Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (23) – Jogegyenlőség

„A nincstelennek se kedvezz peres ügyében!” (2Móz 23,3)

Azért érdekes ez a mondat, mert csak akkor van értelme, ha a törvény egyébként hangsúlyosan védi a nincsteleneket a gazdagokkal szemben. És hát pontosan erről van szó: az Ószövetség számos alkalommal tiltja a személyválogatást, az igazság elferdítését, a gazdagok és előkelők előnyben részesítését. A bírói ítéletek nem kedvezhettek a jómódúaknak, és súlyos bűnnek számított a vesztegetés elfogadása. De ez nem történhetett fordítva sem.

tovább

Keresztény értékrend?

Az elmúlt években menthetetlenül belegabalyodtunk a keresztény értékrend körüli társadalmi vitákba. Sokan úgy gondolják, hogy keresztény értékrend valójában nem is létezik, hiszen az evangélium nem értékrend, hanem kegyelem és szabadítás, és a szóhasználat – különösen politikusok szájából – inkább csak zavart kelt, sőt, elhomályosítja mind a keresztény hit igazságát, mind a politikusok nemtelen hatalmi motivációit, amelyekhez a kereszténységet egyszerűen csak takaróul használják. Ezt a gyanút az olyan történetek, amilyen Borkai Zsoltté vagy Szájer Józsefé, szinte kikezdhetetlenné teszik, és talán nem is az ő történetük a legrosszabb.

tovább

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (22) – Keménység és irgalom

„Varázsló asszonyt ne hagyj életben! Mindaz, aki állattal közösül, halállal lakoljon! Aki isteneknek áldozik, és nem egyedül az ÚRnak, azt ki kell irtani. Ne nyomorgasd a jövevényt, és ne sanyargasd őt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban. Ne nyomorgassátok az özvegyeket és árvákat!” (2Móz 22,17-21)

Az ószövetségi törvény szétfeszíti modern gondolkodásunk egyszerű sémáit, amikor egymás mellé helyezi ezeket a parancsokat. Az első három olyan tetteket említ, amelyek halálbüntetést vontak maguk után. A varázslást, a zoofíliát és az idegen isteneknek való áldozást semmilyen szinten nem lehetett megtűrni Izráelben. Isten keménysége és szigora mutatkozik meg ezekkel a tettekkel szemben. Az utána következő két parancs viszont Isten irgalmát mutatja a jövevények, az árvák és az özvegyek iránt. Megtiltja, hogy nyomorgassák őket, és emlékezteti a zsidókat, hogy ők is voltak kiszolgáltatott helyzetben, amikor őket nyomorgatták mások. Ne tegyék ezt a jövevényekkel, az árvákkal és az özvegyekkel!

tovább

Roger Scruton: A szépről

A Különvélemény 14. epizódjában Roger Scruton A szépről c. könyvét beszéljük át. A szép kérdése sokkal messzebb mutat, mint a szépítélet, vagy az, hogy szép környezetben élünk-e. Messzebb mutat a természeti és az emberi szépségnél is, sőt, magánál a művészetnél is. A szép kérdése azt veti fel, hogy vajon metafizikai értelemben otthon vagyunk-e a világban, van-e eredendő rend és odaillés, van-e jelentés és értelem, van-e transzcendens valóság, amely után a szép élménye vágyat ébreszt bennünk, vagy éppen egzisztenciális félelmet, amely menekülésre késztet. A szép problematikája vezet el a megszentségtelenítés modern törekvéséhez is, ahhoz a meglepő fordulathoz, hogy „a művészet fölvette a szép fáklyáját, vitte egy darabig, majd beledobta Párizs piszoárjaiba” (109). Mi igyekszünk most is fölfelé mutatni.

tovább

Isten zsonglőre

John Owen, az ismert puritán teológus mondta egyszer John Bunyanról, a Zarándok útja szerzőjéről: „Egész műveltségemet odaadnám azért, hogy úgy meg tudjam ragadni az emberek szívét, ahogy ez az üstfoltozó.” Hasonlót érzek, amikort Chestertonra gondolok. Nekem is volt olyan pillanatom, amikor minden tanulmányomat odaadtam volna azért, hogy úgy tudjak írni, mint ez az írózseni, vagy ha életemben csak egyetlen olyan könyvet írhatnék, mint a St. Francis of Assisi. Ez a különleges életrajz, amely egyszerre szépirodalom, teológia, kortörténet, de leginkább egy akrobata merészségével megírt, terjedelmes esszé, Assisi Szent Ferenc alakjában számomra a mennyet és a földet kapcsolja össze, mégpedig úgy, hogy mindkettő – egy tarthatatlan, groteszk pozícióba helyezkedve – a másikban tükröződik, engem pedig minden alkalommal úgy nyűgöz le, mint egy kisgyereket.

tovább

Fontosabb, hogy merre tartunk, mint az, hogy hol tartunk

Két ember útja keresztezheti egymást akkor is, ha az ellenkező irányba mennek, az egyik mondjuk Bácsbe, a másik meg Debrecenbe. Vezethet mindkettőjük útja Budapesten át, el is időzhetnek ott egy darabig, felfedezve a város kincseit, vagy éppen sötét helyeit, de ez másodlagos ahhoz képest, hogy mi az úti céljuk. Ha egy ember Debrecenbe tart, azért megy Budapesten át, mert az útja arra vezet. Élvezheti Budapestet, de végül Debrecenbe szeretne megérkezni. Tehet kitérőket, kacskaringókat, választhat kerülőutakat, mehet lassan vagy gyorsan, viszont előbb vagy utóbb Debrecenbe akar eljutni. A lelki életben is végül fontosabb, hogy milyen irányba megyünk, mint az, hogy éppen hol tartunk. Persze ez épp a közelmúltban nem volt mindenkinek magától értetődő.

tovább

Evangéliumi „cancel culture”?

Ígérem, nem fogom Javert felügyelőként követni Monostori Tibornak a progresszió népszerűsítéséért végzett munkásságát, de – talán utoljára – reagálni szeretnék egy tegnap megjelent írására, amely ezúttal ahhoz a „cancel culture”-höz hasonlítja az (amerikai) evangéliumi világot, amit szerinte ők (az evangéliumiak) a társadalomban „liberális véleménydiktatúrának” neveznek. A progresszív közgazdász-történész ezt a párhuzamot két ismert teológus (Peter Enns és John Sanders) példájára húzza fel, akiket a kétezres években teológiai okokból elbocsátottak az egyetemi állásukból.

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK