Elmélkedések

Sok szó esik a nyugati civilizáció válságáról, de a Nyugatnak nem egy, hanem két ijesztő gondja is van. Az egyik a civilizációnk megrendülése, a másik a keresztény egyház(ak) megrendülése. A szekuláris civilizáció megrendülését sokan megjövendölték, rámutatva annak hiányzó alapjaira és spirituális ürességére, ezt azonban hosszú ideig eltakarta számos sikere, a technológia szédületes fejlődésétől a kulturális „soft power” globális érvényesülésén át a jólét folyamatos növekedéséig. Sokak számára még ma is hihetetlennek tűnik a felvetés, hogy a szekuláris kor a végéhez közeledne, de mára viszonylag széles konszenzus formálódott azzal kapcsolatban, hogy az összeomlás legalábbis elérhető közelségbe került. Az okok egy része külső, mint Kína, Oroszország vagy a Globális Dél megerősödése, a másik része belső, mint a kulturális marxizmus dominanciaharca, vagy akár az, hogy lassan mindannyian belefulladunk a fogyasztásba és a dopaminba. Jó lenne azt mondani, hogy a keresztény egyház épp erre a pillanatra készült, hogy betöltse prófétai felelősségét, csakhogy a jelen krízisét pont az növeli, hogy a kereszténység is válságban van.