Az elmúlt hónapban földrengésként rázták meg a pszichológia tudományát a Philip Zimbardo stanfordi börtönkísérletét és a Milgram-kísérletet ért kritikák. Aki nem tudja, miről van szó, annak ajánlom ezt vagy ezt a cikket. A két világhírű kísérlet annak idején azt támasztotta alá, hogy a hatalmi alá-fölérendeltség mindenkit – világnézetétől, értékrendjétől függetlenül – képes olyan dolgok megcselekvésére rávenni, amit más kontextusban ő maga is elképzelhetetlennek tartana. Például, hogy börtönőrként kínozza a rabokat vagy vallatóként nagy áramerősségű sokkot adjon a hibázónak, ha ezt várják el tőle. A két klasszikus kísérlet óriási jelentőséggel bírt a második világháború utáni nyugati világban, amely próbálta megérteni és feldolgozni annak a mérhetetlen gonoszságnak az okait, amely Európa kellős közepén a koncentrációs táborokban öltött testet. Viszont most váratlanul ennek a két kísérletnek a következtetései kérdőjeleződtek meg.
A Zimbardo- és Milgram-kísérletek úgy tűnik, nem voltak kellően megalapozottak. A kritikák elsősorban azt kifogásolják a kísérletekben, hogy az abban résztvevők messze nem voltak olyan naivak, mint ahogy a kísérleteket prezentálták, a résztvevők sok esetben tudták, hogy színészek vannak a túloldalon, maguk is játszottak, illetve a tudósok az adatokat is tendenciózusan alakították úgy, hogy a kezdeti hipotézist igazolják. Ahogy ez a cikk összeszedi, az adatok kozmetikázása számos más ismert pszichológiai kísérlet esetében is megtörtént, a pszichológia mint tudomány valódi krízist él át ezekben a hónapokban. A kritikák részleteibe ennél jobban most nem megyek bele, mert az sokkal jobban érdekel, hogy a keresztény világnézet számára mi következik a kísérletekből és azok kritikáiból.
A keresztény világnézet alapján állók általában üdvözölték a két kísérlet eredményeit, mert azt a hitet igazolták vissza, hogy az ember alapvetően bűnös, és ha olyan helyzetbe kerül, amely nem szorítja vissza a szívben lévő gonoszságot, akkor a gonoszság felszínre törhet. Amikor a bíróság előtt álló Adolf Eichmann pontosan úgy nézett ki, mint egy átlagos bácsi a szomszédból, és szinte semmilyen közvetlen bűntényt nem lehetett rábizonyítani azon kívül, hogy aktákat tologatott az íróasztalán, amely többszáz ezer zsidó halálát eredményezte, a keresztények önmagukat és embertársaikat látták benne, akik hasonló helyzetben a kísérletek szerint is ugyanezt vagy hasonlót tehettek volna. A gonosz banális – mondta Hannah Arendt – és ebben a banalitásában ijesztően általános. A keresztény világnézet régóta ezt mondja.
Keresztény világnézeti alapon azonban problémásnak hatott az, ahogy a két kísérlet eredményeit a nyugati világ feldolgozta és alkalmazta. A gonosz a második világháború utáni liberális és egyre inkább posztkeresztény évtizedek ideológiáiban rendszerhibává silányult. Azt mondták nekünk, hogy a gonosz nem bennünk van, hanem a hatalmi alá-fölé rendeltségre épülő rendszerekben. A rendszer nem előhozza, hanem létrehozza a gonoszt. Ebből súlyos ideológiai és világnézeti döntések következtek. Innentől az ember morális problémái rendszerproblémákká váltak, amelyek megoldása rendszerreformot igényel. A két kísérlet ideális táptalajjá vált a különböző neomarxista, egalitárius és progresszív reformok számára. Az ember nem eredendően bűnös, hanem a hatalmi rendszerek teszik azzá, ezért nem az ember belsejének kell változnia, hanem a hatalmi struktúrákat kell lebontani.
