Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Közösség

Ünnepi hétköznapok Tíruszban

Nagyon szeretem Az apostolok cselekedeteiben azokat a részleteket, amelyeket Lukács szinte mellékesen illeszt a történethez, mert ezek olyan természetességgel engednek betekintést az első keresztények hétköznapjaiba, ahogyan azok megtörténtek. Pál Jeruzsálembe vezető útja kapcsán Lukács például a következő részletekbe avat be bennünket: „Amikor elbúcsúztunk tőlük, útnak indultunk, és egyenes irányban haladva Kószba érkeztünk, másnap Rodoszba, onnan pedig Patarába. Ott találtunk egy Föníciába induló hajót: beszálltunk és elhajóztunk. Miután Ciprust megpillantottuk, és bal kéz felől elhagytuk, Szíria felé tartottunk, és kikötöttünk Tíruszban, mert a hajó ott tette ki a rakományát. Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. Amikor pedig eltöltöttük ezeket a napokat, és elindultunk, hogy utunkat folytassuk, valamennyien elkísértek bennünket feleségükkel és gyermekeikkel a városon kívülre, és a tengerparton térdre esve imádkoztunk. Ezután elbúcsúztunk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek otthonukba.” (ApCsel 21,1-6)

bővebben

Lloyd-Jones-nak volt igaza?

„Martyn Lloyd-Jones-nak igaza volt” – mondta ki nemrégiben Rico Tice, a Christianity Explored (magyarul: Keresztkérdések) társszerzője, angol evangélista. Tice arra a híres jelenetre utal vissza, amikor Martyn Lloyd-Jones a Brit Evangéliumi Aliansz 1967-es találkozóján felszólította az anglikán evangéliumiakat, hogy jöjjenek ki a Church of England kötelékéből és hozzanak létre egy közös evangéliumi szövetséget, John Stott viszont, aki aznap levezető elnöke volt a gyűlésnek, határozottan ellene mondott Lloyd-Jones felvetésének. Az a nap történelmi jelentőségű törést eredményezett a brit evangéliumi mozgalomban. Rico Tice John Stott tanítványaként egy ideig Stott londoni gyülekezetében szolgált, tehát személyes sorsában is azonosult Stott álláspontjával, idén (2024-ben) viszont kilépett az anglikán egyházból és egy presbiteriánus felekezethez kapcsolódott. Az ok a homoszexuális kapcsolatok egyházi megáldása, az anglikán püspökök világszerte hitehagyásként értelmezett új etika állásfoglalása.

bővebben

A szexuális forradalom pillérei

A Tűzfal podcast harminckilencedik részében Carl R. Trueman A modern én felemelkedése és diadala című könyve alapján beszéljük át a transzneműséghez vezető forradalmi változások mibenlétét és legfontosabb pilléreit. Ez a rész (valamint az utána következő folytatás) hosszabb lesz, mint az eddigiek, amivel a könyv fontosságát is jelezni szeretnénk. Saját kulturális kontextusunk gyökérzetének megértésében aligha találnánk ennél alaposabb és jelentősebb tanulmányt az elmúlt évekből. Azt reméljük, hogy a hallgatóinknak is megvilágosító erejű lesz Trueman diagnózisa. Az új epizódot megnézhetitek a...

bővebben

Az ókeresztények kultúrharca

Van egy elterjedt kép az óegyházról (elsősorban az azt példaképnek tekintő kortárs kereszténység anabaptista húrokat pengető részében), miszerint ezek a hívők kizárólag az evangélium hirdetésével voltak elfoglalva, eszükbe sem jutott, hogy a kultúráról és annak mindenféle áramlatáról fogalmazzanak meg kritikus véleményeket. A társadalom haragja mindig szinte ok és előzmény nélkül szakadt rájuk, ők pedig természetesen vállalták a hitükért a szenvedést, a hátratételt, a megbélyegzést, hiszen erre lettek elhívva. De – mondják – azon túl, hogy kényszer hatására sem tagadták meg a hitüket, nem foglalkoztak a világ filozófiáival és tévelygéseivel, mert egyébként is, mi köze Athénnek Jeruzsálemhez. A korai keresztényeket a katakombákban, imádkozva, vagy a szegények között, ételt osztva találjuk meg, nem a közéletben kulturális kérdésekről bölcselkedve. A hiteles kereszténység ma is ezt a mintát követi – hangsúlyozzák – , vagyis ami egészen biztosan távol áll tőle, az bármiféle kultúrharc. Vajon helyes-e így ez a kép?

bővebben

Inthetjük a világot?

Nem a világ felett kell ítélnünk, hanem a saját gyülekezetünk tagjai felett – írja Pál apostol a korinthusi gyülekezetnek (vö. 1Kor 5,11-13). Persze még ez utóbbi is idegenül hangozhat számos kortárs kereszténynek, azokra gondolok, akik szerint a keresztény gyülekezet szinte egyetlen dolga, hogy ne ítéljen senki felett. Való igaz, az evangélium nem az ítéletről szól, hanem a kegyelemről, és van olyan ítélkezés, amitől tényleg szabadoknak kell lennünk még a gyülekezeteinkben is. Csakhogy akik ezt különösen hangsúlyozzák, valószínűleg elsőként írnak füstölgő posztokat, amikor egy közismerten korrupt, házasságtörő politikus a kereszténységére hivatkozik, vagy épp egy papot kapnak rajta, hogy két mise közt melegbárokban múlatja az időt. Egyfajta konszenzus tehát mégiscsak van azzal kapcsolatban, hogy a belül lévőkön számon kérhetjük a hitvallásuk és az életük közt feszülő következetlenségeket, és nem tartjuk elfogadhatónak, ha egy pap pornófilmekben szerepel, vagy egy keresztény politikus kirámolja a közös kasszánkat. A belül lévők felett ítélünk. De mi van a kívülállókkal? Semmilyen értelemben nem inthetjük őket?

bővebben
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK