Sokan elmondták már a véleményüket a párizsi olimpia megnyitójáról, pontosabban az abban látható blaszfém jelenetekről. Én mindössze két kérdést szeretnék a téma kapcsán feltenni. Az egyik kérdésem az, hogy vajon a franciák miért a szexuális sokféleség ünneplését tartották az olimpiai játékok legfontosabb üzenetének. A másik az, hogy vajon ezt miért éppen a kereszténység egyik ismert képi ábrázolásának kiforgatásával közvetítették. A két kérdés valójában egy, és a válasz pontosan abban az irányban található, ahova én is évek óta mutatok. Talán nem is baj, mert épp a tisztánlátást segíti, hogy a szándékok egészen pőrén (valóságos és átvitt értelemben egyaránt) láthatóvá váltak most a világ figyelő szeme előtt. De mielőtt a válaszomra rátérek, két akadályt szeretnék eltenni az útból. Az egyik a blaszfémia kérdése, a másik a szándékosságé.
Kezdem a blaszfémiával. Talán van most is egy-két keresztény értelmiségi, aki a párizsi performansz arcunkba tolt meztelenségét valamiféle csavaros értelmezésbe öltöztetve azokat gondolja botfülűeknek, javíthatatlanul középszerűeknek és sértődőseknek, akik nem látják a blaszfémiában Krisztus védelmét a farizeusi vallásossággal, vagyis a valóban meghaladandó „kereszténységgel” szemben. Ezzel kapcsolatban az olvasóim figyelmébe ajánlom Üressé vált blaszfémia című írásomat. Ezt emelném ki belőle: „Isten halála után nincs istenkáromlás, csak annak okafogyott mímelése. A szent eltörlése után a blaszfémia művészetként propaganda, propagandaként unalmas. Unalmas és értelmetlen. Olyan, mint egy Pride felvonulás Stockholm utcáin. Istenkáromlás ügyében a fősodor és a vele járó kulturális hatalom immár a művész oldalán áll, a keresztények maroknyi túlélőit még megbotránkoztatni is felesleges.” Ennél többet most nem szeretnék írni a blaszfémia mentegetéséről.
Ami a szándékosságot illeti: bár a szervezők azt nyilatkozták, hogy nem állt szándékukban a vallási csoportokkal szembeni tiszteletlenség, hanem csak a sokszínűséget szerették volna megünnepelni, ez nagyjából annyira hihető, mint az, hogy a Charlie Hebdo karikaturistáinak annak idején eszükbe sem jutott, hogy megsértsék a muzulmánok érzékenységét. Létezik persze az a francia laicista hagyomány, amely úgy áll ki a szekularizmus ideológiája mellett, hogy jogot formál a vallások kigúnyolására, és ezt ebben az esetben is megelőlegezhetjük az olimpia szervezőinek. Ha megengedőek is vagyunk ezzel a groteszk jelenséggel szemben, vajon ez nem szándékosság? Akik megalkották a koreográfiát, nyilván sokat gondolkodtak azon, hogy miképpen adják át az üzenetüket, és nyilván nem véletlenül döntöttek úgy, hogy az Utolsó vacsora motívumaiból veszik az allúziókat, amelyek a performanszhoz a többletjelentést biztosítják. Vagyis hogy megsértik a keresztényeket. Mindegy, hogy a keresztényeknek meg kell-e sértődniük ezen, a szándékról beszélek. A szervezők pontosan tudták, hogy mit és miért csinálnak.
És akkor rátérek a tényleges válaszomra. Hosszú évek óta írok arról, hogy az LMBTQ-ideológia esetében nem csupán szabadelvűségről, elfogadásról, sokszínűségről, liberális toleranciáról van szó, hanem egy új erkölcsi piedesztálról, amely a feje tetejére állítja a keresztény hitből származó erkölcsi ideált, és végső soron kirekeszti azt. Európában és Észak-Amerikában azt a folyamatot látjuk, ahogy egy új, rivális erkölcs veszi át a régi helyét, és nem csupán átveszi a helyét, de nem is tűri, sőt eltörli az elődjét. Aki nem halad, azt az új erkölcs kigúnyolja, kiszorítja, megbünteti. A francia szervezők dönthettek volna úgy, hogy egyszerűen bemutatják az országuk múltját, jelenét, gazdagságát, hagyományait, borát, a kastélyokat, a nyelvet, az épületeket, de valamiért fontos volt nekik, hogy mindezt inkább felfűzzék a szexuális kisebbségek és a genderideológia tematikájára, ráadásul a kereszténység szimbólumait kölcsönvéve, azokat blaszfém módon kiforgatva. Ez egyáltalán nem meglepő.
Azért nem meglepő, mert a kereszténység elvetése zsigeri indulattá fejlődött a posztkeresztény Nyugaton. Ha nem az lenne, a kereszténység része volna a tisztelt értékeknek, a múlt örökségének, a keresztények pedig az egyik megbecsült kisebbségként lennének felvonultatva. A liberalizmusnak azonban már vége. Az új erkölcs a liberalizmust is meghaladta, hiszen a liberalizmusnak önmagában nincs fundamentuma. T. S. Eliot annak idején profetikusan írta le azt a folyamatot, ahogy a kereszténységet meghaladó liberalizmus szükségszerűen sodródik majd a totalitárius pogányság felé. Most nem a totalitárius szóra, hanem a pogányságra szeretném a figyelmet irányítani. Valójában vallások cseréje zajlik a szemünk előtt, és egy vakmerő kísérlet arra, hogy az egopogányság istentelen vallására húzzanak fel egy új, eddig még nem látott civilizációt. Az új vallás szándékosan helyezkedik szembe a kereszténységgel, amennyiben nem tudja asszimilálni azt. Amit mégis asszimilál, az nem kereszténység többé, ami ellenáll neki, annak elveszi a jelképeit.
Ez történt a párizsi olimpia megnyitóján. Az utolsó vacsorán tizenkét non-bináris tanítvány veszi körül a Jézus Krisztus helyén pózoló nagy, kövér nőt (?), aki az Instagramon büszkén osztotta meg, hogy „Ó igen! Ó igen! Ez az Új Meleg Szövetség!”
Az új vallás teljes díszében és pompájában megnevezte fő riválisát. Innen szép nyerni!
És az aranyborjúról mi a véleményed, ami az egész megnyitó alatt ott volt látható a háttérben? Küldjek képet, vagy láttál ilyeneket?
Így ez már talán nem nettó LMBTQ üzenet, hanem kifejezetten sátánista…
Egyszerre érzek fájdalmat és ujjongok. Fájdalmat azért, ami zajlik, ami az én életemben valósággá lett. De örömöz azért, mert ez is egy bizonyság arra, hogy a hitem nem hiábavaló. Az Írásban minden pontosan dokumentálva van és az, hogy ezek beteljesednek, Isten tűpontos próféciáinak beteljesedését mutatja. Ami egyben azt is jelenti, hogy az összes többi ígérete is ugyanígy be fog teljesedni. Ami egy hívő emberi lény számára reménység és erő.
Volt ott azontúl még a kannibalizmust reklámozó élőkép is…
Fontos szempontok: https://www.youtube.com/watch?v=pbeXecmgBaM
→ A jól ismert igazság szerint: könnyebb elnézést kérni, mint engedélyt…
(érdekes h Tőled függetlenül(?) is említi ifj. L.Z. az iszlám + Charlie Hebdo esetét) Így igaz: gondoljunk csak bele (vagy ne) h mi is lett volna, ha muszlim jelképrendszerrel csinálják ugyanezt…
Ahogy nézem a két képet, azért feltűnik valami. Az lmbtq-vacsorán nincs semmi az asztalon. Amikor Jézus lát vendégül jól lakik az ember. Korunk drag queen-buliján végső soron mindenki éhen marad! Üvölt róla az üresség. Olyan mint egy szánalmas kirakat. Harag és felháborodás helyett inkább szomorúság és szánalom van bennem azok iránt, akik ahhoz az asztalhoz telepednek…
Ez egy ostobaság és otrombaság volt… Az ateisták nevében kérlek titeket: bocsássatok meg. Bocsássátok meg azt, hogy vannak közöttünk olyanok, akik nem látják a kereszténység értékeit, szépségét, hogy vannak köztünk olyanok, akik nem tisztelettudóan és racionálisan vitatkoznak veletek, hanem
ostobán és durván kigúnyolják a hiteteket.
Olvasom a posztokat az ominózus képpel kapcsolatban. Bevallom, nem is hallottama festő nevét, akinek a képe Bijlert Istenek ünnepe ihlette a képet. Ha ez így is van, a dekadens múlt rezonál a dekadens jelenre,a művészet nyelvén – közvetve ugyan, de gyalázva a kereszténységet, ami az olimpiai nemes versengés szokását pogány gyökerei dacára mégiscsak megtartotta!!
Kedves Miklós! Csak így a saját nevemben (mert másra nincs fölhatalmazásom): köszönöm! Én megbocsátottam.
Véleményem szerint a radikál-progresszív baloldal jókora öngólt is rúgott ezzel a performansszal. Olyan váratlan és agresszív módon tolták a nézők arcába az értékrendjüket, ami alighanem taszító volt szinte mindenkinek, aki nem azonosult már korábban is ezzel az értékrenddel. Más szavakkal: tízmillióknak lett az az élménye — akik eddig talán nem is foglalkoztak ezzel — hogy a baloldal tényleg OLYAN. Nem lepne meg, ha Trump népszerűsége mérhetően növekedne, és Putyin, Hszi és a radikális imámok is röhöghetnek a markukba.