A keresztény világnézet azonban az emberi gonoszság forrását elsősorban nem a rendszerekben, hanem az emberben látja. Hisz az általános kegyelemben, vagyis abban, hogy Isten különböző eszközökön keresztül nem engedi, hogy a gonoszság kiteljesedjen. Ilyen eszközök az államhatalom, a nevelés, az igazságos ítélkezés, a családban tapasztalt szeretet és fegyelmezés, és ehhez hasonlók. A keresztény világnézet a gonoszt azonban soha nem redukálja a rendszerproblémákra, hanem a forrását az emberi szívben látja. Ezért mindenekelőtt az emberi szív megváltását, de legalább az ott lakozó gonosz megfékezését tartja a leginkább sürgető célnak. A gonosz féken tartása egy társadalomban részben államhatalmi, ha úgy tetszik: rendszerszintű feladat. Az emberi szív megváltoztatása viszont nem az állam dolga és nem érhető el rendszerreformok által. Annál ez sokkal mélyebb gyökerekkel bíró, általánosabb és súlyosabb betegség.
Miként üdvözöltük tehát a Zimbardo- és Milgram-kísérletek eredményét, amely rámutatott az emberben lévő gonoszságra, úgy üdvözölhetjük a kísérleteket ért kritikákat is: nem bizonyított, hogy a gonoszság elsősorban hatalmi rendszerek által kreált jelenség, illetve hogy a hatalmi rendszerek feltétlenül létrehozzák ezt a problémát. Továbbra is jó okunk van inkább azt feltételezni, hogy a hatalmi rendszerek felerősíthetik a gonoszt, de akár féken is tarthatják. William Golding és mások megírták, milyen az, amikor nincs hatalom, amely visszaszoríthatná a gonoszt, de gyakran látjuk ezt a valóságban is olyan országokban, ahol az államhatalom egy időre felbomlik. A hatalom szükséges a rosszal szembeni harcban. A keresztény világnézet szerint súlyos tévedés azt gondolni, hogy a bűn az alá-fölérendeltség következménye. Ahogy Jézus mondta: „belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség” (Mk 7,21-22).
A pszichológiai kísérletek és az ezekből leszűrt életvezetési és társadalomszervezési tanácsok sokkal ingatagabb lábakon állnak, mint ahogy azt sokáig gondolták. Jézus örök érvényű szavait azonban minden rendszerben visszaigazolja a tapasztalat. Nincs olyan társadalom, amelyben ne lenne jelen a bűn, és ebbe most már vita nélkül beleérthetjük a tudományos társadalmat és a pszichológusok közösségét is, ahol a hiúság, a törtetés, a hazugság, az irigység, a csalás, a gőg, az esztelenség és a karaktergyilkosság ugyanúgy jelen van, mint bárhol másutt. Ez is az egyik tanulsága a pszichológia tudománya körül kialakult mostani krízisnek.
Nagyon örülök ennek a dolgozatnak. Mert igazolja azt a sokak által hangoztatott tévhitetek/melyeket tanultunk is és vizsgázni kellet belőle/ tarthatatlanságát ,hogy a javak egyenlő elosztása- lásd szocializmus-. A liberalizmus mely szabadság őrve alat létrehozza a jót, és minél nagyobb a szabadság annál jobb,az egyénnek és a társadalomnak,nem számol ,az emberi bünnel,amely ugyanúgy kiteljesedik ,ha hagyják.Valóban nincs más megoldás mint a megváltozott szív -amely az ember legbelső lénye.És nem kimondottan az érzelem helye ,mint általában gondolják.
„ebbe most már vita nélkül beleérthetjük a tudományos társadalmat és a pszichológusok közösségét is”
– Van tudományos társadalom? Milyen értelemben?
A bennünk élő „gonosz” leképezhető: Jonathan Haidt erkölcspszichológiai kutatásai szerint az ember 90% csimpánz, 10% méh. (Leginkább majom, de részben rajlény.) Kiegészítésem, hogy erre a biológiai alapra jön rá 1 angyal, 1 démon, és 1 angyalarcú démon. Utóbbit az érintett jónak hiszi, pedig közösségi nézetben nem az.
