A Különvélemény 13. epizódjában Byung-Chul Han koreai filozófus A kiégés társadalma c. könyvecskéjéről beszélgetünk. Han szerint a 21. századi ember nagy árat fizet azért, hogy kivívta a külső korlátoktól való szabadságát. A mai ember fő problémája nem az elfojtás, hanem a pozitivitás túltengése, amely neurális erőszakká válik – szó szerint az idegrendszerünket kezdi ki. Ez ellen nincs védekezés, hiszen a határtalanság kultúrájában megszűntek az immunológiai reakciók is. Ma semmi nem „idegen”, legfeljebb csak „különböző”, és nem a „kell” a kulcsszó, hanem a „lehet”. A nyugati embert, aki eltörölte az úr-szolga viszonyokat és a külső normákat, a szabadság illúziója teszi kudarcossá és depresszióssá. A Különvéleményben Imrével erről beszélgetünk, valamint arról is, hogy mi a megoldás.
Itt (Spotify) vagy itt (Apple Podcast) meghallgathatjátok.
Szia Ádám!
Köszi a podcast-et, jó volt meghallgatni (nyilván nem olvastam a könyvet, de emiatt semmilyen lelkifurdalást nem érzek :)).
Néhány gondolat: – „Jó dolog az Istenfélelem megelégedéssel.” 1 Timóteus 6,6 Valahogy ezt át kell élni ebben a fogyasztói világban. A minap voltunk feleségemmel vásárolni, és valahogy úgy alakult, hogy alig vettünk 3-4 dolgot magunknak. És rossz érzés volt, hogy akkor mitől fogom jól érezni magam.
Ide kapcsolódik ez is: „Örültök a hiábavaló dolgoknak, és azt mondjátok: Nem a magunk erejével szereztik-e meg magunknak Karnaimot?” Ámós 6,13 A lényeg a hiábavaló dolgok, nem az örök dolgok. Ha az ember belegondol, hogy ez utóbbi is milyen ítéletes kontextusban hangzik el, mindjárt nem csodálkozunk a sivár lelki helyzeten. Rossz az irányzék!
– Egyszerűen hiányzik Isten a világunkból. Ez szintén az Ámós 6-vól, 10. vers: „Csitt! Nem szabad említeni az Úr nevét!” Mennyire így van. Isten nincs jelen, nem szabad, hogy jelen legyen. Mert árt a karrieremnek, árt a hiábavaló dolgok még jobb megszerzésének. Hihetetlen rossz irányba megyünk (Ámós 6 nem véletlenül van a fejemben, egy fantasztikus Igehirdetés hangzott el a péceli ref. templomban erről. (youtube)).
– 6-6-6 a Sátán száma. Nincs benne a 7., a megpihenés napja. Csak a 6, a 6, a 6. Ezzel szemben Krisztus szavai: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.
Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” Máté 11,28-30 Nincs vége a dolgoknak. Csak meló van, de nincs pihenés, így a meló sem igazi meló. Ez még inkább szétcsúszik az otthoni munkával. Nincs eleje-vége, nincsenek keretek.
– A bűnbánatról sajnos nem beszéltetek (vagy nekem nem volt nyomatékos), pedig beszélni kell. A hiábavaló dolgok utáni rohanás bűn, ebből meg kell térni! Aki nem kalkulál Istennel, azzal az Úr sem kalkulál! Ez nem csak ilyen tréfa, hogy akkor senki nem olvassa a Bibliát a gyüliben, mert nem ér rá, hanem az a hitetlenség. Ennél nincs rosszabb, és totálisan ebben élünk. Istent száműztük a világunkból, ne csodálkozzunk, hogy összeomlik!
(eléggé tömörek, és talán nehezen követhetőek a gondolatok, de azért remélem valami átjön)
Üdv:
Pisti
Nekünk is nagyon tetszett, aktuális téma.
Remek írás. Igen, ahogy a hozzászólásban is elhangzott meló van …..meg haladás és fejlődés szent tehene.Miért is? Pusztán önmagáért a haladásért? Nem. Hogy ne legyen 7.nap.Mert ott kezdődik minden …a bűnbánat is.
Még egy gondolat, de nem saját:
„Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon. (2 Móz 20,8-10)
A negyedik parancsolat az elsővel kezdődik. Az első parancsolat benne van mindegyik parancsolatban; mindegyik így kezdődik: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából.” (2Móz20,2) S csak ezután következik: „Megemlékezzél a szombatnapról.” Egyiptom nemcsak egy országot jelent. Nemcsak egy orszából hozta ki az Úr az ő népét, hanem magából a nyugtalanságból, egy szombat-nélküli, pihenés-nélküli állapotból. Egyiptom földjén nem volt munkaszünet, ott dolgoznia kellett minden rabnak. Ahol rabság van, ott nincs nyugalom, nincs ünnep. Pihenés, nyugalom csak akkor van, ha megszünök önmagamtól, hogy meg ne szűnjek Tőle, a Szabadítótól. Csak így lehet nyugalmunk.” Drága Visky Feri bácsi, Méz a sziklából, Március 1.
Remélem épülésére van, annak aki olvassa, hihetetlen mélysége van ezeknek a gondolatoknak.