Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Elmélkedések

Harc vagy szeretet?

2024. október 2. | , , | 12 hozzászólás

A keresztény hit szempontjából elengedhetetlen annak megértése, hogy a harc és a szeretet nem zárják ki egymást. Sokan úgy viszonyulnak a harchoz, mint hajdan a Woodstock fesztivál hippi nemzedéke: MAKE LOVE NOT WAR. Virágot tűznek a puskacsövekbe és lobogó hajjal hátat fordítanak az emberek közötti békétlenségnek. A szeretet a harc ellentéte: aki harcol, nem szeret, aki szeret, nem harcol. Ez a zsigeri indulat befészkelte magát a kereszténységbe is, szinte dogmává emelve a tézist, hogy „nincsenek oldalak”, csak zárt, befogadásra képtelen, egymásnak feszülő elmék és akaratok, holott nem nehéz belátni, hogy ez elvként megfogalmazva fényévekre van mind a valóság természetétől, mind a Biblia tanításától. A valóságban minden igazi szeretet készen áll a harcra, és egyetlen harc sem jó, amit nem a szeretet motivál.

tovább

Párizsi olimpia

2024. augusztus 11. | , , , | 3 hozzászólás

Éjszakai álmomban egy kép jött elém, ami összefoglalta mindazt, ami a párizsi olimpia kapcsán a tudatalattimban kavargott. Az álomképen Jean Valjeant láttam, ahogy a párizsi csatornában menti Mariust, a megsebesült forradalmárt. A hátán cipeli őt élettelenül, miközben a nyakáig hullámzik a Szajnába távozó ürülék. Felébredve megtaláltam az álomkép mását. Ez az itt fent. Victor Hugo regényében Jean Valjean megjárja a poklok poklát, és az út legnehezebb része a saját lelkén át vezet. Azt lopja meg, aki segített neki, majd annak nagylelkű kegyelmét éli át, akit meglopott. Ez kényszeríti a térdeire. A kegyelmet átélt Jean Valjean később könyörülni tud a forradalmáron, akit kis híján elkap az ítélet. Lemegy vele a kanális mocskába, mint a jó pásztor, és a vállaira emelve, heroikus erőfeszítésekkel megmenti őt. A párizsi olimpia erre a kanálisra emlékeztetett. Jean Valjean pedig arra, hogy a hitüket megvalló, saját mocskukból megmosott keresztények az egyetlenek, akik ma is megmenthetik a forradalmárokat.

tovább

Szabad-e megsértődniük a keresztényeknek, amikor Jézust gúnyolják?

2024. július 30. | , , , , | 31 hozzászólás

Az olimpiai megnyitó blaszfém jelenetei világszerte kifejezetten meglepő, nem várt mértékű felháborodást szültek, viszont a metronóm mérhető pontosságával érkeztek rá azok a nagyon is várható reakciók, amelyek leszidták a keresztényeket ezért. Van, aki azon akadt ki, hogy más keresztények kiakadnak az istentelenségen, holott annak is örülhetnénk, hogy Jézus egyáltalán téma lett. Van, aki felháborodva arra emlékeztetett, hogy a valódi keresztényeknek nincs idejük felháborodni, mert a valódi keresztények a szegények etetésével és a gyengék felemelésével vannak elfoglalva. Van, aki szerint a keresztények reakciója bárdolatlan csődületet, hitbuzgalmi köpködést, sőt, homofób, már-már genocíd közhangulatot eredményezett. A központi motívum ezekben a megszólalásokban a felemelt ujj, amely arra emlékeztet, hogy a keresztényeknek nem lenne szabad megsértődniük, és kifejezetten ostobák, ha mégis megsértődnek. Látszik más közös szál is, de azt talán majd máskor elemzem.

tovább

Paraszthajszál

2024. július 4. | , , , | 4 hozzászólás

Hetven éve kapott ki az Aranycsapat a berni stadionban. Szinte hihetetlen ezt kimondani, de aznap világbajnoki döntőt játszottunk az NSZK ellen. (Az ugye Németország nyugati fele volt, és Gary Lineker mondata máris jön felénk teljes erővel…) Ami Németországnak a háború utáni talpraállást jelentette, az nekünk a sors kegyetlen fintorát. Bernben egy egész országot szúrtak szíven, és az az ország akkor mi voltunk. Az Aranycsapat legfontosabb mérkőzésén paraszthajszálnyira voltunk Magyarország megdicsőülésétől, és annyival is maradtunk le róla. Mi voltunk az abszolút esélyesek, két góllal vezettünk is, a zsebünkben volt a trófea, a szánkban volt a sajt, végül mégis kiénekelték onnan. Az a nap nem Irapuató gyógyít6atlan megaláztatása volt, hanem valami jóval sokkolóbb: egy biztos győzelemről való érthetetlen lemaradás, egy szörnyű, groteszk megingás a legutolsó pillanatban.

tovább

Megbotránkozzunk Isten irgalmatlanságán?

2024. június 28. | , , | 3 hozzászólás

A hitünk valódiságát gyakran az mutatja meg, hogy igazat adunk-e Istennek, amikor irgalmasabban cselekszik annál, ami szerintünk helyes lenne. Ezt látjuk Jónás esetében, aki megbotránkozik, amikor Isten nem hajtja végre a meghirdetett ítéletet Ninive felett, holott ő már odakészítette a kis székét a kunyhója elé a tök árnyéka alá, hogy biztonságos páholyból nézze végig, ahogy beteljesedik a rá bízott prófécia. Valahol a farizeusok is azon rökönyödtek meg, hogy Jézus Isten nevében olyan szélsőségesen erkölcstelen életet élő polgártársaiknak adott kegyelmet, akik arra egyáltalán nem szolgáltak rá, sőt, a Tóra értelmében akár még halálbüntetésre is méltók voltak. Hitetlenül reagáltak, mert a hit ezekben az esetekben azt jelentette volna, hogy elfogadják: Isten irgalmasabb az elvárásaiknál.

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK