Egy paradigmatikus mozzanatra szeretnék rámutatni a napkeleti bölcsek utazásával kapcsolatban. Máté így beszéli el a történetet: „Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: ’Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.’ Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. Összehívatta a nép valamennyi főpapját és írástudóját, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületni a Krisztusnak. Azok ezt mondták neki: ’A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.”
Figyeljük meg, hogyan épül egymásra a történetben az általános és a különleges kinyilatkoztatás. (Általános kinyilatkoztatás alatt teológusok a természetből megismerhető dolgokra gondolnak, különleges kinyilatkoztatás alatt Isten konkrétabb igéire, melyeket emberek által ad nekünk.) Ezek a keleti emberek, akikről Máté beszámol, valószínűleg asztrológusok voltak. Nem abból a csaló fajtából, amelyik „a szűz rád mosolyog: váratlan meglepetés ér ebben az évben” típusú handabandázással ír tele ezoterikus újságoldalakat, az íróasztal mellől kiröhögve azokat, akik ezekben a marhaságokban hisznek majd. A keleti bölcsek tudományként művelték a csillagok megfigyelését és az azokból való következtetések leszűrését, és úgy tűnik, részben ez juttatta el őket Jézus születésének helyére.
Az asztronómia és az asztrológia természetesen két külön dolog. A Biblia az előbbit támogatja (Zsolt 8,4; 111,2), az utóbbit nem (5Móz 4,19; Ézs 47,13). Csak azért említem a babiloni bölcsek tudós hozzáállását, hogy hangsúlyozzam: ők valóban figyeltek az égi jelenségekre. És miközben az égre néztek, észrevettek ott valamit, ami kimozdította őket életük addigi medréből. Nem tudom, pontosan mi lehetett az, amit láttak. Talán a Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz bolygók furcsa együttállása, ami valóban akkortájt történt, amikor Jézus születését sejtjük. De az is lehet, hogy valami mást vettek észre, aminek semmi köze a mai tudományos ismereteinkhez. Nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy a természet megfigyelése közben fontos nyomra bukkantak.
Ez nem teljesen egyedülálló tapasztalat. Istenre utaló nyomokkal tele van a világegyetem. Pál szerint a teremtés értelmes vizsgálata révén megláthatjuk Isten hatalmát és istenségét (Róm 1,20). A Teremtő nem hagyta magát bizonyság nélkül. Nem írta ugyan ki az égre magenta rózsaszín felhőkkel, hogy létezik, talán mert úgy döntött, éppen a keresésben teszi láthatóvá az emberek szíve szándékait, de hagyott nyomokat a természetben, melyekből következtethetünk létére és hatalmára. Észrevehetjük a világegyetem finomhangoltságában a tervezést, az élő sejtekben az információt, az emberi nyelvben, a zenében és a szerelemben az istenképűség nyomait, a gonosszal szembeni felháborodásunkban a kívülről jövő erkölcsi imperatívuszt. A bölcsek történetesen a csillagok állásában fedeztek fel valami rendkívülit.
Ez azonban még ugyanúgy kevés lett volna ahhoz, hogy eljussanak Jézushoz, mint Antony Flew számára a felismerés, hogy mégis van Isten. A csillagokban megfigyelt nyom csak Heródes jeruzsálemi palotájáig vitte őket. Ahhoz, hogy a bölcsek eljussanak Jézushoz, szükségük volt a teremtésbe írt általános kinyilatkoztatás mellett Isten igéjének különleges kinyilatkoztatására is. Az kellett, hogy a főpapok és az írástudók felidézzék a Mikeás által adott próféciát: „Te pedig Betlehem…” A speciális kinyilatkoztatás vezette el őket arra a helyre, ahol – T. S. Eliot szavaival – láttak születést és halált. Arra a helyre, ahonnan soha többé nem tudtak visszatérni „a régi függelembe”, abba a világba, melyben „idegen nép csüng istenein”. Nem az általános, hanem a különleges kinyilatkoztatás juttatta el őket az üdvözítő halál állapotába, az újjászületésre.
A bölcsek útja akár példázat is lehet számunkra arról, hogy az általános és a különleges kinyilatkoztatás hogyan vezetnek együtt az üdvösségre. Az általános kinyilatkoztatás útba igazít, de nem juttat el a célhoz. Elindít, de nem képes végigvinni a megkezdett úton. Aki a csillagokat, a sejtet, az emberi nyelvet vagy az erkölcsi törvényt figyeli, és ezt nyitottan, becsületesen teszi, felismerheti Isten létezését és hatalmát. Ennél tovább azonban nem jut, hacsak nem mondja el valaki, hol van Betlehem, a kenyér háza, benne a Mennyei Kenyérrel, aki a mennyből szállt alá. Jézushoz ma is Isten igéje vezet el. A próféciák és az evangélisták.
Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy az egyik legnagyobb ateista, és tudományosnak mondott ateizmus propaganda könyv címe: „A vak órásmester” (Dawkins). Nem is értem hogy ateistaként hogy tudtam nem röhögni ezen annak idején amikor még ateista voltam.
A magát a logika, értelmesség, tudomány fő letéteményeségek tartó Dawkins (és az ateisták nagy része) olyan tudományban hisz, amiben a véletlennek (vak órásmester) hatalmas szerepe van. Egyáltalán: van véletlen szerintük. 😀
Ádám, szerintem ez nagyon jó téma. Jó, hogy írtál erről.
Korábban foglalkoztam én is ezzel a résszel, ill. a kortörténeti hátterével, és azt értettem meg, hogy ennek a szövegnek a hatástörténete (pl. három bölcs/király stb.) sok fontos üzenetet felülírt. Ezek a babiloni „mágusok” kb. államtitkári rangban lévő diplomáció delegáció. Ők is A8-assal érkeznek, csak ezek tevék, testőrökkel, élelmiszerszállítmánnyal stb… 😀 (1600 km)
(Próbálom elképzelni, ahogy Jeruzsálemből végigmasíroznak a betlehemi kis utcákon, és érdeklődnek a vidérkől ideérkezett, fogadókban megszállt emberektől az újszülöttről. Szerintem ez önmagában nagy esemény lehetett…)
Olvastam, hogy a Jupiter és a Szaturnusz konstellációja valóban ezt jelentette: „Izraelben új király születik”. Sőt, anno arra is találtam forrásokat, hogy megtaláltak egy babiloni csillagászati kalendárium sztélét, amelyen látható, hogy az év szenzációja e két bolygó együttállása.
Ugyanakkor szerintem az asztronómia és asztrológia csak a késő századok során válik ketté. Ekkortájt még nincs asztronómia. Maga a jelenség ezért nagyon érdekes, hiszen ezek a mágusok valahogy csak odajutottak… Nekem új szempontot adott Isten általános kijelentésének gondolata… Ám szeritnem ez egyben sikamlós terület is, hiszen minden ezoterikus, okkultista nagyjából ebből indul ki. Az is nagyon jó volt, ahogy a speciális kijelentéssel (Betlehem) ötvözted ezt a gondolatodat.
Ugyanakkor nem tudom, hogy a szöveg alapján mondhatjuk-e, hogy „soha többé nem tudtak visszatérni a régi függelembe”. Szerintem ez a szöveg nem a mágusok spiritualitásáról beszél (illetve szerintem arról egyáltalán nem beszél), hanem „mindössze” az utolsó krisztus világra szóló csodájáról, amely még a legmeghatározóbb világbirodalom magas állami vezetőit is tisztelgő látogatásra késztetik.
De nekem még nagyon sok kérdésem van ezzel a résszel kapcsolatban.
Köszi a cikket!
endi, én is azt látom, hogy az az igazán vak, aki vak mesternek tulajdonítja az órát.
Zoli,
köszi a gondolataidat. Az asztrológia és az asztronómia szerintem sem vált szét abban az időben, Izráel Istene viszont már akkor is jelezte: a csillagok világító testek, melyeket ő alkotott (1Móz 1,16), és ha valakit a jövő érdekel, az ne a csillagoknál érdeklődjön (Ézs 47,13), hanem nála.
Valóban nem tudunk sokat arról, hogy mi lett ezekkel a keleti urakkal a látogatás után (zavarta-e például őket, hogy hogyan jutottak az A8-asukhoz). T. S. Eliot spekulál, amikor azt gondolja, hogy mély hatással volt rájuk a születés, de hozzám közel áll az, amit elképzel, talán mert A háromkirályok utazása messze az egyik kedvenc versem.
Jó cikk!
Azzal kapcsolatban azonban, hogy a különleges kinyilatkoztatás feltétlenül szükséges-e az üdvösséghez, bennem még bibliai kétségek vannak. Konkrétan a Róma 10,14-18. Itt ezt írja Pál:
„De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, hiszen Ézsaiás is ezt mondja: „Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott?” A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. Kérdem: talán nem hallották? Sőt nagyon is! „Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük.””
Itt Pál azt az állítását, hogy ők (a zsidók vagy az egész világ?) mind hallották Krisztus beszédét, egy olyan ószövetségi ige idézésével támasztja alá, ami az általános kinyilatkoztatásról szól. Ez a 19. zsoltár:
„A karmesternek: Dávid zsoltára.
Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.
Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul.
Nincs szó, és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik,
mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig. […]”
Mit gondoltok?
Ödönbéla,
ez valóban érdekes kérdés. Én a következőt gondolom erről. Pál az érvelésében azt igyekszik bizonyítani, hogy a zsidók hitetlenségének nem az az oka, hogy nem hallották az evangéliumot. Éppen ellenkezőleg, az evangélium elképesztő gyorsasággal terjed a világban, a zsidókhoz is bizonyosan eljutott. Képtelenség, hogy éppen a zsidók ne hallották volna meg Isten igéjét. Ekkor idézi Pál a 19. zsoltárt, mely eredeti kontextusában valóban az általános kinyilatkoztatásról szól (bár egyébként előkerül a zsoltárban a különleges kinyilatkoztatás is). Szerintem Pál nem azért idézi ezt a zsoltárt, hogy általa az általános kinyilatkoztatás üdvözítő szerepét hangsúlyozza, hiszen a Róma 10 kontextusából egyértelmű, hogy a hit hallása konkrétan az evangéliumra vonatkozik. Pál azért utal a zsoltárra, mert ott ugyanaz az alapelv látszik: Isten kinyilatkoztatása (általános vagy konkrét) eljutott a zsidókhoz, ezért engedetlenségük (most is) menthetetlen (vö. Róm 1,20).
Érdekes téma ez Ádám! Én is úgy gondolom, hogy nagyon sok ember hasonlóképpen jut el Jézushoz, mint személyes megváltójához, hogy először általános kinyilatkoztatások igazítják útba, majd átéli a különleges kinyilatkoztatást. Ugyanakkor jómagam többeket is ismerek, akik nem törődtek sem Istennel, sem a Megváltóval mindaddig, amíg személyesen nem találkoztak Vele. És miután a különleges kinyilatkoztatás átélői lettek, és ennek folyamán elfogadták Jézust személyes megváltójuknak, szinte egyik napról a másikra, később egyre többet ismertek meg az általános kinyilatkoztatásból. Szóval, hogy mennyire paradigma ez, nem tudom.
Én ahhoz vagyok közelebb, hogy a napkeleti bölcseknek inkább azért „kellett” Jeruzsálembe menniük, hogy a vallási vezetők szembesülhessenek a mikeási próféciával, mintsem egyfajta második lépcsőként, a különleges kinyilatkoztatás megszerzése miatt. Mert miután elvégezték jeruzsálemi „küldetésüket”, ismét megjelent a csillag – ha jól értem, ugyanarról a csillagról beszélünk – „… amelyet napkeleten láttak, előttük ment mindaddig, amíg odaérvén, megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt.” (Mát. 2,9)
Persze itt valóban értelmezhető ez úgy is, hogy a bölcsek az írástudók útbaigazítása révén tudták meg, hogy Betlehembe kell menniük, de értelmezhető úgy is, hogy a csillag ugyanazt mutatta, mint amit ők Jeruzsálemben megtudtak, sőt, a pontos helyet is megmutatta, talán nem is biztos, hogy Betlehemben a falun belül kérdezősködniük kellett. De ebben a tutit mi már csak odaát fogjuk megtudni.
Most karácsonykor az egyik igehirdetésben ez volt a textusom. A posztban kifejtett gondolatot Lovas Andrásnál is megtaláltam:
http://www.gref.hu/hu/igehirdetes/unnepek-igehirdetes-sorozat/jezus-r/
Tetszett és fel is használtam.
Viszont az igehirdetés után azt mondta nekem valaki, hogy szerinte a bölcseknek elég lett volna csupán a csillag is. Ők tévedtek, hogy először Jeruzsálembe mentek és nem egyenesen Betlehembe. Megnéztem ennek fényében újra, és a Mt 2:9-10 azt mutatja, hogy a csillag elég pontosan el tudta őket vezetni a jászolhoz.
Isten eltüntette a csillagot és a különleges kinyilatkoztatás meghallása után ragyogtatta fel újra?