A nyíltan angyal mindenkiben kiművelhető, és mindenkiben van is erre némi belső igény.
A nyíltan démonnal csak az emberiség 1-2%-a nem tud megbirkózni, és senkinek nincs erre magyarázata, a tudománynak sincs. Ez a tudatosan vállalt gonoszság, ártó szándék, aminek nem volt előzmény a hátterében, az illető mégis vállaltan gonosz (pszichopata).
Az angyalarcú démon is mindenkiben megvan, a hübrisz miatt látjuk szépnek. Senki sem tudja mindig mindenben féken tartani. Ez ellen kell egy külső nézet, egy vitán felül álló külső mérce (lelki tükör).
Zimbardo kutatásai sz’tem arra hívták fel a figyelmet, hogy a II. VH-ban győztes és legyőzött oldal nincs akkora erkölcsi különbség, mint amekkorát a háború utáni propaganda sugallt. Mára kialakult egy fordított tanulság is: a régiók között mégis csak jelentős kulturális alapú különbség van a tekintélyhez való hozzáállásban. Nem egészen véletlenül, és nem is egyetlen vezető hatására, lesz az egyik társadalomból demokratikus, egy másikból meg kevésbé.
Pont a héten beszélgettünk erről apámmal.
Hogy mennyire megváltozott a világ, a gyereknevelésről alkotott nézetek, stb.
A kontrollnak a hiánya még a felnőtt embernek is kell.
Ha nem volna büntetve a lopás, csalás, gyorshajtás, nemi erőszak, gyilkosság, hanem következmények nélkül lehetne megtenni, akkor vajon milyen társadalomban élnénk?
Olvassa el mindenki, milyen állapotok uralkodtak a gulagon, a lágerben, és lehetne sorolni. Zimányi Józsi bácsi leírja, milyen volt ott. Egymást kíméletlenül ölték. A gyerekek éjszakánként berohantak ellopni, amit lehetett. Akit elkaptak, agyonverték, is kidobták megfagyni. Volt rá példa, hogy egy gyerek kenyeret akart lopni. Addig verték, míg meg nem halt.
Amikor kikerültek onnan, ott ugyanez volt. Az emberek az utcán fagytak meg, mert lelopták róluk a kabátot, cipőt. Senki nem engedte be az ilyen szerencsétleneket, mert ha mégis, reggelre az „áldozat” leölte a családjukat, megerőszakolta a feleségüket, elvágta a torkukat.
Ha a gyerekeket magukra hagyjuk, akkor elég ritka, hogy maguktól jól eljátszanak, előzékenyek, szeretettel viszonyulnak egymáshoz. Inkább gúnyolódnak, leuralják, szekálják (bullying), verik, a halálba kergetik egymást.
Szerintem, ha valaki józanul gondolkozik, akkor könnyen beláthatja: az ember gonosz.
Az más kérdés, hogy szeretne jó lenni! Ez a vágy mindenkiben, a gyerekben is benne van, de ebből még nem következik az, hogy jó.
A kettőt gyakran összekeverik, ezért mondják, hogy a gyerekben ott van a jó, és azt hagyni kell kibontakozni.
Pál azt írja erről, még akkor is, ha ismerjük és akarjuk a jót tenni, képtelenek vagyunk rá; csak a gonoszt tudjuk tenni.
“az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok”. (Róm 7,18-19)
A kegyelem szabadít meg ettől az állapottól, azaz már nem KELL megtennünk, amit nem akarunk.
A gonoszság szerintem részben örökölt és részben érzelmi tényezők (a család, a kisgyermek személyiségfejlődése révén) kialakuló attitűd. Nem hiszem, hogy hatalmi rendszerek hozzák létre. Ezért azt sem hiszem, hogy a hatalmi rendszerek megváltoztatása változtathatna a gonoszságon. Viszont biztos vagyok benne, hogy a nagyobb jólét, a szabadabb szexuális élet és a tudás terjedése visszaszorítja a gonoszságot. Egy gonosz hajlamú ember is, ha nem frusztrált egyéb vonatkozásokban (mint az anyagiak vagy a szexualitás), kevésbé adja át magát gonosz ösztöneinek, másokat is kevésbé tud magával ragadni. A több tudás pedig lehetővé teszi, hogy az ember felmérje a gonoszság kiélésének társadalmi következményeit.