A szervezők valszeg azt mondanák, hogy ez egyfajta érzékenyítés, hozzászoktatás akart lenni, és ebben lehet is valami: kétségtelen, hogy az ingerküszöbünk évről évre tolódik egyre följebb. Mégis úgy érzem, ez a fajta érzékenyítés kb. annyira hatékony, mint ha valaki az antiszemitizmus ellen küzdene azzal, hogy a Talmud és más zsidó írások leginkább Krisztus és keresztény-gyalázó idézeteivel a kézben tartana fölvonulást. Lehet, hogy joga van hozzá, a szólásszabadságba talán belefér… csak éppen nem igazán bölcs és hatékony.
A franciákról sokan úgy tartják, hogy koszosak, és örömüket lelik a válogatott gusztustalanságokban, és minderre még büszkék is. Valóban, nem rejtették véka alá, hogyan képzelik el határtalan kreativitással, milyen is az, amikor a véglények diadalt ülnek. Szemmel láthatóan az elnökük is elégedetten szemlézte a nívós produkciót. És ez vélhetően még csak nem is a végkifejlet. Kenik ezt még vastagabban is a világra, hamarabb, mint szeretnénk. Javítson ki bárki, ha tévedek: elképzelhető, hogy volt a táncoló figurák között egy gyerek – talán kislány – is, akit a vaskos fekete férfi emelgetett? Vagy az csak egy kis növésű felnőtt volt?
Ha a Biblia csak egy mesekönyv, akkor miért irritálja őket ennyire?
Miért nem Inci, Finci és Kandúr Bandi története izgatja őket? Miért a keresztényekkel szórakoznak?
Meg, a koszos folyóban megkeresztelés.
– Még az 1,7 milliós Budapesten és környékén is lehetne taláni annyi uszodát, hogy az összes olimpiai számot kényelmesen meg lehetne rendezni.
Párizs környékén sem hiszem, hogy hiány lenne uszodából.
A koszos folyó, tudatos választás.
Az egész, egy nagy, szimbolikus koreográfia a jövőről.
Joy Pullman cikkeit mindig nagy öröm olvasni:
https://thefederalist.com/2024/07/29/even-when-blaspheming-at-the-olympics-queer-activists-reinforce-christianity/
Tényleg kiváló cikk!
Miklós, ez szép volt, köszönet érte. Talán lehet abban reménykedni, hogy van még ott, ahonnan Ön jött.
Fejétől (Macron) büdösödik a hal.
Szilvay Gergely találó gondolata még adalék lehet: „Ráadásul a posztmodern recepcióesztétika, azaz a művészeti alkotások befogadásáról szóló kortárs elméletek nagyobb hangsúlyt helyeznek a befogadóra, mint az alkotóra, azaz a befogadói érzékelés (tudniillik hogy mit vált ki a nézőből az alkotás, mire gondol, milyen asszociációkat vált ki belőle) egyenrangú, azzal, hogy mire utalgat és mit gondol a rendező. Ha épp nem fontosabb. Azaz a mű önálló életre kel az alkotói szándékról leszakadva. Ebből az következik, hogy a posztmodern recepcióesztétika szerint teljesen legitim Az utolsó vacsorán való gúnyolódást belelátni a megnyitóba, akkor is, ha nem ez volt a szándék (amit viszont kétlek). (https://mandiner.hu/belfold/2024/07/tegyuk-rendbe-hazugsag-hogy-az-olimpiai-megnyito-egy-ismeretlen-holland-festo-alkotasara-utalt-nem-pedig-az-utolso-vacsorara)
Hátha ez is segít tisztán látni, hogy a szervezők maguk is elismerték a Washington postnak, hogy az utolsó vacsora ihlette a rendezést és nem az istenek ünnepe című kép. Bár egyeseket ez se fog meggyőzni. Ehhez az E-mail fotója is rendelkezésre áll. https://www.washingtonpost.com/sports/olympics/2024/07/28/olympics-2024-opening-ceremony-last-supper-criticism/03a52d20-4cdb-11ef-9728-3037305a6b0f_story.html
Na végre, valaki, aki értette, mi zajlik itt le. Amikor láttam egyből eszembe jutottak Nietzsche szavai:
„Aki új szentélyt akar építeni, annak az előző szentélyt le kell rombolnia; ez az igazság a legmagasabb rendű építészetben is.”
/A vidám tudomány (eredeti német címe: Die fröhliche Wissenschaft)/
Ez az idézet Nietzsche filozófiájának egyik központi elemét tükrözi, miszerint az új értékek megteremtéséhez a régi, elavult értékeket és struktúrákat le kell bontani.