Csabosz,
Számomra a két gyerekségtörténet (Máté és Lukács) nem hiteles, hanem konkrét hitvédelmi célok érdekében született elbeszélések. E konkrét célok:
1. Magyarázatot adni arra, hogy a galileai Jézus miként születhetett mégis a júdeai Betlehemben
2. Jézus nem anyjának férjétől született, hanem az Istentől.
Nem véletlen, hogy a két elbeszélésben csupán ez a két pont a közös, semmi más.
Máté történetének számos gyenge pontja van. Egyik maga a betlehemi csillag. Mind a mai napig senki sem tudja, hogy mi volt az, igazából nincs olyan csillagászati jelenség, amely ráillene erre. Szokás bolygóegyüttállásra hivatkozni, de az nem megy előttük Jeruzsálemből Betlehembe, és nem áll meg a ház fölött.
Az én konzekvenciám: azért nem tudni mi volt ez a betlehemi csillag, mert nem volt ilyen. Ez egy kitalált, nem valós történet.
Másik gyenge pontja, hogy ugyan miért mennének napkeleti bölcsek (csillagászok?) Júdeába azért, mert megszületett a zsidók királya.
a.) A zsidóknak van királya ebben az időben: Heródes.
b.) Miért akarják pogányok imádni a zsidók újszülött királyát? A kereszténység előtt a Messiást nem gondolták istennek még a zsidók sem, akit imádni kellene.
c.) Heródes ahelyett, hogy kémeket, kísérőket adott volna melléjük, arra vár, hogy visszatérjenek hozzá.
Ezek egyáltalán nem logikus dolgok, viszont mindegyiknek fontos szerepe van a történetben. A c. pontra épp azért, hogy Jézus mégis megmenekülhessen Heródes elől.
Tehát miért nem vezette a csillag őket egyenesen Betlehembe, miért kellett Jeruzsálemben tudakozódniuk? Több okból is. Egyrészt, hogy Máté idézhesse Mikeást, és ezáltal jelezze, hogy beteljesedett ez a jövendölés. Aztán azért, mert az elbeszélésben fontos, hogy Heródes meg akarja öletni a gyereket. Többek között azért, hogy majd Heródes halála után József, Mária és a kis Jézus ne Júdeában telepedjen le, hanem Galileában.
Máté azt magyarázza, hogy a júdeai József és családja hogy került Galileába, míg Lukács azt magyarázza el, hogy a júdeai ősökkel rendelkező galileai József és Mária hogyan került Jézus születésének idejére a júdeai Betlehembe.
Van a szellemes mondás: akinek csak egy órája van, az biztosan tudja a pontos időt, akinek kettő, az sosem biztos benne.
Ha csak egy gyerekségtörténet lenne az Újszövetségben, kevesebb magyarázkodni való lenne vele kapcsolatban.
En ugy gondolom, a napkeleti bolcseknek nem pusztan a termeszetben megfigyelheto dolgok alltak rendelkezesukre (amennyiben a csillag termeszetes jelenseg volt), hiszen Jeruzsalemben konkretan a zsidok kiralyanak szuleteserol kerdezoskodtek. Eleve tudataban voltak a csillag pontos jelentesevel, ezt puszta megfigyelesbol nem kovetkezhetett.
niemand,
én simán el tudom képzelni, hogy a bölcsek asztrológiai elképzeléseiből táplálkozott a feltevés, hogy az a bizonyos égi jelenség a zsidók királyának születését jelöli. Ebből nem vonnék le semmilyen következtetést az asztrológiára nézve, pusztán csak azt, hogy Isten ezúttal (valószínűleg) használta az ezzel kapcsolatos elképzeléseiket. Persze az is lehet, hogy másról van szó. Egy idő után viszont az égi jelenség nem adott több útmutatást, és arra volt szükségük, hogy az Írásokból tudják meg, hol született a király. Csak miután ezt az útmutatást megkapták, vezette őket tovább a csillag.
Kedves Csabosz!
Amennyire én ismerem a textus kortörténeti hátterét (én a Szaturnusz-Jupiter konstelláció elméletével azonosulok), egyetlen csillag ehhez nem lett volna elég. Épp ettől volt asztronomóiai/lógiai szenzáció Kr.e. 7-ben (és akkor egy másik hipotézissel való azonosulásomat is elmondtam 😉 ).
