Nagyjából tíz éve írtam a Keresztyén Ifjúsági Egyesület Vezess! c. lapjába egy könyvajánlót Klaus Douglass Az új reformáció (Kálvin Kiadó, Budapest, 2002) c. könyvéről. A cikket felkérésre dobtam össze. Kicsit hezitáltam, hogy én vagyok-e a megfelelő ember egy ilyen ajánló megírására, hiszen a könyv elsősorban nem az én felekezetem problémáimról szólt. Aztán mégis megírtam. Talán azért, mert úgy éreztem, a végeredmény, ahova Douglass eljut, meglepően közel áll ahhoz, ahova én a másik irányból, a szabad evangéliumi világból közeledtem. Meg talán azért is, mert tapasztalatból tudtam, a hagyományok a szabadegyházakban is egy emberöltő alatt tökéletesen megkövesedhetnek. A recenzióval egyidőben összeírtam a könyvvel kapcsolatos reakcióimat is. Ebben a háromrészes sorozatban először az ajánlót teszem közzé, utána pedig két további posztban a részletesebb véleményemet.
Könyvajánló
Nagyon meglepett a Kálvin Kiadó bátorsága, hogy megjelentette Klaus Douglass könyvét. A szerző a német evangélikus egyház ismert lelkésze, saját egyházáról állított ki diagnózist. A felelős kiadó nyilván úgy érezte, hogy Douglass diagnózisa a magyar protestáns egyházak esetében is ül.
A könyv meghökkentő állítása a következő: a protestáns egyházak mai formájukban egy emberöltőn belül mindenképpen meg fognak szűnni. Ezt a megállapítást a szerző szerint demográfiai adatok, valamint az egyházak súlyos identitás-válsága és relevancia-válsága indokolja. A kérdés csak az, hogy hagyjuk a struktúrákat lassan meghalni, vagy mi magunk adjuk meg nekik a kegyelemdöfést egy új kezdet reményében. Douglass tétele sokkoló ugyan, mégsem a rombolásról, hanem az építésről szól.
A könyv 96 tételt fogalmaz meg az egyház gyökeres megújításával kapcsolatban. Ezekben radikálisan újragondolja a gyülekezetek feletti egyházi struktúrák szerepét és létjogosultságát, a lelkipásztori hivatást, a hívők egyetemes papságát, a vezetést, az istentiszteletek felépítését és hangulatát. A könyv gyökeres változtatásokat sürget, de ezek mindegyike logikus, sőt, szükségszerű következménye a reformáció alapelveinek.
Douglass egyik erőssége, hogy derűvel és szeretettel fogalmaz meg megsemmisítő kritikákat. Miközben rámutat az abszurditásokra, jókedvű és optimista megoldásokat ad. Mer új jövőt álmodni az egyházaknak, mert úgy látja, nincs vesztenivalónk. A jelen struktúrái így is, úgy is elhalnak. A megálmodott jövő merőben más, mint a régi, és mégis, sokkal „evangélikusabb” vagy „reformátusabb” mint a jelen.
A könyv szemlélete gyakorlatias, néha már talán túlságosan is az. De ki ne válna gyakorlatiassá, ha nap mint nap szembesülne életképtelen struktúrák fojtó hatásával?
Most már a lelkészeken múlik, hogy pásztori felelősségüket komolyan véve van-e bátorságuk szembesülni a német teológus-lelkipásztor (egyébként sok helyen már működő!) téziseivel, és belekezdeni az új reformációba. Két figyelmeztetésre itt szükség van. 1. A könyvet A Gyűrűk urához hasonlóan nem lehet letenni. 2. A könyv nem megvalósítható, ha a vezetők nem állnak a változás élére, és gondolkodó laikusok nem segítenek nekik ebben. A változás túl radikális ahhoz, hogy a gerilla-harc eredményre vezessen.
(Forrás: Vezess!)
Én is azt látom, hogy valami tenniük kellene.Ők is tudják ezt. De azt is látom, hogy nem igazán van mozgolódás , hogy megoldják, illetve ha van is, akkor az nem feltétlenül a jó irányba. Itt van például a Református egyház. Nagyon sok szempontból hasznosnak tartom. A lehetőségeik nagyon jók. Rengeteg ember van (lenne) a tarsolyukban, akiket meg tudnának szólítani. De nem teszik. Városonként egy lelkész egy alvó presbitériummal, akik csak a megvásárolandó dolgokról képesek dönteni, nem lehet háborúba menni. Az az egy lelkész nem képes megszólítani a több száz, esetleg több ezer reformátust sem, nem hogy még ki is lépjen az egyház „területéről” és másokat is megszólítson. Emiatt a hívek vagy teljesen elhanyagolják a vallásukat/hitüket, vagy pedig nagyobb szellemi igény esetén máshova fognak fordulni.
Most hogy az iskolákban bevezetik a hittant, kiváncsi leszek, hogy a történelmi egyházak milyen eredményt tudnak elérni. Vajon lesz kapacitása egy lelkésznek, hogy a város 3-4 iskolájának gyerekeivel foglalkozzon? Vagy pedig elhalásszák előlük a kisegyházak őket?
Kedves Ádám!
Az ismertetőd nagyon felkeltettem az érdeklődésemet. De rábukkantam ezzel az emberrel kapcsolatban egy érdekes kritikára is. Te találkoztál már vele? Nagyon érdekelne a véleményed:
http://hitvedelem.blog.hu/tags/klaus_douglass
Megtaláltam a tételeket.
http://www.szepi.hu/irodalom/kedvenc/kc_026.html
Nem rágtam át magam rajta, de ilyen szavakat hiába kerestem: bűn, bocsánat, kegyelem, evangélium, stb. Szerintem ezek is gyanús jelek. Pál az evangélium hirdetését, a bűnből való szabadulás lehetőségét hirdette. Én is ezt hiányolom a népegyházakból. De ez a 96 pont nem erről szól.
Szóval várom a megtisztelő véleményedet.
„Az a gyülekezet, amely nem lelkipásztor-központú, egy idő múltán semmilyen más tekintélyt sem fog elismerni maga fölött. Ez pedig a hívők „egyetemes papsága” elvének magasabb szintű érvényesítését jelenti. ”
85.
„Az a gyülekezet, amely nem lelkipásztor-központú, egy idő múltán semmilyen más tekintélyt sem fog elismerni maga fölött.”
Tökéletes mondat!
Tökéletesen árulkodó mondat!
Mert Krisztus szolgálati hierarchiát alapitott, s arra bizta a tanitást, a szolgálatok vezetését, a felügyelést, hogy minden ékes rendben -hierosz arché:szent,és az an-archia ellentéte: – történjen.
Aki tehát nem kivánja a tekintélyt, Krisztust nem kivánja!
A hivek egyetemes papsága pedig a családban és a világ elé élt keresztény létben kell, hogy megvalósuljon!
Reformátusként komolyan aggaszt, hogy felekezetem nem az evangélium tiszta hirdetésében látja a megoldást szorongató válságára, hanem modernnek minősített cirkuszok szervezésében, amellyel a fiatalokat próbálják elérni bármiféle elköteleződés, Krisztus melletti döntés „elvárása”, de akárcsak felkínálása nélkül! (Mondjuk ez sajnos több más közösségre is igaz.) Az egyházak csak és akkor lesznek képesek újra növekedési pályára állni, ha visszatérnek a gyökereikhez. A megújulást nem új liturgia, új énekek, új papi viselet, stb. bevezetése kell, hogy jelentse (ez nem azt jelenti, hogy csak a fekete énekeskönyvből vagyok hajlandó énekelni, vagy nem üdvözölnék egy szabadabb, bizonyságtételeknek is teret adó istentiszteleti rendet;)), hanem, ahogy Pál apostol fogalmazta meg, Krisztus prédikálása mindeneknek. Ha ezt elkezdjük és hiteles élet lesz mellette, lesz megújulás, egyébként valóban kihalnak a történelmi (vajon tényleg csak ők?) felekezetek.
Péter
érdemes elolvasni Ferenc pápa gondolatait:
http://www.magyarkurir.hu/node/45981
Kedves jobbagyp (Péter)!
Én felekezetfüggetlen ember vagyok, de a református írók könyveit szeretem nagyon. A Kálvin kiadótól gyakran rendelek könyveket. Nem hiszem, hogy kifejezetten az lenne a gond, hogy nem a tiszta evangéliumot hirdetnék. Én inkább azt látom, hogy a kényelem csapdájába estek. A helyi református gyülekezetből kiindulva, úgy látom, hogy kényelmes nekik ez a helyzet. Kifizetik a lelkészt, és ő pedig megdolgozik a fizetéséért. Én rendszeresen járok az egyik összejövetelükre, ahol a lelkész vezetésével izgalmas beszélgetéseket folytatunk. Nagyon jól összebarátkoztam vele, és rengeteget tanultam tőle. De a presbitériumból csak az egyik szokott néha eljönni, a többit még soha nem láttam. (illetve egyszer, egy különleges alkalommal ketten még eljöttek) A presbitérium megelégszik azzal, hogy egy lelkészre áldozzon pénzt, és többre nincs igény. Ők maguk semmit nem tesznek a gyülekezet tagjainak szellemi épülése/pásztorlása érdekében, mert arra ott a lelkész. De az a lelkész egyedül képtelen pásztorolni 1500 embert. Szóval vagy kellene egy segédlelkész, vagy pedig a presbitériumnak kellene részt venni abban a munkában, amit a Szentírás rájuk bízott. De az egyik megoldás pénzbe kerül, a másik meg kényelmetlen. Ez lesz a református egyház halála, ha nem változtatnak. Pedig, ha lenne segédlelkész, akkor több embert tudnának megszólítani, felkeresni a református híveket, és ösztönözni őket arra, hogy jöjjenek a közösségbe. Ez emelné az egyház bevételeit is, és idővel a segédlelkész kitermelné a saját fizetését. Csúnyán hangzik ez a pénztől függő megoldás, de szerintem ez lenne a legjobb. Én a református egyházban nagy potenciált látok. De ha nem kezdenek el jobban odafigyelni a nyájra akkor tiszta evangélium ide, tiszta evangélium oda, el fognak tűnni. Törnek fel a nagyobb hitélményt nyújtó evangéliumi gyülekezetek és elhalásszák az nagyobb szellemi igénnyel rendelkező híveket.
Kedves Jobbágy Péter!
természetesen ha nincs „tartalom” , azaz élő hit a Szentlélekben, akkor az egész egy fölösleges színjáték. Onnantól mindegy, hogy mit és hogyan csinálunk a szervezésben, az éneklésben stb.
Gusztáv, a könyvről megjelent kritika helyett inkább magáról a könyvről mondom el a véleményemet – a következő két posztban. Annyit érdemes tudni Douglass megközelítéséről, hogy az szinte kizárólag strukturális reformokról szól. Douglass nem ébredésről beszél, hanem reformációról, a formák (nem a tanok) megújításáról.
Kedves Sefatitas!
Nem a Kálvin Kiadó könyveiről beszéltem, hanem arról a tendenciáról, ami sajnos egyre jobban kibontakozik, hogy akik tenni akarnak valamit, azok a tinglitangli, vizezett evangéliumot hirdetik és showműsorral próbálják elérni az embereket a tiszta Ige helyett.
Egyetértek azzal, hogy a passzivitás és kényelmesség órási probléma, mondjuk hála Istennek, a mi presbitériumunk jelentős része aktív 🙂
Kedves Cypriánus!
Egyetértek 😀
Üdv
Péter
Tökéletesen megfogalmazták többen az általános előítéleteket, amelyeknek viszont nem sok közük van a valósághoz. Csak amerikai felméréseket ismerek, de ott a leggyorsabban növekvő gyülekezetek igen nagy többsége kifejezetten konzervatív a teológiájában. A liberális teológiájú egyházak pedig fogynak el.
A hitvédelem blog pedig bár tartalmaz értékes írásokat is, sokszor nagyon szélsőséges véleményeket fogalmaz meg.
Gusztáv, nem véletlenül nem találtad meg az általad keresett szavakat. A a legtöbb helyen a tartalom nagyjából most is rendben van. Hogy a saját (baptisták) házunk táján söpörjek, alapvetően biblikus igehirdetések hangzanak el a gyülekezetetkben, mégis 2011-ben 300 feletti magyar baptista gyülekezetből közel 200-ban egy bemerítkező sem volt. Valamit biztosan nem jól csinálunk. Nem gondolnám, hogy a tartalmat kellene megváltoztatni. A formákat annál inkább.
Gusztáv, még egy tanács. Rágd át magad rajta… a listán is, de a teljes könyvön, sokat tanulhatsz belőle…
Az egyik legjobb könyv, amit a témában írtak, és megdöbbentő módon a problémák többsége az evangéliumi (legalább már 2 generációs) gyülekezetekben ugyanúgy megvan.
Bocs,de egy kérdés:
nem először szerepel, hogy evangéliumi keresztény, evangéliumi keresztény gyülekezet. Mit értetek rajta?
Az „evangéliumi” szó az én értelmezésemben azt a felekezeteken átívelő lelkiséget jelöli, melynek középpontjában az evangélium áll, és amely a Bibliát tartja legfőbb tekintélynek az igazság és az élet minden kérdésében.
Az evangéliumi hit lényegét sokan, sokféleképpen definiálták, az alábbi három a globális evangéliumi mozgalom legelterjedtebb önmeghatározásai között van:
Alister McGrath az evangéliumi lelkiség négy meggyőződését sorolja fel: 1. a Biblia tekintélye és elégséges volta, 2. megváltás kizárólag Krisztus kereszthalála által, 3. a személyes megtérés szükségessége, 4. az evangélizáció szükségessége, helyessége és sürgőssége. (Bevezetés a keresztény teológiába. Budapest, Osiris, 1995, 114. o.)
John Stott a Szentháromságból kiindulva fogalmazza meg az evangéliumi hit három fő prioritását: 1. az Atya Isten kinyilatkoztató kezdeményezése, 2. a Fiú Isten megváltó munkája, 3. a Szentlélek átformáló szolgálata. (Egy az Úr, egy a hit. Budapest, Harmat, 2002, 32. o.)
Don Carson az ELF-en tartott előadásában az evangéliumi hit lényegét két elvben foglalta össze: az evangéliumi hit materiális elve az evangélium, formális elve pedig a Biblia tekintélye.