Amennyire tudom, a bűnözők között (békeidőben legalábbis) felülreprezentáltak a kevés iskolát végzett emberek.
Sziasztok!
Én nem egészen a hozzászólásokra reagálnék, magáról a Zimbardo-s kísérletről jutott eszembe egy dolog.
Nekem ami tanulságos volt ezekből a kísérletekből, hogy be kell tartani a megfelelő kereteket, ha érvelni akarunk valami mellett. Ha hiszünk valamiben, hogy az igaz, akkor tudni kell bízni benne, hogy egy kísérlet során is az jön ki eredményként. Zimbardo a rásegítésekkel, nem tiszta kommunikációval, tudománytalanságával gyakorlatilag a szakmai hitelességét nyírta ki, és az eredményeit is megingatta mindez. Zimbardo-ból pont ez a helyes tudós szemlélet hiányzott: hogy meglássuk, megismerjük valóban világunk, társadalmunk viszonyait. Egy tudósnak a keretet kell megfelelően biztosítani, és világosan kommunikálni az eredményeit. Így válik egy tudós, az eredményei és maga a is tudomány hitelessé. És ezért is van nagy szükség keresztyén tudósokra is.
Szerintem a tudomány fejlődése és a társadalom megjavulása közti egyenes arányosságot megcáfolta a huszadik század.
Sajnálom egyébként Zimbardo dolgait. Abszolút egyetértek pl. vele a férfiakra gyakorolt káros hatásokról: a pornó és a videójátékok mérgéről. Viszont így hogy olvassak tőle, hogy vegyem komolyan, amit mond?
Ádám, én nem teljesen értem, hogy mire gondolsz ez alatt az egyenes arányosság alatt. Le tudnád írni, hogy mit jelent ez?
Szalai Miklós kommentjeire reagáltam. Szerintem az embert és társadalmát a tudás nem teszi kevésbé gonosszá. Az orvosok közül sokan dohányoznak, pedig tudják, hogy káros. Az okos ember nem kőbaltával, hanem bombával öl, nem a város közepén állít pellengérre, hanem az interneten szégyenít meg, nem a zsebedből lopja ki az aranytallért, hanem az elektronikus jelszavadat hackeli meg.
Zimbardonak szerintem is sok dologban igaza van, és ezeket úgy tűnik, tőle független kutatások is alátámasztják. Viszont mintha maga a humán tudomány élne át válságot, mert nem csak Zimbardoról van szó. Amiben Zimbardonak igaza van, az sokszor nem is a kutatások miatt áll meg, hanem mert józan paraszti ésszel is belátható. De persze én is óvatosabb lettem a kutatásokkal kapcsolatban.
1991-92-ben a határőrségnél voltam sorállományú katona. A hercegszántói és röszkei örsön voltam. ezeken a helyeken a nap legrosszabb időszaka az éjszaka volt. Akkor ugyanis nem tartózkodottn hivatásos odabent. Ilyenkor csak 18-20 éves sorállományúak voltunk benn. A leszerelő állomány katasztrófálisan kegyetlenkedett a fiatalabbakal. Kontrol hiányában mindennapos volt a megalázás, az alvás ellehetetlenítése, volt hogy 48 órán keresztül is. Egyszer egy éjfél tájban szolgálatból beérkező ,,kopaszt” véresre vertek. Akkor a htárőrizeti ügyeletes végre értesítette az illetékes szomszédban lakó századost. A megérkezése óriási megkönnyebbülést váltott ki, a két részeg duhajkodót azonnal bilincsben vitette el. Ebből értettem meg, hogy valószínűleg a pokol is azért lesz elviselhetetlen, mert az ott lévők gonoszsága fölött nem lesz semmi féle felsőbb kontroll, ami evilági körülmények közt még azért létezik: