Könnyeimmel küszködve olvastam Don Carson Memoirs of an Ordinary Pastor (Egy átlagos lelkipásztor memoárjai) című könyvét, melyben az ismert evangéliumi teológus a nemigen ismert apjának állít emléket. Tom Carson Kanadában baptista gyülekezetplántáló lelkipásztorként szolgált egy katolikus hátterű, és nagyrészt francia anyanyelvű településen. Évtizedeken keresztül rendkívül kemény talajon végezte az evangélium szolgálatát. A munka frusztrálóan lassan haladt, az előrelépést mindig visszaesés követte, a létszám ritkán emelkedett húsz-harmincnál magasabbra. Tom Carsont gyakran kerítette hatalmába a csüggedés. Mégis mindig ment tovább. Hintette a magot. Hirdette az igét. Szerette a rábízottakat. Szerette azokat is, akik elhagyták. Szerette az ellenfeleit, akik gátolták őt a munkájában. Odaadta magát azoknak, akik örömmel fogadták a szolgálatát, és igyekezett megnyerni azokat, akik nem. Sokszor sikertelenül. Évtizedeken keresztül.

Tom Carson nem volt különlegesen jó igehirdető. Nem számított rossz igehirdetőnek sem: átlagos volt. Voltak missziós tervei, de nem bizonyult nagy stratégának. Időnként elveszett a részletekben, és olyan dolgokkal foglalkozott, amit más is el tudott volna végezni. Természettől inkább második ember volt, de a helyzeténél fogva az élen kellett állnia, és ezt a szerepet hűséggel próbálta ellátni. Önmagát jól ismerte, és ez alázatban tartotta őt. Jobban félt attól, hogy túlértékelik, mint attól, hogy kevesebbnek gondolják, mint aki valójában. Krisztus közelében élt, tőle merített kegyelmet, erőt, szeretetet. Gyermekeiben éles emlékként maradt meg a kép, ahogy a dolgozószobájában térdel és félhangosan imádkozik gyülekezete tagjaiért. Amikor később a felesége (Marg) előrehaladott Alzheimer-kór miatt elfelejtkezett már mindenről, Tomról is, Tom őt is ezzel a hűséggel és szeretettel gondozta. Egyetlen panaszt sem hallottak tőle ebben az időben.

A gyermekek Tom és Marg aranylakodalmán meglepetést szerveztek nekik: egy étteremben kétszáznál is több vendég gyűlt össze, többségük olyan ember, aki valamilyen módon a munkájuk gyümölcsének számított. Aznap rengetegen tettek bizonyságot Tom és Marg több évtizedes szolgálatáról. Marg ekkor már nem értett ebből semmit, de Tom számára a mennyei korona váratlan megelőlegezése volt ez a visszajelzés: soha nem gondolta, hogy ekkora hatása volt másokra…

Pár éve egy konferencián megköszöntem Don Carsonnak, hogy írásaival értékes eszközöket ad a kezünkbe az evangélium mindennapi szolgálatához. „Igazából ti harcoltok a fronton” – válaszolta. „Nektek jár a köszönet.” Azóta írta meg apjáról ezt az életrajzot. A többi könyve is hasznos, de azt hiszem, ennél az életrajznál nagyobb ajándékot nem adhatott a hozzám hasonló átlagos lelkipásztoroknak. Ez a bejegyzés most a köszöneté.