyi lenne a hozzászólásom. Üdv!
Bernabeu
Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. 7 Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez.”
Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld.
Ki szállhat szembe velem úgy, hogy sértetlenül hagynám? Minden az enyém az ég alatt.
GONDOLKODJATOK!
megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, 9 és ezt mondta neki: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.
Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld.
Ki szállhat szembe velem úgy, hogy sértetlenül hagynám? Minden az enyém az ég alatt.
GONDOLKODJATOK!
Köszi Ádám! Ez szuper volt!
Azért egy értekezés érdekelne Illés mennybe menteléről, mert az nem tüzes szekéren volt, de mindegy, ez már megmarad urban-legend kategóriában…
Úgy látom, kialakult véleményed van erről. Szerinted hogy ment fel Illés Istenhez? Lehet, hogy én is felületesen olvastam a szöveget?
2 Kir. 2:1:
Amikor az ÚR föl akarta vinni Illést forgószélben az égbe, Illés és Elizeus elment Gilgálból.
2:11
Amikor azután tovább mentek, és beszélgettek, hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.
Én ezt úgy értelmezem, hogy a tüzes szekér csak elválasztotta őket, Illés forgószélben (szélvészben) ment fel… Persze ez inkább részletkérdés, de azért érdekes; én olyan kategóriába sorolnám, mint a Ádám és Éva „alma”-evése vagy a három királyok…
De ha te másképp látod, akkor az érdekel (ezért is írtam, hogy érdekelne egy értekezésed ezügyben), főleg mert október közepén odaérünk az Útmutatónk szerinti olvasásban, és nem szeretnék tévtanítást terjeszteni… http://napikommentar.blogspot.com/
Üdv: Bozsóki T.
Én eddig automatikusan úgy értettem a szöveget, hogy a tüzes szekerek azzal választották el Illést Elizeustól, hogy felvitték a mennybe (forgószél kíséretében, a forgószelet talán éppen a tüzes szekerek kavarták). De nem zárom ki, hogy neked van igazad, és a tüzes szekerek csak jelen voltak, miközben Illést a forgószél a mennybe ragadta. A te értelmezésedet az támaszthatja alá, hogy a 2,1 csak a forgószelet említi, és az is, hogy a tüzes szekerek előkerülnek a 6. részben is, pedig ott nem megy fel senki a mennybe.
Tiszteletem!
A szekér tüzessége talán nem annyira zavaró, mint a valóságosan megélt borzalmak. A címben elhangzó kérdéshez pedig nincs sok hozzáfűzni valója a „felszállós jelenetnek”. Van egy személy, aki egy ideje szeretné betölteni azt a helyet, ami nem az övé és ezért MINDENT „bevet” a magjaival. Azt állítja övé a föld, ebben nem is hazug, de a föld leginkább Isten zsámolya, szerintem, tehát akkor ki ígérget és milyen jog alapján? Az írás szerintem nem egyértelműen egységes és Isten, Isten benne. Bár annak látszik mindenütt, véleményem szerint megismerhető belőle az ISTEN, de látható a sátán is, ki ki döntse el, melyik szerep hol domborodik ki, hisz látható a gyümölcseiben. Nem olyan „two in one” szerepet gondolok ám, amire van példa a filozófia történetei között, és hogy a jó és rossz az úgy egyben van valahogy …., NEM! Az aki rombol, nem Isten. Aki pedig teremt, az Ő! Van aki trükköket vet be, van más, aki táplál öt kenyérrel és két hallal tömeget!!!! A gyilkolás és a „meggondoltam magam”, NEM fér bele a MINDENHATÓ és MINDENTTUDÓ ISTEN cselekvési megoldásaiba, szerény véleményem szerint. Egészen más azonban a véleményem arról, aki nem fogadja el a hierarchiát. Nekem a saját életemben muszáj eldöntenem, kinek higgyek.üdv, gábor
Nahát, mikor bizonyították be isten létezését…?
Hát, ha jól számolunk, körülbelül 6000 éve.
Jó,hogy itthon vagyok ujra.Elmondok valamit.A nyáron ,pontosabban július végén elolvashattam az államvédelmihatóság(Románia:szekuritáté)által kiszolgáltatott engem ellenörző irathalmazomat.l984-ben akartak beszervezni informátornak,de mert a megtérésemet lekésve kapcsoltak le a kihallgatásra,ez se jött be nekik.Hanem akkor azzal fenyegettek többek között,hogy a doszárom(iratgyűjtőm)tobb kilós már.Akkor kezdték irni,l991 nyarán zárták le,az egész nincs egy félkiló.K.b.7 olyan feljelentés is van benne,ami az előző életemre vonatkozik.Ne vegye senki ezt blaszfémiának,de az izrael népének a történetével foglalkozó Ószövetségtől ne várjon el senki világtörténelmi isteni figyelmet,mert a sz ö v e t s é g é b e n l é v ő n é p r ő l akart vallani.Hogy mennyi személyes atyai kinja volt az ammonitákkal,moábitákkal,jebuzeusokkal,midianitákkal,filisztea-palesztinokkal Istennek,erről is van nehány nagyon apró jelzés,cdak oda kell figyelni azokra az átokszövegekre is,amelyek inkább siratóénekek a maguk helyén.Még az ördöginek mondott szekut se érdekelte az én hitetlen életem,de az Istennel szövetségbe került ember már ellenőrizetté vált.De:kivel a legkegyetlenebb a mi kegyelmes Istenünk,mintsább az Ő saját népével?Püföl,s van kit püföljön bennem is.
Most jártam itt. Szuper a tüzes szekeres elragadtatátos gondolatmenet (is). Köszönöm! Go Ádám! 🙂
Végig olvastam a cikket de még a sok hozzászólást is. Nem tudom mit gondoljak. Eddig ez a 3. vélemény amit olvastam a „véres Isten” fogalommal kapcsolatban amit ugye jó pár helyen lehet olvasni a bibliában de itt van 1 táblázat is: http://www.szabadgondolkodo.hu/ateizmus/vallaskritika/isten-vs-satan.php
Kaptam 1 olyan választ egy katolikus paptól, hogy Isten mindig jó csak régen volt egy rossz istenképük a zsidóknak és minden rosszat úgymond Isten szájába adtak és ezért gyilkoltak annyit.
Aztán jött egy protestáns válasz, hogy Isten ölhet mivel ő a világ ura.
Ádám próbálta megmagyarázni ezt a kérdést. Másik igehelyekkel és teológiailag is. Nekem az jött le, hogy Isten mindent okkal tesz semmit sem „csak úgy” és, hogy mindig van vmilyen célja ezzel + megteheti. Kérdés, hogy közben változtat-e ez azon a tényen, hogy Isten kegyetlen vagy legalábbis duális mert néha jó néha kegyetlen?!
Most úgy érzem ha hívő vagyok el „kell” fogadnom talán akárhogy is gondolkozom az ilyen történeteken. Ha pedig nem hiszem el akkor még nem tértem meg?! Nem mondanám, hogy saját eszemmel megértem istent de erre mondják ugye, hogy „szentlélek által” kell olvasni az igét. Csak kérdés van-e ilyen mivel minden ember/lelkész/egyház másként értelmezi kicsit és mást is tanít.
Ha elfogadom azt is amit nem értek kicsit gépies gondolkodásra vall. Nem?
Kedves Csaba,
jók a kérdéseid, de számos olyan dolog van, amit akkor is elfogadunk, ha nem értjük. Én például nem értem, hogy hogyan működnek a repülőgépen a csűrőlapátok, de elfogadom, hogy annak akkor és úgy kell fordulnia, ahogyan a pilóták csinálják. Istennel kapcsolatban hasonló a helyzet. Az alapkérdés nem az, hogy értjük-e őt, hanem az, hogy bízunk-e benne. Ha bízom benne, akkor bizalmat tudok szavazni neki akkor is, amikor nem értem. Mint a pilótának. És hát egy olyan Isten esetében, aki minden szempontból felettünk áll, nem is indokolt, hogy mindig értsük, viszont hogy bízzunk benne, az észszerű döntés.
Isten a Biblia szerint (!) nem kegyetlen, hanem jó. A jóság része lehet azonban a büntetés is. Egy erkölcsös társadalomban nem hagyják futni a gyilkost, az erőszakolót, a gyermekeket abuzáló pedofilt, a tolvajt. A Bibliában már a történet elején azt olvassuk, hogy ha az ember fellázad Isten ellen, meg kell halnia. Ehhez képest Isten nem büntet azonnal, sőt, felkínálja a kegyelem lehetőségét is az embernek. A Bibliában látunk igazságos ítéletet, olvasunk nehéz történeteket, de a fő üzenet Isten irgalma és szeretete. Isten abban mutatta meg irántunk a szeretetét, hogy magára vállalta a bűneink büntetését, hogy ha hiszünk benne, ne vesszünk el, hanem örök életünk legyen.
A bizalom a fő kérdés. Amit nevezhetünk hitnek is.