A másik, hogy a „csillag” nem Betlehembe vezette őket, hanem a csillagász-államtitkárok amolyan moszados „titkos hírt” kaptak egy új izraeli király születéséről. Problémát esetleg az anatolé jelenthet, amely egyszerre jelent feltűnt és napkeleten értelemben – ld. fordítások eltérései. A jeruzsálemi diplomáciai tisztelgés teljesen adekvát, hiszen itt van a király. A sztori mögött látható feltevés – ti. hogy a királynak született gyermeke – kézenfekvő. Heródes döbbenete volt az igazi, új fordulat a mágusok számára. Szerintem az a mozzanat, ami ezek után Betlehembe vezette őket, rendkívül izgalmas. Talán ott voltak, amikor a főpapok és írástudók találgattak? Nehéz kérdés, mert lélektanilag az lenne logikus, hogy ez a mágusok mögött történő háttértárgyalás lehetett…
Nagyon jó írás, és végre valaki szavakba önti amit én érzek, tudományokat kedvelő ám hívő emberként!
Köszönöm!
Barátsággal:
Viktor
Csabosz írta 2015 január 5. -én:
„……………
Viszont az igehirdetés után azt mondta nekem valaki, hogy szerinte
a bölcseknek elég lett volna csupán a csillag is. Ők tévedtek, hogy
először Jeruzsálembe mentek és nem egyenesen Betlehembe. ………”
Több évtizeddel ezelőtt hallottam a poszt bevezető igeszakaszáról egy
szolgálatot, mely sorsdöntő volt abban, hogy tovább tudtam haladni a
Krisztus követésének tanulásában. De előtte röviden leírnom azt az é –
lethelyzetet, amiben akkor voltam.
Miután mély, valóságos szabadításokat éltem át, elindultam a hit útján.
A kapott Bibliát és keresztény könyveket nyitott érdeklődéssel olvastam.
Hívő emberekkel kerültem kapcsolatba, akik több területen segítettek.
Áldott és szép 7 év következett.
Majd megismerkedtem egy férfival, és kezdetét vette egy szomorú, zűrös
időszak. A Bibliát nem tudtam nyitott érdeklődéssel olvasni, hívő test –
véreimet kerültem. Terhes lettem, de összeházasodni nem volt bátorságom.
Életem maga volt a káosz. A legnagyobb lelki teher az volt, hogy tudtam,
hűtlen lettem Istenhez. Úgy éreztem, mintha arcul csaptam volna Őt.
Egész bensőmben az lüktetett, az nem lehet, hogy ezek után megbocsásson!
Ilyen lelkiállapotban jutottam el egy helyre, ahol a következőket hal –
lottam:
„A napkeleti bölcsek elindultak a csillagot követve. Jeruzsálembe érve érdeklődtek: – Hol van a zsidók királya, aki megszületett?
A válasz: – Betlehemben.
Elindultak, és a csillag előttük ment addig, ahol a gyermek volt.
Majd egy rövid magyarázat következett.
Minket is vezet a csillag, de jöhet olyan élethelyzet, amivel hason –
lóan a bölcsekhez, veszélyt hozunk Jézusra. Hisz azzal, hogy nem bíz –
tak a csillag vezetésében hanem emberi megerősítést kerestek, okozója
lett a gyermekek legyilkolásának. Isten a tudója, az itt levők között
ki az, aki engedetlenségével veszélyt hozott a benne élő Jézusra. De
az örömhír az, hogy a csillag ott van, és vezetni akarja őt tovább.”
Mikor ez elhangzott, a súlyos bűntehertől azonnal megszabadultam.
Bizonyosságom lett, hogy Isten megbocsátott és vezetni akar tovább.
Igaz, tettem következményét viselnem kell, de Istennel megbékélve,
vele közösségben.
Nagyon jó írás!
Lehet, hogy az asztrológusok már eleve várták a csillag feltűnését? Talán nem volt előttük ismeretlen a 4 Mózes 24:17 próféciája, hiszen a zsidók babiloni fogsága alatt megismerhették az írásokat, amelyeknek tekintélyt adhatott maga Dániel próféta.
Izgalmas elképzelni, hogy keleti asztrológusok évszázadokon át hagyományozták egymásra azt a feszült, hittel teljes várakozást, amely a Csillag feltűnésével elindította őket Jeruzsálembe, jó nagy fricskát adva azoknak, akik az Örökkévalótól sokkal részletesebb útmutatót kaptak a Messiás eljövetelének jeleiről és helyszínéről…és akiknek igazán kellett volna várakozniuk Őrá.
Ez a remek beszélgetés ide kapcsolódik.